Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-29 / 229. szám
IO NÉPÚJSÁG 1984. szeptember 29. IRODALOM Borisz Arnaudov: Apai érzés Pitymallatkor megcsi- kordult a külső ajtó. Hrisz- tina felébredt, és megkönnyebbülten sóhajtotta: „Milyen jó, hogy már évek óta nincs megkenve. Különben nem is tudnám, ha valaki belép a házba.” Valaki lassan és óvatosan a hálószoba felé közeledett, és halkan bekopogott. — Ki az? — kérdezi Hrisztina. — Én vagyok — válaszolta egy rekedt férfihang. — Ki az az én? — Mircsó. — Biztosan eltévesztette a lakást. — Nem én, még most is ott van a folt a küszöbön. Tizenkilenc évvel ezelőtt, késő délután ugyanebből a lakásból mentem ki, hogy keressek egy petróleum- lámpát. Amikor kialudt az áram, azt mondtad nekem: „Öltözz fel, és haza ne gyere petróleumlámpa nélkül!” — Mintha rémlene valami. .. Volt egy férjem, valami Mircsó nevű hegesztő. — Ma már a férjecskéd főmérnök két felsőfokú végzettséggel. — Aha -- gondolkodott el Hrisztina —, eltűntél, mivel csak középiskolád volt, aztán meg nem tudtál egymagad helyrejönni. Már hallottam hozzád hasonlókról. Az egyik például elment cigarettáért, és soha többé nem tért visz- sza. A másik meg fogta a szemétvödröt, és szintén nem ment vissza. — Én azonban, amint látod, visszajöttem. Akkor, tizenkilenc évvel ezelőtt szörnyű hóvihar volt, majd lefagyott a fülem. Bementem valahová, hogy egy kicsit átmelegedjek, de rögtön elfelejtettem, hová és miért indultam. — Föltételezem, hogy most, miután visszatértél, legalább eleget teszel a megbízásomnak — nevetett Hrisztina. — Mi az hogy, ha tudnád, milyen meglepetést készítettem neked! Itt hozok neked egy hétéves fiúcskát, Nikolának hívják. Hárman voltak testvérek. .. Csakhogy az anyjuk egy hónappal ezelőtt elmentma másik kettővel cipőt vásárolni, és többé nem tért vissza. Koljó, fiacskám, gyere be/ A kisfiú félénken belopódzott a hálószobába. — Nincs mit tenni — tuszkolta előre Mircsó — mégiscsak az apja vagyok. Viseld gondját! Én megyek. — Hová? — kiáltott fel Hrisztina. — Nem azt mondtad, hogy ne jöjjek vissza petróleumlámpa nélkül? . .. Viszontlátásra. Fordította: Adamecz Kálmán Az egész nép nevelője Benedek Elek emlékezete Az irodalomtörténet a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom megalapítójaként tartja számon, gazdag életének itevékenységi területeit azonban felsorolni is sok, életműve éppúgy része a magyar folklorisztikának, mint a politika- vagy a művelődéstörténetnek. Százhuszonöt, 1859. szeptember 30-án született Benedek Elek Kisbaconban. A szülőföld, a Székelyföld meghatározó volt egész életére, munkásságára, vallomása szerint a legtisztább tanításit a Biblia mellett Kriza Vadrózsájából, s öreg székely parasztok, favágók meséjéből merítette. „A szülőföld és népének szeretete szélesedik ki nála az egész haza és nép szeretetévé' — olvashatjuk A magyar irodalom történetében. — Népmeséi gyűjtésével, újságírói itollával, s később — minit képviselő — politikai beszédeivel, szépírói tevékenységével is egyetlen célt szolgált: a szegény kisemberek igazának hirdetését. A századforduló könyörtelen gazdasági és erkölcsi viszonyai között mélyen humanista, tiszta erköLcsiségeit hirdetett, s lírai igazságszolgái- itaitásávail válik kora embertelenségének' Meplezőjévé.” A székelyudvarhelyi kollégium után a budapesti egyetemre kerül. Egyetemi hallgatóként kiadja már székely népköltési gyűjteményét. Ta>- nulmányaiit megszakítva újságíró, majd íapszerkesztő lesz (Ország-Világ, Néptanítók lapja, stb.). Fiatalon országgyűlési képviselővé választják. Belevetette magát kora politikai küzdelmeibe, s közíróként, politikusként mindig a közélet tisztaságáért, a nép politikai, szellemi felemelkedése érdekében- emelt szót. Parlamenti szűzbeszédében — a korban szokatlanul — irodalmi, nevelési témáról, az ifjúsági irodalom kérdéseiről! szólt. ElBenedek Elek mondta,' hogy a selejtes ifjúsági irodalom helyett a magyar ifjúságot nemes erkölcsi és irodalmi élményben kellene részesíteni, amelynek alapját ő a nép nyelvében és szemléletében találta meg. E felismerés szolgálatába állította egész életét. Legjelentősebb vállalkozása az öt- köteltes Magyar mese- és mondavilág. A saját és mások néprajzi gyűjtéseiből származó meséket kitűnő írói készségei átkölitötte, újraformálta. „Az volt a törekvésem — vallja —, hogy az általam megírt s még megírandó mesék irodalmi művek hatását tegyék az olvasóra, anélkül azonban, hogy emiatt meghamisítsam a nép esze járásának, mesemondó nyelvének karakterét.” Ügy mesélt, mint egy a nép közül. S, hogy ez sikerült is, bizonyítja, hogy későbbi néprajzi gyűjtésekben találhatunk olyan darabokat, amelynek kétségtelen forrásai: Benedek Elek meséi. Elévülhetetlen érdemeket szerzett Benedek Elek a színvonalas ifjúsági szép- és ismeretterjesztő irodalom megteremtésében, nemzedékek nevelkedtek fel könyvein (Uzoni Margit, Zsuzsika könyve, Édes kis gazdám, A félkezű óriás, A magyar nép múltja és jelene) — nem különben az általa szerkesztett Az Én Újságom és a Cimbora gyermeklapokon. Ortu'tay Gyula így emlékezett meg a szerkesztőről: „Az az írói magatartás, amely ezt a fiatal férfit az ifjúsági irodalom felé vezette, apó korában is megtartatta benne az alázatnak, szeretetnek, készségnek kiapadhatatlan energiáit, amelyekkel a szerkesztői üzenetekben mindenkinek szeretettel felelt személyi gondjaira, botladozó- első írói kísérletezéseire, barátkozási soraira, a naiv, kitáruló gyermeki kérdésekre. Lelkeket nyitott meg ezzel Benedek Elek, s ez a magyar nemzetnek adott olyan nagy ajándéka, hogy elmondhatom : közoktatásügyi intézményeink egész sora nem ént annyit akkoriban, «menynyit Benedek Elek személyisége és munkássága.” S még szépirodalmi munkásságáról szó sem esett. Regényeiben, novelláiban realista társadalom-ábrázolással jeleníti meg szülőföldjének tájait, jellegzetes figuráit. Egy anekdota is jelzi írói látásmódját, erkölcsi világfelfogását. Egyszer megkérdezték tőle, valóban olyan rendkívüli, kiváló emberek-e a székelyek, ahogy műveiben ábrázolja őket. Az író válasza: — Nem. De szeretném ha olyanok lennének. Javítani akart a világon — szép szóval. Nemcsak a gyerekeknek, az egész országnak, nemzedékek egész sorának volt — a legnemesebb értelemben — nevelője. Életműve ma is aktuális. Angyal János, Weöres Sándor: Hadi emlékek Van aki ottmarad, van aki visszatér, s otthon hőstetteket, borzalmakat mesél. Van aki mellre szívja, van aki ásít, unja már és nézi, lába bütykén hogy mászkál a bogár. A lakás szögletében türelmes lámpa ég, körében kelnek-múlnak a háborús mesék. Tóth Attila: Életfogytiglan Fedetlen vállú csillagok könnyű fátylában illanok, fehér ívlámpák szöghaját kontyba tűzi a holdvilág. Majd őszen örökbe fogad engem is minden alkonyat, szívem is ikiterül talán a szerelem ravatalán. Árnyam halálra gázolják nap mint nap őrült éjszakák, szom jam elapadt kútba hull az isteneknek zálogul. T. Ágoston László: Sírva dicsekvők Hónap eleje van. A postahivatal pénzfelvétel feliratú ablaka előtt hosszú sor kígyózik. Mindenki ideges, sietne valahová, csak a csekkszabdaló automata mögött ülő hölgy nyugodt. Kétszer, háromszor átszámolja, összeadja, kivonja az üvegablakon át becsúsztatott pénzt. Aztán összeragasztott papírcsíkot vesz elő, belebújtatja a papírpénzt. Külön a húszasokat, százasokat, ötszázasokat, ezreseket. Űjra átszámolja valamennyit, aztán szignálja, ráüti ia sitempliit, megsimogatja, beteszi a fiókba. Végül gondol egyet, kiveszi az egészet, és átrakosgaitja az első fiókba. Egy idősebb férfi már-már rászólna, de meggondolja magát. Nem húz ujjat a hivatallal. A sor közepén idegesen toporog egy ötven év körüli, jól öltözött nő. Egy ideig a nyalkát nyújtogatja, végül megszólal. Az előtte álló, hasonló korú, de jóval szerényebb öltözetű asszonyhoz címzi a szavait. — Látom, maga nem csekkel áll iitt. Pont most jut eszébe takarékkönyvvel feltartani a sorit?! — Pont most — feleli a másik kissé sértődötten, — meift most jött össze a: pénz. — Én nem is értem — replikázik tovább a jól öltözött —, mibő.', telik egyeseknek — ... Legalább (tízezer forintot szorongat a markában. — Tizenötöt — igazítja ki a másik. — Tizenötezer... Hallják? Hát ennyi pénz másodikén nincs a kezemben, nemhogy ennyit tegyek a takarékba! Pedig a férjem megkeresi a miagáét, én is, hónap végén még sincs egy megveszakedett vasunlk sem. — Spórolni kell, hölgyem, spórolni! — veti közbe egy tagbaszakadt, szemüveges férfi. — Spórolni? Ugyan, ne nevettessen már, uram! Megmutatná hogyan? Ezt a rongyot ezernyolcszázért adták az S-mo- de'lben. A cipőm ezerkétszáz volt. Spórolni... Az unokámnak vettem tegnap fél kiló epreit. Százhúsz forintot kért érte az pofátlan kofa. Tudják, mennyiért ásták föl a balatoni telkemet? Kétezerötszázért. Aztán itt a rezsi, meg a benzin ... Őrület mennyi pénzt kell kifizetni... — Nyugodjon meg, asszonyság, én se a fizetésemből spóroltam össze ennyit. — így az előtte álló. — Meghalt szegény anyám, tőle örököltem. Ez a házrész ára. —1 Mi is eladtuk tavaly az anyósom házát. Áron alul, másfél millióért. Mi az a másfél millió? Jött a fiam: anyu szeretnék egy új kocsit! Jó, vegyél fiam. De új lakás is kellene, mert a régi már kicsi. Jó, vegyél lakást is. Azitán a nyáron a férjemmel elmentünk másfél hónapra Ausztráliába, kitapétáztattuk a villát, és egyetlen fillérünk se maradt az örökségből... A tagbaszakadt férfi nagyot nyel, megigazítja a szemüvegéit, és két idegrángás között megkérdezi: — Mondja, hölgyem: maga most sír vagy dicsekszik?! Szarka József: Holnapi suttogás A barkadiigetből, kilépnek halkam iaz árnyak, alvó madarak holdfövenyen, Ikaliitkacsend. Holnapi suttogás ez a vers is, jövendő kelep-ágak egy csillója szemetek víztörésein, aztán az arcotokra kivetve. Ó! élő fonál sodródik nekünk holnapi mozdulatokból, neonharmatt szitál tenyerünkben: pilled a város, ködikapcás hegy, s a remény. • Vlagyimir Kasajev: Egy fiatalember naplójából 6.00. Nem tudok aludni. Kidolgoztam egy újítást, amelynek segítségével megemelhetnénk üzemünkben a munka termelékenységét. Igaz, néhány apróbb részlet pontosítása még hátra van, s a többi kérdésre is csak a gyakorlat adhat választ. Ma kipróbálom a műhelyben. 8.30. Szabadnapom ellenére már viszket a tenyerem, örülök, hogy valamit tehetek ... 9.05. Hivat a műhelyfőnök. Csak nem az újításommal kapcsolatban? Gondolatolvasó lenne ? 9.15. Kiderült, miért hivatott a főnök. A raktárba küldött lenolajkericéért. — Mi közöm nekem ehhez?! — Most kell beszerezni, mert szállítottak a raktárnak. Mi lesz ha elfogy? — És az anyagbeszerzők? — Értekezleten vannak. A helyes munkaszervezésről tárgyalnak. — De én most egy újítással vagyok elfoglalva, A következőt eszeltem ki... — Már csak ez hiányzott! Az újításod megvár, de a lenolajkencét elviszik az orrod elől, ha nem sietsz. 12.30. Meghoztam a másfél mázsa olajat. Most végre már foglalkozhatom a saját dolgaimmal. .. 12.40. Facsemetét kell ültetni! ... Szóval el kell ülc tetni, különben fekbért kell fizetnünk a kocsikért. 13.20. Már a második teherkocsit rakjuk ki. Ültetem a fát, s közben az újításom, a félautomata jár a fejemben. Egyszerre sziitkozó- dást hallok. Kiderült, hogy két fát gyökerével fölfelé ültettem éli... 15.10. Megint elkapott a főnökség, és a változatosság kedvéért tervdokumentációkkal rohangálok a szomszédos üzemegységbe és vissza. A kifutó ma nem jöttt be ... 16.10. Visszatértem. Na, most azitán hozzálátok a munkához! Felgyűröm (az ingem ujját... 16.13. Csak az egyiket volt időm felgyűrni. Az igazgató rendelkezése értelmében az üzemi bölcsődébe kell mennem kicserélni egy kiégett villanykörtét. Közben azt hallottam, hogy a konyhán megbetegedett a szakács ... Főzést nem vállalok! 16.40. Vigye el az ördög! Holnapra is beprogramoztak. A folyosón elkapott a főmérnök, Holnap kilenckor előadást kell tartanom az értekezleten. Címe: „ Mit tettem a munka termelékenységének emelése érdekében ?” Fordította: Saiga Attila Carlo Manzoni: A döntés Veneranda úr bólintott egyetértése jeléül.-— A biztos — mondta Venerandánénak —, hogy a tenger valóban mesés dolog, és az ember nem tud szebbet elképzelni magának, mipt hogy a szabadságát a tengerparton töltse. — Nagyszerű — mondta Venerandáné —, akkor menjünk a tengerhez. Veneranda úr ránézett: — Persze a hegyekben is szép: friss levegő, csönd, pompás séták ... — Hát akkor — mondta Venerandáné — menjünk a hegyekbe. — Miért? A tengert nem szereted? — kérdezte Veneranda úr. — Nem szeretsz napozni? — Én szeretem a tengert, és napozni is szeretek, de te azt mondtad, hogy inkább a hegyekbe mennél. — Nem mondtam, hogy inkább a hegyekbe mennék, csak megemlítettem, hogy a hegyekben is szép. — Jó, akkor menjünk a tengerhez — mondta Venerandáné. — Jó, menjünk a tengerhez, ha nem szereted a hegyeket. — Mondtam én, hogy nem szeretem a hegyeket? — Akkor miért nem mondtad azt, hogy menjünk a hegyekbe? — kérdezte Veneranda úr. — Ha azt határoztad, hogy a tengerhez menjünk, ez azt jelenti, hogy előnyben részesíted a hegyekkel szemben. — Én egyáltalában nem mondtam azt — hebegte Venerandáné —, hogy a tengert előnyben részesítem a hegyekkel szemben. — Jól van — mondta Veneranda úr —, menjünk a hegyekbe, ha jobban szereted, mint a tengert. — De én egyáltalán nem szeretem őket jobban, mint a tengert — dadogta Venerandáné. — Az ördög vigye el! — kiáltott föl Veneranda úr. — Megtudhatnám végül, hogy a tengert részesíted-e előnyben, vagy a hegyeket? Volnál szíves végre dönteni?! — Nekem mindegy — motyogta zavartan Venerandáné —, döntsd el te! — Menjünk a tengerhez? — Menjünk a tengerhez! — De ne felejtsd el, milyen szép a hegyekben! — Akkor menjünk a hegyekbe! — Átkozott! — kiáltotta el magát Veneranda úr. — Sose tudod, mit akarsz! Előbb a tengerhez, aztán a hegyekbe — hát tényleg nem vagy képes arra, hogy értelmesen dönts?! Veneranda úr az ajtó felé rohant. Mielőtt elment, még hátrafordult: — Ha eldöntötted, szólj! Különben megtörténhet, hogy a szabadságunkat itt fogjük tölteni a városban. Világos? Zahemszky László fordítása.
