Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-19 / 220. szám

1984. szeptember 19. NÉPÚJSÁG 3 Visszatérő burgonyapanaszok A tavasszal sokan háborogtak a burgonya hiánya miatt. Hazánkban ugyanis a krumpli népélelmezési cikknek számít, ugyanakkor 25—30 forintért mérték kilóját a fővárosi piacokon. Ráadásul a drágaság gyen­ge minőséggel párosult. Érthetetlennek tartották ezt a vásárlók, nehezen értették meg, hogy tavaly az aszály megtizedelte a vízigényes kultúra termését. Persze, érthető is a fogyasztók zúgolódása, mert nem először találkoznak az említett helyzettel. A burgonya- termelést már jó ideje a ciklikusság jellemzi. Egyszer sok van a krumpliból, a termelők nyakán rothad, más­kor kevés az áru, s felszökik az ára. « Mindenki panaszkodik Így aztán nemcsak a vásárlók, hanem a termelők 'is panaszkodnak. Az elmúlt hónapokban kiváltképpen felerősödött szavuk, mert a korai burgonyának egy részét nem .tudták eladni. Ezt pedig nem bírja ki az ágazat, mert a termelés jövedelmezősége rendkívül szerény, a bevételek éppen csak fedezik a kiadásokat. A termelők egy részének véleménye szerint ez amiatt van, hogy a burgonya csak nyáron szabadáras termék, szeptembertől az úgynevezett tájékoztató ár van ér­vényben. Az idén ez három forint 45 fillér kilogram­monként, amitől lefelé és felfelé is húsz százalékkal lehet eltérni. A burgonyatermelésnek pedig egyik jel­lemzője, hogy sok kézimunkát követel, tehát sokba is kerül. Hektáronként mintegy 60 ezer forint a termelés költsége. Ha a termés nagy részét csak tájékoztató áron tudja eladni a gazdaság, hektáronként legalább 18 tonnát kell értékesítenie. Ennél viszont 4—5 tonnával többet kell termelni, hogy a tárolás, válogatás veszte­ségeit is fedezzék. Kényszerpályán a termelők Érthető hát, ha a nagyüzemek nem szorgalmazzák a termőterület bővítését. Tavaly például 50 188 hektáron termeltek burgonyát az országban, de a termelőszövet­kezetek, állami gazdaságok csak 14 709 hektáron ültet­ték. A hatvanas évek második feléhez képest harma­dára csökkent a termőterület, a nagyüzemekben pedig ötödére. Kényes növény a burgonya, ráadásul nem biztonságos az értékesítése, nagyértékű eszközöket kőit le, ame­lyeket csak rövid ideig lehet hasznosítani évente. Persze, a termelés felszámolása nem egyszerű dolog, hiszen éppen a nagyértékű eszközök kihasználása viszi kényszerpályára a termelést. Ha már megvásárolták a gazdaságok a kombájnt, megépítették a tárolót, kény­telenek hasznosítani, mert az amortizációs költség mindenképpen terheli számlájukat. E kényszerpálya tehát arra ösztönzi a termelőket, hogy igyekezzenek növelni a terméseredményeket, hi­szen úgy csökken az egységnyi termékre jutó költség. Az alacsony termésátlag ugyanis egyik oka a gyenge jövedelmezőségnek. Két évtized alatt ugyan 61 száza­lékkal emelkedtek a hektáronkénti hozamok, de még elmaradnak a világ élvonalától, ahol nem ritka a 35—40 tonnás hektáronkénti termésátlag sem. Természetesen az éghajlati adottságaik is mások, azonban a hazai termésátlagok elmaradását nem lehet magyarázni csak a földrajzi különbségekkel Drága és rossz? A termelők baja miatt azonban nem fáj a fogyasztók feje, ők a piaci és a bolti árakon mérik le a burgonya- termesztés helyzetét. S aki nem beavatott, nem érti, hogyan lesz a 3 forint 45 filléres krumpliból 6—7 fo­rintos, mire a pulthoz ér. A magyarázat pedig egyszerű: amíg a szántóföldről a boltba jut a burgonya, szállít­ják, tárolják, válogatják, s mindez pénzbe kerül. S annál többe, minél többször csinálják az említett mű­veleteket. Az pedig nem ritka, hogy a burgonyát nem abból a tárolóból szállítják az üzletekbe, amelyikbe ősszel berakták. S miután vándorol az áru, drágul is, mert mindenki ráteszi a maga hasznát. Közben pedig sérül a gumó, s előfordulhat az a furcsa helyzet is, minél drágább, annál gyengébb a minősége. Gyakran indokolatlanul hosszú az áru útja, felesle­gesen emelkednek, a szállítási, tárolási, válogatási költ­ségek, terhelik a fogyasztót a különféle kereskedelmi szervezetek árrései. Ha mindezek csökkennének, az hasznos lenne a vásárlónak és a termelőnek egyaránt. A diagnózis meglehetősen ismert, várjuk a megoldást. Nyilvánvaló, hogy csak komplex intézkedésekkel lehet orvosolni a mai panaszokat, a feladatok magukban foglalják a termésátlag növelését, az áru útjának rö­vidítését, és persze, a termelői kedv élénkítését is. V. FARKAS JÓZSEF Méz, exportra Megkezdődött a mézfel­dolgozási főszezon. A Hun- garonektár albertfalvai üze­mébe naponta 10—12 vagon méz érkezik a 30 ezer mé­hész kaptáraiból a felvásárló áfészek közvetítésével, hogy hordókba, üvegekbe öntve piacra kerüljön az édes ter­mék. A méz nagyobb hánya­dát exportálják, amelyből 15 millió dollár bevételre szá­mítanak a közös vállalatnál. Mintegy háromezer tonna a hazai igények kielégítését szolgálja. A méz iránt a tavalyi megtorpanás után ismét élénkül a külpiacon a ke­reslet, az ára is kedvezőbb, ezért a nyersanyag mennyi­ségének növelésére a Hun- garonektár különféle ked­vezményekkel erősítette meg a korábban megingott ter­melési kedvet. E célra össze­sen mintegy 30 millió forin­tot áldozott. Jórészt ennek eredménye a viszonylag nagy mennyiségű exportáru- alap. Az év elején a kilátá­sok még nem sok jót ígér­tek, mivel májusban a hű­vös, szeles, esős időben ke­vesebb akácmézet gyűjthet- tek be a méhcsaládok. Ép­pen ezért a kieső mennyiség pótlására a vállalat a napra­forgóra is kiterjesztette a vándoroltatási felárat, ezzel ösztönözte nagyobb mennyi­ség termelésére tagjait. A kísérőtermékekre — méhviaszra, virágporra vo­natkozó korábbi megkötése­ket feloldotta, korlátlan mennyiségben vesz át ezek­ből is, a propolisz termelé­sére pedig most első alka­lommal szerződést kötött, s ezzel megszilárdította a mé­hészek körében a termelés biztonságát. Mindez meg is hozta az eredményt, a tava­lyinál mintegy 20 százalék­kal többet vásárolt fel e cikkekből. Ugyanakkor a piaci lehe­tőségek bővítésére is erőfe­szítéseket tesz a vállalat. Például új termékek beveze­tésével kísérletezik. Úgyne­vezett fajtamézet is felvett cikklistájára. Ehhez felvásá­rolja az ínyenceknek való speciális gesztenye-, leven­dula-, hárs-, vaddohány- mézet. Eddig 25 tonna gyűlt össze e drága különlegessé­gekből, most töltik üvegek­be. A minták kedvező fo­gadtatásra találtak a külföl­di partnerek körében. A mé­hész is jól jár, mert a spe­ciális méz felvásárlási ára magasabb. Megkezdődött a tárgyalás jugoszláv szakem­berekkel méhcsaládok expor­tálásáról. Szó van anyamé­hek algériai eladásáról is, s minthogy egy anyaméhért 5—6 dollárt fizetnek a világ­piacon, jó üzletnek ígérkezik az újfajta méhészeti árucikk eladása. Észt vendégek a 11. sz. Volánnál A Közlekedési és Szál­lítási Dolgozók Szakszer­vezetének látogatását vi­szonozta az a tíztagú Észt SZSZK-beli szakszervezeti küldöttség, amit Hepp Alekszandr Juganovics minisztériumi osztályve­zető vezetett. E látogatás kapcsán jutott el a kül­döttség Szekszárdra, a Vo­lán 11. számú Vállalathoz is, ahol a vállalat gazda­sági és társadalmi vezetői baráti beszélgetés kereté­ben ismertették meg a Vo­lán munkáját és a szak- szervezeti tevékenységet. Az észt vendégek Pech Jó­zsef igazgató és Dongó László szb-titkár vezetésé­vel megtekintették a köz­ponti telephelyet is. Bognár Cecil tudósító. Bokorbab Attalán II legjövedelmezőbb növény Munkában a speciális babkombájn (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az attalai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben 1976 óta vetnek bokorbabot vető­magtermesztési céllal. Az idén 85 hektár területen 4 fajtát vetettek el. Ez a szán­tóterület mintegy 6 százalé­kát teszi ki. Jelenleg a Bu­dai piaci fehérbabot takarít­ják be, melynek vetésterü­lete 23 hektár. A vetőmagtermesztés sike­rét, vagy sikertelenségét a betakarítás és az akkor ural­kodó időjárás határozza meg. Attalán 1980-ban házilag ké­szítették az első nyűvőgépet, melyet MTZ—50, illetve MTZ—80 traktor elejére sze­reltek fel. A gép egyszerre négy sor nyűvésére alkalmas. 1982-ben készült el a má­sodik gép, szintén a terme­lőszövetkezet gépműhelyé­ben. Az egyszerű késes szer­kezet a felszín alatt elvágja a töveket, majd terelőkkel rendre sodorja a babot. Ez­zel az eljárással lényegesen olcsóbb lett a betakarítás, hiszen 1980-ig kézi munka­erővel nyűtték ki a növényt. A kinyűvés után a bab egy-két napig renden szárad, utóérik, majd következik a cséplés. Ezt a munkafolya­matot a bab 19 százalékos nedvességtartalmánál kezdik el. 1982-ig E—512-es kom­bájnnal csépeltek. Sajnos, a gabonakombájnok eléggé tö­rik a magot, így a csírázási százalékot negatív irányban befolyásolják. Ezért 1982-től a Bólyi Mezőgazdasági Kom­binát speciális babkombájnt A tartályból pótkocsira kerül a bab adott a szövetkezetnek, kez­detben bérbe, majd 1983-ban megvásárolta a gazdaság. A gép vontatott kivitelben ké­szül. A C. B. Hay kombájnt MTZ—80 traktor vontatja. A szerkezet saját kétütemű Detroit motorral működik. A kombájn rendfelszedőből, felhordóból és tisztítószerke­zetből áll. A gép kétszeres tisztítást tesz lehetővé. Az első tisztítást a zsalúrosták, a másodikat pedig a forgó dobrosta végzi. A második tisztítás után a mag az 1,5 tonna befogadóképességű gyűjtőtartályba áraml'k. Elő­írás szerinti üzemelés esetén a mechanikailag sérült sze­mek aránya 2—5 százalék, szemben az E—512-es kom­bájnnal való csépléssel, ahol a törtszem aránya a 10—20 százalékot is eléri. A bab a termelőszövetkezet legjövedelmezőbb növénye, évente mintegy 2—2,5 millió forint árbevételt ad. A ter­mést a Dél-dunántúli Vető­magtermeltető és Értékesítő Vállalat dombóvári telepén, valamint a Bólyi Mezőgazda- sági Kombinátnál értékesí­tik. A szövetkezet szakveze­tése mindkét vásárló techno­lógiáját figyelmbe veszi, il­letve alkalmazza a termesz­tés során. Mindezekhez hoz­zájárul a többéves termesz­tési tapasztalat és a kísérle­tek eredményei. BODO IMRE Fotó: Dombai. Szocialista brigádok segítik a szociális otthont A pénz mindig kevés. Ke­vés van beruházásokra, és a különféle intézmények sem dúskálnak a pénzben. A fej­lesztésre, karbantartásra te­hát keresni kell az új meg­oldásokat. Itt van például a duna- földvári szociális otthon. Ez az épület, a 6-os út mellett, megérett a felújításra. Hi­szen száz évnél régebben építették, csendőrlaktanyá. nak. a felszabadulás óta pe­dig szociális otthon, öre­gek menedéke. A fejlesztésre, korszerűsí­tésre a korábbi években sem volt nagy lehetőség, erre az ötéves tervre azonban elő­irányoztak néhány százezer forintot a legsürgősebb mun­kák elvégzésére. A pénz azonban mégis kevés, mert amint hozzáfogtak egy épü­letrész felújításához, kide­rült, sokkal nagyobb a baj, mint azt az első felmérés mutatta. Babits Józsefné, az intézet vezetője így mondja el azt a sikeres akciót, amelynek már csaknem a végén járnak. — Földvári születésű va­gyok, mindenkit ismerek, s ebből következik, sok ember­hez sikerrel fordultam se­gítségért. Először a katonák jöttek. Az ottani KISZ-cso- portok vállalkoztak a mun­kára. Négy szobát lepadlóz­tak. Azelőtt kő volt bennük, s a kő a hideg ridegségével még komorabbá tette az ott­hont. Amikor ezzel végez­tünk, újabb pénzt kaptunk, akkor is keveset. Nem volt személyzeti fürdő. Kértem, s jöttek a katonák ismét, majd az Aranykalász Termelőszö. vetkezet szakemberei. Elő­ször elbontatták a hullaházat, majd újat építettek. S eb­ben a munkában már a ken­dergyári szocialista brigádok is részt vettek. A faipari szö­vetkezet szocialista brigád­jai pedig az egész épületben mázoltak. Minden ajtót, min­den ablakot. És folytatták a munkát. Egy szobát, amely ebédlő lett, cementlapozni kellett, megcsinálták. Felújítottak egy másikat, a személyzet étkezdéje lett. Ismét a ka­tonák, meg a helyi üzemek szocialista brigádjai kopog­tak az intézetben. Néhány ezer, tízezer forint értékű munkát végeztek el. Ezután átrakják, átépítik a tetőt. Erre is van már vállalkozó. Egyedül a külső tatarozás ke­rül hivatalosan pénzbe. A földvári szociális otthon felújítása-korszerűsítése va­lamivel több mint négy mil­lió forintba került 3 év alatt. Az intézetben közel száz be­teg embert harmincketten gondoznak... Egyre jobb kö­rülmények között, hála Sár- di János alezredes katonái­nak és a földvári — nem le. hét felsorolni valamennyit — üzemek szocialista brigád­jainak, vezetőinek. Még Bölcskéről is, Rubik Pista bácsi ingyen adta, hozta el a munkákhoz saját betonke­verő gépét. P. J.

Next

/
Thumbnails
Contents