Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-10 / 187. szám
f N AUGUSZTUS Névnap: Lőrinc. 10 A Nap kél 5.33 — nyugszik 20.04 órakor. PÉNTEK A Hold kél 20.02 — nyugszik 3.41 órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. augusztus 10-én született, és 57 éves korában, 1961-ben halt meg Eugene Dennis amerikai munkás, neves kommunista vezető. V __ J + SÄRKÄNYREPÜLÖ-bemutató öcsényben. A Paksi Atomerőmű Vállalat sárkányrepülő szakosztálya szombaton fél kilenctől 12 óráig motoros sárkányrepülőbemutatót tart a repülőtéren. * MAGYARUL, köszöntek el egymástól és vendéglátóiktól azok a külföldi hallgatók, akik részt vettek a „Népek barátsága” elnevezésű nemzetközi nyári egyetemen Pécsett. A csütörtökön zárult tizenkét napos programba ugyanis kis magyar nyelvtanfolyamot is beiktattak. A hallgatók sokoldalú, tárgyilagos képet kaptak a mai magyar valóságról: hazánk gazdasági, társadalmi, művelődési és politikai helyzetéről, valamint nemzetközi kapcsolatainkról. 'x, BALESET. Tegnap délelőtt tizenegy óra tájban a Bátaszék—Bonyhád közötti útszakaszon Börzsöny térségében közlekedési baleset történt. A Polgár Tibor magánfuvarozó, bajai lakos vezette, sört szállító pótkocsis IFA tehergépkocsi feltehetően műszaki hiba következtében előzés közben felborult. A járműről leeső Soós Antal bajai kocsikísérő súlyos, nyílt alkari törést szenvedett. A gépkocsivezető könnyebben megsérült. Soós Antalt a mentők a szekszárdi kórház baleseti sebészetére szállították, ahol kora délután megműtötték. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. A MŰKINCS CSONKÍTÁS. Ismeretlen tettes, feltehetően csütörtökön hajnalban, ellopta ifjabb Blaskó János szobrászművész ölelkezők című műalkotását a salgótarjáni szabadtéri szoborkiállításról. A tolvaj a Tanácsköztársaság tér középpontjában elhelyezett, kis méretei ellenére monumentális hatást keltő plasztikát — bazalt térelemek háromszögében álló bronzba öntött ölelkező párt —, letörte talapzatáról. A salgótarjáni rendőrkapitányság a műkincs csonkítás-lopás ügyében megindította a nyomozást. 4 A KISZ Központi Bizottságának meghívására hazánkban tartózkodó lengyel újságíró-delegáció tegnap Szedresbe látogatott, ahol ismerkedtek a termelőszövetkezet gazdálkodásával, valamint a község köz- és kulturális életével. O KÖZŰTI balesetelhárítási gyakorlatot rendeztek csütörtökön a Vas megyei Kisunyom község mellett, a 86-os számú főközlekedési úton a Vas megyei tűzoltóság, a rendőrség, a mentők, a MÁV, a Közúti Igazgatóság és a Volán Vállalat közreműködésével. Az imitált helyzetben két személygépkocsi és egy ZIL tehergépkocsi ütközött össze és borult fel, az egyik személy- gépkocsi kigyulladt. A gépkocsikban utazók közül hárman kiestek és a tehergépkocsiba a vezető beszorult. A gyakorlaton kifogástalan volt az együttműködés, a résztvevők bizonyították alapos felkészültségüket. Tavaly tizenhat OTP-társash ázi lakás készült el Bátaszé- ken, a Bonyhádi úton, most „megtoldják” az épületet újabb 32 lakással. Tizenhatnak az átadását augusztus 31-re vállalta a TOTÉV, a következő tizenhatnak az átadási határideje október 31. Fülledt, meleg Idő Várható időjárás ma estig: többször lesz erősen felhős az ég, és záporok, zivatarok várhatók. Főként a Dunántúlon felhőszakadás és szélvihar is kialakulhat. Egyébként mérsékelt lesz a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól—keddig: szórványosan továbbra is előfordulhatnak záporok, zivatarok. A hét végén megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 15 fok körül várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 25—30, később 22, 27 fok között lesz. Kapa haiyett vegyszer Az öregek még mindig azt mondják, hogy a gyomok ellen legjobb vegyszer a Ka- pazin. Az az élesre kalapált kapa, amelynek végét az ember fogja, leginkább az asszonyok voltak a múltban a kapaforgatók. Most a vegyszerek világát éljük, sehol nem lehetne annyi kapást fölfogadni, hogy a kukoricát például gyommentesítsék. Hiszen a megyében több mint hatvanezer hektáron termesztik ezt a takarmánynövényt. A termelési rendszerek, illetőleg a nagyfokú gépesítés bevezetése óta a növényekben lévő biológiai értéket ki tudjuk aknázni, azonban a teljesség csak a mind tökéletesebb technológia révén érhető el. A gyomirtást is forradalmasították. Természetesen először a nagy 'kukoricatermesztő országokban, de mióta-nálunk is nyolc-tíz tonnás termésekről beszélünk hektáronként, a hazai vegyi üzemek nagy intenzitással fogtak a vegyszerek előállításához. A termelési rendszerek, jelen esetben a szekszárdi pedig jó partner A kukoricatáblán Lakatos Csaba értékelte az idei munkát, szólt a tervekről és egyben összekötő kapocs a termelők-kutatók és vegyi üzemek között. Ennek az együttműködésnek az eredményeit tekinthettük meg a Pécs melletti Üszög-pusztán, ahol bemutatót tartottak. Hetvenhat parcellán láthattuk a különféle vegyszerek hatását a gyomokra, az ösz- szehasonlító kísérleti eredmények pedig arról győzték meg a több mint félezer résztvevőt tegnap is, hogy a KSZE jó úton jár a kukorica gyomirtási technológiájának fejlesztésében. A csütörtöki bemutatón a szép számú érdeklődővel a a Pécsi Állami Gazdaság igazgatója, Cseri István és Lakatos Csaba, a KSZE igazgatója ismertette az együttműködés és a kísérletek eredményeit. A bemutató helyszínén csoportonként, forgószínpadszerűen értékelték, mutatták meg az idei munka eredményeit. A kísérletben részt vett, illetőleg a bemutató rendezésében közreműködött a MAE Baranya megyei szervezete, a Budapesti Vegyiművek, az Észak-magyarországi Vegyiművek, a Nitro- kémiai Ipartelepek és öt külföldi vegyikonszern magyar- országi képviselői. Huszonötmilliós forgalom A több mint 10 éves szekszárdi piactéri TESZKER-üz- let (mezőgazdasági termékek boltja) nemcsak piaci napokon kedvelt bevásárlóhelye a lakosságnak, bár az üzlet látogatottságára egy-egy forgalmas piaci nap rendkívül jó hatással van, az „alkus” út során például be lehet szerezni a friss kenyeret és tejet is az üzletben. Más napokon is akad szép számmal vevő az üzletben, aki a vegyes részlegben hajdan volt kis élelmiszer-háztartási boltok hangulatát fedezheti fel. A részlegek önállóak, ön- elszámolóak, az üzlet a2 1984-es évben 25 milliós forgalmi terv megvalósítását tervezi. Az egység árszabályozó szerepet is igyekszik betölteni, lehetőleg olcsón értékesíti termékeit, 10 százalékos árréssel adja tovább a termelőszövetkezetektől felvásárolt termékeket, a vásárolt árunál pedig 2—3 százalékos jutalékot számít fel. Kábeltelevízió Miskolcon Miskolcon megkezdték a kábeltelevíziós rendszer és stúdió megvalósításának előkészületeit. Erről tájékoztatták csütörtökön Miskolc város Tanácsának vezetői a sajtó képviselőit. Mint elhangzott : operatív bizottság alakult a munkálatok koordinálására, a pénzügyi, a műszaki és a műsortervvel kapcsolatos teendők ellátására. Az első lépcsőben az Avas-dél lakótelep lakói és az ottani intézmények kapcsolódhatnak be a helyi televíziós műsor vételébe. Az új lakótelepen eddig már kilencezer lakásba szerelték be az ehhez szükséges kábel- rendszert. A műsorok a Miskolci Gyermekváros központi stúdiójában készülnek majd, az adás az Avas-dél lakótelepen létesített adóépületből történik. OLVASTAM Két újdonság Lapunk tegnapi sportoldalán találkozhattunk két új dologgal. Indul az új bajnokság a labdarúgó NB II- ben, és új — felemelt — jegyárak is „csalogatják” a szurkolókat a Szekszárdi Dózsa stadionjának lelátóira. Rendben van, eddig elfogadom a dolgot. De mi van akkor, ha a csapat ugyanolyan (hogy is mondjam — színvonalon) játssza végig az új bajnoki szezont? Reméljük, nem így lesz, mert ha igen, akkor bizony hiába ülünk ide, vagy amoda a lelátón, semmivel sem látunk többet — hiába ez a szenzációs kedvezmény. Mármint az, hogy bárhova leülhetünk. Ha pedig amúgy igazán nagyon jól játszik a csapat, bizony elveszítjük ezt a kedvezményt, mert akkor nem lesz egyáltalán helyünk leülni. Annyian leszünk! Üsse kő! Biztosan nagyon sok szurkolótárs csatlakozna hozzám, aki hajlandó lenne az egész bajnokságot ezek után állva végignézni. —szs— m ítélet a pusztavacsi rendzavarok ügyében Befejeződött a hévízi rekonstrukció Befejeződtek a hévízi tó- fürdő létesítményeinek korszerűsítési munkálatai: a nemzetközi hírű gyógyfürdő valamennyi szabadtéri épületét újjáépítették. Elsőként a tó északi részén levő strandfürdőt és a kabinsort újították fel. Ezt követte a tó közepén álló, 1600 négyzetméter alapterületű gyógyászati főépület újjáépítése és a főbejárat áthelyezése. Végül a gyógyászati épülethez tartozó iszapkezelőt, s a tavat körülvevő parkot renoválták. Az iszapkezelőben csütörtökön megkezdték a masszázshoz és pakoláshoz szükséges berendezések elhelyezését. A tófürdő 1975-ben kezdődött rekonstrukcióját úgy valósították meg, hogy közben nem szünetelt sem a betegek kezelése, sem a fürdővendégek fogadása. A rekonstrukció eredményeként a Hévízi Állami Gyógyfürdőkórház a korábbinál mintegy 30 százalékkal több vendéget fogadhat a korábbiaknál jobb feltételek között. Az építkezésnél számos különleges eljárást és anyagot alkalmaztak. Egyebek között nagy gyantatartalmú vörösfenyőt használtak, amiből 2200 köbmétert építettek be, az épületeket a szlovákiai Zsolna környéki, tartósított anyaggal átitatott fazsindellyel fedték be. A takaráshoz félmillió zsindelyt használtak fel. A tófürdő épületei az újjáépítés után is megtartották sajátos stílusukat, a kupolás, tornyos külsőt, belsejüket azonban korszerűen rendezték be. A Dabasi Bíróság ítéletet hozott Oravecz János és társai bűnügyében. A vádlottak augusztus 4-én részt vettek a Pusztavacson rendezett békefesztiválon. A találkozón — nonstop szórakoztató program keretében — az egyik együttes műsora kezdődött volna. A fiatalok közül né- hányan felmentek a színpadra és ott akarták a műsort végighallgatni. Az együttes azonban ilyen körülmények között nem volt hajlandó elkezdeni a műsort. Ezért a rendező felszólította a rendbontókat a színpad elhagyására, akik a kérésnek nem tettek eleget. Ezt követően többen üres sörösüvegeket, fűcsomókat és földrögöket dobáltak fel a színpadra. A rendőrség a rendbontás megakadályozása érdekében közbelépett. A vádlottak magatartása alkalmas volt arra, hogy a köznyugalmat súlyosan megzavarja, ezért őket az ügyészség gyorsított eljárással bíróság elé állította. A bíróság a büntetett előéletű Oravecz János elsőrendű, Széli Ferenc Tibor másodrendű, továbbá T. Ernő, . A fejlesztés második szakaszában, a központi antennarendszerek kiépítése után további lakótelepeket kapcsolhatnak a kábeltelevíziós rendszerre. A cél mindenekelőtt a lakosság informálásának meggyorsítása, az oktatási és kulturális munka erősítése. A tervek szerint 1985. első felében már műsort sugároz a miskolci kábeltelevíziós stúdió. Rendőrsógi fogadóórák A szekszárdi rendőrkapitányság vezetője augusztus 31-én 9—10-ig, a bonyhádi rendőrkapitányság vezetője 27-én 15—16-ig, a dombóvári rendőrkapitányság vezetője 27-én 9—10-ig, a paksi rendőrkapitányság vezetője 31-én 9—11-ig, a tamási rendőrkapitányság vezetője pedig 27-én 8—9-ig tart fogadóórát. M. Árpád, N. Tibor és T. Róbert fiatalkorú vádlottakat bűnösnek mondta ki csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró garázdaság bűntettében. Ezért Oravecz Jánost egyévi és 3 hónapi, Széli Ferenc Tibort egyévi végrehajtható szabadságvesztésre, a fiatalkorú vádlottakat 6—10 hónapi felfüggesztett szabadság- vesztésre ítélte. Az I. és II. rendű vádlottak ügyében védőik enyhítésért jelentettek be fellebbezést, a többi vádlott ítélete jogerőre emelkedett. (MTI) Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALA1 JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd. Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MORZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.