Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. augusztus 4. KÉPÚJSÁG 5 Az idő több, mint pénz Pazar pazarlásainkról Furcsállom erősen a számomra véletlen formai egybe­esést pazar és pazarló szavaink között. Nyelvész barátom azonban kiokosít: igenis van közük egymáshoz. A keres­kedik, ad, vesz, elad, vásárol értelmű szerb-horvát pazariti igéből a magyar nyelvben jelentésfejlődéssel alakult ki az eltékozol szavunk. Pazarlóból a pazar, elvonással keletkezett a nyelvújítás idején. Akkoriban azonban pazarló szavunk még azt is jelentette: bőkezű. Ez idő tájt aligha jelenti ezt. Aki pazarol, az könnyelműen bánik javainkkal. Pazarolni mindent lehet: időt, energiát, anyagot, pénzt, szaktudást, emberi hitet, értékeket. Régi igazság, hogy az idő pénz. De az idő több mint a munkaerőn­kért kapható pénz. Az idő pazarlása életünk pazarlása. A hazai telefon áldatlansága következtében egy számítás­ból tudjuk — évente kétmilliárd perc megy veszendőbe. Több tízezer ember munkaideje ez évente. Időt rabol sok minden más is: a késve érkező vonat, a hivatal lassú ügyintézése, a szerviz, ha tologatja a határidőt. A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság a közelmúltban országos vizsgálattal tárta fel annak okait, hogy mi kényszerít magántermészetű ügyek in­tézésére munkaidőben. Az okok listáján a laza munkafegye­lem mellett éppúgy megtalálni a hivatalok rugalmatlan mun­kaidejét, mint az ügyintézés nehézkességét. Az is gyakori panasz, hogy a megjelölt időpontban nem érkezik meg a tü­zelő, vagy a vásárolt bútor, a kéményseprő vagy a háztartási gépek javítója. Mindennapos hazugságok sora; nemzeti társasjáték az idő­vel, természetesen másokéval. Zárás előtt negyed órával az élelmiszerbolt eladói már takarítanak. Ilyentájt a vásárló az üzletben már nemkívánatos személy. Méltán bosszankodik is miatta; jogában érte sérelem. S persze hogy nem jut eszébe: maga is hasonlóképp cselekszik munkahelyén. Igaz­ságérzete csak akkor tiltakozik, ha ő a szenvedő fél. A hiva­talban, asztalánál, a munkapadnál, a postai kiszolgálóhelyen magától értetődőnek tartja, s nem kötelességszegésnek, ha más idejével packázik. Jó ideje divatos a kifejezés: emberi tényező. E tényező­nek — mások mellett — meghatározó a szerepe a munkakul­túra alakulásában. Tapasztalatok szerint vannak munkahe­lyek, ahol elképzelni sem lehet a lazítást. A szalagszerű ter­melésben dolgozók munkafeltételei szigorúak, ott egyetlen ember kiesése azonnal fennakadást okozna. Csakhogy nem lehet minden munkafolyamatot' hasonló módon megszervez­ni. Ráadásul mostanában kezdik félismerni, hogy a szalag­szerű termelés külső kényszer, s nemcsak monoton, hanem kiiktatja az ember kezdeményezését. Vannak országok, ahol emiatt arra kezdenek áttérni, hogy a munkacsoportok maguk szervezzék meg önmaguknak a részmunkák elvégzését. Az eredmények várakozáson felüliek, mert az úgynevezett idő­térképpel is támogatott csoportok teljesítménye jóval ma­gasabb, mint korábban volt, amikor még a szalag sebessége szabta meg munkaintenzitásukat. Döbbenetes adatot közölt egy ízben a tárca vezetője az ipari igazgatók egyik értekezletén: „A szakértők szerint a termelés hullámzása évente mintegy 35—40 milliárd forint veszteséget okoz”. De mitől válhat hullámzóvá a termelés? Tudjuk a leckét: a lógástól, az anyaghiánytól, a szervezetlenségtől, a munkaerőhiánytól. Ezekért az ellenőrzés fogyatékosságait szokás okolni. Csakhogy az ellenőrzés nem merülhet ki revi­zori búvárkodásban. Az ellenőrzés ugyanis a vezetői munka szerves része, más megfogalmazásban a termelést nélkülöz­hetetlenül segítő tevékenység. A minap a Központi Bizottság ülésén értékelték a különféle kisvállalkozások helyzetét, te­vékenységét, hasznát. Szóba került az is, hogy ott, ahol a munkát jól megszervezik, ahol érvényesül az anyagi ösztön­zés, ott nincs szükség annyi vállalati gmk-ra, mint másutt. „Nálunk még a takarékosság is pazarlást okoz” — mondta a közelmúltban némi malíciával egy gazdasági szakember. A készletgazdálkodás szigorú előírásait gyakorta úgy kerülik meg a vállalatok, hogy selejteznek. Még ez is olcsóbb szá­mukra, mint leróni az óriási készletekért kirótt tetemes bír­ságot. Egy vidéki vállalatot két másikkal együtt több millió fo­rintos gazdasági bírság megfizetésére köteleztek. A bírság oka: alibi-eladás. Az ára csak papíron mozgott, persze így is drágult, ahányszor gazdát cserélt. A tetemes különbözetet pedig megfizettették a vásárlókkal. A Belkereskedelmi Ku­tató Intézet szakemberei alig tucatnyi cikket, illetve cikk­csoportot vizsgáltak meg és megállapították, hogy e kis kör­ben egyetlen évben a pazarlás meghaladta a kétmilliárd fo­rintot. Vajon mennyi lehet az elkótyavetyélt érték a több tízezerre tehető és a kereskedelemben kapható terméknél? Gépkoesitulajdonosok a megmondhatói, hogy milyen nehéz apró alkatrészekhez hozzájutni. A műhelyekban jószerivel csere folyik és nem javítás Hiába járna jobban az ügyfél is, a szerelő is, a javításra nincs lehetőség, hiányoznak hozzá az elemi alkatrészek. Húszforintos apró cikkecske hibája miatt nem egyszer több száz forint értékű nagyobb egységeket kell kompletten cserélni. Ha a jelenség oka meglehetősen sok­rétű is, mindenképpen szerepet játszik benne a kereskede­lemnek a nagyobb tételek értékesítéséhez fűződő érdeke. Hol kezdődik a szocialista ember? — tette fel a hallgató­ságnak a kérdést néhai tanárom. Maga felelt rá: ott, ha valaki nemcsak otthon kapcsolja le maga mögött a villanyt. Ő jut eszembe valahányszor a hibás, tehát hamis célok felé irányuló szabályozók bírálata kerül szóba. Persze nem ok nélkül beszédtéma az érdekeltség és a takarékosság más feltételeinek hiánya. Csakhogy az emberek nem mindig és kizárólag anyagi érdekük szerint cselekszenek, elvégre lehet valaki önnön értékeivel szemben is felelőtlen. Jogos tehát a feltevés, hogy a mainál hatásosabb anyagi érdekeltség is csak morális reformmal párosulva hozná el a kívánt hatást. Azt, hogy az érdekek ne torzan jelentkezzenek és érvénye­süljenek. Azt tehát, hogy a valódi teljesítmény kifizetődőbb legyen a látszatmunkánál, a valódi takarékosság a pazarlás­nál. Portrék és hangulatok A Babits Mihály Megyei Művelődési Köz­pont az idén harmadszor rendezte meg ter­mészetkutató táborát. Váralja és Tengelic után most Bölcske volt a helyszín. Az elő­ző évekhez hasonlóan most is három szek­cióra oszlott a negyvenfőnyi csapat. Voltak növény gyűjtők, rovarászok és madarászok. A Duna bölcskei holtágai jó kutatóterület­nek bizonyultak, ugyanígy a szigetek és a part menti vidékek. Sajnos, a vízben élő algák és egysejtűek száma volt a legna­gyobb. Ez azt mutatja, hogy a vizek szeny- nyezettek. A Duna vizében 94 fajt sikerült elkülöníteni, a holtág Dunába torkollásánál 56, a horgásztanya melletti holtágban pedig 60 fajt határoztak meg a vizsgálódók. Az I egy literre jutó algaszám mindenütt na­gyon magas. Ezek mellett a vizekben 16 halfajt találtak és négy kétéltű faj került szem elé. Néhány édesvízi szivacsot is talál­tak a kutatók. A nagy tömegben tenyésző hínárfélékből hat fajt lehetett elkülöníteni. Kagylók, csigák közül 15 fajt gyűjtöttek. Az ártéren többféle gomba honos, közöttük ehetők is. A hüllők három faja került elő a táborozás ideje alatt. A bogarászok az ízeltlábúak közül hatvan fajt fogtak be, a növénygyűjtők a lágyszárú virágos növé­nyek közül 87 fajt határoztak meg. Közöt­tük a ritkaságnak számító réti iszalag két példányára találtak. A madarászok 76 madárfajt figyeltek meg a területen, közülük 25 faj 223 példá­nyát sikerült befogni és meggyűrűzni. Az emlősök közül nyolc fajról lehetett megállapítani, hogy honosak ezen a vidé­ken. Természetesen Bölcske környéke sokkal gazdagabb, mint amit a felnőttekből, diá­kokból álló kutatócsoportok feltártak és feltérképeztek, ám egy hét a teljes feltá­rásra nem elegendő. CZAKÖ SÁNDOR Vörösvércse Madárportrék: tengelice, jégmadár, énekes rigó, meggyvágó, cankó Reggel Egy bogárportré: a pézsmacincér Űtra kel egy csapat 1---------------------­R ézsikló Búcsú FEJÉR GYULA

Next

/
Thumbnails
Contents