Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. augusztus 4.

© NÉPÚJSÁG

Víg Istvánnéval, a sióagárdi tanács elnökével

Múltunkból

I

— Milyen falu ez a Sió- agárd, természetesen hozzáértve a társközséget, Harcot is?

— Ezt szavakban nem lehet kifejezni^ csak érezni lehet. Nemrég voltam a televízióban megnézni a rólunk, főként a népművészetünkről szóló filmet, ami két évig készült. Némely részénél kijöttek a könnyeim, nem lehet meghatottság nélkül nézni. Ezek után már nyilván mondanom sem kell, hogy mennyire szeretem a falut, az itt élő embereket. Ettől függetlenül félek a beszélgetéstől.

— Mi félnivalója lehetne?

— A tanácselnök reflektor- fényben él, minden kimondott. leírt szónak jelentősége van.

— Ebben igaza van, de ez alighanem igaz minden szakmára és minden emberre, például az újságírásra is.

— Akkor vágjunk bele, bár nem nagyon hiszem, hogy olyan érdekes ember lennék. Egy vagyok a sok közül, olyan, mint a többiek.

— Sióagárdi?

— Nem, illetve dehogynem! Békés megyében, Szarvason születtem, a szüleim ma is ott élnek. Részben véletlen, részben pedig nem az, hogy a Dunántúlra költöztem Véletlen az, hogy a férjemmel megismerkedtem, de hogy ideköltöztünk, az már nem. Az életének ugyanis már akkor az volt a programja, hogy a szülőfaluját el nem hagyja, az egyetem után ott kíván élni és dolgozni. Agrokémiai és talajtani szakmérnök, úgy gondolja, hogy minden tudásával a szülőfaluját kell szolgálnia. Én is nagyon szerettem a szülőföldemet, megértettem tehát a ragaszkodását, és követtem Sióagárdra, amit azóta sem volt okom megbánni. A férjem a Sió bal parti öntözőfürtjének a vezetője.

— Helybélinek érzi magát?

— Természetesen, hiszen könnyű volt megszeretni az itt élő embereket, ők is elfogadnak engem. Az embereken kívül tizenkét év munkája is ideköt. Ha végigmegyek a falun, láthatom a változásokat, amiben az én munkám is benne van. A feladatok egymásból következtek. Az első lépés a közintézmények fejlesztése volt. Mint kismama, magam is láthattam, hogy milyen körülmények között zajlik az orvosi rendelés. Olyanok voltak a járdák, az utak. hogy a gyereket maid kirázták a babakocsiból. Nagynak láttam az ellentmondást a gyönyörű babakocsik és az utak között. Azóta ^építettünk rendelőt, korszerűt, az emeleten szolgálati lakással, abban most egy pedagógus lakik, mert az orvosunk házat épített a faluban. Utat, járdát készítettünk. Különösen emlékezetes a harci út, mert arra egy fillérünk sem volt, mégis elkészült. A jelölő- és falugyűléseken mindig volt javaslat, hogy mit tegyünk és az emberek készek voltak a munkára

is. A termelőszövetkezet és azok a munkahelyek, ahol agárdiak és harciak dolgoznak, mindig készek a segítésre. Ugyancsak ordító volt az ellentmondás a nép évszázados kultúrája és az iskola udvari illemhelye között. Ma már ez is kész. Most a harci vízmű van soron.

— Korábban olcsóbb lett volna.

— Biztosan, ezzel egy kicsit elkéstünk, le előbb nem volt rá lakossági igény. Próbálkoztunk vele, de nem ment, abban az időben még a testület tagjai is úgy látták, hogy erre nincs igény, hiszen a tehetősebbeknek a kútjukban villanymotor volt. Bővítettük a napközist is, 300 adagos konyhánk van, korábban a téesztagoknak Szekszárdról hordták az ebédet.

— A testületre hivatkozott, mekkora jelentőséget tulajdonít a testületi munkának?

— Erre megint nem lehet megfelelő szót találni, hiszen nyilvánvaló, hogy egyedül semmit nem lehetne elérni. Minden munka csak közös lehet, dönteni csak kollektívában érdemes, mert akkor lehet a végrehajtásban is egység. Az elmúlt tizenkét év alatt még szabadságra sem igen mentem, ha testületi ülés völt. Nálunk ugyanígy vannak ezzel a többiek is, nemigen hiányzik senki az ülésekről. Nagyon jól működik a harci tanácstagi csoportunk is. Ugyanilyen fontosnak tartom a jó kapcsolatot a község vezetőivel. sikerült is közös erővel megteremteni az összhangot. Persze azért a legfontosabb a lakossággal való kapcsolat, az ő igényeik, kéréseik megismerése. Ilyen gondolat volt annak idején a tájház is, amivel rengeteg gondunk- bajunk volt. de ma már a község büszkesége.

— Engedjen meg egy provokatív kérdést: pont tájház kellett egy ilyen kis falunak? Nem volt fontosabb tennivaló?

— Nem bizony! Egyébként ezt a kérdést annak idején vezető emberektől is megkaptam. de nem válaszolhatok rá mást. mint hogy a múltat meg kell becsülni, mert e nélkül a jelenben nem lehet élni, és a jövőt sem lehet építeni. A sióagárdi népnek évszázados művészete, kultúrája vans ami akkora kincs, hogy nem lehet eléggé megbecsülni Az volt az utolsó kétszáz éves ház. feltétlenül meg kellett menteni az utókor számára. A népművészet megőrzése, ánolása közművelődésnek is az alapja. Most a titkos álmunk a művelődési ház felújítása esetleg egv úi éoítése. Tisztában vagyunk vele. hogy most a népgazdaság helyzete ezt nem teszi lehetővé, de biztosan sor kerül rá ha másként nem. közösségi összefogásból. Rengeteget dolgoztunk eddig is. a múlt szombaton is mentünk az öreghegyre betonozni az átereszeket. Az emberek sokra képesek a falujukért.

— A testületi üléseken mindig egyetértenek?

— Talán nem is volna jó, ha így lenne. Természetes dolog, hogy minden embernek vannak elképzelései a falu fejlődéséről, mindig kevés a pénz az igényekhez képest, tehát a feladatokat rangsorolni kell.

— Előfordult, hogy leszavazták?

— Nem, de ez nem azért van, mert mindig nekem lett igazam, hanem azért, mert sikerült megtalálnunk a megfelelő kompromisszumot. Az fel sem merülhet a vitában, hogy kinek a javaslatáról van szó, a lényeg az, hogy mi a fontosabb, minek vannak meg inkább a feltételei és mire tudunk leginkább mozgósítani.

— Szavaiból az emberek iránti bizalom árad, még sohasem csalódott?

— Dehogynem, még vezetőkben is, de rangsorolni kell a dolgokat, ebben a beosztásban érik az embert kudarcok is. Csak végig kell mennem a falun, és már minden rendben is van, lépten-nyomon megszólítanak, látom a munkánk eredményét, és érzem, hogy a lakosság is örül ennek.

— Párttag?

— Természetesen kommunista vagyok.

— Miért természetesen?

— Valóban igen temészetes úton lettem párttag 1967-ben, még Szarvason dolgoztam a talajjavító válalatnál, bekapcsolódtam a KISZ-be, ők javasoltak párttagnak is. A családunkban természetes volt a közösségi gondolkodás, az, hogy másokért éljünk, a világnézetem is törvényszerűen alakult olyanná, ami megfelel a párt követelményeinek.

— Hogyan szólítják?

—> Van aki elnök asszonynak, mások meg a nevemen. A népművészek, előrajzoló nénik Juditkának, és számomra talán ennek van a legnagyobb értéke. Egyszer valaki azt mondta, addig nem leszek sióagárdi, amíg nem tudok , hímezni. Sosem fogom elfelejteni, amit az előrajzoló Ilus néni mondott. „Juditkám, hogy az a munka meddig készül, azt senki nem kérdezi, de ha kész van, olyan legyen, hogy bárki megnézhesse.” Másban is úgy tartom, nem fontos, hogy meddig készül, mennyit kell járni utána, de az eredményt bárki megnézhesse. Most már lassan nevezetességgé lesz a tájházunk is, csoportok jöttek már eddig is, lassan bekerül a köztu- dafba, az utazási irodák szerveznek erre a látnivalóra.

Két dologra nem sajnálom az időt, sőt nem is számítom be a munkaidőmbe, az emberek ügyeinek, személyes gondjainak a meghallgatására és ha lehet elintézésre és a községpolitikai feladatokra.

— Sokat kell menni a dolgok után, a felsőbb szervekhez, „kijárni", pénzt szerezni?

— A főnökeimhez nemigen járok, legfeljebb, ha hívnak. Ügy tartom, hogy a gondjainkat itt helyben, önállóan kell megoldanunk, nem Szekszárdon. Ez éppen nem azt jelenti, hogy ne járnék oda, mert amióta városkörnyéki község lettünk, minden rendezvényre elmegyünk, hogy tanuljunk a többiektől. Nagyon jó kapcsolatunk alakult ki a népfrontbizottsággal. Legutóbb szép élmény volt a szombathelyi népfrontbizottsággal rendezett közös program. Együtt voltunk a folklórfeszrtivál néhány rendezvényén is. Nagyszerű embereket ismerhettem meg, és ez sok erőt ad a további munkához is.

— Az én munkámnak is ez az egyik legszebb oldala, de még játszani is lehet. .. Mi lenne a három kívánsága?

— Ezen gondolkodnom kellene, de azt hiszem, nincsen három kívánságom. Ha az embernek egészsége és akarata van, akkor nem három kívánságot, de sokkal többet elérhet az életben. Csak közhelyeket tudnék mondani: béke, egyetértés. Azt persze nagyon szeretném, ha a szüleim velünk élnének, de megértem ragaszkodásukat a megszokott otthonukhoz. Azért így is szakítunk rá időt, hogy velük legyünk. Most az átlagosnál nehezebb napjaim vannak, mert a nagyobbik fiam katonának megy, és hiába tudom, hogy mit jelent a katonaság, anyai szívem azért bánkódik. Azt is nagyon várom, hogy végre tiszta vizet önthessünk a harci vízvezetékből a poharakba.

— Nehéz tanácselnöknőnek lenni?

— Nehéz. Egy nőnek talán még nehezebb, mert őt magát, és a munkáját is szigorúbban ítélik meg, de köny- nyű, mert szeretem csinálni. Olyan a családi hátterem, ami minden nehézséget elbír. A fiaimat önállóságra neveltük, nálunk nem gond, ha nem tudok hazamenni háromnegyed ötkor, vagy esti rendezvény van, esetleg szombaton és vasárnap is társadalmi munka van.

— Nem sokallja a pro- tokoll-elfoglaltságokat?

— Nem, mert a községi rendezvényeken nem mint „elnökség” veszek részt, hanem mint odatartozó, aki kíváncsi mindenre, különösen az emberekre. Gyakran megkeresnek otthon is, de ez a családunknak természetes életforma. Azért vagyok, hogy segítsek.

— Mikor pihen?

— Ha hazamegyünk Szarvasra, a családom körében feltöltődöm, a munkám egy része is betudható pihenésnek. Pihenés az is, ha kézimunkázom. Most már a lakásunkban sok szép kézimunka van, amit mind magam csináltam, és természetesen sióagárdiak. A fényképezéshez felhúzom a saját készítésű mellényemet, jó? Ez az a darab, ami „mindegy, hogy meddig készült, de most meg lehet nézni”.

— Köszönöm a beszélgetést.

IHÁROS1 IBOLYA

A közeljövőben filmet készít a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója a Hűséggel a hazához mozgalomról, amely célul tűzte a Volksbunddal szemben álló német ajkú, de magyar érzelmű személyek tömörítését. Ebből az alkalomból — mintegy előzetesként — a Tolna megyei Levéltár őrizetében lévő dokumentumok felhasználásával, bemutatjuk a mozgalmat, ismertetjük célját, a politikai tevékenysége során alkalmazott harci módszereket, tömegbefolyását.

Mint azt már a korábban megjelent fejezetben írtuk, a nagy lelkesedéssel folytatott szervezkedés részben legális, részben illegális módon történt. A hatóságok hallgatólagosan tudomásul vették a mozgalom létét, tevékenységét, a rendezvényeik ellen sem emeltek kifogást, de nem ismerték el és nem támogatták a hatalom eszközeivel. Jól jellemzi ezt a felemás helyzetet Ilniczky Sándor szervezkedési kísérlete, amelyről két levéti is fennmaradt.

Ki volt Ilniczky Sándor? Nyomtatott fejlécű levélpapírja a következőket hozza a tudomásunkra: „a kárpátaljai terület kormányzói biztosa mellé rendelt főtanácsadó, pápai protonotárius, nagyprépost, a felsőház örökös tagja”, Ungvárott lakott. A felsorolt cím és rang eléggé meggyőzhet arról minket, hogy *nem akárkivel” vette fel a kapcsolatot Perczel Béla 1942 második felében.

1942. december 2-i levelében Ilniczky arról számol be Perczel Bélának, hogy „Nagy és őszinte örömömre szolgál, hogy Veletek a közelmúltban a bonyhádi hűségmozgalom rutén vonalra való átplántá- lásának módozatairól részletesen elbeszélgethettem...”

A levélben türelmet kér a címzettől, amíg a mozgalomba bevonandók névsorát ösz- szeállítja. s megküldi, s „azt is meg kell várnom, minő végleges álláspontra helyezkedik az ügyben a kormányzói biztos...”

Ezt követően négy hónap telt el, amíg úiabb ungvári levéllel kopogtatott a postás Bonyhádon. A levél a mozgalom vezetői részére kellemetlen hírt tartalmazott: „Régen jelentkeznem kellett volna már Nálatok, merthiszen ígéretet tettem arra nézve, hogy a hűséemozgalom itteni meghonosítása és szervezése ügyében még karácsony után információt küldök Sajnos, azonban, a kérdésben az a helyzet alakult ki, hogy az itteni szervezéshez sem a kormányzói biztos úr. sem a belügyminiszter úr nem járult hozzá. Szentgálv barátunk a frontról éppen a napokban érdeklődik az ügy iránt, de így — nagvon sajnos — neki is csak negatív feleletet tudok adni. Lélekben Veletek vagyok. .

Bonyhádon ennél lényegesen többre számítottak.

Ilniczky levele kellő bizonyíték arra. hogv a legfelső uralkodó körök is tudomást szereztek a szervezkedésről — maga a belügyminiszter is, akinek feladata volt az ellenzéki mozgalmak betiltása és felszámolása! — de nem tett semmit a mozgalom likvidálására, eltűrte létét, tűrte, hogv legálisan terjesztik a mozgalom jelvényét és tagsági igazolványát is.

A Tolna megyei Levéltárban őrzött iratokból nem derül ki, hogv mit értett Ilniczky Sándor a „hűségmozgalom rutén vonalra. való átplántá- lásán.” Lehet, hogy nem volt másról szó, mint csupán a Kárpátalján élő németek szervezéséről. De elképzelhető, hogy az ott élő más nemzetiségiek szervezésére tettek kísérletet. Az 1943. március

15-i felhívás elvileg lehetővé teszi ez utóbbit is, amikor hangsúlyozza: „nekünk most a magyar nyelvű magyarságból és a nemzethez hű más. nyelvű testvéreinkből kell kialakítani a mai történelmi és

politikai magyar nemzetet”. Hivatkozik arra, hogy a másnyelvű népek fiai kiemelkedő szerepet játszottak a magyar történelemben, s megnevezi a Martinuzziakat, Zrínyieket, Damjanichot és Schweidel Józsefet.

A hűségmozgalom ellen minden eszközzel fellépett a Volksbund. Így például 1944 májusában olyan röpcédulákat szórtak ismeretlen tettesek, amelyek arról értesítik a lakosságot, hogy a Hűséggel a Hazáért párt miután sorban elveszítette tagjait, kénytelen önmagát feloszlatni.

A mozgalom vezetői a szervezeteihez eljuttatott levélben cáfolták a Volksbund-féle híreszteléseket. Rámutattak arra, hogy a röpiratok terjesztői a mozgalomnak még a nevét sem tudják és pártnak nevezik a mozgalmat, továbbá, hogy a Hűséggel a hazához mozgalmat Hűséggel a hazá-_ ért névvel illettték, Ez önmagában igazolja, hogy a röpcédulákat nem a mozgalom, hanem a vele szemben álló erők szórták.

A félig legális, félig illegális — a hatóságok által hallgatólagosan tudomásul vett — mozgalom nehéz napjai a német megszállást követően következtek. A Volksbund szinte korlátlanul kézben tartotta a közvélemény alakítását. A német településeken renkívül nehéz sors várt a szórvány-magyarokra és

mindazokra, akikről tudták, hogy a hűségmozgalom el'veit vallják. A mozgalom vezetői is az üldözöttek közé kerültek. Erről az 1945. áprilisi memorandum az • alábbiak szerint tesz említést:

,„ .. Gömböst mindjárt az első napon megfenyegették, hogy úgy fognak vele elbánni, mint a zsidókkal, Weber József, Kolep Keresztély mó- rágyi polgárokat, Bindernét, a mórágyi pénztáros feleségét, a zsibriki bírót két társával, a duzsi bírót a Gestapo elhurcolta. ..

A Szálasi-puccs után Perczel Bélát, Bauer apátot. Lehmann Istvánt elhurcolta a Gestapo. Gömböst is több ízben keresték a lakásán, Pécsett pedig közölték a fenti urakkal, hogy ő is letartóztatásban van. Csak az mentette meg az elhurcolástól, hogy abban az időben katonai szolgálatot teljesített és állandóan úton volt„

Amikor a német hadsereg visszavonult, Mayer József és Entz kisdorogi tagtársunkat Hőgyész határában kegyetlenül meggyilkolták. Szegény Perczel Béla is belehalt az embertelen meghurcoltatásba”.

*

A felszabadulással a hűségmozgalom betöltötte vállalt szerepét. A Volksbund vezetői nyugatra menekültek. Az ideiglenes kormány sorra hozta antifasiszta rendeletéit. A Volksbund felszámolásával és vezetőinek megbüntetésével a hűségmozgalom vezetői egyetértettek. A radikális intézkedések egész sorát igényelték a kormánytól. „Kobozza el a nyilvánvalóan főbűnösök földjét, vagyonát, minden jószágát és telepítse ki őket. Vessen ki az állam a kisebb bűnösökre 30-40 százalékos büntető járandóságot a föld mennyisége és minősége alapján. Ez a folyamat akár 10 évig is eltarthat, s az államnak rendkívül haszna lenne. Függessze fel a kormányzat a svábok politikai jogait 5-10 évre. Rendelje el a kormányzat hogy minden, a hazában maradt német 5 éven belül tanulja meg a magyar nyélvet, sajátítsa el az írást és olvasást, s erről szerezzen bizonyítványt”. A hűségmozgalom vezetői javasolták, hogy a kormány mondja ki, hogy „német nemzeti kisebbség, mint ilyen megszűnt létezni.”

A fenti követelések, javaslatok nyilvánvalóan a megváltozott történelmi körülmények nem teljes megértéséből fakadtak, miként az is, hogy helytelenítette a tömeges kitelepítést.

(vége)

K. BALOG JÁNOS