Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-31 / 204. szám
I9HÍ. augusztus 31. ' trom* x NÉPÚJSÁG 3 A táp, az üzlet és a kistermelők érdekei Nehéz eldöntettem, kinek van nagyobb kára abból, ha a tápboltokban nem jó az ellátás. A kistermelő, az állat ■ tartó károsodik-e, vagy az üzlet tulajdonosa, netán az allam, mert kevesebb húst kap. Tény, hogy az ellátás szinvonalára a rossz jelzőt nem szabad használni, azt sem, hogy időszakos, legmegfelelőbb a nem jó értékelés. Másfél hét óta a szekszárdi kistenyészfök újvárosi boltjába nem szállítottak tápot. Kéthetenként kapnak itt szemes terményt. Az áfész üzletében, az alsóvárosban úgy. szintén panaszkodnak a vásárlók. A harmadik „szektor '. a TSZKER üzlete ugyancsak nem az árutól zsúfolt. Ritkái: a szállítások. Rossz a rendelés? Nem jó üzletemberek a boltok vezetői? Rossz a „szektorok" üzletpolitikája? Sok munkába kerülne e kérdésekre a választ összegyűjteni. s amikor együtt volna az összes gyűjtemény, kapnánk a reklamációt, hogy nincsen igazunk Szóvátettük már, hogy a nyúltápok minősége változott — bár egy recept szerint kellene mindig granulálni. A megbírált cég reklamált. Más esetben tudósítónk írta. hogy nem fogadták el a reklamációját, mert a lezárt zsákot felbontotta. Pedig hát honnan tudta volna meg bontás nélkül, hogy a táp rossz? Üzleti érdekről van szó. Nem mindegy a kistermelőnek, hogy az állat — csibe, malac, kacsa, liba, borjú — milyen rövid idő alatt válik értékesíthetővé, és a takarmánygazdálkodásban sem közömbös, hogy egy kiló vágósúly előállítására hány deka tápot, szemes terményt használnak fel. Üzleti érdek volna tehát a tápos boltokat jól ellátni. Vannak persze jó példák is. Itt van elsőként és talán a legjobbként a dunaföldvári áfész központi takarmányboltja. Ott mindig van áru. Mindenféle táp, szemestermény, premixek, meg kiegészítők. (Igaz, e héten olyan nyúltápot szállítottak Nagydorogról, hogy a boltvezető azt nem adta el vevőinek. A saját jó híre érdekében.) Ez a bolt havonta átlagosan közel félmillió forintos forgalmat bonyolít le. A községben négy másik, kisebb bolt is működik. Tamási: a vasútállomás melletti bolt ellátása kifogástalan. Tolna: a piactéri üzletben mindig lehet mindent kapni. Hol van tehát a hiba? Mi az oka a szekszárdi rossz ellátásnak? A versenyt fel kellene éleszteni a három „szektor" között. Versenyeznének a kistermelőkért, a vevőkért — nemcsak a kistermelők érdekében. —Pj— KISZ-BüszaK az Uniónál A dombóvári Unió Ipari Szövetkezetben a KlSZ-szer- vezetek hatékony segítői a tei melésnek. A fiatalok — a napi munkavégzésben való becsületes helytálláson túl sajátos eszközökkel segítik a gazdasági célok' megvalósítását. A szövetkezet műanyagüzemének és 2. számú faipari üzemének termelési célkitűzéseit figyelembe véve szombaton és vasárnap KISZ-műszakot szerveztek. A műanyagüzemben szombat reggel hat órától hétfő reggel hat óráig folyamatos üzemben — természetesen többszörös váltással — harmincegy KISZ-fiatal dolgozott, kétszer három műszakban. Több, mint egymillió-háromszázezer forint termelési értéket hoztak létre, habosított profilokat és mesterkeverékeket gyártottak. A faipari üzemben szom-i baton egy műszakban ajtólapok gyártása folyt. A tizenhárom ifjúkommunista 63 200 forint termelési értéket produkált. A műszakokért járó mun- . kabért — közel tízezer forintot — a szeptember 8-i hagyományos, immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Unió sportnapra ajánlották fel. A szövetkezet pártvezetősége a példamutató munkáért és magatartásért köszönetét és elismerését fejezte ki a KISZ-műszak valamennyi résztvevőjének. Wilhelm Adám tudósító Épül a borsodi szénmedence legnagyobb bányája A Borsodi Szénbányák dubicsányi szénterületén egy új lejtős akna kihajtása kezdődött meg júliusban, s eddig negyven méter vágatot építettek ki a szuhavölgyi bányaüzem szakemberei. A munkát részletes földtani kutatás előzte meg. Ennek alapján a geológusok a területen több mint 100 millió tonna, jó minőségű szén- vagyont találtak. A vágat tervezett végleges hosszúsága 600 méter lesz. A vállalati program szerint a hetedik ötéves terv során megkezdődik a bánya teljes kiépítése, a széntermelés pedig 1991-ben indul. Ez lesz a borsodi szénmedence legnagyobb üzeme, évi széntermelése meghaladja majd a kétmillió tonnát. A jelenleg legnagyobb borsodi szénbánya, a lyukói, évente 1,2 millió tonna szén kitermelésére képes. (MTI) Ötvenéves a magyar rizstermesztés Van egy ágazata mezőgazdaságunknak, pontosabban növénytermesztésünknek, amelyről annyi féle — egymásnak homlokegyenest ellentmondó — véleményt hallhatott, Olvashatott már az ember, hogy nem érti, mi is lehet a haszna valójában. A hazai rizstermesztésről van szó, amelynek kezdetét sokan a szocialista mezőgazdaság egyik naiv nekibuzdulásaként tartják számon, holott ezen a nyáron a szakma már születésének ötvenedik évfordulóját ünnepli, ötven év alatt a rizstermesztés is többet élt meg koránál: ünnepelték, és átkozták, volt dúsan fizető és veszteségbe sodró, olykor általa akarták felvirágoztatni a terméketlen sziket, hogy azután tovább növelje ellenérzéseinket az elhagyatott rizstelepek látványa. Hazai módszerrel Mindezek ismeretében különösen nagy bravúrnak tűnik, hogy honi rizstermesztésünk felszálló ágban — vádakat és kételyeket megcáfoló rekordokkal — ért el a kerek évfordulóhoz. Döntő szerepe van ebben a rendszerszerű termesztésnek, a legkorszerűbb agrotechnika alkalmazásának, nem utolsó sorban annak a fejlődésnek, amely a biológiai alapokban következett be: polgárjogot nyert a felismerés, hogy a mi talaj- és éghajlati adottságaink közepette nem a külföldi fajtákkal kell kísérletezni, nem a külföldi technológiákat (például a japán vízben-művelést és palántázást) kell adaptálni, hanem a hazai kutatási eredmények bázisán igenis hazai technológiát, s ennek megfelelően hazai fajtákat kell kikíséríe- tezná. A rizstermesztést Magyar- országon 1077 óta a nádudvari központú Kukorica és Iparnövény Termelési Együttműködés (KITE) koordinálja, mégpedig eredményesen, az ágazat egész arculatát megváltoztatva. Jellemző a tel-, jesítmény növekedésére, hogy míg 1977-ben az akkori 27 908 hektár vetésterületről 36 559 tonna, 1983-ben a 12 403 hektár vetésterületről 46 953 tonna rizst takarítottak be. Ide kívánkozik azonban még két adat: 1977-ben 90 százalékát, 1983-ban viszont már csak 62 százalékát vetették be a rizstelepeknek. Felvetődik a kérdés, vajon mi idézhette elő a területcsökkenést. Kertész Ferenc, a KITE rizstermesztési ágazatvezetője a műszaki ellátásban, illetve a telepek műszaki állapotában látja a területcsökkenés két legfőbb okát. Korábban ugyanis az elavult, kisteljesítményű gépekkel telepítették a rizst, s e gépek nem tudtak megfelelni a nagyüzemi gazdálkodás igényeinek. Ezt a fejlettségi fokot tükrözték a kiskalitkás rizstelepek, amelyeken, hogy mindenütt vízborítás legyen, rendkívül magas vízszintet kellett tartani. Az ágazat megújulása Ezek, továbbá a hetvenes évek második felének a kultúra szempontjából kedvezőtlen időjárása okozták, hogy kicsik voltak, egy-két tonna közt alakultak a hozamok, sőt, 1978-ban egy tonnát sem adott a rizs hektárja. A megújulás jeleit 1981 óta figyelhetjük, miután a KITE nagyarányú rizstelepítési és technológiai fejlesztésbe kezdett. 1977—1980 között, a MÉM támogatásával harminc korszerű, nagy teljesítményű telepépítő gépsort (Caterpillar traktorokat, Room munkagépieket) hoztak be az országba, s e gépsorokkal 1982-ig 13 ezer hektárnyi rizstelepet építettek, illetve újítottak fel. A magyar mezőgazdaság megismerkedett az úgynevezett lézeres rizs- telepekkel. Az időjárás is kegyeibe fogadta az ágazatot, így 1981-ben 3 tonna, 1982- ben és 1983-ban pedig egyaránt 3,8 tonna volt az országos termésátlag. A rizs- termesztők teljesítették, sőt túlszárnyalták a középtávú terv végére elérni kívánt célt, a hektáronkénti három tonnát. Figyelembe véve, hogy ma a rizstermelés gazdaságosságának határa, hozamban kifejezve, 2,8 tonna körül van, továbbá, hogy egy tonna rizs felvásárlási ára 14 900 forint, elfogadhatjuk a véleményt, amely szerint 3—4 tonnás termés esetén a rizs a jó nyereséget nyújtó szántóföldi kultúrák közé tartozik. Célunk: önellátás A valutamegtakarítás szem pontja amellett szól, hogy önellátásra kell törekedni még akkor is, ha a rizs világpiaci ára az utóbbi években csökkent. Az egy főre jutó rizsfogyasztás hazánkban 3,5—4 kilogrammra tehető, ami többek közt azi jelenti, hogy 4 tonnás átlaggal számolva 27 ezer hektárnyi berendezett teleppel 19—20 ezer hektár vetésterülettel ki lehetne elégíteni a szükségletet. A biztonságos termést adó, nagy hozamú hazai fajták is rendelkezésre állnak most már, sőt, egészen magas teljesítményre képes fajta jelöltekről tudunk. Tovább folynak a technológiai fejlesztések, elsősorban a tápanyag-visszapótlás és a vetési mód terén, amelynek egyik fontos szempontja a vetőmagnorma csökkentése Ahhoz, hogy újra önellátóak legyünk, körülbelül 15 ezer hektáron kell rekonstrukciót végezni, illetve új öntözőtelepet építeni. A MÉM és a KITE együtt készítik el a fejlesztés programját, amely — jóváhagyó döntés esetén — 1990-ig megvalósulhat. GULYÁS IMRE Zenei életünk „szürke katonája” Tucsni Lászlóné és utódja. Szilágyi Harnabásné A zenét szerető szekszárdiak tálán egytől egyig személyesen ismerik Tucsni Lászlónét. A megyeszékhely zeneiskolájának gazdasági vezetője volt, s az Országos Filharmónia Tolna megyei megbízottja. Míg az utóbbi megbízatás jelen és jövő időre is vonatkozik, az előbbi csak a múltra. Ugyanis Tucsni Lászlóné nélkül ül össze ma délelőtt a zeneiskola tantestületi alakuló ülése. Sok év óta most először... * — Ugye, ön is ismerte Tucsni Lászlót, azaz Laci bácsit? — kérdi tőlem Thész László, a szekszárdi zeneiskola igazgatója. Rábólintok, s tudom, hogy a kérdés nemcsak nekem szólt, hanem szólhatott az olvasóknak is. És azt is tudom, hogy sokan bólintanak velem együtt, sokakban merül fel kedves, szép és megható emlék. Laci bácsi a megyei tanács művelődési osztályának volt csoportvezetője. Megáldva a zene és a sport szeretetével. A felszabadulás óta szervezte Szekszárd és a megye hangversenyeit. De az ő szervezésébe belefért a székek hordása, a favágás, a függönyhúzogatás. — S valóban boldog volt, ha valakit megnyert a zene ügyének. Sajnos, 1971 nyarán váratlanul, hirtelen... szóval nem szervezett tovább. Felesége, Kató néni korábban is segített neki. Tehát e munkában volt gyakorlata. S Laci bácsi iránti kegyeletből átvette e szép, de sok gonddal, felelősséggel járó feladatot — emlékezik 'az igazgató, majd arról beszél, hogy Tucsni Lászlóné még az év telén munkahelyet változtatott. Az OTP-ből a zeneiskolába ment át dolgozni. S ugyancsak a pénzügy területere. vagyis gazdasági vezető lett — Az intézet mindennemű pénzügyi dolga a kezében volt. ö foglalkozott a karbantartással. a bérek nyilvántartásával... nem is sorolom. Sokrétű volt a munkája. De mindezt abszolút lelkiismeretességgel végezte. Soha nem volt semmilyen szabálytalanság. Mindig szívügye volt az intézmény — aztán némi gondolkodás után hozzáteszi Thész László: — Hálásak lehetünk Kató néninek. Mert az ő érdeme is, hogy a megyeszékhely zenei élete ott tart, ahol tart. S én személy szerint is köszönettel tartozom neki. Ugyanis, amikor három esztendővel ezelőtt én lettem az iskola igazgatója, ő akkor töltötte be az ötvenötödik évét. De nem ment nyugdíjba... Sokat segített nekem. A gazdasági ügyekre soha nem volt gondom... Utódjának, Szilágyi Barna- básnénak, aki jól kvalifikált piénzügyi szakember, átadta már az itteni dolgokat. De a hangversenyek szervezését továbbra is ő csinálja... S ide, az iskolába mindig várjuk. Elvárjuk! * Tulajdonképpen (mondhatni, önző módon) nagyon örültem, hogy Thész Lászlóval hosszasan beszélgettünk Tucsni Lászlónéról. Ugyanis, hiába a régi és jó ismeretségünk, Kató néni vajmi keveset beszélt önmagáról. Annál szívesebben szólt az emlékezetes hangversenyekről, a zene szeretetének fontosságáról, no és gyermekeiről, unokáiról. Egy alkalommal, amikor népes családjáról beszélt, próbáltam úgy fordítani a szót, hogy önmagáról is valljon. De a válasz igen kifejező volt: — Annak idején egy görög előkelőség feleségétől csodálkozva kérdezték, hogy miért nem hord ékszereket. Hiszen tehetné. Vannak nekem ékszereim, hangzott a válasz. Behívta gyermekeit, s rájuk mutatott. Így tett Kató néni is: — Legidősebb fiam, Laci a Holland Televízió és Rádió Kamarazenekarának első hegedűse. Sok bonyodalom után az Interkoncert közvetítette ki... Splitbe, a nyári játékokra szerződött 1971-ben egy zenekarral. Egy este két táviratot is kapott. Az egyik a hollandiai szerződést tudatta vele, a másikat én küldtem. Akkor halt meg az édesapja. Nyomban hazajöttek feleségével... Az állást viszont fenntartották számára. A következő gyermek is fiú. Andrásnak hívják. Az ő pályája ugyancsak érdekes. Elvégezte a jogot, mert édesapja úgy szerette volna. De közben mindig foglalkoztatta a színház. Így Kecskeméten, a Katona József Színháznál vállalt állást, s zenével kapcsolatos feladatokat. Ruszt József mellett dolgozott. Ruszt ment, Tucsni András maradt. Viszont, amikor a rendező „fölvállalta" Zalaegerszeget, Andrást is hívta, ö pedig követte. S most Ruszt József mellett’ művészeti titkára a színháznak. — A legkisebb leány Katalin. Palkóné Tucsni Katalin. Pécsett végzett a tanárképző főiskolán, magyarének szakon. Tehát tanárnő, de pillanatnyilag elsősorban édesanya. Három kisgyermekével van odahaza gyesen. És* rágondolni is jó! Tagja a Madrigálkórusnak. Persze, a fellépésekre nem mehetünk együtt. Ha ő énekel. én az unokákra vigyázok... S még valami, ami valahogyan meghatározó Tucsni Lászlóné életében: az óbányai „fecskefészek". — Amit egész életünkben raktunk, s ott töltjük minden szabad időnket. Ott jönnek össze a gyerekek, az unokák... Csodálatos, ahogyan összetartanak. S hogy milyen is a fecskefészek? A tájba illő régi présház szinte bele van ragasztva a hegyoldalba. Persze, átalakították, de csak annyira, hogy kényelmüket szolgálja, de patinájából ne veszítsen. Fala fehérre meszelve, zöld zsalugáteres ablakai jórészt tárva. Körülötte kiskert: tele évelő és a tájnak megfelelő növényekkel. — Talán ennek köszönhetem, hogy eddig tudtam dolgozni. Csodálatos ott lenni, a kertben dolgozni, „birkózni" a természettel. — S „birkózott”, s teszi ezután is azért, hogy minél többeket nyerjen meg a zene ügyének, s minél több ember érezze a hangversenyek nyújtotta élményt. De a zene barátjának melyik volt a legnagyobb hangverseny-élménye? — Erre nehéz válaszolni... Talán a szekszárdi zenei élet kezdet-kezdetén, amikor egy néger énekes spirituá.4 „fecskefészek” lékat énekelt. Persze, lehet, hogy a körülmények is befolyásoltak. — Ezt hogy érti? — Úgy, hogy Szekszárdon. közvetlenül a felszabadulás után szerveztünk hangversenyeket. Emlékezetes az a Beethoven-est, melyen Lengyel Gabriella (hegedű) és Dániel Ernő (zongora) szerepelt, s közreműködött a Szekszárdi Szimfonikus Zenekar. Az együttest Barabás István állatorvos, kitűnő nagybőgős tartotta egybe, sőt anyagilag is áldozott az ügyért. A próbák, sőt házi hangversenyek is az ő lakásán voltak. Ott tányért tettek ki, s „tehetsége” szerint adakozott mindenki. Vagyis a zenebarátok közadakozásából összegyűlt pénzből sikerült elindítani a zenei életet. Egy alkalommal Barabás István lelkesen hí- resztelte, hogy olyan zon- goraest lesz, amilyenre még nem volt példa. „Találtam Pesten egy fiatal zongoristát... egy bárban játszik. Hangszerének virtuóza.” — És megérkezett Cziffra György. Mit mondjak? Legfeljebb annyit, hogy Radics bácsi, a zongorahangoló öt húrt cserélt a szünetben...- De volt itt Fischer Annie és sorolhatnám. Aztán az ötvenes években megszakadt a sorozat. A megyeházán tartott hangversenyeken mindenáron politikai szervezkedést kerestek — mondja le- hangoltan Tucsni Lászlóné. Az a Tucsni Lászlóné. aki néha betegen, megfázva, esőben és hóban járta és járja a várost, a megyét, s aki minden hangversenyen ott van. S olyankor boldog. — Ott vagyok. Hát persze. S mindig „szürke katonaként”. Soha nem szereplésvágyból, avagy az elismerésért. (Tucsni Lászlóné kétszer kanott miniszteri dicséretet, s birtokosa a Szocialista Kultúráért kitüntetésnek.) V. HORVÁTH MÁRIA
