Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-29 / 202. szám
1984. augusztus 29. NÉPÚJSÁG 5 o Tanl/nnvv „Valamely tantárgynak, vagy tudományszak- I dlliVUIIjfV* nak oktatás céljára a tantervben meghatározott és rendszerint tanévek szerint felosztott ismeretanyagát tartalmazó könyv” — írja A Magyar nyelv értelmező szótára. A definíció mellé mindössze annyit, hogy oldal-összeállításunkban elsősorban a tanév kezdete előtti tankönyvgonclok mellett az egész tanítási évet megnehezítő problémákról szólunk, de természetesen nem feledkezünk mec] arról sem, hogy a tankönyved diák egyik legfontosabb „segítőtársa”, tehát nemcsak gondok okozója, hanem elsősorban a tudás megszerzésének egyik forrása. Egy könyvről ketten I. Amolyan átlagos Mocsári József, a szekszárdi Béri Balogh Ádám utcai általános iskola huszonkilenc éves pedagógusa a negyedikes olvasókönyvet amolyan átlagos tankönyvnek tartja. Se nem jobbnak, se nem rosszabbnak, minit a (tanítás eszköztárában ma megtalálható itöbbiít. De halljuk erről az ő véleményét: — A könyv első része, amely a népköltészettel, a magyar és más népek mondavilágával foglalkozik, nagyon jó. A gyerekek ebből mindenféle jeles témákat ismerhetnek meg. A történelmi dolgokkal kapcsolatos olvasmányok azonban rendszerezetlenek. A tantervi anyag igaz, hogy megtalálható a könyvben, ám csak ezt tanítani belőle nagyon kevés lenne. Azok az olvasmányok, amelyek a törzsanyaghoz tartoznak, azoknak a gyerekeknek valók, akik nem elégszenek meg csak az órán tanultakkal. Be kell vallanom, hogy ilyen gyerek bizony nincs elég. — Hogy milyen is ez a könyv nekünk? Talán középutas. Persze, tudok olyan könyveket is mondani, amelyek lényegesen nívósabbak és melyeket érthetőségük miatt jobban is kedvelnek a gyerekek. Matematikából a tankönyv alig használható. A munkalapok már igen. Ehhez viszonyítva a negyedikes olvasókönyv jó, viszont ha már a környezetismerethez viszonyítom — annak il Mocsári József „Ismerkedtem már az új könyvekkel" ellenére, hogy azt a tárgyat én még nem tanítottam —, akkor ez mégis csak rendszerezetlen. 2. Lacika mindenből ötös A televízióban ezen a dél- előttön egy fantasztikus tv— film megy, ennek ellenére Szűcs László, helyesebben: Szűcs Lacika nem bosszús, amiért a robotok társaságát otthagyva, az általános iskola IV-es olvasókönyvéről beszélgetünk egy keveset. A szekszárdi Béri Balogh Ádám utcában lakó fiú, néhány nap múlva a megye- székhely legújabb iskolájában, az ötösben kezdi el a negyediket. — Az iskolában anyukám már az év végén megvette a könyveket — mondja —, né- hányukat már megnéztem, bele-beleolvastam, ismerkedtem velük. Az olvasókönyv különösképpen tetszik, azért, mert az elején van néhány szép mese, a közepén pedig a történelemről van benne szó. És nagyon, de nagyon szeretem a történelmet. — Miközben beleolvastál a történetekbe, előfordult-e, hogy nem értetted a szöveget? — Nemigen szokott velem ilyen előfordulni. Most sem. Szeretem az ilyen könyveket, mert tudok más könyvekből hozzáolvasni. Távozásomkor még megtudom, hogy Lacika minden tárgyból jeles érdemjegyet kapott harmadikban. Hiányos csomagok Tankönyvkonténer érkezett a Babits könyvesbolthoz Szinte már nem múlik el évkezdés anélkül, hogy minden tankönyv hiánytalanul ott lenne a tanulók könyvcsomagjaiban. Néhányra mindig várni kell. Az idei tanév megkezdésekor az általános iskolai tanulók majdnem minden tankönyvüket végiglapozhatják előzetes tájékozódás céljából, kivételt csak a tagozatos ének-zene tankönyv képez. (Tavalyelőtt például decemberben kapták meg ezt a harmadikosok). A gimnáziumi könyvek közül a nyelvkönyvek érkeznek majd határidőn túl, valamint a Honvédelmi ismeretek című könyv, mely első alkalommal lát napvilágot, és minden osztály igényt tart majd rá. A szakközépiskolák közismereti tankönyveit zömmel már eljuttathatta az iskolákhoz a szekszárdi Babits könyvesbolt, a szakmai könyvek közül több a hiányzó példány. Nem sokáig adnak azonban alibit a tanév eleji lazításra a hiányzó könyvek, mert legkésőbb október végéig csatlakoznak fontosabb társaikhoz. Az ismeretszerzés egyik fő forrása Vitathatatlan, hogy egészen más formában, rendszerezettségben, s jóval nagyobb számban adták ki régen a tankönyveket, mint manapság. Hogy milyen régen? Most a huszonöt—harminc évvel ezelőtti időszakra gondolok, noha Magyarországon mai értelemben vett tankönyvek a 18. század óta vannak. Szóval mások voltak a tankönyvek régen, persze a megjelenésüket meghatározó tényezők is mások voltak. Eszem ágában sincs összehasonlítani az ötvenes évek tankönyvét a maival. Csak néhány dolgot jegyeznék meg. Először azt, hogy sokhelyütt irodalmi értékekkel bírtak a hajdani Olvasó, illetve a felsőosztályosoknak íródott magyar könyvek. Szívesen hallgatom azokat a visszaemlékezéseket, amikor a negyvenesek, ötvenesek a legkedvesebb tankönyvükről beszélnek, avagy azt, hogy alig várta a család, hogy a gyermekek megkapják az új könyvet, könyveket. Egy ismerősöm nővére iskolai könyve révén találkozott nyolc esztendős korában először Toldival. Mégpedig úgy, hogy az új tankönyvből édesanyjuk felolvasta Arany János művét a családnak. Esténként, úgy szórakozásképpen. Tehát valamikor nagy becsülete volt a tankönyvnek. Megőrizték őket, s egy- egy szép novella, vagy történelmi esemény felelevenítése miatt később is lapozgatták. Avagy kérem! A tankönyv — ahogyan a kis ing, a szoknyácska — gyerekről gyerekre szállt a családban. S ha családon belül már nem lehetett használni, mert kisebb gyerek nem volt, hát eladták féláron, szóval a könyv állapotától függően a szomszédnak, a rokongyereknek. Becsülete volt a tankönyvnek, igen nagy becsülete. Mert mi van manapság? Eltelik a tanév, s tankönyvek is „eltelnek” vele. Kidobjuk azokat, vagy a (legjobb esetben a csemete elviszi a MÉH-ibe. De oda is csak akkor, ha az iskola pa p'írgyűj- tési akciót szervez. Egyébként ... Léhet, anyagi jólétünk egyik jéle, hogy évente mindig és mindenki megteheti, hogy új tankönyveket (tudjuk, van belőlük jó néhány, s az áruk sem kevés) vásároljon gyermekének, gyermekeinek. Mindezeket csak részben (!) írtam a mai tankönyvek rovására, ugyanis azt is jól tudjuk, rendre meggyőződhetünk róla, hogy igényesen összeállított, igen jó tankönyvek ma is vannak. Hirtelen mit is mondjak? Melyiket emllítsem? Mondjuk a hatodik osztályos biológiát. E könyv az összefüggésekben való gondolkodásra készteti, sőt, kényszeríti gazdáját. Vagyis nincsen külön növénytan és állattan, hanem együtt tárgyalja a különböző éghajlati viszonyokra jellemző növény- és állatvilágot. Ez a könyv sok társával együt megfelel a tankönyv követelményeinek: a tantárgy anyagát tudományos megalapozottsággal, rendszerezetten fejti ki a tanterv és a didaktika követelményeinek megfelelően. Tehát a jó tankönyv igen fontos minden pedagógus és minden diák számára. Az a tanuló ismeretszerzésének egyik fő forrása. Az oldalt készítették: Horváth Mária, Ihárosi Ibolya, Sáringer Márta és Szűcs László János. U—— ■ .............. ........■ K orszerű, de iskolaanyag a Igaz, iskoláinkban a tantervi követelmények elsajátításának nem egyetlen eszköze a tankönyv, a tanulók zömének azonban mégiscsak a legfontosabb munkaeszköze. Egy ideje több figyelem kíséri a tankönyveket, s nem ritkák a tankönyvviták sem. Gimnáziumainkban is 1978- ban került bevezetésre az új nevelési és oktatási terv, s az új dokumentum szellemében születtek meg nebulóink új könyvei. Zentai András, a szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója elmondta, hogy az elmúlt hat év tapasztalata az, íhogy az új tankönyvek segítségével könnyebb a tanulás és tanítás. Nagy szerepet kap a munkáltató jelleg, korszerű ismeretanyagra épülnek, igényesek, viszont a szerzők nem számoltak az ötnapos munkahéttel, anyaguk túlméretezett. A diákok nem csekély napi óraszáma miatt a felkészülési idő is alaposan megnőtt. A tankönyvek egyik hiányossága, hogy általában nem készítenek fel az érettségi túlméretezett gimnazistáknak vizsga — no és az élet — „beszédszituációs” gyakorlataira. Ugyanakkor a második idegen nyelv tankönyvei például jobbak az előzőeknél, beszédcentrikusak. Ez a legfőbb erény egy nyelvkönyv esetében. — Más tantárgyak könyvei hogyan használhatók? — Gyakori, hogy az egyes tantárgyak tankönyvei nem épülnek megf elelően egymásra. Például az elsős orosz nyelvkönyv követelményei még reálisak, a másodikosé az elsősnél gyengébb, majd a harmadikban követelmény- ugrás tapasztalható. Ugyanez a probléma okoz nehézséget a fizikánál is. Történelemkönyveink esetében nem egyszer a magasszintű, tudományos igényű szövegrészek tanulóink nyelvére való .lefordítása nehezíti az anyag feldolgozását. A biológia tankönyvekből igényesebb rendszertant hiányolunk. Ügy érzem, jelenlegi közép- iskolás tankönyveink tú’lnyo- jnó része korrekcióra szorul nehézségük, túlméretezettsé- gük miatt. Unom az iskolát Hajdanában-danában, amikor egészen más módszerek szerint tanították a kicsinyeket az olvasás tudományára, mint ma, történt a következő — a kívülállónak mondhatni bájos — eset: A szöszi leány bizony meglehetősen nagy haragban volt azokkal az „undok” betűkkel. Sőt, mi több, egyenesen utálta őket, különösen akkor, amikor kettőt, netalán hármat egybe kellett olvasnia. Így édesanyja kénytelen volt a délután egy részét Rékával együtt az olvasókönyv fölött tölteni. Ré- káék az „u” betűt tanulták. Felnyitották a kemény táblás, rajzokkal teli könyvet, s a gyereknek az u-t az n-nel kellett (volna) összekapcsolnia. A szöszi nézte a betűket, s mondta: u... n... Édesanyja korrigálta: un. A lányka anyja után mondta készségesen, hogy „un”. Viszont, amikor olvasnia kellett, megint csak „u” és „n” lett belőle. — Tudod egyáltalán, hogy mit jelent az a szó, hogy un? — kérdezte az anyuka. Mire gyermeke kinyílt, s boldogan adta meg a tökéletes választ: — Hát persze, hogy tudom! Unom az iskolát! Mit oktassunk, és miből? A Itankönyvellátásban mindig is a szakmunkásképző , intézettek voltak a legrosszabb helyzetben. Az ellentmondások úgyszólván végzetszerűnek látszanak, csak enyhítésükre lehelt törekedni. A napi helyzetről Babai Zoltánnal, a megye legnagyobb szakmunkásképző intézetének igazgatójával beszélgettünk. — Milyen az idei ellátás? — Sokkal jobb, minit korábban. — Mennyi tankönyv hiányzik? — Azt fejből senki sem (tudja, le kellene menni a raktárba és összehasonlítani a számlákat a könyvekkel, úgy gondoljuk, mintegy ötven féle könyv nincs meg. — Ez a helyzet az, ami már „jobb, minit eddig”? — Igen, hiszen oktatunk harminc szakmáit, mindegyikből van minimum öt szakmai könyv, tehát legalább százötven féle kellene. A továbbiakban itúl hosszúra nyúlna, ha megmaradnának a párbeszédes formánál, még az ellentmondások rövid felsorolása is hosszú. A közismereti tonkönyvekről — amik nem hiányoznak — csak annyit, hogy logikájuk, belső rendszerük eltér az általános iskolai tananyagtól, és minit tudjuk, a szakmunkástanulók többsége nem is jeleskedett az „általánosban”. Mivel szakmai könyv nincs, ezért az órán sokat kell jegyzetelni, de jól jegyzetelni csak a jó tanulók tudnának, ezért a tanár felírja a vázlatot, lerajzolja a tudnivalókat. Felkészülni maga az előadó is csak szakkönyvekből tud, amik jók ugyan, de törvényszerűen késésben vannak a technikai, technológiai, műszaki haladáshoz képest. Maradnak a folyóiratok, mint a legkorszerűbb ismeretek forrásai, de képzeljük el azt a tanárt, aki megveszi a szükséges könyveket, újságokat. Akkor miből fog élni, és a családját eltartani? * Az újságíró „könnyen lehet okos”, és követelheti, hogy akkor pedig legyenek naprakész tankönyvek, minden szakmához, természetesen évente újak, de ez őrültség volna, hiszen egy sor olyan szakma van, amelyet százan, vagy pár százan tanulnak az egész országban. És az előző évben még nem is tudható, hogy jövőre hányán iratkoznak be. Ez így nyilván nem megy. A jobbra való törekvés útja, módja kétirányú lehet. Kerüljenek ki a szaktanárok a legjobban képzett, pedagógiai tehetséggel megáldott emberek közül, akiknek gyakori és szervezett továbbképzést biztosítanak. Ehhez a kiindulási alap csak az lehet, hogy úgy (kell megfizetni a szaktanárokait, hogy a legjobbakat „megszerezhesse” az iskola. Ez persze lehet óhaj, de megvalósítása a népgazdaság mindenkori teherbíró- képességétől függ. A megoldás másik feléről már évek óta beszélnek és beszélünk, ez pedig a képzés egységesítése, az alapszakmák rendjének kidolgozása, és oktatásuk bevezetése. A szakosodás» nagyobbik részét pedig vállalja a munkahely.
