Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-29 / 202. szám
e népújság 1984. augusztus 29. NB-s serdiilő- és ifibajnokság SERDÜLÖK Szekszárdi Dózsa—Rába ETO 3-1 (2-1). Sz. Dózsa: Bartal — Sörös, Kvanduk G., Máté, Szabó — Marsai, Lizák, Kapás — Kálmán, Ig- nácz, Fajszi. Edző: Gálffy Dezső. Az ötletesen játszó szekszárdiak végig irányítottak, megérdemelten szerezték meg a két pontot. G.: Kálmán 2, Fajszi. Jók: Bartal, Sörös, Kálmán, Kvanduk G. IFJÜSÁGIAK Szekszárdi Dózsa—Rába ETO 4-0 (1-0). Sz. Dózsa: Holler — Nagyfalusi, Vecsei, Ferger, Póli — Farsang (Fodor), Bottyán (Vida), Boros — Kvanduk J., Sebestyén, Petrovics (Deli). Edző: For- maggini Károly. A lila-fehérek győzelmének értékét növeli, hogy a Rába ETO juniorokkal „tűzdelte” meg csapatát. G. Kvanduk 2, Sebestyén, Farsang. Jók: Kvanduk J., Sebestyén, Boros, Vida, Vecsei. MNK-mérkőzések Ma délután 16.30-kor lépnek pályára a Magyar Népköztársasági Kupa országos döntőjébe került labdarugó együttesek. Megyénket már csak a területi bajnokságban szereplő Bonyhádi MSC és a megyebajnok Ozora együttese képviseli az MNK-ban. Az Ozora együttese otthonában a tavalyi kupagyőztes Siófok csapatát fogadja, míg a bonyhádiak gárdája a Baranya megyei Geresdlakon bizonyíthatja felkészültségét. Hírek A megyei asztaliteniszszövetség elkészítette az 1984—85. évi felnőtt női, férfi megyei csapatbajnokság versenykiírását. Az őszi idény szeptember 22-én kezdődik, nevezéseket szeptember 7-ig fogad el a szövetség. * A TÁÉV SK tekeszakosztálya szeptember 5—8. között rendezi meg az Építők Garay Kupa 1984. évi versenyét. A Dombóvári Spartacus, a Dunaújvárosi Építők, a Kaposvári Közút, a Pécsi- Kesztyűgyár, az Alba Regia Építők, a Dunavidéki vendéglátó, a Lokomotiv Bratislava, a Zorka Subotica, valamint a Spartak Subotica együttesei szerepelnek a tornán. * A Szekszárdi Kórház SC vívószakosztálya az 1984-85- ös tanévben is indít vívótanfolyamot kilenc-tizenkét éves lányok és fiúk részére. Jelentkezni szeptember 1-től kedd és csütörtöki napokon 18—20 óra között Szekszár- don a IV-es sz. Általános Iskola tornatermében lehet. Kajak-kenu Szekszárdon maradt a Gemenc Kapa Nagy küzdelem a kajak egyesek versenyében Kézilabda NB II Három mérkőzésen egy pont Huszonnyolc egyesület több mint félezer versenyzője részvételével rendezte meg Dombodban a Tolna megyei sporthivatal a Szekszárdi Spartacus SE-vel közösen az 1984. évi kajak-kenu Gemenc Kupát. Megyénk színeit az Atomerőmű SE, valamint a Szekszárdi Spartacus SE sportolói képviselték — sikerrel. A kupa történetében első alkalommal fordult elő, hogy azt a házigazda szekszárdi szakosztály az összesített pontverseny álapján megnyerte. Ezúttal a szövetkezeti gárda 281 pontjával első llett a BKV Előre és a PGSK előtt. Az Atomerőmű SE is előkelő helyen, hatodikként végzett. Megyénk versenyzőinek részletes eredményei: Gyermekkorcsoport: MK—1 leány 2000 m IV. kcs: ... 2. Bánáczky (Szekszárdi. MK—1 fiú 2000 m IV. kcs: ... 3. Koleszár (Szekszárdi, 4. Takács, 5. Agócs (mindkettő ASE). MK—1 2000 m II. kcs: 1. Szakály, 2. Szűcs, 3. Bá- vinczky (mindhárom Szekszárdi. MK—1 2000 m (bronz): ... i. Tamási (Duna- földvár), 5. Gyöngyösi (Szekszárdi, 6. Kékesdi (Dunaföld- vár). Serdülők, lányok: K—1 2000 m: ... 7. Hipszfci, 8. Nagy (mindkettő ASE). Fiúk: K—1 2000 m: ... 2. Rohr, 3. Méhn, 4. Schmél, 5. Gottvald (valamennyi Szekszárdi. K—1 1000 m: ... 3. Méhn, 4. Schmél, 5. Takács, 6. Gottvald (valamennyi Szekszárdi. K—4 1000 m: 1. Szekszárd ,yA” (Schmél, Rohr, Gottvald, Méhn), 2. Szekszárd ,,B” (Tóth, Eger, Takács, Koleszár). Ifjúságiak, lányok: K—1 500 m (bronz): ... 3. Komáromi (Szekszárd). K—1 2000 m (bronz): ... 2. Komáromi (Szekszárd). Fiúk: K—1 500 m (ezüst): ... 2. Nagyváradi T. (Szekszárd), ... 6. Nyirő (Szekszárd). K—2 500 m (bronz): ... 4. Riók—Gamp- lett (ASE—PMSC), ... 6. Krisztián—Fekete (Szekszárd). K—4 500 m: ... 4. Szekszárd „A” (Nagyváradi, Nyíró, Varga, Krisztián). ... 6. Szekszárd „B” (Fekete Egri, Fruzsina, Kulcsár). K—2 500 m (ezüst): ... 5. Németh—Pipa (ASE). K—1 1000 m (ezüst): ... 2. Nagyváradi T. (Szekszárd). K—1 5000 m: ... 2. Nagyváradi (Szekszárd). C—1 5000 m (bronz): 1. Hoffmann (ASE), ... 5. Haaz (ASE). C—1 5000 m (ezüst): ... 4. Huber (ASE). C—1 1000 m (bronz): 1. Hoffmann, 2. Haäz (mindkettő ASE), ... 5. Bors, 6. Vass (mindkettő ASE). C—2 1000 m (arany): ... 2. Balezer, Szabó (ASE). C—1 500 m (arany): ... 3. Szabó, 4. Balezer (mindkettő ASE). C—1 500 m (bronz): 1. HoffHoffmann Ervin, az ASE versenyzője három aranyérmet nyert mann, 2. Haaz, ... 4. Bors, 5. Blatt (valamennyi ASE). C—2 500 m (arany): ... 4. Ba'lczer, Hegyi (ASE). Felnőttek, II. osztály: K—1 500 m: ... 5. Adorján, 6. Nagyváradi T. (mindkettő Szekszárd). K—1 1000 m: 1. Nagyváradi P., ... 4. Adorján (mindkettő Szekszárd). K—1 10 000 m: ... 5. Nagyváradi (Szekszárd). III. osztály: K—1 500 m: ... 5. Guld (Szekszárd). K—2 1000 m: ... 2. Ellermann—Guld, ... 6. Fekete—Mozbacher (valamennyi Szekszárd). K—1 1000 m: ... 6. Guld (Szekszárd). K—1 10 000 m: ... 5. Ellermann, 6. Guld (mindkettő Szekszárd). Fotó: Gottvald Tolnai VL—Szekszárdi Spartacus 9-9 (3-4). Mözs, 350 néző. V.: Csonka, Rákóczi. Tolnai VL: Schellné — Herczigné (4), Bauerné (3), Fausztné (1), Klopcsikné (1), Konyecsnyi, Vigh. Csere: Szegedi, Tózer, Molnár E., Molnár Zs., Oblisz. Edző: Buchmüller Ádám. Szekszárd: Fichterné — Hos- nyánszkiné (5), Tekauer (3), Lovász, Czibor, Tóth (1), Kelemen. Csere: Plutzer, Katzenberger, Jauchné, Angyal, Farkas. Edző: Szabó Attila. Igazi rangadó hangulat fogadta a pályára lépő csapatokat. A második percben Bauerné átlövése juttatta vezetéshez a hazaiakat, majd a 11. percben Hos- nyánszkiné egyenlített — de még ebben a percben büntetőből ismét a Tolna jutott előnyhöz. Kemény küzdelem folyt a pályán, s miközben Tekauer egyenlített, a másik oldalon Herczigné büntetőt hibázott. Szünet után két gólra növelte előnyét a Szekszárd. Három perc elteltével azonban Herczigné révén a hazaiak egyenlítettek. Felváltva estek a gólok, a nagyobb sebességre kapcsolt tolnai együttes előbb ledolgozta a Spartacus kétgólos előnyét, majd a vezetést is átvette. Továbbra is nyílt küzdelem folyt. Négy perccel a találkozó vége előtt kettős emberhátrányba került a pálya- választó együttes. Az utolsó percben a vendégek büntetőből állították be a 9-9-es döntetlent. Végig izgalmas, élvezetes mérkőzést, két kitűnően védekező csapatot és remek kapusteljesítményeket láthatott a nagy számú közönség. A hat büntetőt hibázó hazaiak ezen a találkozón egyenrangú ellenfelei voltak a második helyezett Sparta- cusnak. Sőt, ha a kétmétereseket belövik, biztos győztesként hagyhatták volna el a pályát. A találkozó összképe alapján igazságos döntetlent hozott a két szomszéd vár rangadója. Dicséretet érdemel a tolnai csapat valamennyi játékosa, illetve a vendégeknél Fichterné, Czibor, Tóth. Kunhegyes—Dunaföldvár 30-27 (15-11). Kunhegyes, 350 néző. V.: Méri, Serfőző. Dunaföldvár: Mestván — Mészáros, Dukai. Szauter (7), Kovács (2), Kolics (8), Je- zsek (10). Csere: Gvovai, Fíchter. Szabó. Bocs. Hegedűs. Edző: Kolics János. A dunaföldvári csapat első félidei teljesítménye miatt maradt alul némi játékvezetői segítséggel a kunhegyes! csapattal szemben. Már az első tíz percben öt góllal elhúzott a hazai együttes, 6-1 volt az állás. A 23. percben ugyan még 11-9-re feljöttek a vendégek, ám a félidő végére ismét négy gól volt a különbség. A második játékrész ismét kunhegyesi helyzetekkel kezdődött, a 41. percre 21-14-et mutatott az eredményjelző. Ezután a Duna-parti csapat erejéből már csak a szépítésre futotta. Mindkét félidő elején nehezen vette fel a ritmust a Spartacus csapata, a védekezés gyengén ment, • és a helyzetek is sorra kimaradtak. A kihagyott hétméteresek aránya 3-3 volt, mindkét csapat idegesen küzdött. A földváriak vigasza, hogy a hazai pályán 10 gólos különbséggel nyertek az elmúlt fordulóban, s így a vereség ellenére is a múlt heti első helyről csak a negyedikre csúsztak vissza. MOKÖT—Tamási ME- DOSZ 18-13 (10-8). Mosonmagyaróvár, 200 néző. V.: Csatlós, Tavarnay. Tamási: Győrffyné — Tóthné, Kozma (2), Szilágyi (2), Ágoston (4), Schmidtné (4), Tóth. Csere: Sándorné, Görgei, Pálinkás, Vajk (1), Szíjártó. Edző: Tóth István. Tapoga- tódzó kezdés után büntetőt harcolt ki a MEDOSZ, melyet Schmidtné értékesített. A salakos pályán nem vált be a tamásiak nyílt védekezése, így rövidesen a hazaiak 4-1-es vezetésre tettek szert. Ezután taktikát változtattak a vendégek, melynek következtében felzárkóztak, és mindössze kétgólos hátránnyal vonultak az öltözőbe. A második félidőt huszáros játékkal kezdte a MEDOSZ. Schmidtné kettő, és Vajk góljaival 11-10-re megfordították az eredményt. Ezután mintha megijedtek volna a lehetőségtől, s a vezetés növelése helyett két kihagyott ziccer és egy kihagyott hétméteres következett. A hazaiak felocsúdtak és újra vezetésre tettek szert. 15-12-nél újabb két büntetőt hibáztak a vendégek, így végleg elúszott a győzelem lehetősége. A kiesés szempontjából döntő jelentőségű találkozón a tamásiak mindent megtettek a győzelemért. A lélektanilag fontos pillanatokban kihagyott helyzetek miatt azonban elmaradt a siker. Jók: Győrffyné, Ágoston, Szilágyi, Schmidtné. Nagyváradi Pál (Szekszárdi Spartacus) a felnőttek között is első lett K—I 1000 méteren Kerekesek a Mecsekben A Baranya megyei Testnevelési és Sporthivatal és a Magyar Kerékpáros Szövetség augusztus 31. és szeptember 2. között jubileumi eseményt rendez: a 25. Mecsek Kupa nemzetközi kerékpár versenyt. A hazai élgárda mellett 13 külföldi csapat sorakozik fel a rajtvonalnál, s a rangos esemény szervesen kapcsolódik a Baranya megyében megtartandó 34. „bányásznap” rendezvénysorozatához. Az eseményre tartalmas műsorfüzet jelenít meg, amelyből többek között az is kiderül, hogy ezúttal Csehszlovákiából, az NSZK-ból, Lengyelországból, a Szovjetunióból, Finnországból, Bulgáriából, Ausztriából és Olaszországból várhatók erős csapatok, s hogy a Mecsek Kupa szervező bizottságát Orosz Ottó, a megyei test- nevelési és sporthivatal elnöke vezeti, míg a versenybíróságot Borbély Tibor nemzetközi versenybíró. Augusztus 31-én 9 órakor a jubileumi Mecsek Kupa ünnepélyes megnyitóját ugyanott rendezik meg, ahol 25 évvel ezelőtt a nyitányt jelentő kerékpáros verseny ceremóniáját, a Széchenyi téren. Akkor még csak a legjobb magyar kerékpárosok indultak, később egyre több nemzett csapatai vettek részt a híressé vált versenyen. A legutóbbi jubileumon, 1979- ben a 20. Mecsek Kupán a szekszárdiak olimpikonja, Halász Zoltán nyert az egyéniben, míg a csapatban a Spartak Dubnica diadalmaskodott. Tavaly kettős NDK-si- ker született, Holgen Müller, illetve a Karl-Marx-Stadit csapatának jóvoltából. így áll a moszkvai nemzetközi női kosárlabda-torna Kedden szünnap volt a moszkvai nagy nemzetközi női kosárlabda-tornán (ahol a hétfő esti utolsó találkozón Bulgária igen jó játékkal 86:73 (48:33)-ra verte Kubát), s a szerdai folytatás előtt a pontveszteség nélküli Szovjetunió vezeti a mezőnyt, míg a magyarok a hatodik helyen állnak. így áll a torna, miután minden csapat öt, mérkőzést játszott: 1. Szovjetunió 5 5 — 10 2. Bulgária 5 4 1 9 3. Kuba 5 3 2 8 4. Lengyelország 5 3 2 8 5. Csehszlovákia 5 2 3 7 6. Magyarország 5 2 3 7 7. Koreai NDK 5 1 4 6 8. Finnország 5 — 5 5 Tömegsport A Szekszárdi Kórház SC strandján rendezte meg augusztus utolsó vasárnapján hagyományos „vízimajálisát” a városi KlSZ-foizott- ság és a kórház KlSZ-szer- vezete. Kövesdi Mária KISZ- titkár megnyitója után 80 résztvevővel megkezdődött A legszebb Az osztrák televízió hétfő esti sportadásában bejátszották az előző bajnokság legszebb góljait. Az arra illetékesek ügy szavaztak, hogy az elmúlt évad és nagy sikert aratott az ügyességi verseny és az úszóverseny. Győztesek: 40 m női gyors: Benkó Klaudia. 40 m női mell: Benkó Klaudia. 100 m férfi gyors: Stámusz Árpád. 100 m férfi mell: Mecseki Sándor. Az ügyességi versenyt az Uzner, Mecseki, Sudár, Farkas, Béres összeállítású csapat nyerte. legszebb gólját Szokolal lőtte májusban az Elsenstadt—Sturm Gratz mérkőzésen. A gratziak Szokolai góljával egyenlítettek, a jobbról érkezett labdát magyar csatár a 11-es pontról hanyattvetődve lőtte a jobb felső sarokba. Újra indul az úszóiskola Az előző években nagy érdeklődés mellett, sikerrel szervezte a Szekszárdi Dózsa SE úszószakosztálya az „úszóiskolát”. A gyerekek egy tanév alatt tökéletesen elsajátították a gyors-, hűtés mellúszás fortélyait. Sokan közülük azóta a szakosztály eredményes versenyzőivé váltak. E sikerek és a nagy érdeklődés arra biztatták a szervezőket, hogy az idei tanévtől ismét meghirdessék az 1976-77-ben született gyermekek számára. Jelentkezni lehe/t a Szekszárdi Dózsa SE székházában (Mántírok tere 23.) augusztus 24-től szeptember 3-ig (8-11-ig és 13-16- ig). A jelentkezők részére szeptember 4-5-6-án 16-18 óráig a városi fedettuszodában felvételit tartanak. Részletes tájékoztatóit és jelentkezési lapát az egyesületnél lehet beszerezni.