Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-26 / 200. szám
1984. augusztus 26. 2 Képújság Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: Feszültség Libanonban, miután az izraeli hadsereg lezárja az ország déli részét, Bejrút a Biztonsági Tanácshoz fordul — Republikánus konvenció Dallasban, a párt ismét a Reagan—Bush párost jelöli. Kedd: Hatalmas tüntetés Manilában, Aquino ellenzéki vezető meggyilkolásának évfordulóján — Suarez volt spanyol kormányfő kiutasítása Uruguayból. Szerda: Nagyarányú bojkott jellemzi a dél-afrikai fél- vérek választásait — Heves vita a római parlamentben, de végül is olasz flottaegységek indulnak a Szuezi-öbölbe a rejtélyes aknák eltávolítására — A nicaraguai pap miniszterek cáfolják lemondási szándékukat. Csütörtök: A mongol párt rendkívüli központi bizottsági ülése betegsége miatt felmenti Cedenbalt, és Bat- mönh eddigi miniszterelnököt választja főtitkárrá — Ünnepségek Romániában, a felszabadulás 40. évfordulóján. Péntek: Genfben felújítják az ENSZ égisze alatt folyó afgán—pakisztáni tárgyalásokat — A francia parlament ismét az alkotmánymódosításról vitázik — Cser- nyenko előszava a Japánban megjelent kötetéhez. Szombat: Kolumbiában megállapodást írt alá a kormány a legfontosabb gerillaszervezetekkel — Peresz további háromhetes időt kér a kormányalakításra Izraelben — Megemlékezések Namíbia napjáról. A hét 3 kérdése A szovjet—indiai barátsági és együttműködési szerződés aláírásának évfordulója alkalmából barátsági hónapot tartottak a hatalmas ázsiai országban. A rendezvénysorozatra küldöttség élén Űj-Delhibe érkezett Rjujtyel, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökhelyettese, akit fogadott Indira Gandhi miniszterelnök. (Fotó: AP—MTI—KS) A Fülöp-szigeteki ellenzéki vezető, Benigno Aquino meggyilkolásának első évfordulóján minden számítást felülmúló, milliós tüntetés volt a fővárosban, Manilában, Marcos elnök rendszere ellen. (Fotó: UPI—MTI—KS) 1. Mit jelent a Reagan—Bush kettős újrajelölése Dallasban? Heti összefoglalónk első kérdésével rendszerint az időszerű kérdések legfontosabb területét, a kelet—nyugati kapcsolatok új fejleményeit tekintjük át. Ezen a héten azonban újra az jellemezte a világpolitika fő frontvonalát, hogy folytatódott a mozdulatlanság. Mindez nemcsak ennek a hétnek sajátja, a feszültségkeltő amerikai politika következményeként, egy ideje valósággal megdermedtek a kelet—nyugati, mindenekelőtt a szovjet—amerikai kapcsolatok. Igaz, egy rövid jelentés beszámolt arról, hogy a washingtoni külügyminisztériumban kétnapos konzultáció zajlott a stockholmi konferencián részt vevő szovjet és amerikai küldöttségvezető között, de a jelek szerint inkább rutinszerű eszmecserére került sor a maratoni jellegű konferencia folytatásáról, s a megmutatkozó, alapvetőnek tűnő ellentétek feloldásáról egyelőre nem eshetett szó. A szocialista országok természetesen változatlanul készek minden ésszerű tárgyalásra, ezt jelezhette a kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában Csernyenko előszava a Japánban kiadott kötetéhez (ebben felelevenítette a korábbi javaslatokat egy jószomszédsági és együttműködési szerződés megkötésére), valamint a nyugatnémet kereszténydemokraták egyik vezetőjének berlini tanácskozása. A fegyverzetkorlátozási tárgyalások előtt azonban továbbra is úttorlaszok emelkednek, s az űr militarizálásá- nak megakadályozását szolgáló szovjet—amerikai párbeszéd sem kezdődhet meg a közeljövőben Bécsben. Ügy tűnik, hogy a következő hónapokban, legalábbis az amerikai elnökválasztásokig nemigen várható biztató fejlemény. A világsajtó ugyan azt taglalja, hogy az ENSZ- közgyűlés szeptember harmadik keddjén megkezdődő újabb ülésszaka módot nyújt majd külügyminiszteri találkozókra, esetleg egy Gromiko—Shultz összejövetelre is, de valóban érdemi tárgyalásokat nehéz lenne most várni. E nem éppen kedvező körképbe csak újabb terhelést hozott a Dallasban megtartott republikánus konvenció az elnökjelölő kongresszus. Nem volt meglepetés, a papírforma érvényesült, amikor a hatalomban levő elnököt A republikánusok dallasi konvenciójával egy időben több, a reagani politikát elítélő akcióra került sor a nagyvárosban. A képen egy cirkáló rakéta modelljét szállító autó látható, ezzel a felirattal: „Fagyasszátok be a cirkáló rakétákat! Veszélyes! Európába telepíteni tilos!” (Fotó: AP—MTI—KS) és alelnököt, tehát a Reagan—Bush kettőst újrajelölték. Ehhez egy rendkívül konzervatív pártprogram elfogadása járult, ami ugyan nem kötelező a leendő elnök számára, de megerősítheti és alátámaszthatja politikai nézeteit s Reagan a konvención elmondott beszédében a fegyverkezés folytatása, az áhított katonai fölény kierőszakolása, Kuba és Nicaragua fenyegetése mellett szállt síkra. 2. Melyek a közel-keleti válság új fejleményei? Újra megakadt a libanoni megbékélési folyamat: véres összeütközések az északi Tripoliban, feszültség a drú- zok lakta Suf-hegységben és merényletek Bejrútban. A rendkívül bonyolult és néha nehezen áttekinthető események hátterében elsősorban az húzódik meg, hogy a megbékélés gyakorlatát szolgáló biztonsági tervet (magyarán a kormány haderejének bevonulását a korábbi polgárháborús területekre) most már a fővároson túl is ki kell terjeszteni. A következő állomás a Suf-hegység „pacifikálása”, ahol a nemzeti haladó erőknek vannak fontos állásai és katonai pozíciói. Ezeket át is adnák, de ugyanakkor biztosítékokat kívánnak, hogy a megígért demokratizálási folyamat folytatódik, s a hadsereg bevonulása a Suf-hegy- ségbe nem a jobboldal térnyerését szolgálja majd. Erre vonatkozólag nem történt határozott intézkedés, ezért folyik a vita és húzódik a megoldás. Szíria, amely nagy felelősséggel közelít a libanoni rendezéshez, az elmúlt napokban újabb lépéseket tett, hogy elősegítse a valóságos megbékélést a szomszédban. A nemzeti haladó erők másik követelése, hogy a kormány tegyen határozottabb intézkedéseket Dél-Libanon izraeli megszállásának felszámolására. Ez a kérdés a héten különösen akuttá vált, miután az izraeli hadsereg elvágta a hatszázezres Dél-Libanont az ország más részeitől. A tengerparti főútvonal eddig sem volt járható, de vasárnaptól a Zsezzin melletti egyetlen működő ösz- szekötő hidat is eltorlaszolták, megszűnt a gépkocsiforgalom, s csupán gyalogosok juthatnak át, hosszadalmas biztonsági vizsgálatok nyomán. Dél-Libanon hagyományosan az ország más területeinek élelmiszer-ellátója. Érthetően érzékeny kihatással van, hogy az áruszállító konvojokat ki kell rakni a megszállási zóna határán, gyalog átvinni a gyümölcsös stb. ládákat, s csak úgy lehet továbbszállítani... Izraeli részről nyilván időt akarnak nyerni, hogy jobban felépítsék a Lahad tábornok vezette jobboldali hadsereget (ez a meghalt Haddad őrnagy alapította milícia) s megpróbálják kiiktatni az ellenállási akciókat. Kész tényeket akarnak teremteni a „vízcsatában” is, néhány kilométeres határkiigazítás segítségével a litani és a vazza- ni folyók forrásvidékét megszerezve, a vizet Izrael felé vezetnék. (Ne feledjük, a sivatagos Közel-Keletnek nemcsak az olaj, hanem a víztartalék is valóságos kincse!) 3. Hogyan alakulnak Nicaraguában a választási előkészületek? Hét párt verseng a szavazatokért, valamennyi egyenlő lehetőségekkel, és adottságokkal (azonos idő a rádióban, és a televízióban, egyforma pénzügyi támogatás stb.) rendelkezik. Nicaragua történetében még nem volt ilyen szabad és demokratikus választás. Ugyanakkor három jobboldali ellenzéki párt önmagát zárta ki a választási küzdelemből, mert a határidő többszöri hosszabbítása ellenére sem volt hajlandó hivatalosan benevezni jelöltjeit. (Kommentárok szerint e taktika oka, hogy a sandinisták többségére számítanak, s inkább olyan látszatot próbálnak kelteni, mintha Nicaraguában több politikai csoport nem vehetett volna részt a választásokon. Ezzel Washingtonnak — amely soha nem emelt vétót a diktatúrát gyakorló Somoza família csaló választásainak időszakában — ürügyet nyújtanának a választások szabadságának kétségbe vonására.) Közben a nicaraguai vezetésnek más kihívásokkal is szembe kell néznie. Ellenforradalmi osztagokat dobtak át az országgal északon szomszédos Hondurasból a déli határokon elterülő Costa Ricába, hogy két tűz közé fogják a sandinista rendszert és zavarják a konszolidációt. A belpolitikában fő törekvésük az állam és az egyház viszonyának megrontására irányul, amiben szerepe van a püspöki konferencia jobboldali többségének is. (A nicaraguai kormányban három pap miniszter foglal helyet, köztük a jól ismert D. Escoto külügy-, és Cardenal atya oktatásügyi miniszter, s papi személy tölti be a nicaraguai nagykövet tisztét az Amerikai Államok Szervezeténél is. Á jobboldali püspökök, a Vatikánra hivatkozva, a pap miniszterek lemondását helyezték kilátásba, de ezt az érdekeltek cáfolták.) A választások közeledtével (ezeket két nappal az amerikai elnökválasztás előtt, november 4-én tartják meg) Nicaraguában és Nicaragua körül nem lesz eseménytelen időszak. RÉTI ERVIN Namíbia Namíbia nevével szinte naponta találkozhatunk a hírekben. Egymillió, emberhez méltó életre, szabad hazára vágyó afrikai él földjén — évtizedek óta rabságban, embertelen körülmények között... Namíbia, az egykori Délnyugat-Afrika a múlt század végétől német gyarmat volt. Népszövetségi mandátumként az első világháború után került a Dél-afrikai Unió, a mai Délafrikai Köztársaság kezébe. A pretoriai fajüldöző rezsim azóta foggal-körömmel őrzi ezt az ásványkincsekben gazdag, stratégiailag fontos területet. Gyakorlatilag az ötödik tartományává tette, a fajüldözés, az elnyomás teljes eszköztárát bevetette az itt élőkkel szemben. Tizennyolc esztendeje ezen a napon Namíbiában is megtört a jég. A függetlenségéért küzdő Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAP© harcosai ekkor hajtották végre első fegyveres támadásukat a megszálló dél-afrikai csapatokkal szemben. Ezt a bátor tettet aztán újabbak és újabbak követték. Idővel a SWAPO politikai és diplomáciai küzdelmét is elindította. Ennek eredménye, hogy az ENSZ és az Afrikai Egységszervezet a namíbiai nép törvényes képviselőjének ismerte el, a Biztonsági Tanács pedig 1978-ban, 435-ös határozatában kimondta: Namíbia — az ENSZ felügyeletével és ellenőrzésével tartandó szabad választások útján — nyerje el függetlenségét. A világszervezet első lépésként a hazafiak és a dél-afrikai csapatok közötti tűzszünet megkötését, majd a dél-afrikai katonák kivonását irányozta elő. A Dél-afrikai Köztársaság, annak tudatában, hogy a valóban szabad választásokból a SWAPO kerülne ki győztesen, a 435-ös határozat megtorpedózására különböző manőverekbe kezdett. Sokatmondó példa erre a dél-afrikai miniszterelnök júniusi nyugat-európai körútja, amelyen arra próbálta rábírni vendéglátóit, hogy a NATO — tehát ne az ENSZ — tagjai vállalják Námíbia ellenőrzését. Hasonló a célja annak a pretoriai követelésnek is, amely Namíbia függetlenségének megadását a kubai csapatok Angolából történő kivonásához köti. Nyilvánvaló, hogy ez kizárólag a? említett két országra tartozó ügy. Miért nem tesz eleget a Dél-afrikai Köztársaság az immár világméretű követelésnek, miért nem hajlandó lemondani Namíbiáról? Kézenfekvő a magyarázat. Óriási a gazdasági érdekeltsége és haszna ezen a területen. Másrészt attól tart, ha Namíbiában enged, előbb-utóbb engednie kell odahaza is, ahol az afrikai többséget hasonló elnyomás alatt tartja. S nem sieti el a dolgot azért sem, mert egyes tőkés országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok támogatja politikáját. Ezek az államok szintén részt vesznek a namíbiai urán- és gyémántlelőhelyek kiaknázásában, s attól tartanak, hogy a SWAPO hatalomra kerülésével ez a kincsesbánya elvész a számukra. A felszabadító szervezetnek ilyen körülmények között nem marad más választása, mint a harc fokozása a csatatéren és a nemzetközi porondon egyaránt. Nem kilátástalan ez a küzdelem? — vetődhet fel a kérdés. Nos, jó egy évtizede kilátástalannak tűnt az angolai és a mozambiki nép harca is a portugál gyarmatosítókkal szemben, végül mégis siker koronázta, öt esztendeje hasonló volt a helyzet a fajüldöző Rhodesia esetében: ma ezt az országot Zimbabwe néven emlegetik, ahol a lakosság többségét kitevő afrikaiak maguk formálhatják sorsukat. A mai nap a namíbiaiaké. Velük érez együtt, harcuk sikerét kívánja a világon minden jóérzésű ember. Velük együtt bízunk abban, hogy eltűnik Afrika utolsó gyarmata, s a helyén megszületik a szabad Namíbia. KOCSI MARGIT Reagan chicagói beszéde Ronald Reagan amerikai elnök a dallasi jelölőgyűlés befejeztével pénteken Chicagóba utazott és az Amerikai Háborús Veteránok Szövetségének évi közgyűlésén szólalt fel. Az elnök hosszasan beszélt arról, hogy minden erejével a világbéke megőrzésére és a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok megjavítására törekszik. „Szilárd eltökéltségem, hogy Földünkön tartós és szilárd béke valósuljon meg” — mondotta. Az elnök beszédéből azonban kitűnt, hogy valójában az erő helyzetéből megvalósuló békére gondol, olyan körülményék között, amikor Washington egyre szítja a nemzetközi feszültséget és az Egyesült Államok folytatja a nukleáris háborúra való készülődést. Chicagói beszérében Reagan bejelentette, hogy a szerelőszalagokról szeptember elején gördül le a B—1 új hadászati bombázók első példánya, hogy az amerikai haditengerészetet az elmúlt években nukleáris rakétákkal felszerelt három újszerű Trident tengeralattjárójával egészítették ki, s hogy a negyediket januárban határidő előtt bocsátották vízre. Hét további ilyen tengeralattjáró építése folyamatban van. Ami az MX földrészközi ballisztikus rakéták kiépítését illeti, Reagan közölte, hogy e fegyverek hadrendbe állítása a kitűzött határidőkön belül történik. LONDON Szombaton reggel már Nagy-Britannia 17 nagy kikötőjét bénította meg a dokkmunkások sztrájkja, amelyet országos küldöttgyűlésük — nagy többséggel — pénteken határozott el. A munkahelyeik védelmében 23. hete sztrájkoló bányászok támogatását célzó országos sztrájk előtt a skóciai kikötőkben már pénteken spontán munkabeszüntetésre került sor egy hollandiai szénszállítmány szervezetlen dolgozókkal való kirakása miatt. VARSÓ Varsóban két sajtóértekezletet is tartottak az amnesztia első, egyhónapos szakaszának lezárása után. A külföldi tudósítóknak az INTERPRETS sajtóügynökség központjában az igazságügyminiszter, Lech Domeracki és a legfőbb ügyész helyettese, Hipolit Starszak beszélt arról, hogy az amnesztia bejelentése utáni egy hónapban hogyan reagáltak a nyugati kormányok a közkegyelemre. A legtöbb állásfoglalás nagyon mértéktartó, az egyes nyilatkozatok között voltak kifejezetten pozitívak is, mondták a sajtótájékoztatón. A Közös Piac Külügyminisztereinek Tanácsa például elégedettségét fejezte ki és megállapította, hogy a tízek hajlandók normalizálni kapcsolataikat Lengyelországgal. A hatóságok 630 olyan személyt engedtek szabadon, aki politikai okból volt börtönben, előzetes letartóztatásban vagy vizsgálati fogságban.
