Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
1984. augusztus 25. Képújság 7 „A lányom nem lesz ápolónő” 1870-ből törzsgárdalag 1333 Egy, ki tudja, hányszor tett mozdulat, mely jellemzéssel azonos értékű ... A megyei kórház rendelőintézet 40 ágyas orr-fül-gége osztályának háromműszakos ápolónője Ulrich Róbertné — aki 38 esztendős —, az idén, a Semmelweis évforduló alkalmával rendezett központi ünnepségen vette át a Kiváló munkáért kitüntetést. Egla Lajosné intézetvezető fónővér kísérte fel Budapestre,- a kialakult szép és jó szokás szerint. így még emlékezetesebbé vált az a nap. A beszélgetés ritka alkalma az oda- meg vtisszaúton, mondhatni, ráadás volt! Mellékes dolog ez? Senki nem nyilváníthatja annak, aki olyan spaemingban él, mint a három műszakban dolgozó ápolónők, akiknek gyakran jut ki a 12 órázásból is. Feleségek, családanyák, kevés ráérő idejük van a tereferére. Szolgálat várja őket az osztályaikon, ha másfajta is, de szolgálat otthon. Akárhogy is vesz- szük, igaza van annak az ismerősömnek, akinek az életútja messze elkanyarodott az egészségügytől, de most se tekinti magát kívülállónak. Tőle hallottam, hogy ha nem olyan ember a férje, mint amilyen az övé, biztos nem maradtak volna meg egymás mellett. Ha csak... ha csak ott nem hagyja a kórházat annak idején. — Olyan volt a munkabeosztásunk, hogy ritka szerencsével találkoztunk. S amikor igen, annyi tennivaló várt, szó sem lehetett beszélgetésről, közös programokról. Pokolian nehéz volt. — Rá is tett néhány lapáttal, amikor tanulni kezdett. — Tartoztam vele magamnak kislánykorom óta. — Akkor csak átmenetnek szánta az ápolónői munkát? Kis híján megbántódott, hiszen majd két évtizedig volt munkaruhája a fehér köpeny. S nem tett egy lépést se jelenlegi munkakörének betöltéséért. Ulrichnét, a Katit? Hát persze, hogy ismeri. Nagyon megérdemelte a kitüntetést. Igen derék teremtés. El se hinném különben, hogy a megyei kórházban hány hozzá hasonló nővér van, akikre a maximális hivatásszeretet a jellemző. * Keresem „a Katit”, de nincs szerencsém, mertany- nyira új még a kórház telefonközpontja, hogy csődöt mondanak a kapcsolások. Hosszas küzdelem, tiszteletlen megjegyzések Belire és körösztanyjára. S végre jelentkezik a gégészet. De senkit nem tudnak telefonhoz hívni, mert műtét van. Ulrichné különben délutános lesz holnap, meg holnapután. A Radnai főorvos úr szabadságon, a Kovács Zoltán adjunktus úr a műtőben. Nem így terveztem, de akkor beszéljen az, akihez legutoljára akartam menni, az intézetvezető főnővér. — Augusztus az év legjobb hónapja nálunk — közli velem Egle Lajosné, s mert úgy érzi, hogy nem értem, magyarázza. Harmincnégy, az egészségügyi szakiskolában és szakközépben végzett szakdolgozó 'lépett be elsejével, és tizenötödikével az idén végzettek közül. Most a 406 három műszakos ápolónői állásból csak 54 az ellátatlan: gyes, szülési szabadság, betegség miatt. Decemberben szokott kezdődni az ellátatlan állások számának a növekedése. Tetőzés is van. Rendszerint tavasszal. S akkor? — Élére állított a helyzet, mert ilyenkor nincs szabadnap. A heti egy pihenőnap pedig kevés a regenerálódásra. Mióta okoz gondot a 3 műszakos szakdolgozói állások betöltése? Az utóbbi évek áldatlan eredménye az a fogyatkozás, ami tartósan azokra ró plusz terheket, akik a ,/fedélzeten” vannak. Megfizetni a túlmunkát? Megtörténik az, de többlet forintoktól még senki se lett kipihent. Aligha tévedek, ha azt mondom, hogy az ötnapos munkahét bevezetése óta növekszik az elvándorlási kedv a gyógyítás első vonalának szakszemélyzete körében. Gyakori, hogy évi 40—50 a távozó, s 10—15 az egyműszakos foglalkoztatást kérelmezők száma. 1982 fekete év volt e szempontból. Akkor az év tavaszán 113 ellátatlan szakdolgozói állást számláltak. Ez az összdolgo. zók 27 százaléka volt. őszszel beálltak a pályakezdők, a hiány ékkor is 15 százalék felett maradt. Tavaly 71 állást tartottak nyilván ellátatlanként. Nem ád elegendő pályakezdőt az égészségügyi szakiskola és szakközépiskola? Tavaly 106 állás közül csak 44-et pályáztak meg a fiatalok. — Ne kérdezze, hogy hány van itt — javasolja a főnővér, s mert nem kérdezek, hálából átkísér a gégészetre, ahol talán befejeződött a műtéti program. A téma azonban nem hagyja magát ejteni. Amikor helyet foglalunk a beszélgetésre alkalmasnak látszó orvosi szobában, ahol Kovács doktor látja el a házigazda tisztét, azon dil- lemmázunk, miért szökik a kórház jövője. Az ápolónőutánpótlás. Kató nővér úgy gondolja, hogy fiatal pályatársai kitérnek az erőpróba elől. Kovács adjunktus, aki szakszervezeti bizalmi és vezetője a gégészeti osztály szocialista brigádjának is, egyetért ezzel a megállapítással. Tudják, miben kell segíteni az újaknak, így a továbbképző jellegű jó szóból juttatnak igen sóikat. Hát persze, megkötni senkit se lehet. Az. hogy a kórház 1870 dolgozója közül 1333 törzsgárdatag, arra vall, hogy a zöm komolyan kötelezi el magát szaktudásával a gyógyítás ügyének. Nyolcszáz- heten 5—10 éve dolgoznak itt. Az ő körükben, vagy a 15—20—25—30—40 éve hűségesek között aligha akad lemorzsolódás. Lám, Ulrichné is gondolt arra 6—8 éve, hogy akármennyire is ápolónőnek készült, másutt kell munkát vállalnia. „Az öcsi miatt.” Problémája volt a családnak a koraszülöttség jegyeit fejlődésében magáin viselő Robi miatt. Hogyan, hogy maradt Kati nővér az osztályon? Egy évig beosztották osztályos laborodnak. — A férjem, aki gépkocsi- vezető, örült volna, ha máshova megyek dolgozni. Zsuzsa kislányom is. Aztán beletörődtek abba, hogy az osztály segítőkészségét nem akarom istenhozzáddal viszonozná. — A lányom? Tizenhat éves. Nem, ő nem lesz ápolónő. Kertész-szőlész osztályba jár, Lengyelben. Mert lesz majd egy kis szőlőnk, kertünk, és hozzá saját szakemberünk is. A lakás nemrég lett meg. Az öcsi pedig 11 éves. Lassan elfelejthetjük, hogy aggódni kellett érte. Kovács adjunktus Ulrich Róbertnéról: — Odaadó, szerény, pontos. Ulrichné az osztály kollektívájáról: — Jól érzem itt magamat. Igaz, a betegek között akad néha olyan, hogy otthon sta- nicliből vacsorázik, de itt bent megjátsza a Csekonits bárót. — A szívére veszi? — Hát attól függ, hogy mennyire vagyok fáradt, vagy nyugtalan, valamilyen személyes probléma miatt. De vannak, akik a hangnem miartt szánják magukat távozásra. — Innen az osztályról? — Dehogy. Mi itt 30 helyett vagyunk 28-an. Ebből 9 orvos. Jó nálunk a légkör. Véget ért a csendes pihenő az osztályon, ahol ma „csak” kilenc műtét volt. Megnyúltak odakint az árnyak, és az ügyeletes orvos is berakta a táskáját a szobába, azit jelezve, hogy kész átvenni vizit után az osztályt. Kati nővér sóhajt, s elindul sebesen, hiszen amíg beszélgettünk, mások dolgoztak helyette. A törékeny, halk szavú asszony nem volt még szabadságon. Mennyi pénzt visz haza? Havi ötezer forint körül. S mire rúghat ez az összeg, ha nyugdíjig kitart? Hatezer—hatezerháromszázra. „Jó szóval, erkölcsi elismeréssel kiegészítve nem rossz pénz ez” — vélem hallani, és fölösleges lenne el- lentmondanom. De azért, ide igazítva Petőfi Sándornak a közkatonák tiszteletére buzdító versét, hadd ajánljam: tiszteljük valamivel jobban az egészségügy közkatonáit, a szakdolgozókat. Tessék elhinni, nincs nélkülük se eredményes gyógyítás, se betegségmegelőzés! LÁSZLÓ IBOLYA Jan Podgradski: A lelkiismeret szava — Kór, hogy nem. ihatok veled, sógor. Az orvos eltiltott a szeszes italtól. — Akkor miért tettél egy üveget az asztalra? — De hiszen a sógorom vagy! Azonkívül a vendégem is. Meg kell, hogy kínáljalak valamivel. — Egyedül nem iszom. — Nos, akkor talán én is kortyolok belőle. — Hogyhogy? Hiszen neked nem szabad. — Nem szabad, de egy jeltétellel mégis lehet. — Valóban? — Igen, ha kitalálod, melyik kezemben van a pénz, akkor — óm legyen — én is felhajtok veled egy pohárkával. Másként nem engedi a lelkiismeretem, az orvos megtiltotta! Nosza, próbáld csak kitalálni. — A jobb kezedben van. — Próbáld meg, pajtás, még egyszer. — A balban. — Ördögöd van! Es milyen hamar kitaláltad, már másodszorra! ... Akkor hát nincs mit tenni — tőits! Fordította: GELLERT GYÖRGY Donka Rajnova: Az 1002. éjszaka Ezeregy éjszakán mondta a meséket Seherezáde az urának. Most már szeretett volna a maga kedve szerint élni. Ám leszállt az ezerket- tedik éjszaka, és a férje újból kérlelte: — Mondj nekem még egy mesét! Ügy gyorsabban telik az éjszaka, hamarább eljön a hajnal... — Micsoda? Hajnal?! — sistergett Seherezáde. — Ne felejtsd el, hogy már házasok vagyunk, szívem! Neked mennyei dolgod van, semmit sem kell csinálnod, de én a reggeli műszakba megyek. Oltsd el a villanyt! ZAHEMSZKY LÁSZLÓ fordítása Nagykónyi beszélgetések Nagykónyit sem kíméli az augusztusi forróság. A Kop- pánymenti Egyesült Termelő- szövetkezet gépműhelyét követő lejtő alján befőttesüveg- ben se dunsztolódhatna jobban a kétezer lelket számláló, küllemében szokatlanul megkapó falu. A Dombóvárra vezető 65-ös fő közlekedési úton külföldi autócsodák égetik az aszfaltot, közéjük ékelődve egy-egy traktor. A hőséggel csak a Koppány partján zsebpecá- zó fiúk nem törődnek, igaz, a halak meg velük nem. Kislány a Nagy utcában Nagykónyi központjában mindenki fedett helyre menekül, ha lehet, csak el a meleg elől. A Nagy utcában egy kislány cipel óriási kenyereket, majd nagymamájának, Orsós Jánosnénak invitálására megpihennek Schiszler Jánosné lángos- és palacsinitasütödéje előtt. Ekkor lép oda az idegen — az újságíró — és a Kossuth utca 400-ban lakóknak egyszerre nagyon sietős lesz az elmenetel. — Istenem! — szalad ki a nagymama száján — már megyünk is. Otthon egyedül van a jószág! Az ódzkodás az először látott idegennek szól. A palacsintát is érintetlenül hagyó sietségnek, meg az állatoknak ehhez semmi köze. Orsós Jánosné végül is marad kicsinykét, a pavilonból a beszédre még bátorítják is. — Nincs neked semmi fél- íenivalód, Ilon — hallom. — Az igaz — mondja a címzett — majd lassan feloldódik a görcs a nyelvéről és tőmondatokban mondja. — Szeretünk itt élni. Megbecsülik az ember munkáját. A férjem a téeszben jól keres. Lovunk van, hét disznót is itantunk. Esténként pedig be-bekapcsoljuk a. (televíziót. — Vigyázzanak, harap! — inti óvatosságra az újonann érkezett lángosbaráitokat Schiszler Jánosné, a többszörös fajtagyőates négy boxer gazdája. — Az idegeneket pedig a kónyiak — évődöm. — E bizalmatlanságon ne csodálkozzon — feleli a pavilon itulajdonosa aki tizenhárom éves munkaviszonya után köszönt el a téesztől. — Bizalomra bizalom a válasz itt is, nem? — Rajlta. Mire kíváncsi? — kérdez vissza. — Az életükre. Schiszler Jánosné közlékeny. Megtudom szavaiból is azt, amit a falu képe mutat : dolgos emberek laknak itt. Erejüket és idejükéit nem kímélik a megélhetésük jobbításáért. Majdnem minden családban tartanak állatot. Ez a sok-sok épülő vagy felépült lakóházon is látszik. Aztán, hogy igazi kenyeret süt a helybéli pékmester és az egyáltalán nem késő buszok miatt sem kell mérgelődniük az itt élőknek. — Itt sok ember megfordul — mondom. — Különböző emberek szavai épülnek egymásra. Milyen dolgok foglalkoztatják magukat? — A rakétatelepítés — mondja elsőre beszélgetőtársam. — Helyi gondjaik nincsenek? — Kevés. Gondok vannak a zöldség- és a gyümölcsellátással. Hagyják a zöldségfélék árát a létra tetején. Elfonnyad. Még van valami, csak nem tudom, hogy illendő-e mondani... Szóval, egyik-másik menyecske már megint elhagyta az urát... Inkább dolgoznak Hintenberger Károlyné vb- tiltkár asszonynak először azt kell mondanom, hogy nem szégyenkezhetnek falujukra, ő ezt tudomásul veszi és mindjárt azzal viszonozza a nem udvariasságnak szánt kijelentést, hogy még mit tettek és tesznek Nagykónyi- ért és a két társközségért, Értényért és Koppányszántó- ért. Következzenek a szürkének nem nevezhető tények. Üj orvosi rendelő és lakás épült a székhelyközségben nemrégiben, ahol szintén folyik az általános iskola bővítése. Aztán járdák épültek, épülnek. Amiből feltűnően sok a bitumenezett. — A járdaépítéseknél és a gyermekintézményeknél sok társadalmi munkát végeznek az emberek. A legutóbbi választást követően szinte teljesen kicserélődött a tanácstagságunk. És látjuk, hogy milyen jó ez. Mozgékonyabb a testület, mint régen. Különösen az érltényi vb-tagja- ink aktívak. Persze, azért a tanácstagság tizenöt-húsz százaléka közel sem így végzi megbízatását. Ebben változást várunk a következő választásnál. Mondom a titkár asszonynak, hogy nem a helyi témákat hozták elő elsőként az emberek, hanem a nagy politika kérdések. — Ez azéitt van így, — feleli Hintenberger Károlyné — mert nálunk biztosított az alapellátás. A hetvenes években rengeteg gondot oldatittunk meg helyi erőforrásból és segítséggel. A gondok híján kevesebbet foglalkoznak a helyi dolgokkal. Inkább dolgoznak, szüntelen. — Ha átutazik más községen, mire figyel fel? — Arra, hogy itt mi mit csinálhatnánk jobban. Nem megfelelő a közművelődésünk. Rosszak a tárgyi feltételeink és nincs főhivatású népművelőnk sem. A köz- művelődés vegetál. Pillanatnyilag nincs másra módunk, mint a művelődési ház állagának megóvására. De ebben sem segítenek bennünket. Betörik az ablakokat, kiégetik a színpad függönyét. Más gondunk is van, de az már kellemesebb. Kevés az építési telek! Nénik puncsfagyival A nemrégiben épült és a Tamási Köp—Ka AFÉSZ-nek igazi, egészséges konkurenciát jelentő magánpanzióhoz gyalogolva látom meg a két nénit. Lábukon fekete ma- musz, egyik kezükben ételhordó, a másikban puncsfagyi. Tallósy Jánosné hetvenhá- rom éves. Budapesten lakik télen, tavasztól kezdve pedig az itteni Dózsa György utcai házában. Barátnője, Schreck Jánosné hetvennyolc évével is könnyed járású. — Nagyon szeretem ezt a falut — mondja Tallósy Jánosné. — Az emberek miatt. De a téesz, az a valami! Én is ott dolgoztam. Most pedig rajtuk keresztül kapjuk 14 forintért az ebédet. Mindig ünnepi ebédet. A tanácstól pedig a karácsonyi ajándékot. Schreck Jánosné két napja volt a tanácsházán. — Most fizettem be az adómat — mondja. — A ház után háromszáznyolc forintot. A gépműhelyhez vezető kaptató tövében a szó a pénzre és a megélhetésre terelődik. Az előbbiből kevesebb van, mondják, mint eddig. Nekik, akik egyedül élnek, egyre nehezebb. Még a segítség mellett is. — Ám még így se vagyunk elkeseredve — mondják. A korgó gyomor a Koppány partjáról hazaparancsolta a fiúkat. A turisták vándorjárása egyre folytatódik, Schiszler Jánosné a kihűlt lángost már nem három, hanem csak két forintért adja. A két mamuszos néni észrevétlenül továbbandukolt. Szűcs László János
