Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-14 / 190. szám
Névnap: Marvell A Nap kél 5.39 — nyugszik 19.58 órakor A Hold kél 21.30 — nyugszik 8.08 órakor Százkilencvenöt évvel ezelőtt, 1789. augusztus 14-én született Párizsban, s 74 éves korában, 1863-ban ott is halt meg, Horace Vemet, francia festőművész, a romantikus felfogású XIX. századi csataképfestészet egyik legjelentősebb kép viselője. AUGUSZTUS 14 KEDD # SZAKSZERVEZETI népművelőket, könyvtárosokat, a munkahelyi művelődés kiváló dolgozóit köszöntötte hétfőn délután a Szakszervezetek Országos Tanácsa székházában Virizlay Gyula, a SZOT titkára alkotmányunk közelgő ünnepe alkalmából. Az ünnepségen a szakszervezeti nevelő munka 82 aktivistája vette át a művelődési miniszter kitüntetését, közülük 52-en Szocialista Kultúráért. 19-en Kiváló Munkáért kitüntetést és 11-en miniszteri dicsérő oklevelet kaptak. * LAKÓTERÜLETI játszót rendez augusztus 21-én 10 órakor Szekszárdon, a baktai lakótelep V. sz. Általános Iskolájának sportpályáján a szekszárdi úttörőház. Augusztus 23-án a Zrínyi utcai általános iskolában, majd augusztus 24-én a Herman Ottó lakótelepen ismétlik meg a szabadtéri játszóházprogramot, A A MINŐSÉGI Cipőgyárban az első félévben 280-féle modellt gyártottak. Ebből mintegy 90 fajta divatos lábbeli került folyamatosan a hazái üzletekbe, a többi a szocialista országok közül a Szovjetunióban, Mongóliában, a nyugati vevők közül pedig az Egyesült Államokban, Angliában, az NSZK-ban és a skandináv országokban talált vevőre. ^ HALÁLOS áramütést szenvedett Dunaföldváron — villanyszerelés közben — Puha László 30 éves hálózati szerelő, helyi lakos. * A LÉGI BALESET. Egy légibemutatón vasárnap Dublin közelében lezuhant az egyik résztvevő lengyel gép. Az egymotoros Wilga típusú gép tizenötezer néző szeme láttára zuhant le ma- nővererés közben, majd felrobbant. A gép pilótája, Jan Barran, a múlt héten nemzetközi repülőbajnokságon vett részt Írországban. O HORGASZVERSENY. A Magyar Országos Horgász Szövetség augusztus 25-én 15—18 óra között és augusztus 26-án 8—11 óra között Baján, a Sugovicán nemzetközi horgászversenyt rendez, amelyre szívesen látják az érdeklődőket. + KORSZERŰBB tatai hűtők. Magas fokon gépesített üzemcsarnok építését fejezték be a tatai Hűtőtechnika Ipari Szövetkezetben. A korszerű, kevés munkáskezet igénylő gyártóvonalról már becsomagolva kerülnek le a kész, komplett ipari hűtőegységek. A termelékeny gépek, berendezések, az előnyösen megváltozott munka- körülmények lehetővé teszik, hogy rövidesen sorozatban is gyártsák az úgynevezett alumínium lamellás léghűtőt, a szövetkezet legújabb termékét. E berendezések bordáinak készítésénél az eddigi nehéz horganyzott acélt alumíniummal váltják fel. Az ilven alumínium lamellás inari léghűtők súlva a régebbieknél 30 százalékkal kisebb. teljesítménye pedig jóval nagyobb. Fagáz-üzemelésű traktort fej lesztettek ki a Soproni Erdészen és Faipari Egyetemen, a REKARD győri MEZŐGÉP megbízásából. A kíséri et befejeződött, és a mező- gazdaságban jól bevált MTZ—80-as traktor energiaköltsége harmadára csökkent. A traktor üzemanyaga faaprí- ték, és három üzemórányi h ajtóanyagot tud magával vinni. A kísérletek alapján Győr-Sopron megyében több traktort alakítanak át ilyen üzemmódra a jövőben. Változó felhőzet Várható időjárás az ország területére ma estig: országszerte változóan felhős idő várható. Az időnként élénk északi szél kissé mérséklődik A hőmérséklet délutánra 20 és 25 fok között várható Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: a többször megnövekvő felhőzetből záporok, zivatarok kialakulására lehet számítani. Az időszak végén már több lesz a napsütés, a csapadékhajlam gyengül. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12. 17 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 21. 23. később 23, 28 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Nívódíjas a Teflon-2 siítőtálcsalád A bonyhádi edények Az ipari formatervezés nem újkeletű, ám jelentősége egyre nő. Ugyanis a vásárlóik nemcsak a termék, használati cikk kedvező paramétereit nézik, hanem a formát is. Az is természetes, hogy az új használati tárgyak, a tartós fogyasztási cikkek is kell, hogy rendelkezzenek olyan formával, amely a modern lakásba „illik”. Ezért is rendezik meg évről évre a formatervezési pályázatot, amelyet az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Ipari Minisztérium az Ipari Vb-ülés Pakson A paksi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnapi ülésén elsőként Varga Imre tanácselnök-helyettes számolt be a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, valamint a tanácsi tisztségviselők fontosabb tárgyalásairól, majd Feil József, a műszaki osztály termelés- és ellátásfelügyeleti osztályának vezetője tett jelentést a háztáji és kisegítő gazdaságok termelési, értékesítési és áruellátási helyzetéről. A vb-ülés további részében Major László, a Paksi Állami Gazdaság igazgatója számolt be a dolgozók érdekében hozott művelődési, egészségügyi, szociális és munkaügyi jogszabályok betartásáról. Formatervezési Tanáccsal egyetértésben hirdet meg. Tavaly a Bonyhádi Zo- máncárugyár Teflon—2 bevonattal ellátott sütőtálcsaláddal pályázott, amely a formatervezési nívódíjat elnyerte. A formatervezési díjat nyert áru mindaddig viselheti a megkülönböztetett elnevezést, amíg a követelményeknek megfelel. A bonyhádi edénycsalád eleget tett annak a követelménynek is, hogy három évnél fiatalabb a termék, újszerű, magas műszaki színvonalú, előnyösen értékesíthető és kifogástalan minőségű. A bonyhádiak edénycsaládját Égi Józsefné gyártmányszerkesztő tervezte. A kiállítás szeptember 24-ig látogatható, a Design Centerben, Budapest, V. Gerlóczy utca 1. alatt. A formatervezési nívódíjra, a tárcák ismét meghirdették a pályázatot, amelyet jövőre értékelnek, 1984- ben összesen 193 pályamunkát értékeltek, s ezek közül 24-et díjaztak, köztük a bonyhádi edényeket. Bízunk abban, az idén is lesz Tolna megyei résztvevője a forma- tervezési nívódíj pályázatnak. OL VAST AM A várostervezésről Olvastam, hogy Dunaföldvár tervei elkészültek. Minden bizonnyal lesz majd róla vita, a lakosság is véleményt mondhat. Engem nem a földvári jövő aggaszt, inkább a jelen foglalkoztat. Kakasára gondolok. Mondhatnám Gyöv.köt is példának, Bonyhád szétterültségét úgyszintén mert a lepénnyé laposodó lakó- települések eltávolítják egymástól az embert. Arról nem is szólva, hogy a lakótelephez tartozó infrastruktúra. bolt, út, csatorna, bölcsőde, villany, járda, stb. mennyivel többe kerül, mint példának okáért Dombóváron, ahol a nagy házhelyeket „elfelezték”, azaz két utca között a nagy te'len még egy emberléptékű utcát is tudtak létesíteni. Közelebb vive egymáshoz az embereket, a fentebb említett szolgáló egységek is olcsóbba kerülnek, és véleményem szerint nemcsak praktikusabbak a sűrűn és gondosan megszerkesztett városok, hanem olcsóbb is ...-PjJúlius 1. óta megyénkben tölbb olyan közúti baleset is előfordult már, amelynek közvetlen oka az útkereszteződésekben történő előzésekről szóló, módosított rendelkezés ismeretének, helyes értelmezésének a hiánya volt. A KRESZ módosításának hatálybalépése előtt útkereszteződésben és közvetlen előtte kivételként szabad volt előzni — többek között —, ha a járműnek a keresztező útról mindegyik irányból érkező járművel szemben elsőbbsége volt. Ez a rendelkezés úgy módosult, hogy útkereszteződésben és közvetlenül előtte kivételként — egyebek mellett — akkor szabad előzni, ha a jármű főútvonalon, vagy olyan más úton halad, amelyen elsőbbségét „Útkereszteződés alárendelt úttal” jelzőtábla jelzi. A jogszabály szövegének említett megváltoztatásában sokan csak fogalmazásbeli különbséget látnak, s nem veszik észre a lényegesebb, tartalmi módosulást. A rendelet július 1-ig érvényben volt előírása szerint ugyanis szabályos volt az előzés minden útkereszteződésben, ha pl. szilárd burkolatú utat földút keresztezett, vagy, ha a keresztező utak felől ki volt téve az „Elsőbbségadás kötelező” vagy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla, függetlenül attól, hogy a védett útvonalat „Főútvonal”, vagy „Útkereszteződés alárendelt úttal” táblával jelölték-e, vagy sem. A módosítás hatálybalépésétől kezdődően azonban már nem elegendő szabályos előzés lebonyolításához az a tény, hogy a jármű védett úton közelíti meg a kereszteződést, hanem elengedhetetlen követelmény a „Főútvonal”, vagy az „Útkereszteződés alárendelt úttal” jelzőtábla megléte. Ha tehát valaki útkereszteződéseknél ezek hiányában kezd előzésbe, cselekménye rendkívül balesetveszélyes és minden súlyosabb következmény nélkül is szabályszegő. PlACSEK GYÖRGY Totótájé kozta tó Közlekedési balesetek A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 32. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 talá- latos szelvény 65 darab, a nyeremény egyenként 29 156 forint, 13 találatos szelvény 144 darab, a nyeremény Augusztus 18-án (szombaton) valamennyi élelmiszerbalt (az egyébként szombaton zárva tartók is) és a piac 14 óráig tart nyitva, az ennél egyébként később záró üzletek a szokásos szombati nyitva tartást alkalmazzák. A 16 óráig nyitva tartó üzletek Bonyhádon, a Fáy ltp. ABC, 2. számú Népbolt. Sütőipari Vállalat Rákóczi úti és buszpályaudvari boltja. Dombóvár: 5. számú önkiszolgáló (Űjdombóvár), Napsugár Áruház élelmiszerosztály, 22. számú ABC. Szekszárd: 50. számú Csemege, 18. számú ABC, 25. számú ABC, Sütőipari Vállalat mintaboltja, szakboltja. Tolna: 4. számú ABC, 11. számú Népbolt, Sütőipari Vállalat mözsi szakbolt. Paks: a 10. számú ABC a szokásos szombati nyitva tartással üzemel 19 óráig, 1. egyenként 14 073 forint, 12 találatos szelvény 5028 darab, a nyeremény egyenként 390 forint, 11 találatos szelvény 50 053 darab, a nyeremény egyenként 39 forint, 10 találatos szelvény 261 940 darab, egyenként 14 forint. számú ABC (Népbolt), Sütőipari Vállalat szakboltja. Tamási: 3. számú ABC, 29. számú élelmiszer. Dunaföldvár: kenyérbolt, 32. számú ABC. Az iparcikk és ruházati üzletek, áruházak, valamint a vendéglátóhelyek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Augusztus 19-én (vasárnap) a vendéglátó egységek szombati, a dohány-, virág- és édességboltok vasárnapi rend szerint tartanak nyitva. Minden más üzlet zárva tart. Augusztus 20-án (hétfőn) az augusztus 19-i nyitva tartás alkalmazható azzal, hogy a vendéglátóhelyek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. A kijelölt vendéglátóhelyek augusztus 19-én és 20-án árusítanak tejet, kenyeret. Az elmúlt héten tizenkét közúti balesetet jelentettek a megyei főkapitányság központi ügyeletére. Ezek közül hat könnyű, hat súlyos sérüléssel végződött. A legjellemzőbb baleseti ok a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása és a figyelmetlenség volt. Augusztus 6-án, 11.45 órakor Bogyiszló belterületén Nagy Sándor, Budapest, VIII., Puskin u. 19. szám alatti lakos a ZG 13—40 forgalmi rendszámú személy- gépkocsival megfelelő követési távolság hiányában elütötte az előtte, vele azonos irányban, kerékpárján haladó Schmidt Eszter 9 éves, Bogyiszló, Honvéd u. 4. szám alatti lakos, gyermeket, aki súlyos sérülést szenvedett. Sikerrel fejezte be kísérleti idényét Pécsett az ország első kísérleti diákszállodája. A hétfőn bezárt szálláshelynek a Zipernovszky Károly Gépipari Szakközépiskola Kalamár József kollégiuma adott otthont. Az új típusú ifjúsági fogadó nyári műköAugusztus 10-én, 17.15 órakor Dunaföldváron a 6-os és 61-es főútvonal kereszteződésében Hortobágyi László, Dunaföldvár, Petőfi u. 24. szám alatti lakos, CX 14—85 forgalmi rendszámú személyautójával „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére úgy hajtott ki a 6. számú főútvonalra, hogy nem adott elsőbbséget az azon, AI 26—45 forgalmi rendszámú személygépkocsival szabályosan . közlekedő Tóth Imre, Budapest, IX., Drégely u. 10. szám alatti lakosnak és összeütköztek. A szabálytalanul vezetett gépkocsiban utasként tartózkodó Hortobágyi Lászlóné súlyos sérülést szenvedett. A balesetek körülményeit a rendőrség vizsgálja. désének négy hete alatt háromszáznál több hazai és külföldi diákturistának nyújtott olcsó szállást. Hetven százalékot meghaladó telítettségével igen jól kihasznált szálláshelynek bizonyult. Az üzletek nyitva tartása Kísérleti diákszálloda "tsíÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs epárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Téijeszti a Magyar Posta. - ElőFizethetö a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551. V. J