Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-12 / 162. szám

U NÉPÚJSÁG 1984. július ÍZ. Rendhagyó jelentés egy táborozásról FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Immár harmadik éve né­pesült be diákokkal a heté- nyi puszta. A tavalyi ered­mények új erőre serkentet­ték. Az ásatás negyedik nap­ján ismét síremléktöredé­kek, feliratos kövek kerül­nek felszínre. A feltárási munkákat ismét dr. Tóth Endre, a Nemzeti Múzeum régésze vezeti. Hogy Alsóhetény, azaz Jo­via fontosságát bizonyítsam, egy kis visszapillantást te­szünk a történelembe, illet­ve a Nemzeti Múzeumnak küldött jegyzőkönyvekbe, melyek a terepjárások során készültek. Az erődöt már Römer Fló- ris is jelölte térképén. A szá­zadunk eleje óta van fel­jegyzés, hogy kilószámra le­hetett gyűjteni az érméket és feltételezték, hogv az erőd közvetlen környékén polgári település is volt. „A castrum keleti kör­bástyákkal megerősített fal- maradványai, valamint a dé­li alapfalak védettsége biz­tosítottnak látszik, mivel ebben a részben földműve­lés nem folyik. Ugyancsak sértetlenül megvannak a völgyben, nyugati irányban átvezető híd töltésének ma­radványai is. A castrumtól nyugatra emelkedő dombon az állandó földművelés kö­vetkeztében nagyobb a le­pusztulás és itt szántás köz­ben római épületek falaira akadtak. Nagy faragott kő­tömböt találtak a délre emelkedő domboldalban is.” (Pusztai Rezső muzeológus jelentése (1957) a Nemzeti Múzeum részére.) Dnaveczky Balázs (19621 terep járásakor falmaradvá- nyökról, edénytöredékekről, érmékről tett említést. Mind­két muzeológus az említett leletek alapján javasolta a további kutatást és leletmen­tést. Sajnos, meg kell állapíta­nunk, hogy 1969-ig nem tör­tént előrelépés ebben az ügy­ben, csak a magángyűjtők, amatőr régészek értek el né­mi eredményt. Az alsóheté- nyi római épületmaradvá­nyokról gyakran történt em­lítés, a szakszerű régésze­ti ásatás mégis csak 1969-ben kezdődhetett meg. Az ásatá­sok vezetője, Soproni Sán­dor bebizonyította, hogy Jo- viá-ról van szó, melynek mé­retei feltűnően nagyok. Amíg a fenékpusztai castrum 400x 400 m-es, a ságvári 292x268 m-es, addig a hetényi erő­dítmény 500x475 m-es) Sop­roni Sándor: Die Spätrömi­sche Festung Von Iovia, 1974.) Valószínű, hogy az erőd, melynek antik neve Jovia volt, a népvándorlás viharában, — a 395-ös bar­bár pusztítás során pusztult el. (Mócsy András: Pannó­nia a késői császárság korá­ban, 1974.) Az erőd külső falainak fel­tárása és feltérképezése 1969-ben kezdődött meg, majd 1981-ben folytatódott. Ennek során meghatározták a védőműveket, feltárták a DK-i saroktornyot, a déli és keleti kapukat. Falai 2,6 m vastagságúak és 7—8 m ma­gasak lehettek. Ezekhez csat­lakoztak a 14—15 m átmérő­jű, 2 m falvastagságú oldal- tornyok (összesen 50 db). Fa­lain belül eddig egy fürdő­épület és két gazdasági épü­let alapfalait találták meg. A Jovia néven ismert erőd a belső-pannóniai erődök kö­zé tartozott. Ezek katonai ob­jektumok voltak ugyan, de nemcsak védelmi, hanem gazdasági jelentőségük is volt. Itt gyűjtötték össze a lakosságtól a gabonát, szarvasmarhákat és más ál­latokat. Itt dolgozták fel a bőrt, készítették a ruháza­tot. Biztosították a határvé­dő katonaság ellátását. Há­ború esetén védelmet nyúj­tottak a környező lakosság számára is. A 4. században Jovia nevű DÜsDökség is lé­tezett. Szabó Kálmán terep­járásakor márvány-, illetve mozaiklapokat talált, ezért feltételezhető a polgári tele­pülés is. Soproni Sándor 3 év alatt (1969—72) kiásatta az erőd külső falait, ahol érméket és fegyvermaradványokat is ta­láltak. 1982—83-ban több tucat síremléktöredéket, már­ványlapokat, pénzeket és egyéb használati eszközöket találtak. Többek között elő­került egy szoborfej és egy lovast ábrázoló kőlap is. Az erőd régészeti feltárása tovább folytatódik. A kuta­tás célja az erőd építési és átépítési idejének, belső be­építésének a meghatározása, valamint a lelőhely azonosí­tásának vizsgálata. Dr. Tóth Endre elmondá­sa szerint az idei évre sem terveztek kimagasló eredmé­nyeket, mindössze az épüle­tek alaprajzaira, méreteire kíváncsiak. A feltárt épüle­teket feltérképezik — külső falakéhoz hasonlóan —, s ta­lán a 10—12 évig elhúzódó munka meghozza gyümölcsét és a rendelkezésre álló anya­gi források biztosíthatják az erőd falainak teljes feltárá­sát és konzerválását: utat nyitva a turizmusnak és ide­genforgalmi látványosság lesz a római erőd. mely a műemlékekben igen sze­gény Dombóvár és város- környék hírnevét gvaraoít- hatja itthon és külföldön egyaránt. BODÓ IMRE (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Izgalmas egyedül utazni. Mivel Balatongyörök elég messze van, az átszállások egy kicsit bizonytalanná tet­ték a megérkezést. Láttam egy embert, aki csak azért (nem pusztán szó­rakozásból) volt képes meg­tanulni az egész balatoni autóbuszmenetrendet, hogy az utazgató idegeneknek — akik olyan izgatóan ismeretlenek, hebehurgyán tájékozatlanok —, útbaigazítást tudjon adni. Láttam sok embert, aki végigmustrál mindenkit, itt- lakókat, akik irigyek a turis­tákra. Mindenkit láttam, aki észrevett engem, mert — mint mondják — nehéz volt nem észrevenni, amikor ha­talmas pakkommal esetlen- kedtem. Mit láttam még? öreg bácsit, megtört embert, pénzhabzsoló maszekot és fi­atalokat. Tetszik a pályaudvar a maga koszos, füstös valójá­ban. Ez a sok borvirágos orr, az eltaposott cigarettacsik­kek, a vonatmozgás nem tör le. Sőt! Mosolygok, önfeled­ten? Gúnyosan? Megenged­hetem magamnak még az elnéző vigyorgást is, hiszen „más” vagyok. Ahogy per­sze mindenki más, de ez nem rontja le a kiváltságot: Idegen. Balatongyörök, Kenyeres Júlia (Zala megyei) KISZ Vezetőképző Tábor. Egy hét, százkilencvennegyedik KISZ- titkárként. „... mert itt kérem demok­rácia van, és akinek ez nem tetszik, az innen mehet!” Volt is demokrácia! Külön újságunk jelent meg, még­hozzá naponta. Neve: Gyö­török. A táborlakók „fő gyötörői” a táborvezetőségen kívül az előadások, foglalkozások, fó­rumok voltak. Komolyan: jó programok voltak, ám de a túlságosan feszített tempó mellett gyakorta előfordult, hogy valaki (úgymond) fe­detlen szemekkel szender- gett ezek alatt. Az egyhetes együttlét kevésnek bizonyult a kitűzött célok eléréséhez. A lényeges kérdések a KISZ egészére, társadalmi szerepé­re. az ifjúság politizálására vonatkoztak. Az idei témakörökből: Mit akarunk a KISZ-től? Mit akar a KISZ tőlünk? Képviselünk? Hirdetünk? Alakítunk? Mi érdekel min­ket? Semmi? Minden? Mi­lyen a jó vezető? Kit érde­kel, hogy engem mi érdekel? Baj-e ha akarunk valamit? A táborparlamenti beszá­moló alapján: „A KISZ jelenlegi helyze­te a középiskolákban, az előttünk álló feladatok kí­vánták meg az okfeltáró (ok­nyomozó), a problémákra el­méleti igényű, rendszert al­kotó válaszok adását.” Ellátás! Ellátni elláttak, azt is az utolsó napon a leg­jobban. ök is úgy voltak, mint má, mire belejöttek volna... Vagy netán arra szá­mítottak, hogy „csak a szép­re emlékezem”? Szabadidős és sporttevé­kenység: A kulturális ren­dezvények mind magas szín­vonalúak voltak. A Kaláka­együttes, M. Kecskés András pantominművész, Berki Ta­más műsora. A már emle­getett tábori újságról el­mondható, hogy „gyenge” kezdés után lassan talpra- állt. Nekünk tetszett. Érté­ke felbecsülhetetlen, ára pe­dig mindössze 2 Ft. Nagyon diplomatikusan hirdettek felvételt pl. hírlapolvasói munkakör betöltésére. A második lapon található ve­zércikkben valóban mindenki megkapta a (megérdemelt) beosztását. Kritikus szemlé­lő volt. A sporttevékenységről. Időpontja az edéd és a délu­táni foglalkozások közötti „szabadság” volt. Egyéni szá­mokban kevesen jelentkez­tek. Gyorsan vége lett a tábor­nak! Azért szövődnek barát­ságok, jönnek-meninek a le­velek. Csomagoláskor fel­tűnt, hogy nehezebben fér­nek el a táskában a holmi­jaim. És — miként előzmé­nye volt ennek az elutazás­nak a nagymosás, így „utó­zuhanya” is lett. De mek­kora. Hazafelé a tömeg miatt félik ülve, félig állva, fél- álomban (félemberként) lát­tam egy sárgarigót. Senki más nem vette észre, nem akarta, vagy nem vehet­te. Vagy megőrizte magának annyi más, emlék között — úgy mint én, a táborozás zá­ró akkordjaként. Pálinkás Judit a szekszárdi Garay Gimn. KISZ-titkára Az erőd alaprajza (Soproni Sándor, 1974.) Tűzkődombi töredékek Nem ismerem Tamásiban, a Béri Balogh Ádám nevét viselő gimnáziumban Benkő András tanár urat, de ez­úton közölhetem vele, hogy klassz ember. Ezt az értéke­lést egy gödörből kiabálták utánam, továbbá azt is, hogy a tanár úr fiatal. „Legfeljebb” negyvenéves, ami az én fel­fogásom szerint is a fiatalság felső határa. Nevéhez hoz­záteendő a „dr.”: — ezt szin­tén gödörből tudom. Dr. Benkő András azért klassz ember, mert a jelek szerint megszerettette tanít­ványaival a történelmet. Ha­sonlóképpen többi tanártár­sához, akiknek egész biztosan részük van abban, hogy a ta­mási gimnazisták egy vidám és lelkes csapata ebben a pil­lanatban gödrökben tartózko­dik, cseppet se könnyű fizikai munkát végezve. A gödrök a Tűzkődombon lelhetők, maga a Tűzkődomb pedig Kismórágy határában, * a Völgység Népe Termelőszö­vetkezet napraforgótáblájával borítva. Időszámításunk előtt mint­egy négy évezreddel embe­rek éltek itt, az ő múltjukat vallatják a középiskolások Zalai Gaál István régész és kolleginája, Egry Ildikó ve­zetésével. A tábornak „építő” az el­nevezése, ami egy kicsikét suta. Ugyanis nem építésről, inkább bontásról van szó. A KISZ KB, az Országos Ifjú­sági Bizottság, a megyei ta­nács és a megyei múzeum vállalta a költségeket. Nem hiábavalóan, mert minden jel arra vall, hogy megértek a feltételek egy eljövendő or­szágos régésztábor szervezé­séhez is, amire remélhetőleg jövőre kerül sor. Visszatérve a „klassz” megjelölésre, ez nagyjából mindenre vonatkoztatható. A hangulatra, a bonyhádi gim­názium kollégiumában tör­tént elhelyezésre („Ahol még egerek sincsenek!” — mond­ja Szőke Kati, aki tavaly már Lengyelben is részt vett egy hasonló táborban és ott bi­zony voltak. „De azt is meg lehet szokni!”), a mőcsényi téesz autóbuszára. A bonyhádi Rákóczi étte­remben mért vacsorára azon­ban nem. Szolgáljon például a július 3-i étrend. — Reggeli? — Kakaó, tej, kenyér. Utóbbiból mindenkinek any- nyi, amennyit meg tud enni. Tízóraira zsíros kenyér. — Ebéd? — Májgombócleves, krump­lis tészta a termelőszövetke­zet éttermében. Bőséges. — Vacsora? — A Rákóczi étteremben. Lányok a gödörben Ezt ne tessék bókként ér­telmezni, ugyanis nem az. Oláh Kinga, Görgei Gabri­ella, Gulyás Ildikó, Vígh Eri­ka, Takács Anna, Bodor Ilo­na, Rab Ági, Horváth Anikó, Barabás Emese, Petővári Ti­bor, Sávai Zoltán, Rang Mik­lós és a szófukarsággal nem vádolható pompás kis Márai Krisztina (akinek a nevét netán elírtam, az a gödrök akusztikai viszonyainak és az újságíró rossz hallásának kö­szönheti) egy akarattal vall­ják, hogy: — Ez a tábor izgalmas! Azért izgalmas, mert Za­lai Gaál István mindent meg­magyaráz és azért is az, mert a — többségükben — harma­dikos gimnazistáknak épp elég fantáziájuk van ahhoz, hogy a rhai napraforgótábla helyén el tudják képzelni az évezredekkel ezelőtt itt élt embereket. — Akik cromagnoni típu­súak voltak, kézzel formált edényeket készítettek és nem­csak vadásztak, hanem már a növénytermesztéshez is ér­tettek. Ez nem jelenti azt, mintha a táborozók egytől egyig ré­gésznek készülnének. Oláh Kinga és Márai Krisztina ugyan a messzi Tamásiból bejár Szekszárdra a múzeum szakkörére, de azért ők is úgy vélekednek, hogy: — Valami történelemmel összefüggő pályára megyünk! — Tanárnak? Heves tiltakozás. Nem ta­nárnak. A jelek szerint csak dr. Benkő tanár úr a vonzó, nem a hivatása. Lelet At ásatásvezető, meg Kriszti... Versenyben persze nem le­het (régészkedve) ásni, de azért a táborozók teljesítmé­nyét mérni igen. A Tamási­ból jött lányok-fiúk pompás gyerekek, de úgylehet az elő­ző csoport szereplői még pom- pásabbak lehettek, ha ugyan egyáltalán szabad ezt a jel­zőt fokozni. A régészek ma­szek munkaversenyében a dunaföldvári gimnázium lá­nyai és a bátaszéki fiúk vit­ték el a pálmát. Igazgatói di­cséret vár rájuk. Idáig. Mert — amiként azt emlí­tettük — ez a Wosinsky kora óta legnagyobb jelentőségű ásatás jövőre előreláthatólag egész országból toborzandó résztvevőkkel folytatódik. ORDAS IVAN Fotó: Kapfinger András. Építőtábor JUsóheténvben Feltárás az északi oldalon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents