Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-11 / 161. szám
Mai számunkból Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 161. szám ÁRA: 1,40 Ft 1984. július 11., szerda SZOMSZÉDOLÁS (4. old.) A HÁZTÁJI AZ AGRÁRPOLITIKA SZERVES RfiSZE (5. old.) LÁTOGATÁS A TATAI EDZŐTÁBORBAN (6. old.) MINDENNAP FIGYELNI KELL A JÉGVERTE NÖVÉNYEKET (3. old.) Várkonyi Péter befejezte spanyolországi látogatását Lehetőség az együttműködés fejlesztésére ENSZ-bizottsági ülés az Indiai-óceánról Ha lelkesítő a cél A munkaversenynek nagy hagyománya van nálunk. Régi, több évtizedes hagyománya. S megfigyelhettük, mindig akkor születtek nagy eredmények, amikor az élet olyan célokat tűzött a legkülönbözőbb területeken dolgozó emberek elé, amelyek lelkesítettek, amelyeknél már a puszta várható esemény is kiemelkedő teljesítményekre sarkallt. Ha szkeptikus lennék, mondhatnám, ugyan már a negyvenedik évforduló miért más, mint a harminc- nyolcadik, vagy a negyven- egyedik. Tulajdonképpen tényleg nem más alapvetően. De időnként meg kell vonni a mérleget, felmérni, mit értünk él eddig, mit kell tennünk ezután. A tizenharmadik kongresszus is egy a kongresszusok sorában, de erre is érvényes, ami az évfordulókra. És ne hallgassuk el azt sem, hogy a két, mindenképpen jelentős eseményre olyan időben kerül sor, amikor könnyűnek ugyancsak nem mondhatók a gazdasági viszonyok nálunk éppúgy, mint az egész világban. Bizonyos vagyok abban, hogy a nehézségeken úrrá lenni, nem kis mértékben éppen a lelkesedés segít. A lelkesedés kiváltásához pedig lelkesítő feladatok kellenek. A feladatok adottak, mégpedig olyanok, amelyek elősegíthetik a sikert. Á gazdasági és társadalmi vezetés helyesen ismerte föl mindenütt, hogy most aztán valóban az általánostól a konkrét felé kell közelíteni az átfogó nagy egész helyett a részletnek tűnő, de az egész szempontjából meghatározó közvetlen tennivaló a fontos. A különböző politikaitársadalmi szervekhez, de szerkesztőségünkbe is egymás után érkeznek a híradások a vállalásokról és pótvállalásokról. Ipari „nagy” üzemeink brigádjai éppúgy megtalálhatók a vállalást tevők sorában, mint az ipari szövetkezetek dolgozói, az állami gazdasági kollektívák éppúgy, mint a termelőszövetkezetiek. Nyugodt lelkismerettel ideírhatjuk: a felszabadulási és kongresszusi munkaversenysza- kaszban megint csak tanúi lehetünk a népi-nemzeti egység mind teljesebb megvalósulásának. A teljesség igénye nélkül, és a keddi napot még nem számítva, tett felajánlást a Simontornyai Bőrgyár két brigádja, nyolc brigád a Pannónia Tsz-ből. Ott vannak a többet vállalók sorában a tolnai PATEX, a tolnai selyemgyár, a tolnai Aranykalász Tsz, a Gemenc Ipari Szövetkezet, a mözsi Üj Élet Tsz, a szekszárdi BHG, a gabonaforgalmi és malomipari vállalat, a húsipari vállalat, a víz- és csatornamű és még sok közösség tagjai, hogy csak néhányat emeljünk ki a sorból. Lelkes munkának vagyunk tanúi, a jövőben is lehet építeni rá. L. Gy. Várkonyi Péter külügyminiszter, aki Fernando Moran spanyol külügyminiszter meghívására kétnapos hivatalos látogatást tett Madridban, kedden befejezte tárgyalásait. A magyar diplomácia vezetőjét kedden fogadta János Károly király. Ezt megelőzően a két ország külügyminisztere átfogó eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzet időszerű kérdésedről. Egyetértettek abban, hogy minden érintett államnak hozzá kell járulnia a bizalom légkörének javulásához, az európai béke és biztonság megszilárdításához. A külügyminiszterek kiA polgárháborús konfliktusban kettészakított Bejrút sikeres újraegyesítése után a fővárostól délkeletre fekvő hegyvidékre is kiterjesztik a libanoni nemzeti egységkormány rendezési tervét. Értesülések szerint a hét végétől az átszervezett kormányhadsereg és egyben a törvényes központi hatalom ellenőrzése alá vonják Szuk-el-Garb, Alej és Bhamdun térségét. Ez az intézkedés lehetővé teszi a nagy fontosságú Bejrút —Damaszkusz nemzetközi útvonal megnyitását. Bejrútban egyébként kedden a reggeli óráktól kezdve zavartalan volt a forgaEgy hosszú várakozás és majd hároméves építőmunka a végéhez ért. 1981-ben a paksi Városi Tanács megbízása alapján kezdte meg a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat Pakson a Dózsa György utfejezték kormányaik elkötelezettségét arra, hogy nemzetközi kapcsolataikban a helsinki záróokmány és a madridi találkozón elfogadott elveknek megfelelően tevékenykednek. A hivatalos tárgyalásokon áttekintették a magyar—spanyol kapcsolatok helyzetét és megvizsgálták azok továbbfejlesztésének lehetőségeit. Megállapították, hegy bár az utóbbi években a kaprsola- tok fejlődésének üteme felgyorsult, de még mindig nem éri el a kívánatos és lehetséges szintet. Mindkét külügyminiszter lehetőséget lát az együttműködés továbbfejlesztésére, elsősorban a gazlom a város keleti és nyugati része között megnyitott négy átkelhőhelyen. Ugyancsak normális módon működött a hétfőn megnyitott nemzetközi repülőtér és a kikötő. A helyzet normalizálása annak köszönhető, hogy a Nyu- gat-Bejrútból elhurcolt túszok hozzátartozói kedden felfüggesztették a szélsőséges megnyilvánulásokkal kísért, a bejrúti átkelőhelyek lezárásával, a repülőtéri és a kikötői forgalom akadályozásával járó tüntetéseiket. A hozzátartozók bizottsága azonban a fontos útvonalak ismételt lezárásával fenyegeca 55—61. szám között a városi tanács új épületének építését. Harmincnyolcmillió forint értékben épült fel a paksi közigazgatás központja, az építkezés folyamán mindvégig jó munkakapcsolatban az építtető és a kivitelező között. dasági, valamint a műszakitudományos kapcsolatok területén. Ennek a törekvésnek a szellemében került sor a gazdasági és ipari koope- ráriós megállapodás, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény aláírására, valamint a magyar—spanyol konzuli egyezményt életbeléptető megerősítő okiratok kicserélésére. Várkonyi Péter magyarországi látogatásra hívta meg Fernando Moran spanyol külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Külügyminiszterünk kedden este elutazott a spanyol fővárosból. tőzött arra az esetre, ha a kormányzat nem éri el követeléseik teljesítését. A minisztertanács szerdán tűzi napirendre a fogolycsere ügyét. Kedden hét páncélozott csapatszállító járműből álló izraeli katonai konvoj hatolt be az Avali-folyótól északra levő Iklim al-Harub térségébe. A dél-libanoni Szara- fand településen a Libanoni Nemzeti Ellenállási Front harcosai kedden kivégeztek egy az izraeli megszállókkal együttműködő elöljárót. A front közleménye figyelmeztetett: hasonló sorsra jut minden kollaboráns. A többszintes épület nemcsak a városi tanács apparátusának ad kulturált, minden igényt kielégítő munkahelyet, hanem ebben az épületben kap helyet az egészségügyi osztály gazdasági ellátó szervezete, a KÖJÁL, a New Yorkban megkezdődött az Indiai-óceán helyzetével foglalkozó különleges ENSZ-bizottság soros ülése. A tanácskozáson negyvenhét ország küldöttsége vesz részt. Megvizsgálják, milyen módon lehetne megszüntetni az Indiai-óceán térségében kialakult katonai és politikai feszültséget. A résztvevők megvitatják az el nem kötelezett országok által előterjesztett munkaokmányt, amely a jövő évben Colombóban megrendezendő, az Indiai-óceán békeA Koreai Munkapárt Központi Bizottsága teljes ülésén jóváhagyta a Kim ír Szén vezette párt- és állami küldöttség Szovjetunióban és más szocialista országokban folytatott hivatalos tárgyalásainak eredményeit. A Phenjanban nyilvánosságra hozott közlemény hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió és más baráti országok vezetőivel sorra került tárgyalások erősítették a KNDK és a többi szocialista A brit szállítási dolgozók szakszervezete keddtől általános sztrájkra szólította fel a dokkmunkásokat. Néhány napja a brit lacéltröszt „fekete” — azaz nem szervezett — munkásokkal rakatott ki vasércet az északkelet-angliai Irnmingham kikötőjében, miután a dokkmunkások szolidárisak voltak a vas- ás városi Népi Ellenőrzési Bizottság, a PV-parapcsnok- ság, a társadalmi eseményeket rendező iroda, az állat- egészségügy, két felügyelő — a növényvédelmi és az út — valamint a hivatásos pártfogó és a nevelőszülő. ■Mi övezetté nyilvánításával foglalkozó nemzetközi konferencia napirendtervezetét tartalmazza. Az Indiai-óceán térségében amerikai repülőgép- anyahajók és nukleáris fegyvereket hordozó tengeralattjárók cirkálnak, amelyek az Egyesült Államok múlt évben létrehozott Központi Parancsnoksága (CENTCOM) tevékenységi területéhez tartoznak. A térségben — Ausztráliától Szomáliáig — összesen harminc amerikai katonai támaszpont működik. ország közötti bizalmat, kölcsönös megértést, s hozzájárultak a baráti kapcsolatok és az együttműködés fejlesztéséhez. A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága maradéktalanul támogatja a Szovjetunió és az európai szocialista országok békekezdeményezéseit, valamint a nyugateurópai rakéta telepítésre válaszként hozott intézkedéseit — hangoztatja a phenjani közlemény. acélműveket blokád alá vevő bányászokkal. A szállítási szakszervezet szerint a szervezett és nem szervezett munkaerő alkalmazásáról szóló, majd négy évtizedes megállapodás szerint ezt a munkát csak szakszervezeti tagok végezhették volna, így a kikötői munkáltatók szerződésszegést követtek el. összesen 103-an költöznek még e héten. A honfoglalást követő első munkanapon, július 16-án hétfőn reggel nyolc órától már az új helyen fogadják az állampolgárokat. Az új tanácsháza utcafronti képe Bejrutban folytatódik a normalizálódás Július 16-tól már a végleges helyen Költözik a paksi Városi Tanács A Koreai Munkapárt KB plénuma Dokksztrájk Nagy-Britanniában Ilyen a tanácsterem