Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
1984. július 7. NÉPÚJSÁG 5 A könyv szeretete Egyszer egy nagysorsú valakit a tévé kamerája előtt a riporter kérdéseivel felbosszantott. A kérdezett férfiú így riposztozott: „Lehet maga műveltebb mint én, de ne feledje: húszezer könyvet olvastam én is.” Ma is becsülöm a nagysorsú embert. De akkor, szobámban, fotelom súgólyukábó.1 legszívesebben ezt mondtam volna neki: Ne így! A könyvet szeretjük, a könyv maga a sírig tartó szerelem. Nem számoljuk, hányszor, mennyit. Ezt csak kamaszkorban tettük, akkor is ifjonti (buta) hencegésből. A szerelem, ez a szerelem végigkíséri életünket, amíg el nem hagy szellemi erőnk, amíg a könyv ki nem hullik a kezünkből. Húszezredik, százezredik lesz-e a földre ejtett kötet, ki tudja. Senkire nem tartozik. A szerelem szent magánügy. Bár az embereknek jó szemük, fülük van. Szerelmünket látják arcunkon, hallják hangunkból, beszédünkből. tapasztalják, érzik tetteinkből. Belelátnak lelkűnkbe, eszünkbe. Goethe, Puskin, Lermontov, Arany, Dickens, Tolsztoj, Faulkner és a többiek gondolatai fészket vertek a fejünkben és — hol is még? A szívünkben. A munkánkban, a barátságunkban, a szerelmünkben. Ez a szerelem humanizált bennünket. Ez a szerelem a legszeplőtlenebb fogantatás. Ilyesmit akartam, szerettem volna akkor súgni. Másnap, vagy ezer nap múlva, mindegy, gyakran találkoztam fontos és kevésbé fontos emberekkel, akik sajátos módon hadakoztak az írók, a könyvek ellen. Ma sem felejtem el: beszélgettem egy esti egyetemen előadó tanárnővel. Írni akartam munkájáról. Amolyan kérdezz —felelek lett volna a társalgásunk, de hamar abbahagytuk az egészet. Bátorkodtam megjegyezni, hogy a marxizmus a reneszánszát éli, beszéljen arról. Szávai menjünk vissza a valláshoz? — kérdezett vissza ő. Nyeltem, folytattam Lukács Györggyel. Lukácsot nem tartjuk számon! E mondatnál felálltam, és köszönésképp annyit mondtam: ó. be kár. Az ajtóból mé?»: Európa több egyetemének díszdoktora az öregúr. Azért néha jót is írt. Akiket tiszta szívből sajnálok, azok a könyv nélküli ismerőseim, barátaim. Okos, értelmes, becsületes emberek, de fülük néha (gyakran) félrehall. Panaszkodik az egyik, hor bajba jutott, sokan cserbenhagyták, de most igazgatóhelyettese segített. Ugye, milyen jó a kapaszkodó az életben, állapítottam meg én. Senkibe se kapaszkodom! Nem vagyok én kullancs, kiabálta a barát. De nem vesztünk össze. A szerelem, a szeretet is önző, az önzés legédesebb, legszebb formája. Nemes veretű. Igényt tartanak rám, az időmre, a jelenlétemre, a gondolataimra, a lényemre, mert a szeretett ember jót, biztonságot sugároz, s erre az őt szerető félnek szüksége van. Ezt igyekeztem ismerősömnek magyarázni (sok időmbe került) egy buta, vádaskodó megjegyzésem után: te önző vagy. Partnerem az anyagiakra gondolt, a pénzre. Egyszer bénultam meg szellemileg. Egy asszony volt az oka, akit nagyon tiszteltem. Talán ő is engem. A türingiai erdő szálén sétáltunk, s vezetőnk váratlanul így szólt: „Az írók önmagukat idealizálják. Akkor, régen, Attilának is megmondtuk, ne járjon külön utakon ...” József Attila a munkáshatalom géniusza lett, az is volt. Elismerésünkkel nem mi teszünk neki szívességet, munkásságával ő tett nekünk. Hajtsunk fejet előtte, asszonyom. Hiszen az írók, költők felfe’dezték számunkra a világot, az életet. Segítettek tisztázni bennünk (bennem) én és az emberiség kapcsolatát. Ma is szégyellem, hogy ezt akkor csak gondoltam, de nem mondtam el. Semmi bánat, essünk neki Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének — segíteni fog. S. A. Többre vihetnéd? Tudja, én nem akartam népművelő lenni. Nem is tudok elképzelni olyan gyereket, aki azt mondja, hogy: anyu, én népművelő leszek, ha nagy leszek. Egy gyerek autószerelő akar lenni. Vagy vadász. Esetleg kamionos. Űrhajós. Tiszta ügy. Megfogalmazható szakmák, elérhető célok. Én például színész akartam lenni. Vonzott a játék, a színpad, meg persze a taps is. De hát nem volt elég tehetségem hozzá. Dolgozni kezdtem a tanács építési osztályán, mint adminisztrátor. Közben persze, játszottam a művelődési ház színjátszó csoportjában, és amikor elment a csoportvezetőnk a városba, én léptem a helyére. Nem tudom, milyen kisördög irányítja az ember lépteit a népművelő pálya felé, de amíg volt osztálytársaim, barátaim szépen haladtak a szakmájukban előre: főiskolát, vagy egyetemet végeztek, beálltak egy benzinkúthoz, vagy az apjuk műhelyébe, üzletébe, én még mindig adminisztrátor voltam, életem középpontjában az amatőrcsoporttal, ök kocsira gyűjtöttek, lakásépítkezéshez készülődtek, előttem pedig a következő bemutató terve lebegett. Hogy jó legyen. Hogy siker legyen. És nem lehet azt mondani, hogy nekik volt igazuk, vagy nekem volt igazam. Azt hiszem. Később művelődési ház igazgatója lettem, elvégeztem a főiskolát. Van olyan, akinek a szemében ez semmit sem ér. Mert még mindig nincs kocsim, és a lakásom szolgálati. Szilveszterkor jól sikerült bált tartottunk. Egy hónapig szerveztem. Jó volt a műsor, a zene, a hangulat. Eljött a fél falu. Ott voltak az egykori osztálytársak közül is jó néhányon. Egyikük, akit mellesleg elhúztak az érettségin, és vásáros kereskedő lett, acélkék Opellel érkezett. Szórta a pénzt, körülrajongták a rokonok meg az ismerősök. Amikor már meglehetősen tintás volt, odajött hozzám: —• Azt hittem, öregem, többre viszed — vigyorgott rám —, hiszen olyan jó tanuló voltál. — Jól érzed magad? — kérdeztem tőle. — örülök neki. De nem gondolod, hogy ha én „többre viszem”, akkor te most nem táncolhatnál, nem villoghatnál a fél faluval együtt Szilveszter éjjelén? N. G. Tűzoltóerő a Duna partján Az elmúlt évben adott először helyet az Ifjú Gárda tűzoltó-tisztségviselők szakmai továbbképzésének a dombori KISZ-tábor. E tábor ünnepélyes zárásaként ismét megmutatta erejét, felkészültségét, az emberi élet és a nemzeti vagyon védésének és mentésének technikai eszközeit a tűzoltóság a hajóállomás melletti Duna- partszakaszon. Éles helyzetben, működés közben. A borongós nap és a szemerkélő eső ellenére is szép számú érdeklődő, a gárdistákon kívül óvodások, táborlakók, nyaralók, nyugdíjas tűzoltók és unokáik gyűltek össze. De megtekintették a bemutatót megyénk vezetői is: K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára, Császár József, a megyei tanács elnöke. Jelent volt dr. Héra Attila tűzoltó ezredes, a tűzoltóság országos parancsnokhelyettese. Több mint húsz piros autó, különböző felszerelések, hangzavar, tűz, viz és természetesen sok Tolna megyei és máshonnan érkezett tűzoltó gondoskodott arról, hogy élményben legyen részük. Gottvald Károly képriportja a technikai bemutatón látottakat adja tovább. A .táborparancsnok jelent dr. Héra Attila ezredesnek Autók, emberek, hajók, Duna A főtörzsőrmester és „vé dencei” Tűzoltás porral ______________________________/ É rdeklődő úttörők Speciális védőruhákban Az országos parancsnokhelyettes a bemutató után „Tűzoltó legyek?” A zsanai gázkitörés elfolytásánál is ilyen turbógenerátor segédkezett
