Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
1984. július 7. NÉPÚJSÁG 3 Start 1985-ben Vállalati jövőkép Eleresztem a fantáziámat és látom, hogy a nem távoli jövőben a dolgozók küldöttei igazgatót választanak, s a vállalat életét érintő nagy horderejű, stratégiai jellegű ügyekben döntenek. És magam elé képzelem az igazgatót, amint a napi munkában, az éves feladatok megoldásáért teljes (egyszemélyi) felelősséggel intézkedik. Feltételezhetően megváltozik a dolgozó kollektíva és az igazgató viszonya egymáshoz, a vállalat ügyeihez, a gondjaikra bízott állami tulajdonhoz. Nő a „részvényesek” és a vezetők felelőssége, öntevékenysége. AZ ÉRDEK A HAJTÖERO A legjelentősebb változásokat mégsem az eszmei hajtóerő növekedésében, a javuló emberi kapcsolatokban, a megújuló helyi társadalmi viszonyokban fedezem fel, hanem az érdekek síkján. Ha igaz az, márpedig igaz, hogy a cselekvés fő mozgatórugója az érdek, akkor az érdektelenség, a közömbösség a tett halála. A termelő kollektívák érdekeltségének középpontjába — egyértelműbben és következetesebben mint eddig — a nyereség kerül. A vállalati jövedelem felosztására vonatkozó központi előírások megszűnnek a felhasználás módjáról (a fejlesztés, a tartalékolás mértékéről) helyileg döntenek. Az MSZMP Központi Bizottsága április 17-i állás- foglalásában olvasható: „A jelenlegi vállalati átlagbérszabályozás szűnjön meg azokon a területeken, ahol a teljesítmény növelésére ösztönző módszerek alkalmazhatók. s a gazdasági verseny. az ár- és költségérzékenység képes korlátozni a teljesítménnyel nem megalapozott bérkiáramlást. A keresetek alakulása a nyereség nagyságától, a nyereség felhasználására vonatkozó vállallati döntéstől, valamint a bért terhelő adózástól függjön.” EZT KÉREM — EZT ADOM A keresetszabályozás tehát mindenütt, ahol arra lehetőség nyílik, egyértelműen az ösztönzést és nem a vásárlóerő-kiáramlás vissza- fo°ását szolgálja. Ennek velejárója a vállalatok és dolgozók közötti jövedelmi különbségek növekedése a teljesítmény alakulásától függően. Növekszik a piaci verseny differenciáló szerepe. Fokozódik az érdekeltség a termelési ráfordítások háromnegyed részét kitevő anyag- és energiaköltségek csökkentésében, hiszen a megtakarítások jelentős részét bérként fizethetik ki a dolgozóknak. A forint a vállalaton belül konvertálhatóvá válik: megszűnik az amortizáció, a fejlesztési, a beruházási és béralapok merev elhatárolása. Valószínűleg a fő munkaidőben is tért hódít a vállalati gazdasági munkaközösségekben jelenleg széles körben alkalmazott „ezt kérem — ezt adom” egyösszegű megállaDodás. amely növeli a dolgozók érdekeltségét a sezrvezésben, a kollektíva összteljesítményében ..A jövedelmek teljesítmény szerinti differenciálódása megfelel szocialista elveinknek és gazdasági érdekeinknek, kedvezőbb helyzetet, jobb fejlődési lehetőséget biztosít a hatékonyan gazdálkodó vállalatoknak, fejlesztési forrásaik az átlagosnál gyorsabban bővülhetnek” — olvashatjuk a Központi Bizottság állásfoglalásában. — „Számítani kell arra is, hogy a kevésbé hatékonyan vagy veszteségesen dolgozó vállalatok pénzügyi, gazdálkodási nehézségei nőnek. Ez rákényszeríti őket tevékenységük (termelési szerkezetük, szervezési és szervezeti rendjük) megváltoztatására, a gazdálkodás érdemi javítására.” NYERTESEK ÉS VESZTESEK A vontatókötelet már 1968- ban elvágták. A biztonsági övtől ezután szabadulnak meg a vállalatok. Ezért találkozunk, majd a boldog nyertesek mellett vesztesekkel is. Egy-egy csődeljárás során a szállítók futnak majd a pénzükért, a behajthatatlan követeléseikért, hogy kintlevőségük minél nagyobb hányada megtérüljön és minél kisebb része kerüljön veszteséggént leírásra. S ha a csődeljárás elkerülhetetlen, ügyelnek arra, hogy az értékesítés során el ne kótyavetyéljék az épületeket, berendezéseket, készleteket. Feltételezhetőleg a csőd az esetek túlnyomó többségében hatásos pénzügyi, műszaki-gazdasági, személyi intézkedésekkel időben megelőzhető lesz. De a bukás lehetősége maga is visszatartó erővé válhat. Sokan nagy érdeklődéssel várják a gazdasági irányítási rendszer továbbfejlesztését. A várakozásban az új iránti kíváncsiság és a változások igénye egyaránt kifejeződik. A világgazdaság külső és az intenzív gazdaságfejlesztés belső szorításában szembetűnőbbek és mindinkább tarthatalanok a túlhaladott módszerek, a fonákságok, a teljesítményt fékező akadályok. Új módszerek, új szabályok, új formák alkalmazása és lényeges szemléletváltozás szükséges. A LEGNAGYOBB KOCKÁZAT Az új lépések minden következményét nehéz előre látni. Nincsenek tapasztalataink, vállalni kell bizonyos kockázatokat. A legnagyobb kockázatot persze akkor vállaljuk, ha nem lépünk, ha nem kezdeményezünk, ha kivárásra rendezkedünk be. A gazdasági helyzet, a feladatok nagysága egyértelmű újítókészséget, mondhatni politikai bátorságot feltételez. Közben azonban arról sem feledkezhetünk meg, hogy az ország tartalékai korlátozottak, minden túlsza- ladás, a legkisebb meggondolatlanság a külső és belső egyensúly felbomlásával fenyeget. elmélyítheti és több évvel meghosszabbíthatja a jelenlegi gazdasági helyben járás nyomasztó gondjait. Ellentmondásos viszonyok közt megyünk előre, elkerülve a megtorpanás, a visz- szalépés, az átmeneti buktatók veszélyeit. Növekszik például a nyereségérdekeltség szerepe, hatóköre, miközben inflációellenes politikát hirdetünk meg, erősítjük az árellenőrzést, nehogy a vállalatok árdrágítással növeljék bevételeiket. A korlátozott erőforrások ellenére bővítjük a piac, a verseny szerepét. Döntően az exporttevékenység ösztönzésével, a hazai monopolhelyzetek korlátozásával, a nagy szervezetek szétbontásával, új vállalkozási formákkal. Eleve számolunk viszont azzal, hogy az importverseny lehetőségei még évekig erősen korlátozottak lesznek. „VATTAEMBEREK” NÉLKÜL — A mostani intézkedések közt — szemben az 1968-as gazdasági reformmal — nem találunk fékeket. A munka- nélküliség veszélyét például annak idején eltúloztuk, s a létszámcsökkentést kellően honoráltuk. Most remélhetőleg növekszik majd a vállalati érdekeltség a meglévő munkaerő hatékony foglalkoztatásában. Várhatóan felgyorsul a felesleges létszám, a „vattaemberek” kiszorítása, megélénkül a munkaerőáramlás a hatékonyabb területek irányába. Az előrelépés üteme döntően attól függ, hogy milyen mértékben sikerül a jövedelmeket — és a teljesítményeket! — differenciálni. A megszokásnál, az egyenlősdi szemléletnél, a kényelemnél ezúttal határozottabb fék az áruellátás meglévő színvonalának jogos féltése. A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének menetrendje ismert. A párt elvi állásfoglalása alapján a konkrét intézkedések ez év harmadik negyedévében kidolgozásra kerülnek, s a szükséges jogszabályok novemberig megjelennek. A start időpontja 1985. január. Ekkor életbe lép az intézkedések nagy csokra, de nem valamennyi. Több lépésre fokozatosan. a 80-as évek végéig kerül sor. Ez a több lépcsős megoldás ugyancsak sajátosság. Aki reálisan értelmezi a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztését, az mentes az egyoldalúságtól. Értékén kezeli — nem becsüli túl és nem becsüli le — az újító lépéseket. Tudja, hogy nincsenek eszményi megoldások. Minden intézkedésnek vannak nemcsak előnyei, hanem hátrányai is. Aki ezt nem ismeri fel. az nem látja a tennivalók lényegét, az előnyök maximális kiaknázására, s a hátrányok korlátozására irányuló törekvést. ÖNÁLLÓAN A gazdaság fejlettsége, teherbíróképessége, a társadalmi tapasztalat, a nemzetközi viszonyok és tovább sorolhatnánk azokat a tényezőket, amelyek mind-mind kihatnak a döntésre, és korlátozzák a mozgásteret. Nincsenek eleve adott és egzakt begoldások. Az egymástól különböző és egymást összegező hatások érzékelésére, az optimális esélyek kitapintására, megragadására csak a politika művészete képes. A végeredmény ismert. Elvágták a vontatókötelet, most kioldják a biztonsági öveket, a vállalatok önállóan és megfelelően dolgozhatnak, saját javukra, az ország hasznára gazdálkodhatnak. Szabadon szárnyalhat, ismeretlen magasságokat járhat be a fantázia. Ne féljünk, hogy megszédülünk, elveszítjük egyen- súlvunkat. Fontos, hoay szilárdan. két lábon álljunk, szívünkre és eszünkre is hallgassunk. kovács József KSH-felmérés az ország gépállományáról A Központi Statisztikai fti- vatal most közzétett adatai szerint az utóbbi években az ország gépállománya átlagosan évi 6,8 százalékkal bővült, s értéke elérte az 520 milliárd forintot. A gyarapodás azonban ágazatonként nem egyenletes: a közlekedésben, a postánál és a távközlésben, valamint a vízgazdái, kodásban egyaránt átlagosan évi 9,3 százalékos, az iparban 6,9, az építőiparban 3,6, a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban 6, a kereskedelemben 5,1 százalékos az évi növekedés. A felmérés idején a géppark csaknem fele 7 évesnél idősebb volt, s mindössze 12,2 százaléka kétéves, illetve annál fiatalabb. A felmérés adatai szerint a gépállomány 55,2 százaléka részben vagy teljesen automatizált, s 44,8 százaléka mechanikus műkötetésű. HÍRRŐL hírre Emlékezetes hetet zártunk. így ha az 1984. év 27. hetét feketének nyilvánítjuk, nem lesz abban semmi túlzás, hiszen a hétfő délután 16 óra egynéhány perckor ránkzúduló jégverés 25—30 kilométeres sávban tizennégy településünket „közöttük két várost — Dombóvári és Szekszárdot, — sújtotta. Oly könyörtelenül, amelyhez hasonlóra az öreg emberek emlékeznek, akik közül nem egy kárvallottja volt az 1940 nyarán kitört — ugyancsak nem eső kíséretében érkező — jégverésnek. Ez, az Ottó napi, július másödikai pusztítás egyébként lényegesen súlyosabb, mint amilyen az elmúlt évi ugyancsak nyári jégverés volt — ahogy ezt a szakemberek mondják. Mi, laikusok azt is elszörnyedve éltük át —, úgy is mondhatnám ökölbe szoruló szívvel és könnyes szemmel —, hiszen hiába, hogy egyikünk másikunk csak virágcserepekben számolja „földbirtokát”, mi a mienket sirattuk, azt az elemektől megpocsékolt életet, ami közös tulajdonunk, nemzeti jólétünk alapja. A kártétel elsősorban a mező- gazdaságot tette iszonyatos próbára. A kis- és nagygazdaságokban keletkezett veszteségek fölmérése még nem fejeződött be. Talán a jövő hét elején már lesz pontos mérleg arról, hogy ez a kit káromkodásra, kit imádkozásra, kit csak sírásra késztető elemi csapás mit tarolt le, kegyetlenül megvámolva ezzel az ember 1984. évi munkájának szép betakarítást, szüretet ígérő gyümölcsét. Talpon állva Néhol a szőlőből ennyi maradt E sorok írójának ezekben a napokban sokszor jutott eszébe Hemingway regényének hőse, az öreg halász, aki regénybeli születésétől fogva mindaddig, amíg csak lesz ember, aki kézbe veszi és olvassa ezt a könyvet, arra tanít, hogy az embert, amíg él, nem lehet legyőzni. Legfeljebb akkor lehet, ha megadja magát sorsának. Számomra ez a 27. hét azért is emlékezetes marad — s gondolom sokan gondolkodnak, éreznek hasonlóan —, mert jóformán el se vonult úgy igazából a tyúktojás nagyságú jegekkel géppuskázó támadás, máris sorompóba álltak mindazok, akik tulajdonképpen mindig az állandó készenlét nehéz őrhelyein állnak. Órák alatt szabadították föl a tűzoltók útjainkat a tövestől kicsavart fáktól, tették veszélytelenné a megrongált tetőzetű középületek, lakóházak környékét. Hősies és gyors munkát végeztek a DÉDÁSZ szerelői, és amit szintén jóleső érzéssel könyvelhetünk el, a két jégverte, vihar, felhőszakadás sújtotta városunk tanácsa Dombóváron és Szekszár- don villámgyorsan intézkedett azért, hogy helyreálljon a rend. Igaz, a lakosság is besorolt a baj — főleg megrekedt víz- és iszapelhárítók hivatásos csapatába. S ez kivált Szekszárdon örvendetes. Az jó lenne, ha nemcsak baj esetén találkoznának a Szekszárdi tűzoltók a jégvihar utáni napokon a megyei kórház parkjában munkában így a kezek, mint most találkoztak. Mindjárt produktívabb lehetne a lakóhelyszeretetünk. Szóval, talpon álltunk. Amiként ott is így tettek az emberek, ahol nem járt a jégvihar, legfeljebb a borús ég engedte azt gondolni, hogy valahol rászabadultak az elemek közös vetésünkre. Esernyös fesztivál Ha az előbbiekben leírtak miatt kevesebb figyelem jutott a nagyközönség részéről a Baján, Kalocsán, Szekszárdon július 4-én megnyílt VIII. Duna menti folklórfesztiválnak, az nem a közönyösség műve. Az idő nem kedvez ennek a több ezer táncost, dalost, tárgyalkotó népművészt, népzenészt a nyilvánosság színpadára szólító nemzetközi eseménynek. Az egyes rendezvények mégis a béke, a népek barátsága mellett tesznek hitet. Akárcsak az év 27. hetének egyéb — csak látszólag szűk kört érintő — történései. EgyUtt könnyebb Különösen sok olyan hírt közvetítettünk ezekben a napokban arról, hogy egy-egy községünkben, városunkban milyen településfejlesztő munkába fogott helyi tanácsaival a lakosság azt követően, hogy együtt határozták meg helyenként legfontosabbnak ítélt soros feladatukat. Győré, Izmény, Palks, Bátaszék nevéhez fűződtek a lakóhely-gazdagodás heti helyzetjelentései. Nem új dolog ez akkor se, ha nem akarják néhányan még ma sem tudomásul venni, hogy tanácsaink gazdálkodási feladataikat egyre nehezebb pénzügyi feltételek között látják el. A népgazdaság helyzete parancsol, miközben valahányunktól feszesebb felelősségű, hatékonyabb munkát vár. Ez az alapja a gazdasági reform megvalósításának, kulcsa a népgazdaság egyensúlya megteremtésének is. Röviden: boldogulásunknak. Tulajdonképpen ennek a fölismerése munkál a tanácsi és nem tanácsi szervek összefogásában, a lakosság anyagi, szellemi, fizikai vállalásaiban a település- fejlesztés terén. Várni a nem létező jó tündérre, aki majd megoldja a helyi gondokat? Ilyen manapság a gyerekek közül is csak kevésnek jut eszébe, ök és a mai fiatal felnőttek azok, alki'k nem sírják vissza ama „szép időket”, amikor a jó tündér szerepét rá lehetett még ruházni csak az államra. Remélem, jó néhány településünkön, ha nem is napra, legalább évre kész az a krónika, mely azt tartalmazza, mikor, mi épült és miként állami erőből és mi abból, amihez lakosságunk a tágabb és szűkebb hazában odarakta a maga obulusait. Tapasztalataim szerint azt tekintik igazán sajátjuknak, tulajdonosként arra a legbüszkébbek, amiben ott vannak az ő „tégláik” is. Forintban, szellemi munkában és jóízű fáradtságot okozó fizikai részvállalásban. Az elmúlt évben, országosan tíz és fél milliárd értékű társadalmi munkát végzett hazánk népe, hajtva attól a közös elhatá- rozás'tól, hogy élvezhessék összefogásuk gyümölcsét és unokáik is megláthassák a közös alkotást. Követhessék a példát még akkor is majd, ha a nagy, az országos kasz- szából ismét több jut a! civilizációs igények kielégítésére. Nyújtózkodni akarók Nagyon tetszett nekem annak a felsőnyéki ifjú pékmesternek a nyilatkozata, aki horgászkészségefvel a tóparton ülve magyarázta lakóhelyéhez fűződő hűségének okát. Nem akar városban kuporogni, ha itt a falujában úgy kinyújtózhat, ahogy csak kedve tartja. Lassan, ám biztosan növekszik a falvak lakosságmegtartó képessége. Történik pedig ez úgy, hogy tudván tudjuk, mi szerepel a civilizációs szükségletek kielégítésére alkalmas feltételek listáján hiányjellel. Szaporodik mégis a „nyújtózni akarók” száma, pedig időbe telik, mire a legkisebb falvak népe is villanyfényes utca aszfaltját taposva járhat-kelhet, telefonon is biztonságosan intézheti ügyeit, gázmelegítős lakásba lakhat és így tovább. De, már azok dokumentálhatják, hogy lakóhelyi komfortban, összkomfortban sok minden adott, ami néhány évtizede utópiának számított, akik részvétellel felelnek a Hazafias Népfront országos felhívására és 1985. április 4. a felszabadulás 40. évfordulójára összefotózzák a szűkebb hazában is mindazt, amivel az életünk 1983—84-ben gazdagodott és gazdagodik még. Ha nem tévedek, ez az országépítő cselekvési készségünk az, almi átsegít bennünket az olyan csapásokon is, mint a hetet megnyitó jégvihar volt. LÁSZLÓ IBOLYA \
