Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-05 / 156. szám

( TOLNA A 2 NÉPÚJSÁG 1984. július 5. Csehszlovák-görög megállapodások Szerdán Prágában befeje­ződtek Andreasz Papandreu görög kormányfő és Lubomír Strougal csehszlovák minisz­terelnök tárgyalásai. A meg­beszélések eredményeképpen megállapodást írtak alá a két ország közötti gazdasági, ipari és műszaki együttmű­Kuba kivonja csapatait Etiópiából Kuba kivonja csapatait Etiópiából, ahol a Szomáliái agresszió elhárításában tel­jesítettek internacionalista feladatokat — közölték egy sajtótájékoztatón Havanná­ban. Oscar Orama külügymi­niszter-helyettes elmondta, hogy Kuba és Etiópia közös megegyezéssel fölülvizsgálják a csapatok állomásoztatását, mivel „időközben az etióp fegyveres erők harckészült­sége a megfelelő szintre nőtt". Az első kubai katonai egy­ségek az etióp kormány kéré­sére 1977 őszén érkeztek az országba, a Szomália elleni védelmi háború kezdetén. Bolíviában folytatódik a szombati puccskísérlet részt­vevői elten indított vizsgálat és az állam ellen es összees­küvés részleteinek feltárása. La Paz városi főügyésze kedden este közölte, hogy államellenes zendülés vád­jával bíróság elé állítják azt ködés fejlesztésének hosszú távú programjáról. A prog­ram megvalósítása érdeké­ben kormányközi bizottságot hoznak létre miniszteri szin­ten. Papandreu látogatása al­kalmából Jaromir Obzina, a Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója és a párt XIII. kongresszusa tiszteletére szerdán újabb vállalatok kol­lektívái kapcsolódtak be a munkaversenybe. A Budaflax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budaka­lászi gyárában az éjszakai műszak befejezése után tar­tottak munkásgyűlést, ame­lyen részt vett és felszólalt Kapolyi László ipari minisz­ter is. A vállalat 188 szo­cialista brigádjának képvise­letében a munkásgyűlésen vállalták, ho°y 25 millió fo­rint értékű korábbi brigád­vállalásaikat 20 százalékkal túlteljesítik. A 22 ezer hektáron gazdál­kodó Bólyi Mezőgazdasági a hat személyt, akik szomba­ton elrabolták Hernan Siles Zuazo elnököt. A vádlottak­ra — akiknek az elnök ellen elkövetett támadásért is fe­lelniük kell — egyenként öt­től huszonöt évig terjedő szabadságvesztést szabhat­csehszlovák Tudományos­műszaki és Beruházás-fej- . lesztési Állami Bizottság el­nöke és Joannisz Haralam- bopulosz görög külügymi­niszter egyezményt írt alá a kát ország tudományos-mű­szaki együttműködéséről. Kombinát munkásgyűlése 105 szocialista brigád nevében fogalmazta meg felajánlá­sait. Elhatározták, hogy az idén a tervezettnél ötezer tonnával több, összesen 45 ezer tonna búza, kukorica, szója, borsó és bab vetőma­got állítanak elő. A Gyulai Húskombinát munkásgyűlésén úgy határoz­tak, hogy a hazai ellátás javí­tása érdekében 2—3 száza­lékkal növelik az olcsóbb hústermékek előállításának arányát. Az államközi egyez­ményekben rögzített szocia­lista exportfeladatok mara­déktalan teljesítése mellett vállalták, hogy az 1984. évi tőkés exporttervüket 8 millió dollárral túlteljesítik. szervezőjét nak ki. A főügyész bejelen­tette, hogy más, az elnök­rablásban való részvétellel gyanúsított személyeket is bíróság elé állítanak. Rolan­do Savaria ezredest, a puccs­kísérlet értelmi szerzőjét mindeddig nem találták meg. PANORÁMA BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Ronald Reagan elnököt, az Amerikai Egyesült Álla­mok nemzeti ünnepe alkal­mából. * Hétezer vasutas részvételé­vel vasutasnapi nagygyűlést tartottak szerdán a MÁV Északi Járműjavító Üzem nagycsarnokában. Méhes La­jos, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a SZOT főtitkára mondott ünnepi be­szédet. Az MSZMP Közpon­ti Bizottsága és a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa ne­vében köszöntötte a magyar vasút több mint 130 ezer dol­gozóját és 100 ezer nyugdíja­sát. * A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak Politikai Aakadémiáján szerdán Marjai József, az MSZMP KB tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese tar­tott előadást „A szocialista országok gazdasági együtt­működésének jelentősége, mai feladatai” címmel. Az előadás anyagát a Kossuth Könyvkiadó megjelenteti. GENF Javier Pérez de Cuellar kedden Genfben annak a re­ményének adott hangot, hogy az izraeli és amerikai válasz­tások után megkezdődhet egy új, közel-keleti rendezést cél­zó folyamat. WASHINGTON Legalább két héttel kell el­halasztani a harmadik ame­rikai űrrepülőgép, a Disco­very rajtját. Szakértői véle­mények szerint valószínűleg az egyik üzemanyag-adagoló szelep romlott el, s ez okozta a hajtómű leállását. Munkásgyűlések, újabb felajánlások Bolívia Még keresik a puccs fő Konvenció San Franciscóban Demokrata dilemmák Walter Mondale diadalmas pózban Július 16—20. között tartja jelöltválasztó kon­vencióját San Franciscó­ban az amerikai Demok­rata Párt. A tanácskozás feladata, hogy kijelöljék a november 6-i választáson Ronald Reagan ellen csa­tába induló párost, s hogy elfogadják a június végére kidolgozott pártprogramot. Hónapok óta érkeznek a jelentések az amerikai el­nökválasztás négyévente megismétlődő maratoni csa­tározásairól, az elő- és pró­baválasztások sorozatáról, éles támadásokról és színfal mögötti egyezkedésekről. November 6-a, a voksolás napja még messze van ugyan, de a Fehér Házra as­pirálók máris tucatnyi tv-vi- tában vettek részt, s mint­egy 50 millió dollárt költöt­ték. A folyamat most fontos szakaszhoz érkezett: az elő­választások lezárulta után már csak a két nagy párt elnökielölő konvenciója ma­radt hátra — a demokraták július közepi értekezlete után a republikánusok au­gusztusban gyűlnek össze Dallasban. Gyilkos versenyfutás Az eddigi politikai küzdel­mek sajátos helyzetet tük­röztek. Míg a hatalom jelen­legi birtokosaként Reagan gyakorlatilag komoly vetély- társ nélkül indulhat a repub­likánusoknál posztja másod­szori elnyeréséért, addig a demokratáknál gyilkos ver­senyfutás zajlott. Walter Monda’e volt alelnöknek, akit eredetileg biztos favo­ritnak tekintettek, váratlan kihívással kellett szembenéz­nie az üstökösként felbuk­kanó Gary Hart coloradói szenátor és a meglepő kitar­tással küzdő fekete bőrű Jesse Jackson részéről. A tapasztalat, a kiépít-sttebb választói kampányhálózat, a biztosabb pénzügyi háttér és. a pártapparátus támoga­tása révén Mondale végül többségre számíthat a San Franciscó-i konvenció dele­gátusainak körében, győzel­me azonban valószínűleg nem lesz zökkenőmentes. Elásott csatabárd ‘ Bonyolultabb a helyzet Hart esetében. A coloradói szenátor az elmúlt hetekben hangsúlyt váltott ugyan, s felhagyott a Mondale elleni közvetlen támadásokkal, de nem tett le véglegesen re-^ ményeiről. Arra hivatkozik — s a közvéleménykutató irodák véleménye alapján nem is minden alap nélkül —, hogy továbbra is ő tűnik Reagan esélyesebb ellenfelé­nek. Vagyis nem a demokra­ta táboron belüli erőviszo­nyok számítanak — hirdeti —, hanem a novemberi győ­zelem kilátásai. Nos, a Gal­lup Intézet egyik legutóbbi felmérése szerint egy Rea­gan—Mondale párharcban az elnök 53:43 arányban ve­zet, míg Hafttal szemben 51 százalékra számíthatna, te­hát valamivel szorosabb len­ne az eredmény. (Más kér­dés, hogy Reagan sikerét egyik változat sem vonja kétségbe.) Ezek persze csak előzetes becslések, pillanatnyi jósla­tok, amiket az amerikai gaz­daság és belpolitika hullám­verése éppúgy bármikor fel­forgathat, mint a nemzetközi diplomácia fejleményei. Ám százalékok ide, arányok oda, jelenleg csaknem bizonyos­nak látszik, hogy Mondale­nek sikerül San Franciscó­ban megszereznie az elnök­jelöltséget. Valószínűleg ez­zel maga Hart is tisztában van. Mondale-lel történt jú­nius végi találkozójukat leg­alábbis úgy értékelte az amerikai sajtó, hogy elásták a csatabárdot. E kiegyezésre utal a Demokrata Rárt kompromisszumos jellegű programtervezete, amely mindkét politikus irányvo­nalából átvett bizonyos ele­meket. Külpolitikai téren előirányozza az atomfegy­verkezés befagyasztását, el­lenzi az MX-rakéták, a B— 1-es bombázók és az új ve­gyi fegyverek gyártását, s évenkénti rendszeres szov­jet—amerikai csúcstalálko­zókra szólít fel. A program jóváhagyására vagy módo­sítására szintén a San Fran­ciscó-i konvención kerül sor. Alelnök­kombinációk Csakúgy, mint az alelnök- jelölt kiválasztására, helye­sebben annak a személynek elfogadására, aki mellett vé­gül Mondale dönt. Talán mondani is felesleges: kom­binációkban e téren sincs hiány. Sokan éppen . Hartot tartják a természetes válasz­tásnak— némileg ahhoz ha­sonlóan, ahogy egykor Rea­gan maga mellé vette ko­rábbi vetélytársát, George Busht. Bizonyos jelek alap­ján Hart vállalná a felké­rést, bár akad olyan véle­mény is, hogy a szenátor az idén belenyugodott veresé­gébe, nem kötné magát Mondale-hez, hanem igazá­ból máris 1988-ra készül. A találgatások skálája igen széles, csaknem tucatnyi je­lölt neve van forgalomban. A hagyományok szerint Mondale-nek földrajzi szem­pontokat ugyanúgy figye­lembe kell venni (ezek egy déli állambeli, leginkább egy texasi politikust sugallná­nak), mint azt. milyen szava­zói réteget csábíthat táborá­ba jövendő társa. Nem vitás tehát: Mondale, bár San Franciscóban győ­zelemre számíthat, bonyolult, belső csatározásokkal terhelt időszak elé néz. Ügy tűnik, legnagyobb feladata a több hónapos küzdelem során szétzilálódott Demokrata Párt egységének helyreállí­tása lesz — ez elengedhetet­len feltétel ahhoz, hogy a siker reményében vehesse fel a harcot a kedvezőbb po­zícióban lévő, magabiztos Reagannel. SZEGŐ GÁBOR A bejrúti Rubikon Szerda esti kommentárunk. Ezerkilencszáznyolcvannégy július negyedikét vagy nemzeti ünnepként, vagy egy újabb keserű csalódás napjaként jegyzi jel majd a libanoni történelem. Ezen a mindenképpen emlékezetes szerdai napon a világ­sajtó vezető híre volt, hogy a libanoni hadsereg kilenc­ezer katonája bevonult az ország fővárosába. A helyzet tragikusan groteszk voltát ennél aligha érzékeltethetné jobbaű bármi. Ha egy országban törté­nelmi jelentőségű fejleménynek minősítik azt, hogy a saját hadserege — talán — ellenőrzése alá veheti a saját fővárosát, ezt a helyzetet bizony ugyancsak rend­hagyónak kell minősíteni. A világ azonban esztendők óta nagyon is jól tudja, hogy Libanon — és mindenek­előtt Bejrút — helyzete fájdalmasan hosszú ideje na­gyon is rendhagyó volt. A nem is olyan régen gazdaságilag virágzó, közel- keleti Svájcnak nevezett Libanonban kilenc éve dúl a polgárháború és ha egy ilyen áldatlan állapotnak egyáltalán lehettek — márpedig lehettek — haszon- élvezői, akkor azok nem libanoni, hanem az országon kívüli erők voltak. A sok áldozatot követelő harcoknak voltak más frontjai is, de a legtöbb halált és szenve­dést követelő közeg mindig elsősorban a világszép fő­város, Bejrút volt és maradt. Ha igaz, 1984. július negyedikéig, szerdáig. Ha igaz, mert ahogy a hírügynökségek egy megkérde­zett bejrúti lakos válaszát idézik: „Reménykedünk, de visszafogottan, hiszen már oly sokszor csalódtunk." A kétely is jogos, de a remény is. Ami a kételyt il­leti, a következőket kell figyelembe vennünk: 1. Sem Tel Avivnak, sem Washingtonnak nem igazán érdeke a libanoni stabilizáció, és mindkét kormányzatnak megvannak a konkrét eszközei a káosz prolongálásá­hoz. 2. Kilenc év után nagyon is elképzelhető, hogy az érzelmi-indulati parázs dátumhoz köthetően nem olt­ható ki. 3. Az egyesített jobboldali milícisták vezér­karában még „csak” a főparancsnok helyeselte a be­vonulást, és a tapasztalatok szerint ez náluk nem fel­tétlenül elég. 4. Még a bevonulás előestéjén is áldo­zatokat követelő tűzharc volt a város különböző részein. A bíztató jelek pedig a következők: 1. A bevonulás ezúttal egy olyan kabinet biztonsági tervének forgató- könyve alapján történik, amelyben helyet kaptak az összes erők. 2. Valamennyi fél elvitte már nehéz­fegyverzetét a fővárostól. Eddig az úgynevezett zöld vonal osztotta ketté a fővárost. Ezt — és erről már megjött a hír — átlépték a kormány katonák, és megkezdték az egész nyolcvan négyzetkilométeres bejrúti térség megszállását. Csak a jövő mutatja meg, hogy — térben és időben — való­ban átlépett Rubikonnak bizonyul-e a szerdán átlépett zöld vonal. HARMAT ENDRE Az Országos Takarékpénztár szerdán Zalakarosa/i rendezte meg a nyeremény-betétkönyvek 1984. II. negyedévi sorsolását. Mindazok az 1984. június 29-ig váltott és a sorsolás napján for­galomban volt nyeremény-betét­könyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (szám­végződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1984. II. negyedévi átlagbetétjüknek számok rrellett lékát nyerték. felnütetett száz' Számvégződés Nyeremény 002 250 004 50 020 50 403 25 410 50 467 25 469 25 482 100 522 50 603 25 677 50 705 25 728 25 778 25 850 25 909 25 933 25 955 100 958 25 985 25 A nyereményösszeget a betét­könyvet kiállító takarékpénztári fiók, postahivatal vagy takarék- szövetkezet 1984. július 18-tól fi­zeti meg. (MTI) az 1984. július 3-án megtartott jú nius havi lottó-jutalomsorsolás­ról, melyen a 22. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (2000 Ft) B ZASTAVA 1100 GTL típusú személygépkocsira szóló utal­vány C Wartburg Limousine típusú személygépkocsira szóló utal­vány D NIKON F3 fényképezőgép (72 000 Ft) F PIONEER Hi-Fi-torony (61 000 Ft) F JVC DC7 rádiós-magnó le­mezjátszóval (51 000 Ft) G RT 403 típusú VIDEOTON Hi-Fi-torony (39 900 Ft) H SHARP VZ 3000 kazettás ze­negép (39 000 Ft) I HITACHI FT—J3 rádiós-mag­nó (37 000 Ft) J PHILIPS G7000 videojáték (20 090 Ft) K RT 402 típusú Videoton Hi- Fi-torony (37 900 Ft) L Minszk 16 hűtőszekrény (5610 Ft) M Szerencseutalvány (40 000 Ft) N Otthon-lakberendezési utal­vány (30 0.00 Ft) O Iparcikk-utalvány (25 000 Ft) P Zenesarokutalvány (20 000 Ft) Q Vásárlási utalvány (20 000 Ft) R Televízió (10 000 Ft) S Vásárlási utalvány (10 000 Ft) T Vásárlási utalvány (9000 Ft) U Vásárlási utalvány (7000 Ft) V Vásárlási utalvány (5000 Ft) X Vásárlási utalvány (4000 Ft) Y Vásárlási utalvány (3000 Ft) A nyertes szelvényeket 1984. július 25-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a Posta útján a Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Fe­renc utca 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorso­lás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 2 345 025 m, 2 351 288 V, 2 363 814 V, 2 370 077 q, 2 376 340 V, 2 382 603 x, 2 388 866 x, 2 395 129 X, 2 401 392 t, 2 407 655 X, 2 420 181 x, 2 438 970 u, 2 445 233 r, 2 451 496 x, 2 464 022 x, 2 470 285 y, 2 476 548 y, 2 482 811 y, 2 489 074 y, 2 495 337 y, 2 514 126 y, 2 520 389 t, 2 532 915 b, 2 557 967 n, 2 564 230 r, 2 570 493 p, 2 576 756 t. 2 583 019 V, 2 608 071 p, 2 620 597 r. 2 626 880 p, 2 633 123 t, 2 645 649 O, 2 651 912 X. 2 670 701 p, 2 676 964 q. 2 683 227 o, 2 689 490 t, 2 695 753 y, 2 702 016 m. 2 708 279 m, 2 714 542 n. 2 720 805 q, 2 739 594 q, 2 745 857 u. 2 764 648 V, 2 770 909 V, 2 777 172 X, 2 783 435 y, 2 789 698 q, 2 802 224 n. 2 808 487 y, 2 814 750 r, 2 827 276 0, 2 846 065 p. 2 858 591 u, 2 864 854 x. 2 883 643 O, 2 889 906 y, 2 902 432 t, 2 908 695 V, 2 940 010 S, 2 952 536 t, 2 965 062 r, 2 971 325 S. 44 657 853 n. 44 670 379 1, 44 877 058 S, 44 883 321 t. 55 655 681 o, 55 661 944 v, 55 674 470 k. 55 868 623 u, 76 016 694 r, 76 022 957 s, 76 035 483 o, 76 041 746 m. 76 048 009 y, 76 054 272 y, 76 060 535 y, 76 073 061 m, 76 079 324 m, 76Í085 587 o, 76 091 850 y, 76 098 113 r, 76 104 37S o, 76 110 639 r, 76 116 902 s, 76 123 165 m, 76 135 691 t. 76 143 217 q. 76 154 430 u, 76 187 006 u. 81 214 984 p, 81 227 510 U. 81 233 773 y. 81 240 036 y, 81 252 56? s. 81 258 825 y. 81 265 088 t. 81 271 351 x. 81 3773614 n. 81 233 877 r. 31 290 140 m. «1 365 296 t. 8] 371 559 a, 81 377 822 y, 81 390 343 s. 81 396 611 r. 81 402 874 m. 31 409 137 r. 81 415 400 n. 81 421 663 r. 31 427 926 s. Rt 434 189 V. «I 140 4*2 x. 81 446 715 O, «1 45? 073 r. 31 450 241 t. 81 455 504 x. 81 471 767 x. 31 473 030 t. 81 490 556 V. 31 509 345 n. 81 515 608 p, 81 521 871 t 31 528 134 m, 81 540 660 O. 81 546 923 p. GYORSLISTA

Next

/
Thumbnails
Contents