Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-29 / 177. szám

V 1984. július 20. külpolitikában Hétfő: Űj szovjet indítvány a világűr militarizálásának megakadályozására — összecsapások az iraki—iráni határ egész hosszában. Kedd: A kambodzsai kormányfő tárgyalásai Szófiában — A francia gazdaság korszerűsítését ígérte kormánynyi­latkozatában Fabius, az új miniszterelnök — Samora Ma- chel mozambiki államfő befejezte koreai látogatását — Nem hozott döntést az izraeli választások végeredménye, hosszú koalíciós tárgyalások kezdődtek. Szerda: Végleg bezárták a bejrúti izraeli összekötő iro­dát — Kínába utazott a brit külügyminiszter — Az NSZK kormánya jóváhagyta az NDK-nak nyújtandó 950 millió márkás bankhitelt. Csütörtök: Űj-Zéland új munkáspárti kormányfője, Lan. ge állást foglalt amellett, hogy kikötőikbe nem engednek be amerikai nukleáris hadihajókat — Eredménytelenül végződtek a SWAPO és a dél-afrikai küldöttek közötti tárgyalások — Hét párt indul a nicaraguai választásokon novemberben. Péntek: Lord Carrington Papandreu miniszterelnökkel tárgyalt Athénban — Gromiko Moszkvában fogadta McGo­vern amerikai demokrata párti politikust — Magyar— kambodzsai megállapodások aláírásával értek véget a Chang Sy vezette küldöttség magyarországi tárgyalásai. Szombat: Szaúd-Arábiába utazott Karami libanoni mi­niszterelnök — Cheysson francia külügyminiszter Argen­tínában tárgyal — Ellentétes nyilatkozatok Moszkvában és Washingtonban a Bécsbe tervezett értekezlet lehetősé­géről, amely az űrfegyverkezés megakadályozására lenne hivatott. A hét 3 kérdése 1. Lehet-e a megbékélés Irányában előrehaladásról be­szélni Libanonban? Jelképes lehet, ahogyan a fővárosban, Bej rútban csak lassan-lassan tudják lebontani a Bejrút két felét elválasz­tó barikádokat, hiszen a falak és egyéb akadályok tövé­ben még aknák rejtőznek ... A megbékélési folyamat hazai és nemzetközi elemeiben szintén akadnak nem várt, ve­szélyes, robbanást előidézni képes részletek. Időnként még vannak tűzharcok, csetepaték az egy­mással rivalizáló csapatok, milíciák között, mint ahogyan ez Tripoliban történt, ahol még tüzérségi összecsapásra is sor került. Egyik oldalon a Szíria-barát erők, a másikon egy reakciós mohamedán csoport. Nem véletlen, hogy mindez akkor történik, amikor Karami miniszterelnök a Bejrútban megvalósítandó béketervhez külső támogatást próbál szerezni. A kormányfő a héten előbb Damaszkusz- ban tárgyalt, utána Szaúd-Arábiába utazott. Izraelben teljes lendülettel folynak a koalíciós tárgyalá­sok, mivel a hét elejei választások után mindkét nagy pártnak kisebb politikai csoportok támogatására lenne szüksége a kormányalakításhoz. A legtöbb mandátumot szerzett Munkáspárt vezetője, Simon Peresz (jobbra) Mose Salai pártelnökkel tárgyal egy koalíciós megbeszélés szü­netében. (Telefotó KS) A leggazdagabb arab ország természetesen elsősorban anyagi támogatást nyújthat, de jelentős hozzájárulás lesz Ríjad részéről az is, ha például nagykövetét újra elküldi Bejrútba, hiszen egy ilyen gesztus a libanoni kormány biz­tonsági tervének a támogatását jelenti. A 800 ezer 'libanoni keresztény többsége a falangista párt mögött áll, amelynek vezetője Pierre Dzsemajel, a köztársasági elnök apja. Az idősebb Dzsemajel most kilá­tásba helyezte, hogy visszavonul. Nyilatkozatában kijelen­tette, hogy hajlandó lenne Szíriával tárgyalni, de előfel­tételül szabta a szír csapatok távozását az országból. A li­banoni közvélemény nagy része előbb az izraeliek kivoná­sát követeli az ország megszállt déli részéből. Most éppen pedig csak megkeményedik az izraeli álláspont Dél-Libanon dolgában: visszavágásként azért, mert a Karami-kormány bezáratta a bejrúti izraeli összekötő irodát, az izraeli csa­patok lezárták a dél-libanoni területet, elvágva Libanon egyéb részeitől. A libanoni kormány különben biztonsági garanciákat szeretne felkínálni Izraelnek, hogy elérje a megszállók távozását. E biztosítékokat — úgy tudják a hírmagyará­zók — a libanoni—szír és a libanoni—szaúdi tárgyaláso­kon is megvitatták. 2. Hogyan alakul a nicaraguai választás mezőnye? Ismeretes, hogy Washingtonban a demokrácia legfőbb ismérvének a „szabad választásokat” tekintik: legutóbb a salvadori választásokat, amelyekre pedig a szuronyok árnyékában 'került sor, üdvözölte az amerikai kormány­zat, hogy aztán Napoleon Duarte is „választott elnökként” léphesse át a Fehér Ház 'küszöbét, mint Ronald Reagan megbecsült vendége. Azt igyekeztek feledtetni, hogy tízezerszám haltak meg emberek Salvadorban az ön­kény, a terror áldozataiként, s hogy még most is dörög­nek ott a fegyverek. Kádár János, az MSZMP KB első titkára pénteken fogadta Chan Syt, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB Poli­tikai Bizottságának tagját, miniszterelnököt. (Telefotó, KS) Nicaragua, amelyet Washingtonban nemes egyszerűség­gel csak „a kommunista felforgatás hazájának” vagy „bázisának” neveznek, megpróbálja szaván fogni a vá­lasztásokat sürgető Washingtont, s be akarja bizonyítani, hogy igenis demokratikus módon kérdezik meg novem­berben a nicaraguai népet. Végül is hét párt jelezte hi­vatalosan, hogy indul a november 4»i nicaraguai elnök- és parlamenti választásokon. Viszont a jobboldal vezér­alakja, Arturo Cruz, aki nemrég tért vissza hazájába, a sandinista front vezetőivel volt találkozója után közöl­te: visszalép. Azért nem indul a választásokon, mert a kormány nem teljesíti követeléseit. Egyik feltétele nem volt kevesebb, mint az, hogy a managuai kormány kezd­jen tárgyalásokat az ellenforradalmárokkal, és nekik is adjon lehetőséget az indulásra.1 Cruz minden 'bizonnyal egyeztette taktikáját Washing­tonnal. Visszatért az emigrációból, hogy aztán mégse in­duljon, s így mintegy bizonyítékot szolgáltasson: íme, mégsem „szabad választás” az, ami Nicaraguában le­zajlik. Nyilvánvalóan az amerikaiak szemében az lenne a de­mokrácia, ha az ellenforradalmárok támogatásával egy Cruz kerülhetne ki győztesen a választásokból, s vissza­állíthatná a somozai idők politikai, társadalmi, gazdasági viszonyait. Ekkora „szabadságból” úgy tűnik, a nicara­guai nép mégsem kér. 3. Hogyan alakulhat Namíbia jövője a mostani tárgya­lások kudarca után? A hét elején tárgyalások voltak a Zöldfoki-szigeteken a Namibia függetlenségéért harcoló SWAPO és a Dél-af­rikai Köztársaság képviselői között, hogyan lehetne meg­teremteni a tűzszünetet a több mint 800 000 négyzetkilo­méteres területen, amelyet Dél-Afrika jogtalanul tart hatamlában. A dél-afrikai küldöttség feltételként jelöl­te meg az Angolában állomásozó kubai katonák kivoná­sát, a SWAPO küldöttei viszont épp ellenkezőleg, • azt sürgetik, hogy az ENSZ Namíbiára vonatkozó határozata értelmében a dél-afrikai csapatok távozzanak Namíbiá­ból, ahová aztán „kék sisakos” ENSZ-békefenntartó erők vonulnának be. S megint felbukkan a „szabad választá­sok” kérdése: igen, a SWAPO is e választások megtartá­sa mellett van, feltéve, ha azok a világszervezet ellen­őrzésével zajlanak le. A dél-afrikai külügyminiszter a tárgyalások kudarca miatt a SWAPO-ra hárította a felelősséget és megfenye­gette a namíbiai hazafiakat, hogy Dél-Afrika fokozza katonai erőinek a bevetését a térségben. A namíbiai ügyben köztudomású a nyugati hatalmak egyeztetett magatartása: a délnyugat-afrikai terület bá­nyakincsei, az urántól a gyémántig, a réztől az aranyig, nagyon is érdeklik az USA, Nagy-Britannia, Franciaor­szág és az NSZK vezető köreit. Mintegy képviseletükben volt jelen a Zöldfoki-szigeteken Frank George Wisner, az USA afrikai ügyekben illetékes államtitkár-helyettese. De Namíbiára tekint egész Afrika is. Etiópia külügy­minisztere, Gosu Volde a napokban fokozottabb politi­kai, diplomáciai és pénzügyi támogatást sürgetett a dél- afrikai felszabadító mozgalmak, s így a namíbiai hazafi­ak számára is. Gosu Volde egyébként azzal egy időben nyilatkozott erről, hogy bejelentette: Addisz Abebában rendezik meg az Afrikai Egységszervezet következő csúcs- értekezletét. (Eredetileg májusra tervezték, Conakryba, de a guineai események miatt elhalasztották az afrikai országok állam- és kormányfőinek a jubiláns, huszadik csúcstalálkozóját.) Hogy most egy forradalmi afrikai or­szág fővárosában, különbéi! is pedig az arfikai egység- mozgalom kezdetének emlékével összekapcsolódott Ad­disz Abebában lesz ez az értekezlet, abból következtetni lehet arra is, hogy valóban több támogatást kaphat foly­tatódó küzdelméhez Namíbia. PÄLFY JÓZSEF Szeptemberre halasztották Kairóban 300 szélsőséges mu­zulmán perének ítélethirdetését. A Dzsihad nevű illegális szervezet aktivistáit azzal vádolják, hogy részük volt a Szadat elnök elleni merényletben. Szovjet pártmunkáskiildöttség látogatása hazánkban Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására Viktor Lobuszovval, az SZKP KB levelezési osztá­lya vezetőjének első helyet­tesével az élen július 23—28. között szovjet pártmunkás­küldöttség tett látogatást ha­zánkban. A delegációt fo­gadta Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára. A szovjet vendégekkel meg­beszélést folytatott Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB irodájának vezetője, és So­mogyi Imre, a Központi El­lenőrző Bizottság titkára, valamint Borbély Gábor, az MSZMP Budapesti Bizottsá­gának titkára. A küldöttség, amely többek között elláto­gatott Győr-Sopron megyé­be, magyarországi tartózko­dása során tanulmányozta az MSZMP tapasztalatait a közérdekű bejelentések, ja­vaslatok, panaszok intézésé­ben. (MTI) PANORÁMA GENF Pénteken Genfben befejez­te munkáját az emberi jogok helyzetét vizsgáló ENSZ-bi- zottság XII. ülésszaka. A ta­nácskozáson megvitatták Chile, Panama és az NDK jelentését arról, miként tel­jesítik a polgári és politikai jogokra vonatkozó nemzetkö­zi szerződés előírásait. A chi­lei jelentés megvitatásakor a bizottság arra a meggyőző­désre jutott, hogy a chilei junta megsérti a polgári és politikai jogokat; az ország­ban elfojtják a demokráciát, a terror és a törvénytelenség uralkodik. A bizottság úgy határozott, hogy októberi ülésszakán ismét napirendre tűzi az emberi jogok helyze­tét Chilében. A bizottság po­zitívan értékelte az NDK je­lentését az alapvető emberi és szabadságjogok ottani helyzetéről, illetve azokat a gyakorlati intézkedéseket, amelyeket az NDK-ban a pol­gári és politikai jogokra vo­natkozó nemzetközi szerződés előírásainak valóra váltására tesznek. MANAGUA Elhibázottnak nevezte Adolfo Pérez Esquivel Nobel- békedíjas argentin személyi­ség a jobboldali nicaraguai demokratikus koordinációnak azt a döntését, hogy nem kí­ván indulni a november 4-re tervezett általános választá­sokon. Pérez Esquivel három más Nobel-díjas személyiség­gel és mérsékelt, baloldali politikusokkal együtt „béke­hajó” fedélzetén csütörtökön érkezett Managuába. Teljesen érthető és világos a sandinis­ta kormánynak az az állás­pontja, hogy nem lehet tár­gyalni azokkal, akik Nicara­gua népét gyilkolják — mon­dotta Esquivel pénteki sajtó- nyilatkozatában. RÓMA Bettino Craxi szocialista párti olasz kormányfő pénte­ken este, koalíciós partnerei­vel folytatott 15 napos kon­zultációsorozatának befejez­tével kijelentette: tárgyalá­sai „lökést adtak az ország politikai stabilitásának”. Mint a megbeszélésekről kiadott záróközleményből kitűnik, a kormányban részt vevő öt párt vezetői megállapodtak: „minden lehetőséget megra­gadnak”, hogy javítsák kap­csolataikat a kommunisták­kal . A koalíciós partnerek megegyeztek abban, hogy erő­feszítéseket tesznek a közki­adások csökkentéséért, a munkanélküliség és az inflá­ció visszaszorításáért. A prog­ram szerint az inflációt a je­lenlegi tíz százalékról 1985-re hét százalékra kívánják le­szorítani. PHENJAN Pénteken egy amerikai SR —71 típusú kémrepülőgép be­hatolt a Koreai Népi Demok. ratikus Köztársaság légteré­be. A nagy sebességgel és nagy magasságban haladó gép az északi országrészek fö­lött végzett felderítő repülést — jelentette a KCNA koreai hírügynökség. Az amerikaiak július folyamán 26 légi pro­vokációt hajtottak végre a KNDK ellen. A Koreai NDK egy magasrangú képviselője a katonai fegyverszüneti bi­zottságban erélyesen tiltako­zott az ország szuverenitását sértő incidens miatt. A KNDK képviselője felszólította az Egyesült Államokat: hagyjon fel az ilyen provokatív ak­ciókkal és tegye meg a szük­séges lépéseket annak érde­kében, hogy a jövőben ha­sonló eset ne forduljon elő. PRINCETON Életének 83. esztendejében elhunyt George Gallup, a róla elnevezett világhírű amerikai közvélemény-kutató intézet alapítója — jelentették be pénteken este. A halál oka feltehetőleg szívroham volt. Georg Gallup, aki az Iowa állambeli Jeffersonban szüle­tett, pszichológusként és új­ságíróként kezdte tevékeny­ségét. Első közvélemény-kuta­tásait a „Mid-West” című lap számára készitette. Mikroprocesszor irányítja a fűtőelemek cseréjét Eredményes műszaki fejlesztés Az Egyesült Villamosgép­gyár és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóin­tézet szakemberei közösen kifejlesztették az atomerő- művi kazettaátrakó beren­dezések elektronikai vezérlé­sének második generációját. Az új változatban már mik­roprocesszor irányítja a fű­tőelemek cseréjét. A jövőben ezeket a továbbfejlesztett elektronikai vezérléseket gyártja és szállítja a KGST- országokban épülő atomerő­művekhez az ÉVIG. Az atomerőművi technika megismerésénél és tovább­fejlesztésénél az ÉVIG szak­emberei olyan tapasztala­tokra tettek szert, amelyeket hagyományos termékeik kor­szerűsítéséhez is hasznosít­hatnak. Gyártmányfejleszté­si terveik között szerepel, hogy ugyancsak a mikro­processzor alkalmazásával az eddigieknél korszerűbb haj­tásrendszereket készítenek a szerszámgépekhez. Eddigi fejlesztéseik eredménye­ként ma már olyan rendsze­reket szállítanak, amelyek­kel üzemeltetés közben fo­lyamatosan szabályozhatja a berendezés kezelője a motor fordulatszámút, s ezzel együtt gépének teljesítmé­nyét. A mini számítógép — a mikroprocesszor — alkal­mazása ezután lehetővé teszi, hogy mindezt egyes gépek­nél, például a forgácsolók­nál, megadott program sze­rint az automatika irányítsa. A mikroprocesszor egyre szélesebb körű alkalmazásá­nak lehetőségét az ÉVIG szakemberei a Budapesti Műszaki Egyetem munkatár­saival közösen vizsgálják.

Next

/
Thumbnails
Contents