Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-14 / 164. szám
IO ^IéPÜJSÁG 1984. július 14. Kétszer megtalált nyelvemlék Königsbergi Töredék A Königsberg! Tör edék fotókópiája KISS DÉNES: Sarok a suhanásban Majd évek múlnak el és arra rettenek hogy rázkódik az ágy és zúgnak a falak S fölsikoltanék hol van az anyám? Hol van aki volt? Majd évek múlnak el észre se veszem irgalmaznak-e éhínségeim? Szeretetlenül vergődve tovább mivé változik a csillagarculat? Minden ugyanúgy fájdít és emészt? Vagy föl se foghatom pillanatokban évezred suhan?! TÓTH ENDRE: Szitakötő Szállsz kecsesen, csöpp szitakötő. tiéd a tó s az égi mező. Könnyű testedet lenge szárnyad röpíti föl a magasságnak. Jobb is lenne tán öntudatlan élni a tűnő pillanatban. Szállni gyanútlan örvény felett, észre sem venni a végzetet. De és látom: a parti fecske bekapni készül, fentről lesve... Véged van immár, szitakötő. Csak én siratlak: ez a jövő? Nemzeti értékeink sorsa nem szűkölködik regénybe, sőt gyakran rémregénybe illő fejezetekben, ahogy maga nemzeti történelmünk sem. Tatár-, törökdúlta kolostorainknak, templomainknak nemcsak arany és ezüst kincsei, ötvösremekei szóródtak annyiszor szanaszéjjel, hanem a nyelv fölbecsülhetetlen kincseit őrző kéziratos könyvek, a kódexek is. Bécsi-kódex, Müncheni-kódex, Königsbergi Töredék, Dubnici Krónika, Nikolsburgi Rovásábécé — az elnevezések is jól mutatják nyelvemlékeink szétszóródását, vándorlását. Nemrég a régi Dalmácia (ma: Jugoszlávia) egyik kolostorában, Sibenikben bukkant föl a XIV. századi becses nyelvemlékünk, egy magyar nyelvű -könyörgés. Gyakran kétszer is föl kellett fedeznünk egy-egy nyelvemléket. Ilyen a Königsbergi Töredék is. a Halotti Beszéd (Latiatuc feleym...) után korban a második szövegemlékünk, amelynek örvendetes új rafölfedezéséről a napokban vehettünk hírt. Maga az első fölfedezés sem ment egészen simán. Nem is az eredeti kódexben fedezték föl a becses nyelvemléket, hanem egy latin nyelvű kódex kötésében: a XIV. századi könyvkötő szabdalta szét a számára érthetetlen, idegen szövegű lapokat, egyetlen oldalt hagyva meg csak un. ,,védőlevél”-ül a bekötött kódex elején. A szétszabdalt XIII. századi magyarországi eredetű kódexről azt tudjuk, hogy 1393-ban már Boroszlóban — a mai Wroclawban — volt. (A magyar nyelvemlék többi részét, a hiányos szövegű pergamencsíkokat, a Königsbergi Töredék Szalagjait — a bőrkötés alól később áztatták ki.) Az első fölfedezés jó százhúsz éve, 1863-ban történt, ekkor tűnt föl a latin kódexet tanulmányozó H. Franz Hip- ler königsbergi káplánnak a fura idegen nyelvű szöveg a kötet védőlapján, s fölhívta rá a könyvtár igazgatójának, Julius Zachernek figyelmét, aki nem tudván megfejteni, milyen nyelven lehet írva á furcsa kilenc sor, lemásolta s elküldte barátjának, August Friedrich Pottnak, a hallei egyetem nyelvészprofesszorának. Az általános nyelvészet tanára már észrevette, hogy itt a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó nyelvről lehet csak szó, s megküldte Altemburg- ba, Johann Gabelentznak, a híres urál-altáji nyelvésznek, aki fölismerte a kilencsoros szöveg magyar eredetét, s meg is küldte a német fordítással együtt Pottnak. De nemcsak neki: mivel 1858-ban a Magyar Tudós Társaság — az Akadémia — külső tagjául választotta, hálából Akadémiánk titkárának, Toldy Ferencnek is elküldte, s ő mindjárt 1863-ban ismertette is azt „Ó-magyar nyelvemlék a XIII. századból, s a magyar nyelv fejlődési korszakai” címmel. Ugyancsak ő indítványozta, hogy az akkor fölfedezett fontos nyelvemlék a Königsbergi Töredék nevet kapja. A tudósok később a XIV. század derekára tették a nyelvemlék eredetét, az idő azonban az első ismertetőt igazolta: a Szűz Máriát magasztaló versszerű részlet (föltehetően egy nagyobb Mária-legenda része) az 1200-as évek első évtizedeiben keletkezhetett, megelőzve a XIII. század végére tehető ó-magyar Mária siralom szövegét, amely nemrég tért haza a le- uveni (löweni) egyetemi könyvtárból, Belgiumból, ahová német jóvátételként került az I. világháborúban elpusztított könyvtár anyagának pótlásakor. (A jóvátételi bizottság egy müncheni antikváriumból szerezte meg, aki Toscanában vásárolta a magyar verset őrző kódexet.) S itt kapcsolódik valamelyest a két nyelvemlék története: a Königsbergi Töredék a II. világháború viharában tűnt el, s bukkant föl utóbb, hogy most talán visszatérhessen maga is legillőbb helyére. A Magyar Irodalmi Lexikon 1963-ban azt írta, hogy „A nyelvemléket a kalinyin- grádi egyetemi könyvtár őrzi.” (Kalinyingrád lett az egykori Königsberg neve, mikor a Szovjetunióhoz került.) Kiderült azonban, hogy ez megalapozatlan föltevés volt: a frontok közeledvén, ugyanis a németek igyekeztek menteni a königsbergi könyvtár értékeit: egy részüket tengeren át, hajón elszállították, a többit vidéki kolostorokban, udvarházakban rejtették el, s a hat rejtekhely közül három Lengyelországhoz került a békekötéskor. Az elmúlt év decemberében közölte a Varsói Központi Régi Levéltár igazgatója a magyar kutatókkal, hogy a becses magyar nyelvemléket megtalálták Torun városában, a Kopernikusz Egyetem Könyvtárában! A négy magyar nyelvű szalag azonban, amelyeket a háború előtt üevglapok közé zárva őriztek, egyelőre lappang. Reméljük, hogy hamarosan a szalagok is hazakerülnek. SZILAGYI FERENC Tamási ( }rosz János: fi ■ m IMI IOK — Mit írsz? — Novellát rólad. — Rólam!? — Tessék, olvasd! A tópart amolyan kora tavaszias volt. Idény eleji. A víz még hideg, az ég felhős, a sétányok üresek. A Fiú egy nyugágyban ült és írt valamit. A Lány pár méterrel előtte hasalt egy pokrócon. Olvasott. Néha felnézett a Fiúra. Majd hirtelen felállt és odalépett hozzá. — Mit írsz? — Novellát rólad. — Rólam!? — Tessék, olvasd! A Lány csodálkozva olvasta a kezdősorokat. — És mi van, ha nem jövök ide? — Ide kellett jönnöd. — Miért? — Mert egyedül vagy. Mert unatkozol. Mert kíváncsi vagy. — Nem vagyok kíváncsi. — Akkor miért jöttél ide? Zavarok? Folytasd inkább. A Fiú felállt és a Lány kezébe nyomta a tollat. A Lány leült. Elgondolkozva nézte a papírt, majd kis habozás után írni kezdett... Később együtt ebédeltek. A Fiú úgy rendelt, mintha már régóta ismerné a Lányt. Talán nászutasoknak is nézhették volna őket; egymáshoz tartozókként ültek az asztalnál, néha összenevettek; otthonosság érződött minden mozdulatukon. A Fiú szótlanul hallgatta a Lányt, aki szinte lélegzetvétel nélkül beszélt: — Tegnap délután jöttem le. Egy hétre. Olyan jó megszökni Pestről. A telefonoktól, a kíváncsiskodóktól. Júliusban utazom nyugat-európai turnéra. Addig elbújok egy kicsit. — Híresség lehetsz ...? — Á! Csak énekelek. És megnevezett egy-két számot. A Fiú ismerte a dalokat, de nem nagyon tetszettek neki. Ezen elvitatkoztak egy ideig, majd a Fiú fizetett. Elhatározták, hogy keresnek egy kicsi, hangulatos presszót. Felálltak. Két lépés után a Lány hirtelen megtorpant. — A füzeted! A Fiú visszament. Mosolyogva nyúlt a füzetért. Belelapozott, elolvasta a Lány mondatait, majd előszedte a tollát... — Kényelmes szobád van. — Egy hétre megfelel — bólintott a Lány és az ablakhoz lépett. — Gyönyörű a kilátás. A Fiú odament hozzá. Lágyan megcsókolta a Lány tarkóján a barna hajszálakat. Megérezte a hozzá simuló testet, ujjai lassan siklottak a kicsi, lüktető mellek felé... Csendben feküdtek egymás mellett. A Lány befúrta fejét a Fiú hóna alá, úgy kérdezte, kíváncsian: — Te író vagy? — Is. Írogatok. — Verset is? — Néha. — Milyeneket? — Amilyen te vagy. — Szépeket? — nevetett fel a Lány. A Fiú is elmosolyodott. Elgondolkodva válaszolt: — Olyanokat, amilyenek az álmaid. — Az álmok hazudnak. — Neked is? A Lány nem válaszolt. A Fiú érezte megfeszülő testét. Magabiztosan folytatta: — Te nem vagy énekesnő. — Miből gondolod? — Ezt te írtad a novellába. Én nem ilyennek képzeltelek. — Hát milyennek? —- A tested ugyanilyen. De sokkal kislányosabb, szerényebb vagy. Dolgozol valahol, egy gyárban vagy egy irodában, és hónapokig spórolsz, hogy eltölts egy hetet egy első osztályú szállodában. A Lány megdöbbent. Feltérdelt, kapkodva, kiabálva válaszolt: — Stimmel! De akkor az sem igaz, hogy lefeküdtem veled! Azt meg te írtad be, csak úgy. És nem is velem voltál! Valami barna hajú fantommal! — Mindketten egy álomban voltunk együtt. Azért volt ilyen jó ... Fáradtan, egyre távolabbról néztek egymásra. A Lány az ablakhoz lépett. Szőke haján felszikráztak a bágyadt napsugarak, de egy újabb felhő gyorsan eltakarta a fényt. A szürke homály furcsa ólomszínbe burkolta meztelen bőrét. Kinézett... A tópart amolyan kora tavaszias volt. Idény eleji. A víz még hideg, az ég felhős, a sétányok üresek. A Fiú egy nyugágyban ült, és írt valamit. A Lány pár méterrel előtte hasalt egy pokrócon. Olvasott. Néha felnézett a Fiúra. Majd hirtelen felállt és... Pablo Neruda „Gyermekkorom... egyetlen igazán feledhetetlen hőse az eső volt... úgy tűnik, ma már nem létezik az a fajta esőzés, amely oly szörnyű és finom hatalmat gyakorolt szülőföldemen Azaukániában”. „Szüleim Parralból jöttek ide, én még ott születtem, Chile középső vidékén, ahol megterem a szőlő és bőséges a bor. Anélkül, hogy emlékeznék rá, anélkül, hogy tudtommal láttam volna is, meghalt anyám. Rosa Basoalto asszony. Én 1904. július I2-én születtem, és egy hónap múlva, augusztusban anyám már nem élt, elemésztette a tüdővész”. Így emlékezik születéséről, gyermekkoráról, szülőföldjéről a század legnagyobb délamerikai költője, a nyolcvan esztendeje született chilei Pablo Neruda. Verseivel már tizenöt éves korában díjat nyert, tizenhét évesen a santiagói egyetem hallgatója, belekerül a húszas évek Chiléjének szellemi életébe, és hamarosan olyan hírnévre tesz szert a tehetséges fiatalember, hogy mindenki keresi barátságát. Ekkortól már véglegesen a Neruda nevet használja, a családi Basoalto helyett, a cseh Jan Neruda iránti tiszteletből. Hamarosan otthagyja az egyetemet, külügyi szolgálatba lép, és Rangunban lesz konzul, közben meglátogatja álmai városát: Párizst. A harmincas évek közepén Spanyolországba kerül, és Barcelonában, majd Madridban lesz konzul. Federico Garcia Lorca lesz a legjobb barátja. Szellemi-politikai fejlődésére nagy hatással volt a spanyol polgárháború. A háború alatt nyomtatják ki Neruda „Szívemben Spanyolország” című könyvét. A köztársaság mellett kifejtett tevékenysége miatt a költőt eltávolítják konzuli állásából. Párizsban Aragon kerít neki munkát. Ügy tartják — ő maga is így emlékezik — a spanyol polgárháborúban lesz kommunista. 1939-ben Chilében népfrontkormány kerül hatalomra, és az Párizsba küldi a költőt, hogy a spanyol emigránsokat segítse bevándorolni Chilébe. A második világháború idején Mexikóba kerül diplomatának. 1945-ben a kommunista párt szenátora lesz a chilei felsőházban. De három év múlva menekülni Pablo Neruda: ÉNEK Minden dalom a népeké volt, tenger-közelben írtam őket, a népek s a tenger között éltem, akár egy titkos őrszem, ki harcukat védelmezi, telve zengéssel s szeretettel: mert én vagyok a hangos ember, a remény tanúságtevője agyon-mészárolt századomban. Az emberiség cinkosa, lemészárolt testvéreimmel. Egytől egyig győzni akartunk. Partizánok százada volt ez, pártoké és pártosoké. % A világ bezárult előttünk, s mindennap többet veszítettünk az annyira várt győzelemből. Minden dagálykor szerelemmel árasztottuk el ezt a földet, telezsúfoltuk emberekkel, hogy jobban már nem is lehetne, és aztán jöttek messziről, hogy mindüket megkaparintsák. Szomorú ez a szomorúság. Ezért kell róla énekelnem. Még nincs késő. 1970. E harminc évi alkonyat, mi hátravan még, hogy kövesse a hosszú nappalt, majd kirobban, mint az ért magházak a csöndben. Virág, vagy tűz, mit tudom én? — de valami majd, kicsírázik, felnő s lüktetni kezd közöttünk: egy új világ szeretetét kell ráhagynunk az eljövőkre. Somlyó György fordítása kényszerül egy jobboldali puccs miatt, és csak 1952-ben térhet újra haza. Közben bejárja a világot, Magyarországon is megfordul, barátokra tesz szert. Visszatérése után a Népi Egység kormányát támogatja, Allende elnök személyes jó barátja, és eilig valamivel éli túl a fasiszta puccs első napjait, Allende meggyilkolását. Korábban a Népi Egységkormány párizsi nagykövete volt., Korai verseiben a fiatal költő életvágya, patetikus életszemlélete megdöbbentő szürrealista képekben kap megfogalmazást. A Szívem- ben Spanyolország című kötet (1937) fordulópontot jelent pályáján: a költő figyelme a metafizikus töprengésekből a valóság felé fordul, ettől kezdve válik elkötelezett költővé. Leíró és lírai részletekben bővelkedő nagyszabású elbeszélő költeményeiben dinamikus változatossággal bomlik ki hazájának és egész Latin-Amerikának a panorámája, hagyományai és történelme. (Általános ének, 1950). Az Elemi ódák három kötete (1954—57) új szakasz kezdetét jelentik Neruda költői útján : életszeretete elmélyül, hangzatosság nélkül, bensőségesen énekli meg az emberek mindennapi életét, tárgyi világát. Pablo Neruda 1971-ben kapta meg a Nobel-díjat, jogosan, mert életműve, mély humanizmusa, szárnyaló köl- tőisége folytán a mai világlíra élvonalához tartozik. SZ. M.
