Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-10 / 135. szám
1984. június 10. NÉPÚJSÁG 3 Gondolatok a takarékosságról Mostanában mintha kevesebbet beszélnénk a ta------------------------------------------ karékosságról, s mert régi i gazság, hogy arról beszélünk a legtöbbet ami nincs, ez akár azt is jelenthetné, hogy időközben megtanultunk okosan gazdálkodni pénzzel, anyaggal, energiával, mindazzal, amit korábban fölöslegesen pazaroltunk. Ez persze túl szép lenne. Talán csak unalmassá vált mindig ugyanazt szajkózni? Ez sem feltétlenül az ok, hiszen az elmúlt években bőven volt alkalmunk megunni a televízióban estérő!- estére felbukkanó villanyóra rajzos figuráját, aki Alfonzó hangján rimánkodott, ne terheljük túl az áramköreit, meg az úton-útfélen virító plakátokat is a csöpögő vízcsapokról, a „Minden csepp érték” felirattal. Nem is szólva a légszigetelésre buzdító reklámokról amelyek a meleggel és a „Lassabban gyorsíts!” felhívásokról, amelyek a benzinnel való takarékoskodást célozták. Kis rosszmájúsággal arra is gondolhatunk, hogy azért mentek ki a divatból a sok kicsi sokra megy tartalmú felhívások, mert jobb az embereket nem bosszantani. Végtére is, aki az ablakán kinézve azt látja, hogy néha fényes nappal is égnek az utcai lámpák, az aligha fog magába szállni az erőművek túlterhelését panaszló villanyóra sirámaitól, s az utcai csőrepedéseknél sokszor heteken át patakzó víz látványa sem ösztönöz arra, hogy megbőrözzük otthon a csapokat. És sok más módja is van a pazarlásnak, amely egyáltalán nem hat lelkesítőén. Egy biztos: ha gyérülnek is a felhívások, saját zsebükre azért a legtöbben igyekeznek takarékoskodni. Ki-ki a maga módján. Az egyes ember úgy, hogy jobban megnézi, mire adja ki a pénzét, a vállalatok meg úgy, hogy lehetőleg nem foglalkoznak olyasmivel, ami nem gazdaságos. Erről már beszélni sem kell. De miért is tennénk? Érthetően, senki sem szeret azzal dicsekedni, hogy pénzszűkében van. Olvasom a minap, hogy egyik-másik helyközi buszjáraton az utazási költségek emelkedése óta erősen megfogyatkoztak az utasok, s most azt tervezik, hogy megszüntetnek néhány kihasználatlan szárnyvonalat. Azt sem hangsúlyozza túlságosan a nyilatkozó, hogy ezeket a járatokat nem éri meg fenntartani. Ehelyett azt mondja, megpróbálják visszahódítani az elpártolt utazóközönséget, hétvégi telkes és más céljáratok létesítésével, A tapintatos újságolvasónak nem is illik észrevennie, hogy itt anyagi problémákról van szó, hanem úgy kell tennie, mintha elhinné, hogy a buszvállalat azért keres új utakat, mert hátha azért nem szálltak fel eddig az utasok, mert a busz nem oda ment, ahová ők igyekeztek. Fegyelmezett embernek kell lennie, akinek ettől egy arcizma sem rándul, de persze, aki megmosolyogja az érvelést, az sem feltétlenül veri nagydobra, hogy fogytán a pénze. Főként akkor nem, ha saját hozzá nem értésének, rossz üzleti érzékének köszönheti; rossz kereskedőnek bizonyul, vagy könnyen becsapható vevőnek, aki sok pénzért bóvlit vesz. Valaha gyakran lehetett hallani az állítólag csalha---------------—-------------tatlan receptet: az az olcsó, amk d rága. Nem kell krajcároskodni, mondták, mert amiért túl keveset kérnek, az csak silány lehet. Egy kicsivel többért viszont az ember tartós, jó minőségű dolgokat vásárolhat. Mostanában már ezt is ritkábban hallani. Valószínű azért, mert ami drága, az sem feltétlenül szolgál hosszú időn át, s könnyen kiderülhet róla, hogy nem a tartalom, hanem a divatos forma miatt került sokba. De az is megesik, hogy még ezt sem lehet a javára írni, s az ember kísértésbe esik, hogy ízekre szedje új szerzeményét, mint a népszerű kabarétréfa szerzője, aki elhatározta, mindenképpen a végére jár, mi került új fotelján nyolcezer-kétszáz forintba. Nem, mintha nem tudná a választ. Ahol ezt gyártották, rossz a munkaszervezés, növekszik az önköltség, s a legegyszerűbb megoldás az volt. hogy ezt beépítsék az árba. Nos, nagyon is érthető, hogy az ilyen üzletkötésekről kevés szó esik. hiszen sem a vevőnek, sem az eladónak nincs mire büszkének lennie. Csak az a bökkenő, hogy az értelmes takarékosság jó példáit is szemérmes csönd övezi. Nem „sikk” hangoztatni, hogy kevés pénzből is jól kijöttünk, a legtöbben inkább azzal kérkednek, mi mindenre telik nekik, még ha nem dúskálnak is a földi javakban. Nemrég szemtanúja voltam egy „leleplezésnek”; egy állítólag háromezer forintért vásárolt ruhakölteményről elárulta valaki az irigykedőknek. hogy tulajdonosa maga varrta, s az anyagot az alkalmi áruházban vette, potom pénzért. Furcsa, de így történt: amíg társnői azt hitték a ruha gazdájáról, hogy módja van meggondolatlanul szórni a pénzt, határozottan nagvobb tisztelet övezte, mint amikor kiderült, hogy csak ügyes volt. Meglehet, hogy ezért elterjedt a jelenség: az árról beszélni a valóságos érték helyett? Az ember végtére is naponta olvashat új létesítményekről, s a híradásokból megtudhatja, mekkora költséggel épültek, de arról viszonylag ritkán értesül, hogy a költség miért pont annyi, amennyi. Az viszont gyakori, hogy az ünnepélyes átadásokról szóló beszámolók hangja annál emelkedettebb, minél nagyobb volt az építkezésre fordított összeg.>A kis költséggel elért eredményeknek, az okos. pénzkímélő módszereknek sajnos, nincs akkora reklámja. Néhány hónappal ezelőtt alkalmam volt belenézni egy vállalati beszámolóba, amelyben igencsak tekintélyes nagyságú szám jelezte, mennyit fordított a cég szociális célú kiadásokra. Ám megsúgták, hogy a szám jóval kisebb lehetett volna, ha annak idején megpróbálják megspórolni a tervezési hibákat, amelyek alatt át kellett építeni az alig elkészült új vállalati ebédlőt. A malőr tehát sajátos metamorfózison esett át; a beszámoló készítésének idejére sikerré változott. Persze, megesett már ilyesmi egy-egy anyagtakarékossági tervvel is, amelyet azért sikerült látványosan túlteljesíteni, mert a tervezettnél kevesebb volt a termelés. Egyszóval : nemcsak mások csaphatnak be bennünket. ——-------------— becsapjuk mi magunkat is éppen elégszer a kedvező látszatokért, kerül amibe kerül. Hogyan lehetne ezen a szemléleten változtatni? Nehéz kérdés, amit sokan viccek gyártásával kerülnek meg. Például azt mondják: azzal kellene érvelni a jó ügy mellett, hogy a takarékos- sági reklámokért is elég sokat kell fizetni, azzal is fel lehet vágni. Ismerve az emberi gondolkodás képletes útvesztőit, éppenséggel lehetséges, hogy a komolytalan érv eredménnyel járna. SZÖGHY KATALIN Atomerőmű-építkezés Füstölgés babérmelengetés helyett... Beszélgetünk és nagyokat hallgatunk Jóakaróim figyelmeztetnek: „Vigyázzon a Pordánék- ra!” A Pordánékra kár vigyázni, tudják ők mit csinálnak. Szerintem a jóakaró azt szeretné, hogy a brigád „szövegeit” ne fogadjam el, így aztán kerekedne róluk egy kellemes, de semmitmondó riport. Most itt ülünk a barakkban. A brigád saját pihenő* helyén. Ök csinálták, mert egy 20 tagú csapatnak szüksége van egy olyan helyiségre, ahol kulturált körülmények között összejöhetnek. Ezek a Pordánék fura figurák. Miért kell egy munkásnak kezet mosnia reggeli előtt? Fogja a szalonnáját, vegye elő a bicskáját, a kenyerét és úgy állva, fönn a munkaterületen, lopva egye meg a reggelijét... így csinálják mások is. Erre, a Pordánék kezet mosnak, leülnek és kultúrember módjára falatoznak... Ez nonszensz. Vegyenek példát a kubikosokról. Azok egy-egy betoneresz- tés között meg tudnak reggelizni. Van baj velük elég. Na, jó! Azt senki sem vetheti a szemükre, hogy nem dolgoznak. Különben is: Czetli Imre művezető emberei meg sem tehetnék, hogy ne dolgozzanak. Ez a Czetli Imre is furcsa ember. Itt van Pakson az első kapavágástól kezdve. Még nem volt a ti- zenvalahány év alatt olyan eset, hogy a Czetli Imre ne vállalt volna valamit. És teljesíti is. Ebbe persze benne vannak a Pordánék is. Tehát a brigáddal nem az a baj, hogy nem dolgoznak. Sőt, veszekednek, ha nincs túlóra, vagy pluszfeladat. Csak a szájuk... Az nagy. Mindenről van véleményük. De, hol van megírva az, hogy egy melós- nak nem lehet véleménye. Hát legyen véleménye a Por- dánéknak is, csak ne mondanák el mindenkinek. Kéremszépen! A Pordán Jóska, még 1979-ben megmondta. Ezt tanúsíthatom. Pedig ’79 már régen volt. Már akkor találkoztam vele. Éppen szocialista munkaversenyügyben tapogatóztam az atomerőműnél. Szervezték a felajánlásokat. A Pordán az nem, nem tett felajánlást. Azt mondta, hogy ha biztosítják a tisztességes munka feltételét, akkor majd ő felajánlja a munkát. Addig, amíg sokan csak szájjal dolgoznak, ő az istenért sem ír le semmit. Neki az a dolga, hogy dolgozzon. A brigádnak is. Több okból. Állítólag a népgazdaságnak szüksége van erre az erőműre. De azt csak munkával lehet fölépíteni. Neki és az embereinek pedig szüksége van a pénzre. Azért is jöttek ide dolgozni. Akkor a papírosra írt szép szavak helyett fogják meg a kalapácsot, meg a reszelőt, a hegesztőberendezést és álljanak neki. Akkor én Pordán Józsefen nagyon csodálkoztam. Ott van az a nagy lehetőség, hogy az újságban szerepeljen a neve, és a brigádja, azt a cikket, meg a fényképet beleragaszthatnák a brigádnaplóba... De nem! Ha nem kell a jó, akkor vessen magára ez a Pordán... Most itt ülünk a barakkban és beszélgetünk. Gratulálok nekik, hogy megkapták a Vállalat Kiváló Brigádja megtisztelő címet. Mert ezért a kitüntetésért dolgozni kellett ám. Erre föl nem az örömpír látszik az arcukon, hanem a szégyené. A kitüntetésnek örülnek, de annak nem, hogy az építők napi ünnepségre nem hívták meg őket. Nem hívták, mert csak azok voltak ott, akik kaptak egyéni kitüntetést. Tőlük senki sem kapott. Ezek szerint logikus, hogy a Pordánék közül senki sem volt ott. Persze, erre is tudnak válaszolni: ha mi állítólag a Vállalat Kiváló Brigádja vagyunk, akkor ebben a brigádban dolgozik minimum két kiváló dolgozó. Tehát, akkor az építők napján a brigád két tagjának ott kellett volna lennie az ünnepségen. Erre én azt mondom, ha haragban vannak a 22-es Állami Építőipari Vállalattal, „kenyéradó gazdájukkal”, akkor miért ilyen hűségesek. Találnának máshol is munkát. Csak ezt kellett mondanom. ők, igenis elégedettek a 22-essel. Sőt, szeretnének a 22-estől nyugdíjba vonulni. „De, akkor miért szidják?” — kérdem én. „Nem a vállalattal van bajunk” — mondják ők. Hát akkor kiPordán József, a brigádve zető vei ? Van egy-két ember, akinek kényelmetlen, hogy mi így együtt vagyunk. Erre mondja valaki, hogy a Pordánnak rövid és dorozmás a nyelve. Érteni vélem, mit jelent ez. De megteheti-e, hogy bünteti saját brigádját? „Nem a Pordán ilyen, mindannyian ilyenek vagyunk” — mondják. Fogadjuk el őket ilyennek. Szeretik a vállalatot. Azt már régről tudom, ha valakit szeretünk, akkor azzal kritiku- sabbak is vagyunk. Ezek szerint a Pordánékat is szeretik, mert velük is kritikusan viselkednek. A Pordánék is szeretik a vállalatot, mert szidják. Akkor itt minden rendben van. A Pordánék, úgy látszik, hogy hajtják a pénzt. Mert azt mondják, hogy a szálláA csoportkép, az első 1977, az alakulás óta son élő dolgozótársaiknak nincs kitöltve az idejük. „Az időt lehetne kitölteni kultúrával is” — vetem közbe. Igazat adnak, és azt mondják, hogy ezzel esetenként élnek is. De, fiatalok lévén, családalapítás után, lakásszerzés-építés, kocsivétel előtt. Nekik sokat kell ahhóz dolgozniuk, hogy mindezek meglegyenek. Ha pedig nincs túlóra, akkor ők nem tudnak sokat dolgozni. Alakítsanak VGMK-t, mondom én. De későn szóltam, mert már van nekik egy hattagú munkaközösségük. Értik ők, hogy a vállalatnál gazdálkodni kell a bérrel De, ezt meg mások értsék meg, hogy ők azért jöttek ide, hogy sok munkával, sok pénzt keressenek. Persze, könnyebb lenne, ha arra a kérdésre nem tudnának válaszolni, hogy ki végez társadalmi munkát a csapatból. De, tudnak. Hat párttag van közöttük. Két szak- szervezeti funkcionárius, meg páran KISZ-tagok is, van munkásőrük is. Tehát akkor ezek a Pordánék nemcsak a munkával törődnek. A hat párttag közül hárman valamilyen választott testületnek a tagjai. Gondolom, hogyha itt nekem is zsörtölődnek, akkor taggyűlésen sem hallgatnak. „Nem hallgatunk” — mondják. Minél jobb szakember va- ' laki, annál kényesebb a munkájára... A Pordánéknál meg mindenki szakember, egyetlen segédmunkásuk sincs. Van minősített hegesztőjük, kiváló lakatosuk, sőt még egy kovácsuk is. Ezek szerint a jó szakember kényes arra is, hogy mit mond. Sőt, azt is megteheti, hogy szóljon akkor, amikor szólnia kell. A Pordánék legnagyobb óhaja, hogy így együtt tudjanak maradni. Ennél a vállalatnál. Ügy tudják, hogy legalább 1988-ig lesz nekik munkájuk ezen az építkezésen. Tehát, ők 1988-ig együtt maradnak a 22-essel. Ez pedig azt jelenti, hogy a vállalatnak lesz egy jó brigádja, a Pordánék meg babérmelengetés helyett továbbra is füstölögni fognak. Persze, azt sem szabad kihagyni ebből a beszélgetésből, hogy vannak a vállalatnál olyan vezetők, akik szent- ségelnének akkor, ha a Pordánék nem szólnának egy szót sem. Mert a jó vezető mindig kíváncsi a Pordánék véleményére. Még akkor is, ha néha felmegy a pumpa, és az ember kitör, hogy már megint mi a baj. De, a következő munkánál, amikor gyorsan kell cselekedni, akkor ismét lehet hívni őket. És akkor szent lesz továbbra is a béke. Különben is nem hiába tüntették ki éppen a 22-es Állami Építőipari Vállalat Magyar—lengyel Barátság brigádját május elsején a Vállalat Kiváló Brigádja címmel... Ülünk a szövettel letakart lócákon, beszélgetünk, aztán egyszer elhallgatunk. Mindent tudunk egymásról. A szó már nem segít. Pordánék felállnak, kimennek a barakk elé. Megvárják, míg elkészül a fénykép róluk. Az első csoportkép... HAZAFI JÓZSEF GOTTVALD KÁROLY
