Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
A tsíÉPÜJSÁG 1984. június 9. Felbecsülhetetlen kincsünk a föld A vízitársulatok tevékenysége Meliorációs munka a bá tai tsz szőlőültetvényén j Minden bizonnyal nem véletlen, hogy éppen Tolna megye székhelyén, a Szek- szárd—Paksi Vízitársulat székházában tartotta meg idei első ülését a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Választmányának elnöksége. Az is bizonyosnak tűnik, hogy nem az elnök személye — Császár József, a Tolna megyei Tanács elnöke, egyben az országos választmány elnöke is — inspirálta ezt a megoldást. Sokkal inkább az a tény, hogy egy munkabizottság, amely a vízitársulatok munkáját volt hivatott megítélni, a szekszárd—paksit a kiemeltek között első helyre sorolta és ennek alapján odaítélte a kollektívának a „Kiváló Társulat” címet, amelyet rajtuk kívül még ketten kaptak meg az ország más-más vidékén. Az oklevelet a május 1-i ünnepségek keretében, annak rendje és módja szerint átvették, és most tetézte az elismerést, hogy ők adhattak otthont egy kiemelkedő je- lentőoésű országos tanácskozásnak. A Szekszárd—Paksi Vízitársulat munkájával, tevékenységével már nemegyszer foglalkoztunk, adódik mód rá a jövőben is, arra azonban ritkán kerülhet sor, hogy az országos tevékenységet egészében tudjuk bemutatni. Ez az ülés lehetővé tette és teszi, így — bízva abban, hogy a mezőgazdasági szakembereket nemcsak szűkebb pátriájuk érdekli, hanem az országos helyzetkép is — bemutatjuk, mit tettek, és szándékoznak tenni a vízitársulatok népgazdaságunk egészében. Tavaly hazánkban 68 vízi-, 424 víziközmű- és tizenegy egyesület működött. Valamennyi társulatnak kiemelkedő szerepe volt és van a vizek minőségének védelmében meghatározott feladatok végrehajtásának biztosításában, a szennyvíz- elvezetés és -tisztítás megvalósításában, a kiemelt balatoni vízminőség-védelmi feladatok ellátásában. Változatlanul — és szinte az idők végezetéig — feladat a lakosság, az ipar, a mező- gazdaság és az intézmények indokolt vízszükségleteinek kielégítése. A vízgazdálkodási társulatok és egyesülések tavalyi beruházása meghaladta a megelőző évit, teljes egészében közel 2,3 milliárd forint volt. Az ágazati termelőszolgáltató tevékenység tizenegy és fél százaléka a társulatok útján valósult meg. Azt se hallgassuk el, hogy ezt a munkát nem egészen tizenegy és fél ezer ember végezte el. A vízitársulatok kiemelt feladata volt az elmúlt esztendőben — éppúgy, mint a megelőzőkben — a kezelésükben lévő több mint 36 ezer kilométer hosszúságú, helyi jelentőségű, közcélú belvízcsatorna és kisebb vízfolyás fejlesztési, fenntartási feladatainak végrehajtása, érdekeltjeik részére a társulati alapfeladatot képező munkák ellátása. A közcélú feladatokat mindig az üzemi meliorációs feladatok ellátásával oldották meg. A főművi beruházások is, kivétel nélkül, a térségi meliorációhoz kapcsolódtak. Hogy csak néhány jelentősebbet említsünk: a felsőszabolcsi belvízrendszer fejlesztésének második szakasza, a bodrogközi belvíz- rendszer fejlesztése, a Berettyó—Sebes Körös köze belvízi főművének kiépítése, a margittaszigeti belvízrendszer fejlesztése. A hegy-dombvidéki főművi beruházások is kiemelt népgazdasági célokhoz kapcsolódóan indultak. Ezen belül jelentős a Marcal-völgyi térség' meliorációhoz, valamint a Balaton vízminőségvédelméhez kapcsolódó beruházás. Ne feledjük el itt megemlíteni, hogy míg országosan némi visszaesés volt tapasztalható a tavalyi esztendőben, addig a Körös-vidéki és a közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok felügyelete alá tartozó vízitársulatok javítottak teljesítményükön a megelőző évhez képest. A beruházási tevékenység végrehajtása során közel 62 kilométer hosszú belvízcsatornát építettek tavaly, a kezelésükben lévő vízi létesítményeken és vízfolyásokon 552 kilométer hosszúságban végeztek rekonstrukciós munkát. A megvalósított feladatok között a vízitársulatok közel kétmilliárd forint értékben végeztek a megrendelők részére termelő-szolgáltató tevékenységet. Ez az összes termelési tevékenység több mint 70 százalékát jelentette. A megrendeléses munkák közül kiemelkedő volt az üzemi vízrendezési és meliorációs munka, amelynek értéke meghaladta a 600 millió forintot. Évi átlagban a vízitársulatok meliorációs tevékenységének értéke meghaladja az egymilliárd forintot. A részvételt illetően ez azt jelenti, hogy a vízitársaságok a meliorációs program ötven százalékának a kivitelezői. A belterületi vízrendezés is komoly munkát jelentett. Közel négyszáz településen végeztek munkát. A társulatok közül jelenleg hatvan foglalkozik belterületi vízrendezéssel. Ami az idei társulati feladatokat illeti, legjelentősebb a VI. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítása. Változatlanul kiemelt teendő az országos meliorációs program végrehajtásának segítése. Hogy csak néhányat emeljünk ki a sorból: a vízminőség-védelmi célkitűzésekhez kapcsolódó társulati feladatok maradéktalan ellátása, különös tekintettel a Balaton-part vízgyűjtő területére, a települések belterületi vízrendezési feladataiba való hatékony bekapcsolódás, az itt jelentkező fenntartási munkák elvégzése. És ami talán mindennél fontosabb, a vízközműtársulati feladatok között a legelső: kiemelten kell kezelni a közegészségügyileg veszélyeztetett települések egészséges ivóvízzel való ellátását, a csatornázások megoldásának gyorsítását. L. Gy. Fotó: G. K. r “ ' Űj utat épített a vízitársulat Decsen A lánc szemei ______________________________________________ A dolog úgy kezdődött, hogy a tanácsi ügyintéző minősíthetetlen hangot használt a tisztelt ügyféllel szemben. Hogy mi volt és miért volt ez a minősíthetetlen hang? Azt most már nehéz lenne bizonyítani, miután a tisztelt és sértett ügyfél felháborodottan távozott mennykőcsa- pásokat kilátásba helyezve a tanácsi ügyintéző és irodája számára. A sértett ügyfél történetesen bolti eladó volt, aki mindezek után meglehetősen feldúlt állapotban lépett a pult mögé, és állapotának fel- dúltságát legalábbis két tényező igazolta. Először is nem megkérdezte a kedves vevő:, mit akar, hanem ráförmedt, nyögje már ki végre, bundát akar-e, vagy tizenöt deka körözöttet, másodszor a tizenöt deka körözött csak tizenkettőre sikerült, már ami súlyát illeti, az ára pontosan annyi volt, mint amennyit a vevő kért, — súlyban. A parázs pertpatvar, amely az eladó és a vevő között a három deka okán és ürügyén kialakult, természetesen a dolog, azaz, hogy az ár korrigálásával végződött. Ám a kedves vevő emiatt már nem a járdán, hanem egy képzeletbeli plafonon indult hazafelé, ahol a vízvezeték-szerelőnek kellett volna őt várnia, de mert ő parázs veszekedéssel és három deka körözött ügyével töltötte a drága időt, a vízvezeték-szerelő nem várt tovább, hanem dühösen távozott. Dühének tárgya egy szerencsétlen kis nyugdíjas öregasszony, a kö- í Gyurkő Géza, az egri Népújság főszerkesztője 1984. június 2-án elhunyt. Ez az utolsó írása halála napján jelent meg lapjában. vetkező „ügyfél” lett, aki állandóan ott lábatlankodott körülötte, mintha a kezelt és a szigeteléshez szükséges jogos kóc mennyiségét ellenőrizné. Az öreglány meg is kapta a magáét, és az eredetileg tervezett összegnél vagy húsz forinttal többet kért a vízvezeték-szerelő, csakhogy mérgét levezesse, és a bizalmatlan öregasz- szonyt emígyen is megbüntesse. Panaszkodott is az öreglány utcahosszat a mai világ állapotára. A dolog tehát úgy kezdődött, hogy a tanácsi ügyintéző minősíthetetlen hangot használt... Valóban így kezdődött? Hátha úgy kezdődött, hogy a tisztségviselőt hivatalába menet, jókor reggel, érzéketlenül lefröcskölte sárral egy autóbusz, s ő 'kénytelen volt Arany János szellemében viselkedni, mivel mit is tehetett volna mást: ...nem porolt, félreállt és igyekezett letörölni... Akkor és ott nem porolt, ám a munkahelyén, az első értetlen, vagy makacs szóra kirobbant belőle a kora reggel minden mérge, és minősíthetetlen hangot használt a tisztelt ügyféllel szemben. Nemcsak a gazdaság, a termelés szférájában kapcsolódnak egymásba és egymáshoz fogaskerékként az üzemek és az ágazatok, hanem az emberi viszonyok is fogaskerekei az életnek. A társadalomban élve kölcsönösen feltételezzük egymást, hatunk egymásra jó és rossz értelemben egyaránt, nem tudjuk el- és bezárni az ajtót embertársaink elől. Igen, a dolgok mindig valahol kezdődnek, és valahol látszólag véget is érnek. Csakhogy a kezdet nem az eredet, és a befejezés sem a vég. Az emberi kapcsolatok bonyolultsága csodálatos módon egyszerre világosan áttekinthető, és ugyanakkor beláthatatlan. A tanácsi ügyintézőtől látszólagosan nyílegyenes és világosan megfogalmazható volt a történet szála a nyugdíjas öregasszonyig, mintegy módot is adva arra, hogy közhelyesen idézzük a bölcs intelmet: szeressük egymást gyerekek! Csakhogy itt és most ne erről essék szó! Ne arról a hasonlóan bölcs mondásról, mely szerint mindenkit érhet baleset, vagy hogy már csak ilyen ez a világ, és benne ilyenek az emberek. Másra gondolok, talán kissé meghökkentőre: a megadó türelemre. Igen: a türelemre. Annak tudomásulvételével együtt, hogy valóban, emberi közösségben élve meg kell értenünk, az emberek nem egyformák, néha jók, néha rosszak, sőt vannak, akik bizony kimondottan rosszak. Toleranciát, megértést hirdetnek a szemtelen hivatalnokkal, a csaló bolti eladóval, vagy az ügyfelét becsapó vízvezeték-szerelővel szemben? Szó sincs róla! De türelmet és megértést igen, egy olyan korszak társadalmi viszonyai iránt, amelyben a társadalom még messze nem kiforrott és amelyben az eszméket már befogadja az értelem, de a tudat még nem mindig lén gyümölcsöző nászra vele. El kell jönnie majdan annak az időnek is, amikor a tanácsi tisztségviselőtől a nyugdíjas öregasszonyig vezető eme lánc már valahol a kezdet kezdetén megszakad, amikor az egyik sérelem nem lesz kiváltója a másiknak, s amikor nem érezzük majd magunkat védtelennek egy bántás után és okán. Mert a sértettségnél csak a védte- lenség érzete lehet a nagyobb és veszélyesebb. Az inspirál engem, téged, minket, hogy riadt tanácstalanságunkat bosszúra váltsuk. Bizonyí- tandón: nekünk is van erőnk. Mi is tudunk bántani, sérteni, fájdalmat okozni. Mindegy, hogy kinek. Akárkinek! Az az anekdota, miszerint az igazgató megbírálja az osztályvezetőt, az keményen a csoportvezetőjét, az még keményebben a beosztott könyvelőt, aki otthon ezek után megpofozza fiát, hogy a fiú végül belerúgjon a riadtan vonító, ártatlan kutyába, nos, ez az anekdota hű tükörképe egy társadalompszichológiai modellnek. És ezt a modellt jószerint örököltük a múltból, eresztékeit most próbáljuk kicserélni, nem mindig a legnagyobb sikerrel. Ám — és ez is igaz, sajnos — ha megfordítanám a történetsor alapállását, és a dolog úgy kezdődött volna, hogy a tanácsi ügyintéző kedvesen és gyorsan tette rendbe az ügyfél dolgát, aki emiatt... nos, nem valószínű, hogy a lánc szemein végighaladva a jó kezdet a boldog, vagy legalábbis a boldogító véghez vezetne. Az emberi kapcsolatok kusza szövevényében valahol és valahogy mégis csak a megértő türelem, a józan belátás lehet az egyedüli idegenvezetőnk. Legyünk hát türelmesek. Az emberi gyarlósággal szemben, a bántó igazságtalanságokkal szemben? Nem, korunkkal szemben, amelyben élünk, amelyet magunk formálunk önmagunknak eszméink és türelmünk szerint. A körözött természetesen ettől függetlenül legyen meg tizenöt deka! GYURKÓ GÉZA Iskola, munka, család Elcsépeltük már azt a latin mondást, amely szerint nem az iskolának hanem az életnek tanulunk. Az életre nevelés szó használatáról a nagy pedagógiai kísérletező, Németh László is úgy vélte, hogy elég ködös, sokféleképpen értelmezhető dolog ez. Ahogy kifejtette: a régi iskolával szemben — amikor szinte a tudomány tornyába zárták a kis növendéket — ma lényegesen más az iskola, s a környezet viszonya. A világ teli van azzal, amit odabenn tanítani kell, nem az iskola unszolja az életet, hogy ugyan fogadj el tőlem valamit, hanem az élet az iskolát; ugyan teremts már valami rendet abban, amivel én már a gyermekagyat is elborítom. Az oktatásnak így nem az a szembeszökő feladata — írja egy helyen —, hogy egy magasabb tudósvilágba vezesse be az embert, hanem hogy abban, ami az agyat ostromolja vagy ostromolni fogja, megtanuljon rendet tartani. Az iskolaügy területén sem építhetünk légvárakat. Semmi esély sincs arra, hogy a közeljövőben itt Magyarországon — tértől és időtől függetlenül — meg tudnánk teremteni az egyedül üdvözítő és tökéletes iskolatípúst, amely majd „termeli” a kiváló, minden szempontból tökéletes szellemi és fizikai ♦ képességű állampolgárokat, a jövendő országépítőket. De arról azért nem mondhatunk le — az elfogadott távlati program is ezt igazolja —, hogy a mainál sok tekintetben korszerűbb, a mindenkori társadalmi igényekhez jobban igazodó iskola körvonalait felvázoljuk, és ennek gyakorlati megvalósítását politikai és állami eszközökkel is elősegítsük. Mindemellett van egy-két. területe az oktató- és nevelő munkának, amelynél már ma elengedhetetlen követelmény az otthon, a család, a szülő, tehát az iskolán kívüliek közreműködése, részvétele. Az erkölcsi tartással, jellemfejlődéssel —, amelyhez az alapokat a családi közösség rakja le, vagy kellene, hogy ezt tegye — együtt alakul a munkával kapcsolatos viszony. Megszilárdul az erről alkotott vélemény, a munka szükségességének, hasznosságának a tudata, s kibontakozhat — kedvező irányítás mellett — az alkotó tevékenység szeretete. Érthető, hogy a közoktatás távlati fejlesztésére vonatkozó' programok, dokumentumok csak egy-egy mondatnyit szólnak a család szerepéről, s arról is, hogy a családok életében kedvező és kedvezőtlen hatások keverednek. Jogos a kívánság, hogy legalább a felelősséget vállaló szülőkkel legyen az iskolának szorosabb kapcsolata és viszont: a szülők is törekedjenek az iskola segítésére. F. Tóth Pál A vízitársulat betongyártó telepe
