Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-27 / 149. szám
1984. június 27. Képújság 3 A népi ellenőrök vizsgálták Áruk, árak, hiánycikkek Az ember bemegy az üzletbe és nem egyszer bosszankodik. Vásárolni szeretne, nem pedig bosszankodni. A polcok kivétel nélkül minden boltban, áruházban dugig vannak tömve kelmékkel, élelmiszercikkekkel, sokféle portékával, de gyakran éppen az nincs, amire a vevőnek szüksége volna. A népi ellenőrök immár fél évtizede folyamatosan vizsgálják, hogyan alakul a lakosság áruellátása. Megjelennek az üzletekben, a nagykereskedelem raktáraiban, a kereskedők és termelők központjaiban, hogy a helyzetet elemezve feltárhassák a fogyatékosságokat kiváltó összefüggéseket. Az áremelkedések nyomán kialakult fogyasztói-vásárlói szokások természetszerűleg indokolták, hogy az úgynevezett napi cikkek körén belül is az olcsóbb áruk kínálatára fordítsanak nagyobb figyelmet. Tavaly hozzávetőlegesen 140 ezer négyzetméternyi eladótérrel, raktárral bővült az ország kiskereskedelmi hálózata. Sok új vendéglő, áruház, szálloda nyílt és jóval több a magánkiskereskedő is, mint akár egy esztendeje. E számszerű gyarapodás mindenképpen javította a vásárlási feltételeket. Egyúttal jó néhány vállalat törekedett arra, hogy a korábbinál jobb szervezéssel, a szolgáltatások bővítésével is javítsa a kereskedelem munkáját, a vevők lehetőségeit. Talán nem érdektelen megemlíteni azt sem, hogy e pozitívumok nem egységesen jelentkeztek minden országrészben, városban, faluban. Meglehetősen nagy eltérésekről szólnak a népi ellenőrök jelzései, sőt az is előfordult, hogy egyes helyeken átmeneti visszaesés következett be- a lakosság áruellátásában. A megoldás kulcsa Ez évben is volt fogyasztói áremelés. Nem az első az utóbbi években, s nyilván nem is az utolsó. Az áremelés nem titkos, tud róla a lakosság. S ha tud, magától értetődően felkészül rá, bizonyos cikkek iránt megnő a kereslet. Természetes emberi tulajdonság, hogy aki teheti, megvásárolja azokat a cikkeket, amelynek felfelé megy az ára. Ám bármenynyire legyen is ez természetes emberi magatartás, tudatlanul — igaz — azokat sújtja, akik szerényebb anyagi helyzetük következtében nem tudnak tartalékolni. Vagyis hibás a gyakorlat. Tenni ellene persze aligha lehet. Legalábbis úgy nem, hogy bárminemű korlátozás állná útját az áremelés előtti vásárlásnak. Mi is a gond? A kereskedő vállalat képtelen az áremelés után a korábban befolyt pénzből a korábbinak megfelelő mennyiségű árut beszerezni. S mivel az árucikkek átfutási ideje — a rendeléstől számítva az üzletekbe jutásig sajnos, amúgy is hosszú, egy darabig pontosan azok keresik hiába valamelyik olcsóbb cikket, akik a drágábbat nem tudják megvenni. A népi ellenőrök javaslata a helyzet orvoslására: nyújtsanak rövid időre szóló kedvezményes bankhitelt a kereskedőknek. Felemás gyakorlat Az 55—60 000 állami és szövetkezeti üzlet mellett jelentősen növekszik a magán- kereskedők száma. Míg 1975- ben tízezren voltak, napjainkban a számuk meghaladja a 25 ezret. Igaz, mondják a népi ellenőrök, az üzletek többsége szatócsbolt (tehát a konjunktúrát inkább kiaknázó), nem pedig élelmiszerüzlet, de azért mind több van az utóbbiból is. Sok a disszonáns jelenség. Vegyünk egy általánosítható példát: míg az állami üzlet húsz százalékkal adja drágábban a készletből a csészét, ezt visz- szaadja a tányér árának mérséklésével. Ugyanakkor a maszek csak a csészét árulja, vagy más olyan terméket, amiből nagyobb a haszon. Zöldség-gyümölcsből romlott az állami-szövetkezeti szektor kínálata. Az okok között az időjárás hatása mellett felsorolható a rossz szervezés, a helytelen tárolás, a szakszerűtlen kezelés, a termelői érdektelenség, az áru útját nemegyszer indokolatlanul megnyújtó sokféle áttétel. E jelenség a választékban, a minőségben, az árban egyaránt megmutatkozik. Megfelelő versenytárs hiányában a magánkereskedők igencsak felsrófolják az általuk kínált szebb portékák árát. Emlékezetes, hogy tavaly almából a termelők értékesítési gondokkal küszködtek, ám most tavasszal mégis méregdrágán lehetett hozzájutni ehhez a gyümölcshöz. A gyümölcsöt- zöldséget árusító üzletek közt sok a szerződéses, ami egyik lehetősége az érdekeltség elterjesztésének. Elvileg tehát ezek a boltok egyértelműen hasznára vannak a lakosságnak. A gyakorlat azonban felemás: az Országos Kereskedelmi Felügyelőség tapasztalatai szerint a szerződéses üzletekben több a visszaélés, mint az állami-szövetkezeti szektorban. Jogosan kifogásolható A felmérések szerint ez idő tájt mintegy kétezerre tehető a hiánycikkek száma. Tavaly a kereskedelem 450 millió forint értékben gyártatott belőlük: a különféle alkatrésztől kezdve egészen a mindennapos szükségletet jelentő szegig, összefogtak ruházati kereskedelmi vállalatok is, hogy közvetítsék a lakosság igényeit az ipar számára. Van tehát többféle kezdeményezés. Viszont jogosan kifogásolható, hogy például műszaki cikkekből, néhány ruházati cikkből jó, ha a két végletet: a nagyon olcsót, ám kis értékűt, vagy a nagyon drágát találja a vevő. A választék gazdagítása importból egyértelműen áremelő hatású. Kifogásolható, hogy többnyire éppen az olcsónak mondható cikkek hiányoznak az üzletekből. Nehezen elfogadható az a magyarázat, hogy a hazai ipar kevéssé érdekelt ezek előállításában. A külkereskedelem igyekszik behozatallal bővíteni a választékot, ám a munkamódszere hibás. Mert maguk járják a világot, ahelyett, hogy — miként az másutt szokás — idehívnák az eladót. A problémát még tetézi, hogy nem ritkán, mondhatni, hasznavehetetlen terméket vásárolnak. Sok a gond az építőanyagokkal is. Jóllehet az év első két hónapjában — változatlan áron — csaknem tizedével több cserép, tégla, mész stb. fogyott a Tűzép- telepeken, a keresletet nem mindenütt és nem mindenből sikerült kielégíteni. Ugyanakkor Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban tetemesen visszaesett a kereslet. Elgondolkoztató az is, hogy az utóbbi másfél évben csaknem 15 ezerrel emelkedett a félig kész családi házak száma az országban. Jelez ez is hiányt, a befejező munkákhoz szükséges cikkekét. És mit ígér a belkereskedelem? Mindenekelőtt azt, hogy élelmiszerből, vegyes iparcikkekből az idén a vevők nagyobb választékot kapnak, s igyekeznek tovább javítani a hét végi, hét eleji ellátást. Javul az ellátás háztartási gépekből, nem lesz hiány színes televízióból, s az ipar a tavalyinál több építőanyagot gyárt... FEJÉR GYULA A húskombinátban jártunk (I.) Hegig a uagosoron... „Érdemes az embernek idekötnie magát’ Az a hír járja, hogy a húskombinát dolgozóinak mindennapos gondja: hogyan lopják ki az üzemből azt a 100 forint értékű húst, vagy húskészítményt, amit az előző években „megszokásból” hazavittek. A rossz hír, az ilyen szájról szájra járó pletyka árt a 2600 dolgozónak. Mert az eleve lehetetlen, hogy 2600 ember mindennap elvigyen 100 forint értéket. Állok az udvaron. Gondolkodom az előbbieken. Sért az a mondat. Mert nem lehet igaz és nem is az. De, ha nincsenek jó híreink, egyáltalán híreinkj akkor bedőlünk mindenfélének, csak halljunk valamit. A húskombinátban eddig olyan volt a helyzet, hogy nem szívesen vették, ha az ember érdeklődött. Mindig „olyan” volt a helyzet. Most is az, de egyszer neki kell látni. Bálint Mihálynak, a belföldi üzemek vezetőjének nem is teszem fel ezt a kérdést. Örülök, hogy két órát áldoz idejéből, végigkísér az üzemben, pedig neki is sok a dolga. Egyelőre ott állunk az udvaron. Figyeljük, amint a rámpához kanyarodik a tehergépkocsi, és leterelik a malacokat. Természetesen Bálint Mihály tudja: kíváncsi vagyok arra is, hogy a szekszárdi húskombinát miért veszteséges. Ezért mint kísérő és a kombinát egyik alapítója szívesen tájékoztat: érezzem, ő minden információt megad, azért is, mert „vagyunk páran, akiknek szívügye ez az üzem”. Már kint az udvaron megtudom, hogy a kombinát eltér a többi magyarországi üzemtől. Saját víz- és szennyvízüzeme van. Szolgáltatásként csak gőzt kapnak, így nincsenek kiszolgáltatva más cégeknek, de ez azt is jelenti, hogy a költségeik így magasak. A sertésekre bent az „el- igazítóban” vizet permeteznek, hogy nyugtalanságukat levezessék. De a stressz nagy, tülekednek, aztán megszorulnak a karámban, az itt dolgozók noszogatják őket, segítenek .nekik az útirány helyes megválasztásában. Arrább, a falon túl már nincs visítás, kábulat van és szúrás... a vég. A disznó „tarkójára” teszik a kábítót, ennek hatására összeesik, s ügyes gépek már viszik is a szúróember felé. Innen a vágósorra kerül. Gyoís és gyakorlott kezek akasztják a megszúrt disznót a konvejorsorra, végighalad a forrázón, majd a pörkölőbe... Kegyetlen helyen vagyunk, Az emberre nézve is az. Az itt dolgozókról szakad a víz, a perzselők ontják a forrósagot, szellőzés mintha nem is lenne. — Van legalább 45 Cel- sius-fok — mondja Bálint Mihály. Pihenésre nincs idő. Óránként 130 sertést vágnak. Az azt is jelenti, hogy 10—20 tonna óránként az anyag- áramlás. Nemcsak itt, hanem végig a vágósoron nagy * gondot okoz ez. Későb az igazgatótól, Hartmahn Lajostól kérdezem: — Igaz, hogy minden többletvágás növeli a veszteséget? — Igen, így van, de vágni kell. — Azt mondták többen nekem, hogy ennek ellenére ön vállalta: a kapacitást, az éves tervet jelentősen megnöveli. Ez rendjén is van. De azt is vállalta, hogy csökkenti a kombinát veszteségét. A többletvágásért elismerést kapnak majd, a veszteségért pedig büntetést. Melyik éri .meg? — A többletvágásért többletbért kapunk. A .veszteséget tényleg csökkenteni kell, és a fokozott ütemű feldolgozás a veszteséget növeli, de az országban az idén több a sertés, mint az előző években volt... Vállaltuk vagy nem vállaltuk az ezzel járó nehézségeket, most ezen kár lenne vitatkozni. Az igazi veszteségeink máshol keletkeznek. Tavaly a mérleg szerinti veszteség sok millió forint volt. Az idén eddig is több milliónál tartunk. De nemcsak a többletvágás miatt. — Azt tudom, hogy jelentős mértékben növeli terheiket, hogy a beruházási költség kamatai magasak, hogy új üzem lévén, magas az amortizáció. Ami azt is jelenti, hogy közel 20 százalék jövedelmezőségi szintet kellene elérniök ahhoz, hogy egyenesbe jussanak. — Az előbbiek objektív tények, befolyásolni nem tudjuk őket. A beszélgetéseim során kitűnik, hogy a szekszárdiak nem akarnak másra mutogatni. Elindult az a folyamat, ami lehetőséget ad arra, hogy a belső veszteségeket keressék meg. Az igazgató mondja: — A begyakorlás hiányáról és a rossz munkáról beszéljünk inkább. Kaposváron vagy Pápán a sertéscombból 35 százaléknyi dobozolt sonkát nyernek, nálunk ez csak 19 százalék! Ezt a részt kell helyrehozni, keményen és néha nem tetsző intézkedésekkel. A legfontosabb dolgunk 1984-ben, hogy a főtermék-kihozatali lemaradást behozzuk. őszinte beszéd. Még mindig itt állunk a vágósoron. Bálint Mihály az állatok bőrét mutatja. — Nehéz így exportra termelni. Az ide kerülő állatok A szúróhelyen gyakorlott szakemberek dolgoznak fehérek, kis részük fekete foltos. Külföldre csak a fehér szőrű sertést lehet feldolgozni. Nehéz olyan nyugati cégekkel versenyezni, ahol a feldolgozott sertések olyan falkából valók, ahol a súlyeltérés öt százalékon belül van, ahol még a sertés színe is „be van állítva”. Az igazgatónak mondom, hogy Bálint Mihálynak az volt a kérése: ha segíteni akarok és tudok, akkor arról írjak, hogyha az alapanyag nem egységes, abból mennyi hátrány származik. — A sertések hetven százaléka nagyüzemből kerül ki, a többi harminc százalék pedig a kisgazdaságokból. Ez így rendben is van. De, míg Dániában háromfajta sertés van, nálunk harminc. — Milyen igényeik vannak? — A hússertés az elsődleges, kevés zsír nélkül. — És milyet kapnak? — Sokfélét. A nagyüzemben szinte teljes egészében a fehér sertés a honos. A kisüzemekben pedig a tarka, az öves és a fekete. Nagyon nehéz ezen változtatni. — Megpróbálják? — Vállalatunk tenyész- koca-kihelyezéssel segít a termelőknek. Olyan kocákat adunk, melyeknek a szaporulata megfelel az iparnak. Fajtatiszta kanokat is adunk ki, mert ma még nagyon sok a zugkan. Leragadtunk a vágósoron. Az emberekkel, az emberekről kellene többet tudni. Zoboki Béla művezető Pécsről jött Szekszárdra. Vele beszélgetünk a művezetésről, a fiatalokról, a munkahelyhez való kötődésről. Mert ez utóbbi a legfontosabb. Fiatal a vállalat, szinte máról holnapra verbuváltak ide 2600 embert. Belőlük, velük közösséget teremteni nehéz. Az első mondat, amiben megegyezünk: — Érdemes az embernek idekötnie magát. A karámban, haladva a vég felé (Folytatjuk) A perzselők hőségben vannak napi nyolc órában HAZAFI JÓZSEF Gottvald Károly