Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-02 / 128. szám
1984. június 2. TOLNA \ Képújság 5 Értünk a szóból...? Félő. hogy nem értünk, ami szerencsére nem naponta jut eszünkbe, pedig az élet éppen elég példával szolgál. Humorunk? Tetszenek még emlékezni a csörge-tói szörnyre? Saját teremtményem volt, évekkel ezelőtt egy uborkaérlelő pillanatban kreáltam és fergeteges sikert aratott. Loch-ness hasonnevű agyalmányától plagizáltam és már akkor se vigasztalt, hogy több írásom, melyekhez hetekig gyűjtöttem az anyagot, napok alatt feledésbe merült. Ez a kis szissze- net azonban olyannyira hatásos volt, hogy az egyik — hadd ne említsem melyik — iskolában figyelmeztették a gyerekeket: — óvakodjanak a Csörgétől! Nem azért, mert ott (akkor) valóban szörnyű állapotok uralkodtak, hanem a veszélyes vízi rejtelem miatt... Feleségemmel és a 6-ots helyi járatú busz számos utasával együtt fültanúi voltunk egyik polgártársunk háborgásának. Az illető mindennek elmondta a hatóságokat, akik nem átallták Garay János szobrát a mi szerkesztőségünk elé helyezni, anélkül, hogy a város közvéleményét megkérdezték volna. Április 3-a volt, kis fotó-humoreszkünk természetesen április 1-én jelent meg. Ne nevessünk, kérem! Legalábbis ne sokáig. Vagy arról van szó ugyanis, hogy amit megírt az újság (bemondott a rádió) még akkor is szentírásnak számít, ha nem értünk egyet vele, ami hiba. Vagy*arról, hogy a két kis vicc — melyek értékét, színvonalát most ne firtassuk — teljesen félresikerült, mert komolyan vették. Elfelejtettük volna a tréfát? Ennyire nincs humorérzékünk? Mivel újságot írok, nem szentírást, szigorúan magántermészetű az a véleményem, hogy humorérzék nélkül nem lehet, vagy csak igen keservesen lehet élni. Alapműveltség? Ügy hozta a sors, hogy az idei esztendőben másfél hónapig vendégeskedhettem a megyei kórházban. Osztályunk gyalogszerrel a szerpentinen, vagy 80 valahány lépcső kaptatójának leküzdése árán volt megközelíthető. Az egyik távozó beteget a fülem hallatára ültette le az előcsarnokban a felesége, addig is, amig legyalogol a városba taxiért. Felhívtam a figyelmét a 2 forint árán 3 percig működtethető készülékre. Tanúsíthatom, hogy jó volt, naponta használtam. ö nem, a férje sem, mert nem mert hozzányúlni. Inkább gyalogolt, az ember pedig békén várakozott. Van szemem az ilyesmire, legalábbis alap-iskolai műveltséggel rendelkeztek. Konok fajtából származom, emellett 6 heti kórházi lét az önkritikát is kifejleszti. Utóbbi jóvoltából (magamban) elismertem, hogy akadémiai képesítésem ide-oda, csak fel- kattintani tudom a tévét, de két értelmes mondatra se lennék alkalmas, ha működésének elvét kellene ismertetnem. „SHARP” mintájú kis zseb-számológépemről nem is beszélve... Konokságom arra vezérelt, hogy egy frissen érettségizett betegtárstól felvilágosítást kérjek, miért ad áramot a zseblámpa-elem. Nem tudta. Minden rendben van az alapműveltségünkkel? Ha az egészségügyit is hozzáteszem, akár eskü alatt is vallhatnám, hogy semmi sincs. A reggel-este egész napra kiosztott és tervszerűen el nem fogyasztott gyógyszertablettákra gondolok. („Ki tud ennyit lenyelni?” — szó szerinti idézet.) Műpártolásunk? A Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat bejáratánál van egy következetesen megcsonkított lábú szobor. Nőalak. Sejthetőleg sose javítják már ki, mert 1-1 javítás 30 ezer forintba kerül. Lábtörő tettest még nem sikerült fogni, a vállalatnak pedig — az igazgató legnagyobb sajnálatára — nincs erre pénze. Meg lehet érteni. Amiként azt is meg lehet érteni, hogy dinamitot se szereltethet a kő-hölgybe, hogy legalább egyszer hatásosan visszarúghasson azokba, akik erőművi úton gyakorolják műpártoló hajlandóságukat. Ugyanígy a Gemenc-szálló előtti, immár úgylehet örökös agancshuilás állapotában lévő szarvasbikácskába se lehetett magasfeszültségű áramot vezetni. Természetesen környezetvédelmi okokból. Értettünk a művészetekről elhangzott oly sok szóból? (Iskola, rádió, tévé sorozatok, újság...) Zsákutca? Az előbbi hadirokkant nőszobortól kőhajításnyira van az Ybl Miklós utca, mely gyaníthatólag a közeli tervezők együttmunkálása révén kapta a nagy előd nevét. Csinos utca, zsákutca. Ott csinos, ahol a házak magántulajdonban vannak, ott sivár, kietlen, ahol nem. A véletlen úgy hozta, hogy nemrég áttanulmányozhattam egy tragikus körülmények közt elhunyt tervezőmérnök levelezését, amit a legkülönbözőbb hivatalos szervekkel folytatott. Egyebek közt az ebben a pillanatban is kész utca rendezési tervét is láthattam, melynek megvalósításához csak néhány helyi lakos jóakarata hiányzott, meg egy-két autó parkírozás! helyének megváltoztatása. No, meg némi társadalmi munka. Mindez már végérvényesen zsákutcába jutott, összefogó erő — mely olykor egyetlen személytől is származhat — hiányában. Ne tessék a társadalmi összefogás számtalan pozitív megyebeli példájára hivatkozni, melyeknek csak örülni lehet. Minden megyejáró újságíró szolgálhatna negatívumokkal is. Mégis pozitívummal zárom ezt az eszmefuttatást. A szekszárdi Mészáros Lázár utca három toronyháza közül az egyik nemrég új házfelügyelőt kapott. Azóta ragyog a tisztaságtól. A házfelügyelő család egy idős asszonytagja már virágoskertet is varázsolt a ház elé, melyben egyébként 73 lakás van. Mindezt ő egyedül. Pedig a Mészáros Lázár utca nem is zsákutca... Kérdés, hogy mi, ottlakók értünk-e majd (idővel, talán, véletlenül, egy ici-picit) a szóból...? ORDAS IVÁN Konyha a város szélén A Baktában lévő — 5-ös számú Általános Iskola jelenleg még a város szélén van. Nem mintha idővel bejönne a központba — bár az 1-es számú iskola tanulói biztosan nem bánnák — a konyhája miatt, hanem a város terjeszkedik egyre kijjebb. A szekszárdiak szép, új iskolája szép, új konyhával és ebédlővel rendelkezik. A változatos és javuló menüt átlagosan 950 személy részére készítik naponta. A napközisek száma 650. Akik a gyerekek és a tanárok étkeztetéséről gondoskodnak, 14-en vannak és mind a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat dolgozói. CZAKÖ SÁNDOR Megterítik az asztalokat a 300 személyes ebédlőben A konyha ezerkétszáz adag készítésére alkalmas Tízórai az osztályteremben Készül az uzsonna Tészta — gránátoskockához Kóstolnak a szakácsok ... Szépen sorban, mint a nagyok Nekem izük ... de ők az igazi meósok