Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-12 / 110. szám
4nÉPÜJSÁG 1984. május 12. Az ellátást magas színvonalon kell biztosítani Minim négyzetméterre szükség van Több helyet kapni nem - jól kihasználni lehet Bőséges áruválaszték, ízlésesen tálalva Boltba járók vagyunk mindahányan. Mi férfiak is rákényszerülünk gyakran, asszonyaink pedig igazán „profik” ebben. Aztán van még egy kategória, a bolti dolgozók, akik egyszer kereskedők, másszor vásárlók — amikor mást árusító üzletbe térnek be. Tapasztalataink tehát vannak a kereskedelem területéről, akár a pult egyik, akár a másik oldalán állunk. A megközelítés, persze más, de a gondokkal és sikerekkel egyként van módunk találkozni. Semmiképpen sem valamiféle számlabenyújtással és követelőzéssel írom le az alábbiakat, de a tény az tény marad akkor is, ha pillanatnyilag nem tudunk rajta alapvetően változtatni. Arról van szó, hogy boltjaink többsége — akár az eladóteret, akár a raktárterületet nézzük — kicsi. Szek- szárdra sokszorosan igaz ez. Viszont tény, hogy belátható időn belül sem bővíteni, sem újabbakat építeni — legalábbis nagy mennyiségben — nem tudunk. Az adott helyzetből kell kiindulni. Erről a kérdésről beszélgettünk két szekszárdi boltvezetővel. Egyikük, Zö- rényi Zoltánná a Kölcsey lakótelepi könyvesboltot, másikuk Tóth Istvánná, a Bar- tina ABC-áruház vezetője. Gondjaik lényegében azonosak, de nem ezért esett a választás éppen erre a két boltra, hanem azért, mert ez a könyvesbolt a megyében a legnagyobb és — ha jogutódnak fogjuk föl akkor — a legrégibb. A Bartina-áru- ház pedig most éppen fölfelé ívelő helyzetben van, már, ami a minőségét illeti. TŰL SOK A KÖNYV? Mielőtt ezzel a drámainak tűnő kérdéssel foglalkoznánk, néhány dolgot el kell mondani. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat két boltot üzemeltet Szekszár- don, valamint öt könyvárusító pavilont és számos bizományossal is rendszeres a kapcsolatuk. Aztán az áfészhoz tartozó boltokban is folyik még könyvárusítás, de azzal most ne foglalkozzunk, hiszen ott „csak” melléktevékenység. Ez a bolt, a Kölcsey-lakó- telepi, a legnagyobb. Helygonddal küszködnek. A boltvezető azt mondja, hogy túl sok a könyv. A kijelentést először félreértettük, aztán megmagyarázza, hogy nem a megjelenő könyv a sok, hanem a példányszám. Most kilencmillió forintos raktárkészlet terheli a boltot és ahogyan ez fogy, úgy jön folyamatosan az utánpótlás. Nem nagy raktárkészlettel van a baj, hanem nem mindig a keresett könyvek jelentik a felhalmozódott készletet. Csak egy példa: a Jó- kal-sorozatot szinte egy időben négy kiadó jelentette meg. Hát ez egy kicsit tényleg sok. Talán lehetett volna jobban összehangolni a kiadói tevékenységet. Naponta körülbelül százan fordulnak meg a könyvesboltban — ebben az egyben —, akiknek zöme igényli az eladók közreműködését, az önkiválasztás tehát egészen más, mint egy élelmiszer- boltban. A napi forgalom 40 ezer forint körül van, a havi olyan egymilliós. Az éviből hárommillió a hanglemezforgalom. A munkát tízen végzik. Az áru kínálata, meggyőződhetünk róla, kultúrált. Nem panaszkodnak, bár azt sem hallgatják el, hogy munkájuk nehéz. Esztétikusán, tágasan igyekeznek berendezni a boltot, hogy a vevő megtalálja, amit keres, s kellemesen érezze magát nézelődés közben. MI VAN, HA VAN HIÁNYCIKK? A Béla téri Bartina ABC immáron patinásnak számít, pedig a régi szekszárdiak szemében még ugyancsak fiatal. Elég az hozzá, hogy a gond itt is hasonló, mint a könyvesboltnál, kicsi a raktárterület, kicsi az eladótér. A bolt dolgozói, tizenheten, havonta közel hárommillió forintot forgalmaznak. Ez évi tervük közel 40 millió forint. Mindez, érthetően, nem érdekli a vásárlót, annak érzékeltetésére azonban érdemes elmondani, hogy keményen meg kell dolgozni a kultúrált kereskedelemért ebben az üzletben is. Nem könnyű a mintegy másfélezer áruféleséget úgy elrendezni, hogy lehetőleg mindent ott találjon meg a vásárló, ahol annak a rendeltetésszerű helye van. — Szakosítjuk az áruféleségeket — mondja az üzletvezető —, sőt ha van hiánycikk akkor úgy csoportosítjuk az árut, hogy a helyettesítő cikket ugyanott találja a vevő. Egy áru, egy helyen és könnyen elérhető helyen — ezt az alapelvet igyekeznek betartani ebben a boltban. Többek tanúsága szerint, nem is sikertelenül. Naponta két—két és félezer vevő kívánságára tenni nem könnyű. Sőt, talán nem is lehet, de megkísérelni érdemes. Ebben pedig — különösen egy önkiszolgáló boltban — a megfelelő kínálat jelenti a legnagyobb segítséget. AZ ÁRU ADJA EL ÖNMAGÁT, DE... Mindkét boltvezetővel megállapodtunk abban, hogy az áru Önmagát adja el. Azonban hozzátették mindketten és magunk mint vevők csatlakoztunk hozzájuk, de... Ha az áru jó, ha friss, ha szép a csomagolása, ha szépen tálalják és ha van iránta érdeklődés, akkor nyert ügye van. Ez egyébként mindenfajta árucikkre érvényes és egy könyvesboltban, végső soron, a könyv is áru. Aztán megállapodtunk abban is, hogy lehetőleg minél több árut kell elhelyezni az eladótérben, de úgy, hogy ez sose keltse a zsúfoltság látszatát, az árubőségét viszont igen. A teljes választékkal álljunk a vásárló elé, viszont biztosítsuk számára a választás, sőt a válogatás lehetőségét. Hiánycikkek voltak, vannak és biztosak vagyunk benne, hogy lesznek is még sokáig. Itt is, ott is. Helyettesítőről gondoskodni kell. S ha helyettesíteni végképp nem lehet, akkor kultúráltan kell közölni a nem mostani, de leendő vásárlóval, hogy szíveskedjék befáradni később. A csomagolás, igen sokszor, sajnos adott, a tálalás és a kínálat azonban elsősorban a kisboltok dolga. Két példát említettünk a boltok sorából. Hisszük, vannak jobbak, tudjuk, vannak rosszabbak is, de az általánosságok egy részének levonására ez a két bolt is elegendő volt. > LETENYEI GYÖRGY Fotó: Kapfinger András Kis helyen is lehet szé pen kínálni a könyvet Mit tudunk a (kút)fúrásról? Félő, hogy semmit, pedig kutakkal valamilyen formában és úton-módon mindenkinek akadt már dolga. Végtére is, ha a városi ember megnyitja a csapot, mert fürödni akar, vagy teát szeretne főzni, a remélhetőleg tisztán csorduló víz valamelyik kútból származik. Ezeket a kutakat gondosan ellenőrzik, hiszen elgondolni is rossz, ha több tíz- vagy éppen százezres nagyságrendű városok lakói szennyezett, vagy éppen mérgezett vizet innának. Ugyanez a metódus szerencsére már egyre több kisebb településen is következő, hiszen évről évre szaporodnak a különböző törpevízművek, melyek gyakorta egyáltalán nem is olyan nagyon törpék, ezenkívül törpének még véletlenül se nevezhető anyagi terhekkel járnak. A régebben születettek (= idősebbek) kisebb ten- gerszemnyi csordakutakra is emlékeznek, melyek falát egy nagyobb mai lakóház felhúzásához elégséges tégla borította és melyekből ugyan soha nem fogyott ki a víz, azt felhúzni azonban nem kis erőt igénylő fizikai munka volt. Lévén egy-egy ilyen kút vödre legalább 15 —20 literes és holmi csapok csavarásáról szó se lehetett. Maradjunk azonban a fúrt kutaknál. A szakma Vágvölgyi László kútfúró mester, a megye egyetlen ilyen főhivatású kisiparosa, nagyjából mindent tud a szakmáról. — Aminek megszerzéséhez mi kell? — Természetesen a megyei tanács illetékes osztályának engedélye! — És az engedélyhez? — Fúrómesteri vizsga. Nekem emellett még egy gépipari technikusi és egy villamosipari technikumi oklevelem is van. — Mióta fúr kutakat? — Élőiről kezdem. Az Országos Földtani Kutató Vállalatnál húsz évet dolgoztam. Ezután hazajöttem a megyébe a Víz- és Csatornamű Vállalathoz. Szekszárdi születésű vagyok, noha most szálkai lakos. Itt két évet töltöttem. Majd a dömsödi Dózsa Tsz-hez kerültem. Az elsőként említett munkahelyem jóvoltából bejártam Szíriát és Libanont, ami mostanában nem a legbékésebb vidék. Akkor az volt. Damaszkusztól 40 kilométerre 18 hónapig kutattunk víz után a sivatagban. 1984. februárja óta önálló vagyok... — Megtanult arabul? — Ragadt rám annyi, amennyi a megértetéshez kellett. — És az itthoniakkal hogyan érteti meg magát? — Nem arabul, de nem is könnyen. A/apIsmeretak Ez az, amivel majdnem senki sincs tisztában. Se a magánmegrendelő, se az állami- vagy szövetkezeti. Szükséges: 1. Vízbeszerzési szakvélemény a VÍZIG-től. 2. Megfelelő engedéllyel rendelkező tervező. 3. Részletes tervdokumentáció, amit felülbírálnak és valamilyen részletében többnyire módosítanak. 4. A tanács műszaki osztályának engedélye. 5. A munka megkezdése előtt legalább 8 nappal ennek bejelentése az illetékes hatóságnál, mely, 6. a munkavégzést folyamatosan ellenőrzi. — Mindez nem tűnik éppen gyorsnak... — Nem is az! Nagyjából öt hónapba kerül, de ez az egyetlen járható, törvényes út és mindemellett még fontos is. Egy részletes tervdokumentáció kerül az asztalra. Kisebb grafikai remekmű. Kiderül, hogy legfontosabb a kút felső részén a csőrakat cementezése, ami 8—10 méter mélységig kizár bármilyen szennyeződést. Környezetünkben — kis túlzással — maholnap már más sincs, csak szennyeződés. — Ez valóban az egyet- 1 e n járható út? Dehogy! Kontárok Hivatalos engedélyt hosz- szú évek óta alig-alig adtak ki. Fúrt kutak mégis törne-, gével „lettek”. — Kinek van ehhez felszerelése? — Nekem. Hosszú évek munkájával szereztem, jórészt magam gyártottam. Nagyjából egymilliós érték. — Hány kutat fúrt eddig? — Mint magán-kisiparos most kezdem az elsőt. — És a többi? Kontárok alkotásai. Többnyire a megye területén különböző kutatófúrásokat végző, talajmintát vevő vállalatok embereinek partizánkodása révén jöttek létre. Fusiban, munkaidő után, állami gépek maszek felhasználásával. A vízügyi-, főleg pedig az egészségügyi szabályoknak fittyet hányva. Elképesztő példák tömege kerül terítékre. Termelőszövetkezeteké, melyek a Duna pillanatnyi vízállásától függően, vagy éppen aszálykor hirtelen szükségét érezték egy-egy tüstént megfúrandó kútnak, majd egy erősebb hét után megelégedtek a régivel. Egy gazdálkodóé a Sárközben, akinek kontár- kútja pontosan egy hétig adott vizet, de az is szennyezett volt. A közgondolkodásra jellemző, hogy régi, felhagyott kutakat magánházaknál előszeretettel használnak: — emésztőgödrökként. Azzal, hogy a trágyalé a földben merre talál magának utat, senki nem törődik... — Állami vállalat nem foglalkozik kútfúrással a megyében? — A Víz- és Csatornaműnek egy ideig volt felszerelése. Aztán ezt átadták Somogyba, úgy tudom nemrégiben került vissza... Drága mulatság kutat fú- ratni ? — Drága! Én a KIOSZ- szabvány szerint vagyok köteles dolgozni. Ennek díjtételeit csak nagyon jómódú magánember képes megfizetni. — És az állami vállalatok, termelőszövetkezetek ? — Nos, nekik nem kell árengedményt adnom... A kérdezőnek óhatatlanul az jut eszébe, hogy a jómód jelei olykor meglepő mércével is mérhetők. — Befejezésül még valamit! Azt már elárulta, hogy mi kell a kútfúráshoz. De ön személy szerint miért lett kútfúró? — Szeretem a vizet! Nagyon nagy baj lenne, ha ezt az egész megyében csak egyetlen emberről, egyes szám első személyében lehetne elmondani. . ORDAS IVAN I Ezzel a sajátos szerkezettel s szekszárdi Kálvária domb tetejétől a talpáig le lehetne fúrni™
