Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-06 / 105. szám

r MÁJUS Névnap: Ivett, Frida. 6 A Nap kél 5.19 — nyugszik 20.03 órakor. VASÁRNAP A Hold kél 9.00 — nyugszik — órakor. Százhetven évvel ezelőtt, 1814. május 6-án született Szentesen, és 73 éves ko rában, 1887-ben ugyanitt halt meg Kosztka Károly ki váló mérnök, feltaláló. V __ __y Csigaszezon Jó kereseti lehetőség — kiváló exportáru Törökországba indul a tolnai éticsiga KOMMUNISTA SZOM­BAT. Tegnap, a BHG szek­szárdi gyárában kommunis­ta műszakot tartottak, me­lyen 110-en vettek részt. O TÍZÉVES A SIÖ AR- VlZKAPU. Május 10-én az árvízkapu átadásának tize­dik évfordulóján a Magyar Hidrológiai Társaság Tolna megyei csoportja ülést tart tíz órakor a KDT szekszárdi szakaszmérnökségének ta­nácstermében. * ÖRÖKMOZGÓ. A de­csi pedagógus KlSZ-alap- szervezet egy évvel ez­előtt Örökmozgó elneve­zéssel szakmai műveltségi vetélkedősorozatot hirdetett meg a Tolna megyében élő fiatal pedagógusok részére. A versengés, ami tegnap, szombaton fejeződött be, cél­ja az volt, hogy szakmai ön­művelésre serkentse a részt­vevőket. A tegnapi negyedik és egyben befejező forduló­ban neveléselméleti és okta­táselméleti témákból ver­senyzett, mérte össze erejét a tizenegy, öt pedagógus al­kotta csapat. #SPANYOLORSZÁGBAN forgat a Gyöngyössy Imre— Kabay Barna rendezőpáros. A Jób lázadásának alkotói most Garcia Lorca: Yerma című művét filmesítik meg Gudrun Landgrebe, neves nyugatnémet színésznő fő­szereplésével. A produkció­ban szerepet vállalat Sulyok Mária is, s játéklehetőséget kapott Kovács Titusz, Pau- dits Béla, Zenthe Ferenc. A felvételek Pampaneirában — a Sierra Nevadában — két­ezer méter magasságban ké­szülnek. Tolna megye útjain 1984. május 7. és 13. között az lalliábbi forgalomkorlátozó, sok lesznek. A 6. sz. fő közlekedési úton osomópant-ikorszerűsítést vé­geznek. Emiatt munkahelyi elkorláltozás és 40 kilométer/ óra sebességkorlátozás van érvényben. Az 55. sz. fő közlekedési úton hiidát javítanak. Az er­re közlekedők félpályás le­zárással találkoznak. A 65. számú fő közlekedési úton. Iregszemcse belterüle­tén is félpályás útlezárás van érvényben. A 6232. számú út Paks— Nagydorog, Sárszentlőrinc egyes szakaszain kiegyenlítő aszfaltszőnyeg-terítést végez­nék, ezért munkahelyi élkor. Iá to zás lassítja a forgalmat. A 6517. számú: Dombóvár —Nak—Lápafő út teljes hosszában továbbra is ér­O A SZEKSZÁRDI Béri Balogh Ádám Múzeumban megkezdték a természettu­dományi gyűjteményben lé­vő gímszarvasok restaurálá­sát. Május 18-án, a múzeumi világnapon a szekszárdi kö­zönség is láthatja majd ki­állításon a nagy testű álla­tokat a múzeum vadász-ha­lász termében. EMLÉKTŰRAT rendez­tek szombaton Komlón, a hazánk felszabadulásáért ví­vott partizánharcok fiatalon elesett bányászhősének, Fá­bián Bélának a tiszteletére. A mecseki bányászváros KISZ-alapszervezeteinek és szocialista brigádjainak csak­nem ezer tagja vett részt az idei emléktúrán. A komlói Felszabadulási emlékműtől a Mecsek hegyi útjain át Magyaregregyre vezető két útvonal állomásain elméleti és ügyességi feladatokat ol­dottak meg, s a célállomá­son. a magyaregregyi strand parkjában vetélkedők és kul­turális programok várták őket. # LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények — a nyere­ményilleték levonása után — a következők: négy találatos szelvénye 52 fogadónak volt, nyereményük egyenként 173 498 forint, három talála­ta 6790 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 664 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 214 292 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. vényben van a 12 tonna súly­korlátozás, ugyanakkor egy szakaszon profiljavító asz­faltszőnyeget terítenek, ez pedig munlkahdlyi eikorláto. zással jár együtt. A 6313 számú út: Kölesd— Pincehely közötti szakaszán árokrendezés folyik. Itt a munkahelyi elkorlátozáson túl 40 ki lométer/óra sebesség, korlátozás is van. A 63119. számú udvari be. ikötőút egy szelvényében hi­dat szélesítenek. A tábla 40 kilométer/óra sebességet en­gedélyez. Felületi bevonások miatt a 6535. út: Bonyhád—Tevel— Murga egyes szakaszain, a 51164. számú fácánlkerti be­kötőút és a 51165. számú bogyiszlói bekötőút egy sza­kaszán munkahelyi elkorláto. zást és 40 kilométer/óra se­bességkorlátozást léptettek életbe. Tolna megye a „csigater­mő” területek közé tartozik, az országnak ezen részén gyűjtik be a legtöbb éticsi­gát. Több mint húsz nagy céggel van a Tolna megyei Zöldért Vállalatnak szerző­dése, és mintegy tucatnyi azok száma- akik különféle vállalkozásban gyűjtik a csi­gát. A csiga jó kereseti lehe­tőséget ad, hiszen egy-egy személy naponta 20—250 ki­lót is összeszed. Vannak olyan csapatok, amelyek jól ismerik a terepet, főleg a Koppány és a Kapos men­tét, patakok, csörgedező for­rások vidékét, ahol a csiga jó tenyészhelyet talál. A Tolna megyei Vendég- látóipari Vállalat versenytár­gyalást írt ki a bonyhádi Sport presszó és Kedves cukrászda szerződéses üze­meltetésére. A két egység vezetője a kiirt versenytár­gyaláson jelentkezett és megkötötte a vállalattal a szerződést. Mindkét üze­meltetőnek havonta átalány­díjat kellett fizetni az üzle. tekért. 1983 évben az egyik presz. szóért havi 74 089 Ft-ot. a másikért 69 891 Ft-ot. A két szerződéses üzemeltető azon­ban úgy érezte, hogy nem ta­lálja meg számítását és pert indított a Tolna megyei Ven. déglátóipari Vállalat ellen. Keresetükben az átalánydíjat kérték csökkenteni havi 56 714 Ft-ra, illetve 50 700 Ft-ra. A kérelmüket elsősor­Az idei szezon április 18- án kezdődött, s az első szál­lítmányokat 19-én küldték Mözsre. Tudni kell erről a fontos exportáruról, hogy a háznak legalább 28 millimé­ter átmérőjűnek kell lenni. Egy kiló csigáért a felvásár­ló 12,70 forintot ad. A sze­zon május végéig, június első hetének végéig tart. A mostani időjárás kedvező, van csiga bőven, csak éppen nem mind éri el az export­igényt, hiszen tudjuk, hogy a hazai étlapunkra még nem került ez fel. Főleg a nyu­gati országokba, ott is a kü­lönleges vendéglőkbe szállít­ják közvetlenül Mözsről, hű­tött vagonba. kamionba rakva a Tolna megyei csigát. ban arra alapozták, hogy szerintük a vállalat túlságo­san magas átalánydíjjal hir. dette meg az üzleteket és ezért ők nem érhettek el olyan hasznot, mint amire számítdttak. Hivatkoztak arra is, hogy 1983 év elejétől már csak drágábban tudták vá­sárolni a cukrászsüteményt és fagylaltot a vállalattól. A Szekszárdi Városi Bíró­ság előlit folyó perben az ügyet elbíráló Dr. Szöllősl Gábor bíró ítéletében a fel­peresek keresetét elutasítót, la. ítéletében a következőkre mutatott rá: szerződéses üzemeltetésnél azzal köt a vállalat szerződést, aki a ver­senytárgyaláson a legnagyobb összegű 'ajánlatot teszi az átalánydíjra. Az átalánydíj, nak nem kell akkorának len. Eddig körülbelül tíz vagont lehetne megtölteni a kiváló minőségű áruval. Mert Mö- zsön nemcsak szakszerűen csomagolják, osztályozzák az árut, hanem meg is tisztít­ják. Szerdán egy kamiont rak­tak meg éticsigával, a cél Görögország, csütörtökön egy kamiont Törökországba küld­tek. Szállítottak már egy- egy vagonnal Svájcba, Fran­ciaországba, Görögországba és Törökországba. A tiszta, három napig éheztetett, 28 milliméter át­mérőjű csiga tehát elindul pénzszerző útra. A MAVAD- on keresztül az idén 22 va­gon csiga exportját tervezik. Pj-Bj ni. mint az elérhető haszon­nak, hiszen az függ az üzlet körülményeitől, az üzletveze­tő rátermettségétől is. Aki szerződéses üzemeltetésre vállalkozik, annak számítani kell a kockázatra. Megtévesz­teni természetesen^nem sza­bad a jelentkezőket, de itt mind a két üzletvezető már korábban ismerte az üzlet élérhető forgalmát, hisz en­nék tudatában vállalta a szerződést. A bíróság álláspontja sze­rint a bérleti díj utólagos megváltoztatása éppen a szerződéses üzemeltetőket juttatná tisztességtélen előnyhöz a vállalattal szem. ben. Az ítéletet a peres felek tu­domásul vették. ÉBERT GYÖNGYI Népi ellenőrzés Munkaidőn kívül? A megyei népi ellenőrzési bizottság legutóbbi ülésén meghallgatta a megyei ta­nács tájékoztatását arról, hogy az 1982-ben végzett vizsgálat után — amely or­szágos ellenőrzés része volt — milyen intézkedéseket tet­tek annak elősegítésére, hogy az állampolgárok mun­kaidőn kívül intézzék, illetve intézhessék ügyeiket. A vizsgálat megállapításai alapján a megyei NEB ja­vaslataiban többek között ráirányította a figyelmet ar­ra, hogy a nagyobb telepü­lések, valamint a munka­erőt kibocsátó községek ta­nácsai hatékonyabban mű­ködjenek együtt az állam­polgárok ügyeinek intézésé­ben. A falugyűléseken, vá­roskörnyéki tanácskozásokon, tanácstagi beszámolókon hangsúlyozottabban szerepel­jen a tanácsi szervek ügy- félfogadási rendje, rendsze­re. A tanácsi és a nem ta­nácsi gazdálkodó szervek működjenek együtt az állam­polgárok ügyintézésének elő­segítésében. A tanácsok szor­galmazzák a szolgáltató, a kereskedelmi, a pénzintézeti, az egészségügyi szervek nyit­va tartási idejének, a mun­kaidő védelmének megfelelő megállapítását. A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság jelentése alap­ján a Minisztertanács ha­tározatot hozott, a megyei tanács elnöke pedig utasítást adott ki a helyi tanácsok és a megyei tanács szakigazga­tási szerveinek, az ezzel a témakörrel kapcsolatos fel­adatokról. Felhívta a figyel­met az utasítás a fentebb ja­vasolt kérdésekre, például arra is, hogy a megváltozott ügyfélfogadási időről a la­kosság, valamint a munkál­tatók széles körben és folya­matosan tájékoztatást kapja­nak. Reprezentatív felmérés alapján folyamatosan tájéko­zódjanak arról, hogy az ál­lampolgárok ügyeiket milyen mértékben intézik saját munkaidejükben, illetve azon kívül, kihasználják-e a tanácsi szervek által bizto­sított, munkaidejükhöz is igazodó új ügyfélfogadási le­hetőségeket. Valamennyi tanács felül­vizsgálta — a társ szervek­kel, a szakszervezettel egyet­értésben — ügyfélfogadása rendjét. Az ügyfélfogadás időbeosztásának, gyakorisá­gának és időtartamának új­bóli szabályozásakor figye­lemmel voltak a helyi szoká­sokra, körülményekre is. Be­vezették a szerdai egész na­pos meghosszabbított ügyfél- fogadást, természetesen vál­takozó időkezdéssel és befe­jezéssel. A szombati ügyele­tet megszüntették. A 40 órás munkahétre való áttérés mi­att aztán újra kellett szabá­lyozni az államigazgatás munkarendjét. A helyi taná­csok a területükön működő nem tanácsi szerveknek megküldték az ügyfélfogadás időbeosztását, 1983-ban pe­dig megvizsgálták az ötna­pos munkahétre való áttérés tapasztalatait. A közelmúltban felmérést végeztek a tanácsi appará­tusok nyújtott ügyfélfogadási idejének kihasználtságáról. Általános tapasztalat az, hogy az állampolgárok több­sége ma is munkaidejében keresi fel a tanácsokat. Nem veszik igénybe a munkaidő utáni ügyintézés lehetőségét. Tamásiban és Pakson egyál­talán nem, Dombóváron ösz- szesen hét fő, Bonyhádon kettő fő, Szekszárdon havon­ta egy-két fő jelenik meg a szerdai meghosszabbított ügyfélfogadáson. A munkaidőalap jobb ki­használása érdekében ered­ményes megoldást csak a vállalatokkal, a termelőüze­mekkel a kölcsönös tájékoz­tatás alapján, közösen lehet elérni. > Zivatarok Előrejelzés az ország területére ma estig: délnyugat felöl egyre több he. lyen, és egyre több alkalommal nö­vekszik meg a gomolyfelhözet, és 1 — előbb a Dunántúlon, majd keleten is ““ záporok, zivatarok várhatók. A mérsékelt szél csak a zivatar idején erősödik meg, akkor átmenetileg viha­rossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérsók. let vasárnap 22—27 fok között várható. V___ > Forgalomkorlátozás A tűzoltóság jelenti Nagyszokoly, Hunyadi u. 356. szám alatti családi ház mellék- épületében április 29-én a déli órákban tűz keletkezett. A tűz " következtében leégett a 60 mf alapterületű melléképület, vala­mint egy szalmakazal. A tüzet sikerült az állami és önkéntes tűzoltóknak megfékezni, mielőtt a szomszéd ház melléképületére is átterjedt volna. A tűz kelet­kezési okát az állami tűzoltóság szakemberei vizsgálják. Becsült kár 120 000 Ft. Április 30-án a 61-es út men­tén a nagykónyi „Koppány- menti Egyesült” Mgtsz tulajdo­nában lévő szalmakazal égett le. A tüzet Sütő Vilmos traktoros gondatlansága okozta, aki hul­ladékégetést végzett a kazal tö­vében, ezért 400 Ft helyszíni bír­sággal büntették. Becsült kár 5000 Ft. Május 1-én Izmény, Dózsa György u. 108. szám alatt, egy a kéménybe épített fagerenda okozott tüzet. A tűz következ­tében megégett egy fagerenda és 2 m2 területen leszakadt a mennyezet. A tüzet a tulajdo­nos oltotta el. A becsült kár 5000 Ft. Tolna megyei Tűzoltóparancsnokság A szerződéses üzemeltető pere OL VAST AM A szép lakóházakról A kultúra fogalma nagyon sokrétű kifejezés. Erede­tileg a föld művelését jelentette, de már régen nem ebben az értelemben, hanem la szellem gyarapításával kapcsolatban használjuk. De jelentéstartalma itt kitá­gult. Nemcsak a közművelődés, az oktatás nyújtotta le. hetőségeket jelenti, hanem jellemezhet egy embert is (kulturált), de senki sem csodálkozik ma azon, ha munkakultúráról vagy környezetkultúráról hall. Olvastam lapunk tegnapi számában, hogy az ÉVM pályázatán, az „Év lakóháza” óimért versengők leg­jobbjai átvehették jól megérdemelt jutalmukat. Sokat nyerünk ezzel a pályázattal. Nyertek a tervezők, az építtetők és nyertünk mi |is, akik az utcán járva egyre szebb és szebb lakóházakat, épületeket láthatunk. A szigorú szabályzók évtizedekig gúzsba kötötték a ter­vezők álmait, az építtetők kezét. Szerencsére ez már a múlt. Szaporodnak a szép házak és ez környezetünket teszi szebbé, barátságosabbá. Környezetkultúránk gaz­dagodik ezzel. A tudósításban azonban van egy figyelemre méltó mondat: „Több tervező nem tudta értékes munkáját elküldeni, mert a kivitelezők módosítottak a terven időközben, s ahhoz a munkához már nem adták nevü­ket.” Gyakorló építkezőként tudom, hogy előfordul — anyaghiány, vagy egyéb ok miatt — időközbeni terv- módosítás. de azt csak az ésszerűség határáig, esztéti­kai szempontokat is figyelembe véve szabadna enge­délyezni. És itt, még azt se bánnám, ha a törvény szigorát még következetesebben, hatékonyabban alkalmaznák... —tejé— A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551. Válogatják az „árut", a kiéheztetett csi­gákat

Next

/
Thumbnails
Contents