Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-29 / 124. szám
1984. május 29. Képújság 3 Véradó-konferencia Balatonfüreden Amit adtál: az élet Megyei diákotthoni találkozó Hazánkban harminc évvel ezelőtt, megyénkben pedig húsz éve, 1964-ben Decsen nyitotta meg kapuit az első diákotthon pusztai és tanyasi gyerekek előtt, majd ezeket sorra követte a többi. Napjainkig mintegy tízezer gyerek végzett ezekben az intézetekben. Megyénk diákotthonait képviselő tanulók háromnapos táborozáson vettek részt, így emlékezve az évfordulóra. A házigazda szerepét a nagymányoki diákotthon töltötte be. Pénteken délután — a tábornyitó zászlófelvonás után — a megyei művelődést osztály képviseletében Béres Sándorné mondott ünnepi beszédet. Majd ezt követően az igazán festői környezetben lévő váraljai úttörőtábor pavilonjait birtokba vették a gyerekek. Még az nap ismerkedési- estet tartottak A mi otthonunk címmel, majd a sikeres bemutatkozás után ki-ki kedvére diszkózhatott. Szombaton délelőtt akadályversenyen, délután pedig sport- és ügyességi vetélkedőn mérhették össze erejüket és tudásukat. Este fellobbant a jubileumi tábortűz lángja. Vasárnap délelőtt hozott anyagokból házi kiállítást rendeztek az ebédlőben. SZEKÉR JÓZSEF Környezetvédelmi információs rendszer Környezetminőséget értékelő információs rendszert dolgoznak ki Komárom megyében azzal a céllal, hogv csökkentsék a környezeti károkat. A rendszer és az ehhez tartozó adattár elkészítésére a nemrég alakult Komárom megyei Környezet- és Természetvédelmi Gazdasági Társulás vállalkozott. A témát legjobban ismerő szakemberek és országos hírű tudományos intézetek munkatársainak bevonásával több csoportot szerveztek. Ezek tagjai vizsgálják például a kémiai szerek hatását, a levegő, a víz, a talaj szennyezettségét, a hulladékok kezelését, ártalmatlanítását. Nem külön gyűjtenek adatokat az iparról, a mezőgazdaságról, s ismét külön a környezetről, hanem komplex, a gazdasági és környezeti folyamatokat együttesen tükröző adatbázist építenek ki. Valaha régen — a hagyomány szerint Mária Terézia idején — a lelkes magyar nemesek így kiáltottak fel: „Életünket és vérünket!”. A történet folytatása rendszerint az volt, hogy a nagy lelkesedés lecsillapult, s a felajánlók inkább a mások vérét áldozták fel. Szinte önkéntelenül ez jut az ember eszébe, amikor végiggondolja, hogy évtizedek óta élnek köztünk emberek, akik nem csupán felajánlják vérüket. Adják. Minden feltűnés kerülése és nagy szavak nélkül. Egyszerűen azért, mert tudják, hogy szükség van rá. S mert vérükkel segíteni akarnak, hogy más emberek életét meg lehessen ménteni. Olvastunk már önfeláldozó testvérről, aki egészséges veséjét ajánlotta fel, hogy beteg hozzátartozójának adja. S másokról is, akik önzetlenül siettek embertársuk segítségére, látva a szenvedést, a rászorultságot. Minden elismerés megilleti őket. De mit mondjunk akkor azokról, akik nem tudják, soha nem fogják, és nem is akarják megtudni, hogy kinek az életét mentette meg az ő vérük. Talán találkoznak vele az utcán, lehet, hogy mellettük ül éppen a kórházból jövet az autóbuszon. Még az sem kizárt, hogy az imént szólalkoztak össze, mert udvariatlanul válaszolt a boltban, tologatta az aktát a hivatalban, intőt adott a gye reknek, vagy drágán adta a primőrt a piacon. őket aligha érdekli, hogy milyen ember az, aki majd meggyógyul vérüktől. Számukra egyszerűen ember, beteg, vagy baleset sérültje, akin segíteni kell, hogy életben maradjon. Ha nem ott, helyben, ahol vért adtak, hát az ország egy másik városában, községében. Május 28-án hatodszor gyűltek össze az ország minden részéből a sokszoros véradók, velük együtt a véradásszervezők, vöröskeresztes titkárok és véradó-szolgálat szakemberei Arról tanácskoznak, hogy mennyire sikerült eddig végrehajtani a terveket, s hogy milyen feladatokat tűzzön a továbbiakban maga elé a véradómozgalom. A különböző életkorú és foglalkozású emberek önként jelentkeznek újra és újra, hogy vért adjanak a gyógyító munkához. Az eredmény pedig az, hogy a hazai kórházak és egyéb egészségügyi intéz mények vérszükségletét fedezi a véradók térítésmentes adománya. Nem csekélység: Ezzel egyedül állunk Európában! Ha nem is esik sok szó róla, a véradás ma az egyik legsikeresebb tömegakció, aminek jelentőségét fokozza, hogy korántsem kampányszerűen megy: évről-évre többen kapcsolódnak be ebbe a nemes mozgalomba. Két adat bizonyíttékként: az ország lakosságának 5,9 százaléké, a 18—59 év közötti — tehát gyakorlatilag a dolgozó — korosztályokhoz tartozók több mint tíz százaléka ad vért. Az eredmények mögött elsősorban a Magyar Vöröskeresztnek és aktivistáinak szervező munkája áll. A mostani korferencián éppen a szervezésről lesz a legtöbb szó, mivel ezen a téren még jócskán adódnak tennivaloK. Például olyanok, hogy az egyes megyéken belül is meg legyen mindig a felhasználásra kerülő vér, hogy mindenütt ki tudják elégíteni a mennyiségi és a minőségi követelményeket is, értve az utóbbin elsősorban a ritka és különleges vércsoporthoz tartozók felmerülhető igényeit. Természetesen vannak egyéb teendők is. A vérellátás összefügg a szakorvos- képzéssel, az orvos-továbbképzéssel, és egy sor műszaki, gazdasági feladattal is, amelyek részben meg vannak, részben meg kell teremteni a feltételeket. Hozzátehetjük: ez sem könnyű, hiszen bármennyire díjmentesen adják a vért a véradók — maga a vér tárolása, feldolgozása és felhasználása sokmillió forintba kerül. Az megintcsak természetes, hogy a bajba jutott embernek, az életveszélyben lévő betegnek nem kell fizetnie a kapott vérért — ám a láncnak csupán a két végén áll fenn a díjmentesség. Ami köztük történik, az tetemes kiadással jár, olyan kiadásokkal, amelyekre — gazdasági nehézségek ide vagy oda — semmiképpen nem szabad sajnálni a pénzt. Balatonfüredről ma már hazamennek a küldöttek — ám a konferencia a jövő hónapban folytatódik. Minden megyében lesznek véradótanácskozások és ünnepségek júniusban, illetve szeptemberben. Balatonfüredre azzal küldték képviselőiket a megyék, hogy akkor majd számoljanak be az itt végzett munkáról. VÄRKONY1 ENDRE Üdültetés az MMG-ben (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A műszergyárban az elmúlt napokban történt meg az üdülési igények elbírálása. A beutalók 80 százalékát fizikai dolgozók, ezen belül a melegüzemi és a többműszakos dolgozók, valamint a gyermeküket egyedül nevelő anyák kapták meg. A fő értékelési szempontként szerepelt a munkában való helytállás. 35 gyermek is kapott lehetőséget, hogy szüleikkel együtt a saját, illetve bérleményben lévő üdülőkben nyaraljon. Például Siófokon, Bala- tonfüreden, Hárkányban, Tiszaalpáron, Fadd-Dombo- riban, Balatonkenesén. Az 1984. évi költségvetés szerint több mint egymillió forintot fordítanak arra, hogy kultu- ráltább körülmények várják az üdülőket. Kép és szöveg: Kántás. Az MMG—AM dombori üdülője várja a pihenésre érke ző vendégeket Két harmadik hely Magyarkeszinek (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Szarvasmarha-tenyésztési (tej hozamú) napokat tartottak az Agroinform rendezésében Kaposváron. A mintegy kilencev hazai és külföldi között a magyarkeszi Petőfi Termelőszövetkezet első alkalommal vett részt kiállításon két magyartarka tehénnel, három növendék üszővel és négy növendék bikával. Ezek közül a zsűri döntése alapján az 1143/3 fülszámú Durcás magyartarka vemhes üsző harmadik és az 1033/3 fülszámú hízóbika ugyancsak harmadik díjat kapott. A termelőszövetkezet nem tart sok szarvasmarhát (315 darabot), így maximálisan tudja biztosítani a jó minőségű szálastakarmányt a tehenészetnek. A körültekmtő és céltudatos munka mel'ett a termelőszövetkezet szívesen veszi igénybe a BOSCOOP Termelési Rendszer szolgáltatásait is. A kiállításon is a BOSCOOP taggazdaságaként vett részt. Foglalkozása: égetőmester Az uzsonna csikorog a fogak között a feladatom, a tűz ébrentartása. Naponta 4—10 mázsa szenet égetek, attól függően, hogy milyen az alapanyag víz- és szántartalma. — Láttam, hogy föntről kell itt tüzelni. — Igen. Kilencvenhárom „kapszli” van elhelyezve itt, egy sorban négy darab. Műszakonként negyvenet tüzelünk. — Hányszor kell ezeket megemelni ? r— Általában negyedóránként, de mindig a tűz diktál. Volt már olyan is, hogy állandóan raktam. — Mik ezek a csigás, kerékkel ellátott szerkezetek? — Mi harangoknak hívjuk, de köznyelven ezek a huzatszabályozó szelepek, 120—150 kiló közötti súlyban, ezért a csiga. — Mondana néhány téglás kifejezést, magyarázattal együtt? — A harangok úgy vannak összekötve a téglakamrákkal, egy-egy csatornával. Ezt a csatornát mi rókaluknak hívjuk. A 14 kamra a Hoffman-féle körkemencében mind egy-egy rókalukkal van összekötve. Egy kamrában hat sor van, amit fuxninak hívunk. A kamraajtókat pedig szantérajtónak. — Értik a munkatársak ezt? — Van olyan, aki csak ezt érti meg. — Nem kifejezetten hűvös és patikatiszta munkahely ez. — Nyáron bizony nem ritka az 50—60 fok sem a ring- ben. Huzatos, poros hely, itt az uzsonna néha csikorog a fogak között. — A felesége ,is égető? — Amikor ,a hidasi bánya leállt, idehívtám. Ugyanúgy kezdte, mint én, és most a váltótársam. — Az építkezésnél volt-e téglagondja? — Nem. A cég segített eb. ben, még fuvart is biztosítottak, de ezt minden téglaipari dolgozó megkapja. Ez komoly segítség. — Szabad idejében mit csinál? — Szeretek barkácsolni, van egy kis kertünk is. Ha mindhárman szabadok vagyunk, be a kodába és irány Gunaras. Valahogy így élünk mi régi téglásdinasztia sarjai. Lefújtam jegyzeteimről a szénport, kezet fogtunk és együtt lesétáltunk a ringről. A tavaszi szélnek eresztettem a tüdőmből a kesernyés széngázt és megértettem, miért is korkedvezményes ez a munkahely, ahol házaink építőköveit égetik a mesteremberek. Minőségi ellenőrzés hagyományos módszerrel Téglakazlak és rakodó teherautók között indultam neki annak a kisvasúti sínekkel lerakott felvonóéinak, amely a ringre vezet a hidasi téglagyárban. Zaccomer Rudolf égetőmestert munka közben leptem meg a kemencén, ariy- nyira belefeledkezett a tüzelésbe, hogy csak akkor vett észre, mikor a lábam alatt lévő nyílást kívánta szénnel etetni. A kézilabdapálya nagyságú kemencetetőn középen papírral leterített asztal mellett két szék. Ide telepedtünk le beszélgetni. — Mióta dolgozik itt Hidason? — Tavaszkezdetkor múlt 27 éve. 1957. március 15-e óta vagyok „téglás” ... — Hogyan lett téglaégető? — A nagyapám és az apám is égető volt már, így nálunk családi hagyománya is van ennek a szakmának. Az első évben kemencemunkásként dolgoztam, de a rákövetkező tavasszal már téglát égettem a ringben. Fölkerültem égetőmesteri munkára. Ügy történt, mint általában lenni szokott, hogy egy idős bácsi nyugdíjba vonult... A gyárvezető megkérdezte: — Nem akarod csinálni? Én meg akartam. Már a második héten felügyelet nélkül dolgoztam. Akkor tizennyolc éves voltam, így időben kezdtem el. — Ezek szerint most 44 éves. Nem látszik annyinak. — A jövő hónapban leszek negyvennégy. Még ugyanennyivel szívesen ki is egyeznék — mondja mosolyogva Zaccomer Rudolf. — A neve nem kifejezetten magyaros jellegű ?! — A nevem is és jómagam is olaszok vagyunk. Az állampolgárságom is olasz. Ennék az a története, hogy azok az olaszok, akik itt élnek, igazi téglás-dinasztiából származnak. Udinéből származunk. A nagyszülők tavasszal átjöttek téglázni, csak a telet húzták ki otthon. Minden évben vándoroltak, aztán a két világháború közötti időszakban valahogy Dombóváron ragadtak a nagyszülők. Hidason szükség volt égetőmesterre, így apám került ide. Ez volt az alapja a mi tégláséletünknek. — Ezek szerint valami más is befolyásolta az életét? — Igen. Az anyai nagyapám vett egy szikvízüzemet, és ő látta el az egész környéket, majd az államosítás után én is odakerültem szódakihordónak. Kevés volt a pénzem, hívtak a téglagyárba, én meg hajlottam a hívásra. Nem bántam meg. — Üj szakma, új feladat... — öt év után Pécsre kellett járnom tanfolyamra. Egy nap munka, egy nap iskola. Ez így ment, és hathónapi tanulás után szakmunkásbizonyítványt szereztem. — Család? — 1960-ban ismerkedtem meg a feleségemmel és két év múlva megnősültem. A szüleimmel laktunk, aztán nekiláttam építkezni. — Olasz állampolgárként is kapott OTP-kölcsönt? — Igen, bár először úgy nézett ki a dolog, hogy nem megy, aztán mégis megkaptam, hiszen itt élek és dolgozom. Megadták. — Ezek szerint nincs is személyi igazolványa? — Nincs. Egy kék könyvem van, ami alapján lakhatási engedélyt kaptam, így élhetek Magyarországon. — Magyarnak vagy olasznak érzi magát? — Itt születtem, minden ideköt, itt van a családom, a munkahelyem. A fiam teljes jogú magyar állampolgár, és én is csak a szülői tisztelet miatt tartottam meg az állampolgárságomat. Nem is tudok olaszul egy szót sem. — Beszéljünk a munkájáról ... — Szeretem a szakmámat. Ennyi ideig csak így lehet ezt csinálni három műszakban. A nyersáru kiégetése Zaccomer Rudolf a „birodalom kapujában” M1NÁR1K LAJOS SZABÓ SÁNDOR Égetőmester — szikraesőben
