Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-18 / 115. szám
r \ MÁJUS Névnap: Erik. A Nap kél 5.03 — 18 nyugszik 20.18 órakor. A Hold kél 0.12 — PÉNTEK nyugszik 7.17 órakor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1844. május 18-án született Sárbogárdon, és 43 éves korában, 1887-ben halt meg Jobbágyiban Mészöly Géza festőművész, Mészöly Gedeonnak, a neves nyelvésznek és műfordítónak az apja. V __ __y O NYUGÁGYAK exportra. A tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet tavaly kétezer nyugágyat exportált az NSZK-ba. Az idei megrendelés 10 ezer darabra szólt, melyet a tolnai szövetkezet a héten átadott a megrendelőnek. * TARGONCAVEZETŐI tanfolyam. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál a héten a TIT-tel közösen targoncavezetői tanfolyamot indítottak. A 20 hallgató május 30-án vizsgázik és kap szakmásított jogosítványt targonca vezetésére. # AZ ÉRTÉKELEMZÉS hazai elterjesztése és rendszeres alkalmazása érdekében a Pénzügyminisztérium, az Országos Tervhivatal, az Országos Anyag- és Árhivatal, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a KISZ Központi Bizottsága pályázatot hirdet a termelés és a termékek anyagfelhasználásának értékelemzéssel történő csökkentésére. Pályázni olyan — a jelentkezés elfogadásáig meg nem kezdett — értékelemzési munkákkal lehet, amelynek célja a termelés, illetve a termékek anyagfelhasználásának gazdaságosabbá tétele. A részletes pályázat- kiírás a Pénzügyi Közlöny 1984. évi 7. számában jelenik meg. Honfoglalás Véget nem érő tavaszi madárháború színhelye a tihanyi félsziget nyugati oldalán lévő Lösz-hegy. A meleg égövi tájakról visszatérő seregélyek az idén is megelőzték az ugyancsak költöző gyurgyalagokat és elfoglalták azok tanyáit. Több napos csata kezdődött: a tihanyi löszfal üregeinek birtokba vételéért ádáz harcba kezdtek a gyurgyalagok. Hasonló viadal színhelye volt a balatonakarattyai Löszhát szakadó partjának üregfala is. A gyurgyalagok kisebb csapata végül is több napos ostrom után mindenütt Visszafoglalta az ősszel elhagyott otthonát, s az üregvár szélső helyein fészket raktak a seregélyek is; a két kibékíthetetlen madárfaj most is kényszerül egymás szomszédságában költeni. A GYERMEK-MŰVESE osztályt szerveztek Debrecenben a Debreceni Orvos- tudományi Egyetem gyermekklinikáján. A 7 millió forintos költséggel létrehozott új osztály megnyitása előtt — csütörtökön — dr. Karmazsin László egyetemi tanár, a gyermekklinika igazgatója elmondotta: csaknem egy évtizede dolgoznak már a gyermek vesebetegségek kivizsgálásának és kezelésének korszerű módszerein. A most elkészült debreceni műveseosztály elsősorban a Tiszántúlról fogad kezelésre betegeket. + A DIABETES TÁRSASÁG kongresszusa csütörtökön Tatabányán megkezdődött. Az angol, dán, csehszlovákiai, jugoszláviai, magyar, NDK- és NSZK-beli, továbbá osztrák, svéd és román orvosok, együttesen mintegy 250 szakember részvételével lezajló háromnapos tudományos tanácskozáson négy témakörben több mint száz előadás hangzik el. '-V, REPÜLÖSZERENCSÉT- LENSÉG. Hóviharba került és lezuhant egy argentin repülőgép. A fedélzetén Tierra del Fuego tartomány kormányzója és tíz argentin kormánytisztviselő tartózkodott. A szerencsétlenség színhelyén, kilenc kilométerre Ushuaiától, a tartomány központjától megtalálták a gép roncsait. Az utasoknak nyomuk veszett, feltehetően valamennyien meghaltak. O KÁBlTÖSZER-túladagolás okozta David Kennedy- nek, Robert Kennedy fiának halálát — erősítette meg szerdán Florida állam főügyésze a hivatalos vizsgálat eredményét ismertetve. A főügyész közölte, hogy a vizsgálat nyomán letartóztattak két szállodai alkalmazottat. Ezeket azzal vádolják, hogy ők juttatták a fiatalembert kokainhoz. # PÖLYAZŐSZEKRÉ- NYEK. A Medicor Művek makói gyárában a komplett kórházi, egészségügyi bútorok mellett mind több gyermekgyógyászati berendezést, bölcsődei és egyéb csecsemőgondozási célokat szolgáló bútort is készítenek. Újabban különleges pólyázószek- rények gyártását kezdték meg. A szekrényke felső részén, a habszivaccsal, illetve műbőrrel borított fedőlap a csecsemő pólyázására szolgál, az alatta lévő nyitott és zárt polcokon célszerűen elhelyezhetők a kisbaba ápolásának kellékei. Napos, száraz idő Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, napos, száraz idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól— keddig: túlnyomóan derült idő, időnként megnövekvő felhőzetből záporok, zivatarok kialakulása valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10, 15 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Új szolgáltatások az ISV-nél A kazán automatikáját köti be Szepesi József és Újvári István Termelőszövetkezetek közös vállalkozásaként, a szakosított sertéstelepek műszaki létesítményeinek kialakítására, korszerű tartástechnológia kidolgozására alakult meg a Tolna megyei Iparszerű Sertéshústermelő Vállalat. Partnergazdaságaik igényeit ma is igyekeznek maximálisan kielégíteni: tevékenységi körük a termeléstechnológiák kidolgozásától a szolgáltatásokig terjed. A fejlesztési, beruházási lehetőségek ezen a területen romlottak, ezért elsősorban az üzemeltetési gondokat igyekeznek megoldani. Füstgázelemzést végez Papp László Jelentősen bővítették műszaki szolgáltató ipari tevékenységüket, az általános szervizen, sertéstelepek javításán, felújításán kívül égőfejek és kazánok tisztítását is elvégzik. Sőt, a tavaly elkezdett kazántisztítást általános szolgáltatásként is vállalják. Emellett sterimob szervizt működtetnek Tamásiban, sertésólak, épületek tisztítását, fertőtlenítését látják el. Pakson nemrégiben fóliacsizma gyártását kezdték el. Ebből a praktikus, higiénikus lábbeliből nemcsak a partnergazdaságak, de az atomerőmű is nagy mennyiségben rendelt. Az ISV tevékenységi körébe tartozik mindezek mellett mezőgazdasági gépek beszerzésének lebonyolítása, különböző szervezési feladatok megoldása. Legújabb szolgáltatásukat pedig Dombóváron a futózott gumik forgalmazása jelenti. Május 17—18 Országos tanácskozás leogelicen Tegnap délelőtt 9 órakor dr. Blaskovich Erzsébetnek, a szekszárdi városi tanács egészségügyi osztályvezetőjének megnyitójával kezdődött el Tengelicen az az országos értekezlet, amelyet a módszertani bölcsődék vezetői részére a -Bölcsődék Országos Módszertani Intézete, valamint a megyei és a Szekszárd városi Tanács rendezett. A tanácskozásnak — mely ma ér véget, dr. Csordás Jenő megyei gyermekgyógyász szakfőorvos értékelésével — száz résztvevője és hét előadója van az ország minden részéből. A továbbképzés jellegű tanácskozás megnyitóját követően Rápolti Árpád, a szekszárdi Városi Tanács elnökhelyettese tájékoztatta a résztvevőket Tolna megye életéről, és sor került egy, a megye fejlődését dokumentáló film bemutatására is. Ezután a módszertani bölcsődék vezetői Tolna megye bölcsődei helyzetével ismerkedhettek meg két hazai előadó előadása alapján. Délután mód nyílt a hallottak kontrolljára is, amennyiben a bölcsődevezetők meglátogatták Szekszárdon a megyei továbbképző bölcsődét. Vonatszerencsétlenség Harminckilenc ember megsebesült, köztük öten súlyosan, annak a vasúti szerencsétlenségnek következtében, amely az egyik londoni pályaudvaron történt. A beérkező vonat nem tudott idejében fékezni, és a síneket lezáró ütközőbaknak rohant. Alpinisták a hűtőtornyon Az Ózdi Kohászati Üzemek 52 méter magas, 35 méter átmérőjű III. számú vasbeton hűtőtornya 1952-ben épült. Az eltelt 32 év alatt — a szakemberek szerint — a torony olyan állapotba került, hogy szükségessé vált az építményen egy szerkezeti felülvizsgálat elvégzése. Ezt a vizsgálatot — amely a torony belső és külső betonelemeire és acélszerkezetére terjed ki — a Penge-Beton elnevezésű GMK alpinista szakemberei végzik, és ágy nincs szükség a mintegy hárommillió forint költséggel felállítandó állványzatra. OL VAST AM Elrepült! Elrepült, de máris hiányzik. Természetesen a szekszárdi saskeselyűk egyikéről van szó, amelyik tegnap Velencébe „repült". Igaz, kissé közvetett módon, mert nem a saját szárnyain, de mégis dicsőségesen. Nincs tudomásunk arról, hogy megyénk területéről valaha is távozott volna köztéri alkotás világszerte rangot jelentő kiállításra. Kossuth-díjas művészünk, Varga Imre műve az első. Része annak az együttesnek, melyet felállításakor oly sok kritikával fogadtak az újtól ódzkodó szekszárdiak, és aminek befogadtatását (hadd hivalkodjunk ez egyszer!) már az első napokban megjósoltuk, így történt, a tüzet orzó titánt a mája tépésére rendelt madarakkal együtt megszerették a szekszárdiak. „Röpte” legitthonibb értékeink egyikének dicsősége, örüljünk neki és a magyar sikernek. O. I. Cannes-i fesztivál A csütörtöki francia lapok a cannes-i filmfesztiválról szóló beszámolóikban kiemelt helyen foglalkoznak Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek” című filmjével. Részletesen ismertetik a film tartalmát, s rendkívül figyelemre méltó alkotásnak nevezik a filmet. A Le Quotidien de Paris szerint az alkotás a fesztiválon az eddig legszebb példája volt a teljesen kidolgozott rendezői munkának. A L’Humanité kritikusa a lap első oldalán „Köszönöm, Márta” című cikkében méltatja a film őszinte hangvételét, s hangsúlyozza, hogy a megrázó film ugyan könyörtelen, és sebeket tép fel, de „üdvös hatású napló”. A Libération fontos meggyőző alkotásként értékeli Mészáros Márta filmjét. A Le Matin kritikusa is elismeréssel ír a filmről, de kifogásolja, hogy szereplőinek jelleme „túlságosan sematikus”. Meghalt Irwin'Shaw Szívroham következtében egy davosi kórházban elhunyt szerdán, 71 éves korában Irwin Shaw, korunk egyik legsikeresebb amerikai írója, a hazánkban is népszerű „Oroszlánkölykök” szerzője. Shaw szinte az utolsó napig dolgozott, és még további regénytervei voltak. Amikor érezte, hogy rosszul van, vissza akart térni az Egyesült Államokba, állapota azonban ezt már nem tette lehetővé. Írói pályáját novellákkal, színdarabokkal és rádiójátékokkal kezdte. Stílusa tömör, drámai feszültséggel teli, nagy gonddal és kiváló érzékkel jeleníti meg hősei belső konfliktusait. Első komolyabb sikerét a „Temessétek el a halottakat” című háborúellenes színdarabbal aratta 1936-ban, egy kis bro- adway-i színházban. Megnyílt az út számára Hollywood felé, és ezután sok filmforgatókönyvet írt. bocsát ki A Somogy megyei Kereskedelmi Vállalat a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1982. évi 28. sz. törvényerejű rendelete alapján pénzügyminiszteri jóváhagyással FEJLESZTÉSI CÉLÚ forgóalap-kiegészítő ArualapbövItö KÖTVÉNYT 7 év, kamata évi 11 1989. évtől kezdve magánszemélyek részére 15 millió forint névértékben. A kötvény címletei: 1000 Ft 3 000 Ft 15 000 Ft 30 000 Ft A kötvények teljes lejárati ideje százalék. A kötvény törlesztése három év alatt egyenlő részletekben kerül visszafizetésre. Jegyezhetők: MNB-igazgatóságok, illetve bankszervek pénztárainál, valamint a Somogy Kereskedelmi Vállalat boltjaiban. Jegyzési idő: 1984. május 30-ig. További információk kérhetők: a Magyar Nemzeti Bank bankszerveinél (pénztárainál), valamint a Somogy Kereskedelmi Vállalat 11-373, 11-374, 13-262-es telefonszámain. (654) tfEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei I.apkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefoh: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551. V.