Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-17 / 114. szám

TOLNA MEGYEI Polgári védelem MÁJUS 17 CSÜTÖRTÖK Névnap: Paszkál. A Nap kél 5.05 — nyugszik 20.11 órakor. A Hold kél 23.14 — nyugszik 6.29 órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. május 17-én született, és 72 éves korában, 1976- ban hunyt el Jean Gabin vi­lághírű francia színművé sz, filmszínész. * BETARTJÁK a dolgo­zók érdekében hozott szo­ciális, kulturális, egészség- ügyi és munkavédelmi jog­szabályokat, a KIPSZER és a Pátrai Nyomda dombóvári gyáregységeiben — állapí­totta meg a városi népi el­lenőrzési bizottság tegnapi ülésén, ahol a témáról szó­ló vizsgálati anyagról tár­gyaltak. O KÉT, SORON KÍVÜL épített trafóállomást adott át a DÉDÁSZ. Az egyiket a paksi szakmunkásképző is­kola építkezéséhez létesítet­ték — műszaki átadása ked­den volt, a másik — amely­nek átadására szerdán került sor—, az épülő mórágyi víz­műhöz készült. # HALLGATAG folyók címmel Jevtusenko versei­ből hallhatnak műsorössze­állítást holnap este 7 órakor a paksi ifjúsági házban az intézmény irodalmi körének előadásában az érdeklődők. A műsort Szarka József szerkesztette. * KÁBÍTÓSZER. A por­tugál rendőrség a lisszaboni repülőtéren letartóztatott egy brazil nőt, aki testére kötözött zsákocskákban 6 ki­logramm kokaint akart az országba csempészni. A ká­bítószer értéke 530 ezer dol­lár. A portugál rendőrség csak az idén 370 millió dol­lár értékű kábítószert foglalt le. 'v, HÄROM szövetkezet — a simontornyai SIMOVILL, a tamási Ta-Lux és a Bony­hádi Építőipari — képviseli megyénk szövetkezeti iparát a jövő héten megnyíló tava­szi Budapesti Nemzetközi Vásáron. + A TOTÉV-NÉL műkö­dő bizalmi csoportok mun­kájáról, jog- és hatáskörük érvényesülésének tapaszta­latairól, az 1983—84-es okta­tási év tapasztalatairól, az 1984—85-ös tömegpolitikai és tisztségviselői oktatási tervről tárgyalt tegnapi ülé­sén az Építők Szakszerveze­tének megyei bizottsága. A NAPPALI SÖTÉTSÉG borult tegnap délután Szek- szárdra egy átvonuló zivatar következményeként. Az ut­cákon néhány percre be kel­lett kapcsolni a közvilágí­tást. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 705 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 49 Trabant Lim. (Bp.) 23 605 Trabant Lim. (Győr) 19 232 Trabant Combi (Bp.) 8 209 Trabant Combi (Győr) 3 622 Wartburg Lim. (Bp.) 10 801 Wartburg Lim. (Győr) 6 899 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 806 Wartburg de Luxe (Győr) 9 304 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 186 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 (Bp. ) 8 337 Skoda 105 (Győr) 6 658 Skoda 120 (Bp.) 15 695 Skoda 120 (Győr) 11 411 Skoda 120 GLS (Bp.) 766 Lada 1200 (Bp.) 29 192 Lada 1200 (Győr) 10 132 Lada 1300 S (Bp.) 11 144 Lada 1300 S (Győr) 4 408 Lada 1500 (Bp.) 11 131 Lada 1500 (Győr) 3 883 Lada Combi (Bp.) 5 748 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Polski Fiat 126 (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 526 Dacia (Bp.) 20 984 Zasztava (Bp.) 5 331 Annak, aki a megyeszékhely parkjában a Prométheusz szoborcsoportból ezt a keselyűt keresi és csak hűlt he­lyét találja, nem kell aggódnia. Elszállították a három­mázsás krómacél madarat a velencei biennáléra, ahol Magyarországot Varga Imrének többek között ez a szob­ra képviseli majd. A június 10-én kezdődő és szeptem­ber közepéig tartó biennálét követően természetesen visszakerül eredeti környezetébe, Szekszárd város szép parkjába a „világ járt” keselyűszobor Eső, zápor Várható időjárás ma estig: időn­ként erősen megnövekszik a felhő­zet. Eső, zápor elsősorban a Dunán­túlon várható. Többfelé élénk, né­hol erős lesz a délies szél. A hőmér­séklet délután 21—26 fok között várható. Kisbútorok bemutatója Szekszárdeo Szekszárdon, a Szinyei Merse teremben Benesch Fe­renc belsőépítész alkotásai­ból nyílt bemutató tegnap. A művész 1972 óta foglalko­zik kiegészítő kisbútorok tervezésével, készítésével. A polcok, szekrénykék alkal­masak arra, hogy megoldják a lakások apróbb problémá­it, de az itt látható húsz elemből álló rendszerből szobabútornyit is össze lehet válogatni. Az elemek vari- álhatóak, egyenként is falra szerelhetőek, de a fémcsa­pokkal egymáshoz is lehet azokat illeszteni. A kézi készítésű, égerfe­lületű bútorkompizíció ele­ganciát áraszt, viszont laza elrendezéssel kellemes han­gulatot, sőt játékosságot su­gall. A bemutatót május 23- ig nézhetik meg az érdek­lődők, viszont ezen a héten a művésszel is találkozhat­nak, beszélgethetnek a kiál­lítóterembe látogatók. Még egy technikai érde­kesség a bemutatóval kap­csolatban. Ott látható egy falióra, amely a XV. század­ban elterjedt működési elv alapján méri az időt. Az óra ugyancsak Benesch Ferenc alkotása, s mint megtudtuk, az órakészítés a művész hobbija. A hangulatos szer­kezet tulajdonképpen nap­szakmérő, hagyományos kéz­műves szerkezettel készült, a valamelyik tengerből, vagy hegyi patakból szárma­zó terméskő-súlya is érde­kességei közé sorolható, a repülő fonalingás gátszerke­zettel együtt. h — k Bútorvariáció Alig múlott két óra Tüdőgyógyászok tanácskoztak Dombóváron A Korányi Frigyes TBC és Tüdőgyógyász Társaság Dél­dunántúli decentruma teg­nap tartotta soros tudomá­nyos ülését Dombóvár guna- rasi fürdőtelepén. Az ülésen 14, jórészt nem kimondottan a légzőszervi és tüdődaganatos megbetegedé­sek témaköréből hangzottak el előadások. Az utóbbi év­tizedek ugyanis újabb, és olyan egyre gyakoribb lég­zőszervi megbetegedéseket produkáltak, melyeknek ci­vilizációs ártalmak a kivál­tói. Az ülésen közel 100 tüdő- gyógyász vett részt, és meg­állapították, hogy a tüdőgyó­gyászat jövőbeli feladatait elsősorban nem a TBC gyó­gyítása, hanem az azt kivál­tó okok elleni küzdelem ha­tározza meg. OL VAST AM Csoda a színpadon Az Év kórusa címet nyerte el a szekszárdi 1. számú Általános Iskola nagykórusa, amelyről tegnapi lapunk 4. oldalán olvashattunk. Ezt az elismerést a KÓTA adományozza, évente huszonvalahány általános iskolai énekkarnak, tehát megyénként egynek, esetenként ket­tőnek. Egyébként joggal lehetünk arra is büszkék, hogy az ugyancsak szekszárdi Garay gimnázium kó­rusa is elnyerte ezt a címet. De térjünk vissza az általános iskolára. Fertőszö­gi Béláné, a KÓTA Tolna megyei titkára úgy fogal­mazott, hogy ezt az elismerő címet a kórus a szín­vonalas előadásért, a műsorválasztásért, egyáltalán az igen figyelemre méltó teljesítményért kapta. De díjaz­ták ugyanezzel az iskola igényes zenei nevelő munká­ját is, melyből rendre jelesre vizsgáznak. Erre tanúk vagyunk magunk is, ugyanis számtalan jeles vizsgának szem- és fültanúi voltunk nem egy­szer. S nemcsak a nagy kórusénak, hanem az idén arany minősítést szerzett kisdobos énnekkarénak is. Mert a kicsik is művelnek csodát a színpadon! A maguk és közönségük örömére. —th Propaganda- bizottsági ülés Tamásiban A közelmúltban megtar­totta negyedéves soros ülé­sét Tamásiban a városi pv. propagandabizottság, mely­nek célja azoknak a közös tennivalóknak a megtárgya­lása volt, melyek elősegítik a városi parancsnokság propagandamunkáját, a la­kosság színvonalasabb fel­készítését és az iskolai hon­védelmi nevelés segítését. Béres Jánosné, a bizott­ság elnöke megnyitójában kiemelte a propagandamun­ka jelentőségét, a felkészítés során szerezhető ismeretek hasznosságát a mindennapi életben. A városi törzspa­rancsnok figyelemfelhívó tá­jékoztatójában ismertette az aktuális propagandafeladato­kat, melyek közül az egyik legfontosabb volt az Reg­szemcsén áprilisban rendezett polgári védelmi kiállítás. Elmondta, hogy a kiállítás megnyitójára meghívott ven­dégeknek és a helyi iskolá­soknak a községben megala­kított tűzvédelmi, elsősegély- nyújtó és műszaki-mentő szakalegységek gyakorlati jellegű bemutatót tartottak a polgári védelmi feladatok élethű szemléltetésére. A bi­zottsági ülés résztvevői megtárgyalták az ifjúság honvédelmi nevelésének polgári védelmi feladatait és a felkészítés jelentőségét is. Gáspár Jánosné tanfel­ügyelő közreműködésével a bizottság az aktuális propa­gandafelhívásokat időben el­juttatja az iskolákhoz és se­gítséget nyújt a pedagógusok módszertani felkészítésének lebonyolításához. A tanácskozáson kitűnt, hogy a városi parancsnok­ság továbbra is fontos fel­adatnak tekinti a tanulók felkészítését, hogy azok megismerjék és megértsék a polgári védelem jelentősé­gét, betekintsenek a szak­feladatok feladatkörébe, hasznos ismeretekre tegye­nek szert, többek között az elsősegélynyújtás, a tűzvéde­lem területén. Azt, hogy a fiatalok érdeklődnek a pol­gári védelmi feladatok iránt, bizonyítják az elmúlt évben lefolytatott iskolai vetélke­dők és azok díjazott pálya­művei. BALÁZS SÁNDOR Tolna megyei horgászok Bezdánba készülnek A megyei horgász intéző bizottság ötnapos horgászki­rándulást szervez a jugoszlá­viai Bezdánba. Az ismerke­désen túl lehetőség nyílik horgászásra is a bezdáni Sa­ran horgászegyesület tagjai­nak helyismereti segítségé­vel. A kiránduláson — ame­lyen a részvételi díj három­ezer forint körül lesz, plusz költőpénz — olyan jelentke­zők vehetnek részt, akik egyéni útlevéllel rendelkez­nek. A megyei intéző bizott­ság május 20-ig szívesen áll az érdeklődők rendelkezésé­re. A bezdáni horgászokkal a kapcsolat nem új keletű, ez a látogatás egy újabb állo­mása lesz a két baráti egye­sület együttműködésének. Új MÁY-menetrend Június 3-án lép életbe az új vasúti menetrend — er­ről tartott tájékoztatót szer­dán Bajusz Rezső, a MÁV vezérigazgatója. A belföldi forgalomban a legtöbb változás a gyorsvo­natok menetrendjében vár­ható. A MÁV elismeri: az utasok indokoltan igénylik, hogy. a magasabb tarifával közlekedő vonatok pontosab­bak, gyorsabbak legyenek, s jobb csatlakozásokkal, na­gyobb kényelemmel az eddi­gieknél magasabb színvona­lú szolgáltatásokat nyújtsa­nak. Az utazás gyorsaságát nö­veli, hogy a korábbi 70 he­lyett ezentúl átlagosan órán­ként 75 kilométeres sebes­séggel közlekednek a belföl­di expresszvonatok. A gyors­vonatok utazási sebességé­nek növelése érdekében bő­vítették azokat a menetrendi megoldásokat, amelyek sze­rint egyes vonatok a nagy forgalmú szakaszokon gyors­vonatként, a kisebb forgalmú szakaszokon — ahol sűrűb­ben megállnak — személy- vonatként közlekednek. Az új menetrendet május 15-én kezdték árusítani. Új­donságként a hivatalos me­netrend mellett öt területi menetrendet is kiadtak, ame­lyek egy-egy országrész me­netrendi tudnivalóit külön tartalmazzák. Tévé-lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a TV- LOTTö nyereményei a nyere- ményilleték levonása után a kö- vetkzők. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 54 fogadónak volt, nyereményük egyenként 121108 forint, 3 talá­lata 4875 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 671 forint. A 2 találatos szelvények száma 147 913 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A Szekszárdi Húsipari Vállalat felvételt hirdet az alábbi szakmával rendelkezők részére: — húsipari szakmunkás, — karbantartó villanyszerelő, — fűtésszerelő, — targoncavezető. Női és férfi munkavállalók részére három műszakba: — húsipari betanított munkás, — konyhalány, — mérlegelő, — húsipari anyagmozgató, — irodatakarító munkakörbe. Jelentkezés és felvilágosítás a Szekszárdi Húsipari Vál­lalat munkaügyi osztályán, Szekszárd, Keselyűsi u. 24. (450) A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd. Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefoh: 11-422. Felelős vezető: BEN1ZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J

Next

/
Thumbnails
Contents