Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-03 / 79. szám

1984. április 3. 2 népújság Kitüntetések hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából Köpeczi Béla üdvözli a kitüntetetteket. (Telefotö) Hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából hétfőn a Parlament vadász­termében átadták az idei ki­váló és érdemes művész ki­tüntetéseket. Az eseményen megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, és Sarlós István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a Po­litikai Bizottság tagjai. A megjelenteket Köpeczi Béla művelődési miniszter üdvözölte. Ünepi beszédében elmondta, hogy felszabadulá­sunk megünneplésének szép hagyományai közé tartozik, hogy az ország e napokban elismerését fejezi ki azoknak, akik munkájukkal, teljesít­ményeikkel, kiemelkedő al­kotásaikkal a legtöbbet tet­ték azért, hogy a társadalom szellemiékben és anyagiak­ban is gyarapodjék. A kiváló és érdemes művész kitünte­tések alkotó- és előadómű­vészeink elismerését jelentik, akik életművükkel a társa­dalmi haladás ügyét szolgál­ták. A miniszter szólt arról, hogy a magyar nyelv szem­léletesen fejezi ki elismerését a kiválóság iránt: azt mond­ja a legjobbakról, hogy tehet­ségesek. Azaz nem csupán talentuma, képessége van a művésznek, hanem tehetsége is: a rábízott értékkel tehet is valamit, s nemcsak saját képességeinek kifejtéséért, művészetéért, hanem a kö­zösségért, a népért, a nem­zetért is. A továbbiakban kiemelte, hogy napjaink egyre bonyo­lultabbnak tűnő problémái­ban az eligazodás és az út­mutatás nehézségei között fokozottabb felelősség hárul a művészekre. Közösségi vi­lágnézetünk — se világné­zet alapján épülő társadal­munk — azt is igényli, hogy a művészet jelen legyen a mindennapi életben. A cí­mek köszönetét fejeznek ki, mert a kitüntetettek a te­hetség igazi parancsa szerint sokaknak mondják el jól, messziről láthatóan és hall­hatóan a humanista és szo­cialista művészet vallomását világunkról és az emberről. A társadalom köszöneté Nagy érdeklődéssel kísért tárgyalásokat folytat Liba­nonban a Szovjetunió Kom­munista Pártjának küldött­sége, élén Karén Brutyenccal, a Központi Bizottság nem­zetközi osztályának helyettes vezetőjével. A szovjet párt- küldöttség találkozott Geor­ges Hauival, a Libanoni KP KB főtitkárával, Valid Dzsumblattal. a Haladó Szo­cialista Párt elnökével Nabih Berrivel, az Amal­nemcsak a művészek meg­becsülését jelenti, hanem ké­rést is tolmácsol: vegyenek részt a nehézségek legyőzé­sében, az ellentmondások megoldásában, a jövő építé­sében — mondotta végül Kö­peczi Béla. A beszédet követően a művelődési miniszter átadta a kiváló és érdemes művész kitüntetéseket. Hétfőn — hazánk felsza­badulásának 39. évfordulója alkalmából — Köpeczi Béla művelődési miniszter a Viga­dóban átadta az idei művé­szeti díjakat. Az eseményen megjelent Aczél György, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának titkára és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, a Politikai Bizottság tagjai. Hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter kiemelkedő ipari, mezőgazdasági alkotó, irányító és szervező tevé­kenység elismeréséül hét Eötvös Loránd-díjat adomá­nyozott. A miniszter Újhelyi Imre emlékéremmel tüntette ki többek között Bállá Antalt, a Szekszárdi Állami Gazda­ság igazgatóját. Fasching Antal-emlékér- met ketten kaptak. Az Elnöki Tanács, nyugál­lományba vonulása alkalmá­mozgalom vezetőjével, vala­mint Rasid Szolh, Takieddin Szolh és Szelim al-Hossz volt miniszterelnökkel. Berri közölte, hogy a kö­zeljövőben eleget tesz a moszkvai látogatásra szóló hivatalos meghívásnak. El­mondta, hogy valamennyi megvizsgált kérdésben meg­egyezett a két fél álláspontja. A fő figyelmet azoknak az eszközöknek és módszerek­nek a tanulmányozására for­dították, amelyek elősegíthe­ból, munkássága elismerése­ként a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrendet adomá­nyozta Tóth Jánosnak, a Győri Szeszipari Vállalat igazgatójának. Nyugállományba vonulásuk alkalmából a Munka Érdem­rend arany fokozata kitünte­tésben öten részesültek. A díjakat, emlékérmeket és a kitüntetéseket Váncsa Je­nő mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter hétfőn ad­ta át a MÉM-ben. Hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából újságírókat tüntettek ki hét­főn a Parlament vadászter­mében. Kimagasló újságírói mun­kájuk elismeréseként nyolcán kaptak Rózsa Ferenc-díjat. Ugyancsak a sajtóban végzett eredményes tevé­kenységükért harmincán a Munka Érdemrend arany, ezüst, illetve bronz fokozatát, huszonötén pedig a „Kiváló Munkáért” kitüntetést vettek át. A kitüntetéseket Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke adta át. Az ünnepségen jelen volt Óvári Miklós, az MSZMP KB titká­ra, Sarlós István, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai, valamint Lakatos Ernő, a Központi Bizottság osztály- vezetője. uik az ízraei airai megszam Dél-Libanon felszabadítását. A szovjet pártküldöttség kiemelte a libanoni nemzeti- hazafias erők egységének szükségességét. rámutatva, hogy ez egyaránt elengedhe­tetlen feltétele a közös vív­mányok megvédelmezésénel: és az imperia'lista-cionista tervek meghiúsításának. Hétfőn Elie Szalem liba­noni külügyminiszter is fo­gadta az SZKP delegációját. PANORÁMA BUDAPEST Szabó Józsefnek, az MSZMP KB tagjának, az MSZMP Politikai Főiskolája rektorának vezetésével hét­főn MSZBT-iküldöttség uta­zott a Szovjetunióba. A de­legáció a hazánk felszabadu­lásának 39. évfordulója al­kalmából a Szovjetunióban rendezendő ünnepségeken vesz részt. * Hétfőn a Magyar Nőik Or­szágos Tanácsának székhá­zában megalakult a Nők Év­tizedét 1985-ben záró világ- konferencia nemzeti elő­készítő bizottsága. A Minisz­tertanács határozata értel­mében létrehozott 15 tagú bi­zottság elnöke Duschek La- josné, a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsának elnöke, tag­jai közéletünk tevékeny kép­viselői. * Az Elnöki Tanács Lévai Bélának, a Rádió- és Tele­vízió újság nyugalmazott fő- szerkesztőjének több évtize­des, kiemelkedő újságírói munkája és közéleti tevé­kenysége elismeréseként — 70. születésnapja alkalmából — a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrendet ado­mányozta. A kitüntetést hét­főn a Parlamentben Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke adta át. MOSZKVA Vasárnap Moszkvába ér­kezett Mochtar Kusumaat- madja indonéz külügymi­niszter. Az indonéz diplo­mácia vezetőjét a szovjet kormány hívta meg hivata­los látogatásra. Az Izvesz­tyija vasárnapi száma, amely közli a külügyminiszter fényképét és életrajzát, ki­fejezi reményét, hogy a lá­togatás hozzájárul a kétol­dalú baráti kapcsolatok és együttműködés bővítéséhez, ami megfelel az ázsiai béke és biztonság érdekeinek. * Mint arról a szovjet hír­közlő szervek korábban be­számoltak, a szovjet—indiai közös űrutazás résztvevői ma moszkvai idő szerint 17 óra 08 perckor indulnak út­nak a Szojuz—T—11 fedél­zetén, amelyet már vasárnap az indítóállásra helyeztek. A szovjet hírügynökség jelenté­se szerint a ’Szaljut—7— Szojuz—T—10 űrkomplexum repülése zavartalan, az űr­hajósok közérzete és hangu­lata jó. BEJRŰT Hosszabb idő után ismét feszültté vált a helyzet a kelet-libanoni Bekaa-völgy- ben húzódó Szíriái—izraeli fronton. Vasárnap este Szí­riái ellenőrzés alatt álló li­banoni körzeteket lőtt az iz­raeli nehéztüzérség. Tel Aviv-i közlés szerint olyan palesztin támaszpontokat ágyúztak, ahonnan kiindul­va gerillaakciókat hajtottak végre az izraeli megszálló csapatok ellen. Szovjet pártküldöttség Libanonban Meglepő győzelem Hétfő esti kommentárunk. A ihír bánmennyire is korlátozottnak tűnik jelentősége, szenzációnak számít. A vasárnapi müncheni főpolgármes­teri választáson a szociáldemokrata párt jelöltje fölényes győzelmet aratott. Brandt, a párt elnöke országos jelentő­ségűnek nevezte a müncheni választás eredményét. Kije­lentése nem telkiinthető túlzónak. Az eleddig a keresztény- szocialista párt egyeduralma alatt álló bajor városban — ahogy Franz Josef Stráuss, a CSU elnöke mondja: az NSZK titkos fővárosában — az ellenzéki szociáldemokraták győ­zelme valóságos politikai bombarobbanás. A müncheni fordulat hatásának elemzése még elsietett lenne. Az okok azonban nyilvánvalónak látszanak. Az el­lenzéki szociáldemokraták győzelme csak az első pillan­tásra váratlan. A siker kulcsa abban rejlik, hogy az SPD a választási harcban nem ment el egyetlen kényes téma mellett sem, reflektorfénybe állította a kormánykoalíció antiszociális intézkedéseit, a tovább növekvő munkanél­küliséget, a folyamat megállításának feltételeit, s a lakos­ságot mindmáig foglalkoztató olyan politikai problémákat, mint a rakéta tel építés, a leszerelés ügye. Érdemes emlé­keztetni rá. hogy az SPD nemcsak Münchenben, hanem Bajorország valamennyi nagyvárosában növelni tudja szavazatai számát. Miindez pedig olyan időszakban követ­kezett be, amikor a nagy nyugatnémet politikai pártok közül az SPD szinte egyedül szállt szembe az amerikai közép-hatótávolságú rakéták telepítésével, az Egyesült Államok Nyugalt-Európával, s a kelet—nyugati viszony alakításával kapcsolatos, félreérthetetlenül hegemonista törekvéseivel. Sokan úgy vélik, a kormánypártok körében is akadnak támogatói ama szociáldemokrata követelésnek, hogy vizsgálják felül a NATO struktúráját és stratégiáját. A jelek szerint a rakétavita korántsem ért véget, mi­ként azt a hatalmon lévő pártok, s a bonni kabinet állítja. Vogel, az SPD parlamenti frakcióelnöke szerint a lakos­ság felismerte az országot fenyegető veszélyt, s ez végül milliók gondolkozását változtatja meg. Az emberek mar nm ihlisziik, hogy a több fegyver nagyobb biztonságot je­lent, s úgy tűnik, a hangulatváltozást a bonni kormány is érzékeli. - Legalábbis erről tanúskodnak Kohl kancellár egyes kijelentései. Mások élesebben és kritikusabban fo­galmaznak, s úgy vélik: egyértelműen a kormány, s maga a kancellár felelős a kormánypártok bajorországi térvesz­téséért. Ahogy a Die Zeit című ismert nyugatnémet heti­lap némi iróniával megállapította: „aki emlékezni próbál arra, hogy a kancellár kormányzási ideje alatt mikor szolgáltatott programszerű előírásokat, mikor mutatott be egy problémát részletesen a nyilvánosság előtt — az za­varba kerül.” Ha így van, ahogy a nyugatnémet lap írta, idővel maga a kormány kerülhet zavarba. GYŐRI SÁNDOR Udvariban maradt a KISZ KB Vörös Vándorzászlaja Vasárnap délután ünnep­séget rendezett az udvari Lékai János KISZ-szervezet, abból az alkalomból, hogy az alapszervezet, kiemelke­dő munkája elismeréséül, megkapta a KISZ Központi Bizottságának Vörös Ván­dorzászlaját. A zászló ezúttal nem „vándorolt”, hiszen a kitüntetést egy évvel ezelőtt is megkapták az udvari KISZ-esek, így most a ván­dorzászló ismételt átadására került sor. A művelődési házban ren­dezték az ünnepséget. Peszt Attilának a Gyönk nagyközsé­gi KISZ-bizottság titkárának megnyitó szavai után Rad- ványi Ferenc alapszervi tit­kár hirdette ki a sportnap eredményeit, adta át a ju­talmakat, majd Kiss Mag­dolna, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára köszöntötte a fiatalokat, méltatta azt a lelkes és eredményes mun­kát, amit az elmúlt évben is végeztek. Mint mondta, a KISZ munkája Udvariban szerves része a falu életé­nek. Minden programjuk nemcsak maguknak, hanem az egész falunak szól, jó a kapcsolatuk a község társa­dalmi szerveivel, sőt — hely­ben nem lévén általános is­kolai felsőtagozat — a gyön- ki iskolával is. Annak elle­nére, hogy a KISZ-ben lé­vő közel félszáz fiatal mindegyike eljár közelebb­re-távolabbra dolgozni, vagy tanulni, mégis tartalmas mozgalmi életet honosítot­tak meg itthon, példát mu­tatva azoknak a kistelepülé­seknek, ahol éppen ilyen okok miatt gyenge a KISZ- szervezet. Dolgoznak, tanulnak, min­den szombaton vitaestet tar­tanak, gyakran hívnak meg előadókat. Kiemelkedő mun­kát végeztek az elmúlt év­ben a községpolitikai célok megvalósítása érdekében — járdaépítés, klubtatarozás, a művelődési ház környékének rendbetétele stb. — szabad idős programjaik sokrétűek. A község kulturális és sport- programjai zömét az alap­szervezet szervezi, aktív részesei a városkörnyéki, megyei rendezvényeknek is, e programokon az alapszer­vezet szinte teljes létszám­mal vesz részt. Ezután átadta a vándor­zászló adományozásáról szó­ló díszoklevelet Radványi Ferenc titkárnak. Fiáth Atti­la a tamási városi pártbi­zottság titkára köszöntötte ezután a fiatalokat és gratu­lált nekik a magas kitünte­téshez, majd Gadányi Ist­ván alapszervezeti párttitkár méltatta a KlSZ-szervezet- nek, különösen a politikai képzésben elért eredményeit és azt, hogy két fiatalt is az alapszervezet ajánlására vettek fel a párt tagjai so­rába. Kiss Magdolna átadja a vándorzászlót és a díszoklevelet Radványi Ferencnek. A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1984. április 3-tól Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6 582,31 6 588,90 6 595,49 Ausztrál dollár 4 286,06 4 290,35 4 294,64 Belga frank 85,93 86,02 86,11 Dán korona 478,45 478,93 479,41 Finn márka 818,51 819,33 820,15 Francia frank 570,90 571,47 572,04 Holland forint 1 558,52 1 560,08 1 561,64 Japán yen (1000) 202,85 203,05 203,25 Kanadai dollár 3 579,89 3 583,47 3 587,05 Kuvaiti dinár 15 585,91 15 601,51 15 617,11 Norvég korona 605,22 605,83 606,44 NSZK márka 1 758,69 1 760,45 1 762,21 Olasz líra (1000) 28,26 28,29 28,32 Osztrák schilling 249,87 250,12 250,37 Portugál escudo 34,61 34,64 34,67 Spanyol peseta 30,62 30,65 30,68 Svájci frank 2 113,66 2 115,78 2 117,90 Svéd korona 589,31 589,90 590,49 Tr. es cl. rubel 2 597,40 2 600,00 2 602,60 USA dollár 550,09 4 554,64 4 559,19 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. február 7-i közlésnek megfelelően vannak VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK Érvényben: 1984. április 3-tól Devizanem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6 391,23 6 786,57 Ausztrál dollár 4 161,64 4 419,06 Belga frank 83,44 88,60 Dán korona 464,56 493,30 Finn márka 794,75 843,91 Francia frank 554,33 588,61 Görög drachma a) 42,74 45,38 Hollandi forint 513,28 1 606,88 Japán yen (1000) 196,96 209,14 Jugoszláv dinár b) 33,04 35,08 Kanadai dollár 3 475,97 3 690,97 Kuvaiti dinár 15 133,46 16 069,56 Norvég korona 587,66 624,00 NSZK márka 1 707,64 1 813,26 Olasz líra (1000) 27,44 29,14 Osztrák schilling 242,62 257,62 Portugál escudo 33,60 35,68 Spanyol peseta 29,73 31,57 Svájci frank 2 052,31 2 179,25 Svéd korona 572,20 607,60 USA dollár 4 418,00 4 691,28 a) — vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-as b) — vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as

Next

/
Thumbnails
Contents