Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-11 / 85. szám

1984. április 11. NÉPÚJSÁG 3 Szigorúbb árellenőrzések Szankciók a szabálytalankodókkal szemben Regölyi krónika (I.) Feljegyzések a kelengyésládából Az új szolgáltatóház Az árhatóságok tovább szi­gorítják az ellenőrzéseket, amelyek nemcsak az árak­ra, hanem az egész piaci munkára kiterjednek. Ezzel elő kívánják segíteni az ol­csóbb cikkekből való folya­matos ellátást (főleg élelmi­szerekből), a szállítás terüle­tén a szervezetlen, rossz gaz­dálkodásból eredő többlet- költségek indokolatlan áthá­rításának megakadályozását. Mindennek érdekében tanfo­lyamokat is szerveznek az el­lenőrök számára éppúgy, mint a vállalatok ármunká­val foglalkozó dolgozói ré­szére. Az árhivatalban most ösz- szesítették a tavalyi árellen­őrzések tapasztalatait is. 1983-ban az árhatóságok szi­gorúbban bírálták el a mu­lasztásokat, a szabálytalansá­gokat, mint egy évvel koráb­ban, amikor még az új jog­szabályokhoz való alkalmaz­kodásnál tekintettel voltak bizonyos türelmi időre. Az elmúlt évben, bár a vállala­ti ármunka összességében begyakorlottabbá vált és ja­vult, az ellenőrzéseket na­gyobb hányadban követte intézkedés és szankció. Míg 1982-ben az esetek 18 száza­lékában jártak el a hatósá­gok, addig ez az arány ta­valy 21 százalékra nőtt. A feltárt szabálytalanságok nyomán az árhatóságok sok esetben rendelték el a vevő kártalanítását, az így kifize­tett összeg nagymértékben — az előző évi 122 millióról 202 millió forintra — emel­kedett. Növekedett a szigo­rúbb szankciók és az eny­hébb intézkedések száma is. Az ellenőrző szervek 19 eset­ben gazdasági bírság kiszabá­sát, 95 bűnvádi eljárást és 4343 szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A Pénzügy­minisztérium Ellenőrzési Fő- igazgatósága is végzett vizs­gálatokat több mint száz gaz­dálkodó szervnél. Húsz alka­lommal jegyzőkönyvet vettek fel, összesen 29 millió forint jogtalan többlet-árbevétel miatt, közülük négy vizsgá­latot eljárás és gazdasági bírság kiszabása követett. Az árhatóságok és a ke­reskedelmi felügyelőségek 1400-zal több vizsgálatot tar­tottak, mint az előző évben, gyakrabban ellenőrizték a magángazdálkodók (kereske­dők, kisiparosok, tervezők és fuvarozók) ármunkáját és kalkulációit. Az árellenőrzések legfőbb tapasztalatai az alábbiakban összegezhetők: az árhatóságok külön vizsgálták a külkeres­kedelmi árakhoz igazodó mintegy 700 ipari és építő­anyag-ipari vállalat ármun­káját, átfogó ellenőrzést a vállalatok 40 százalékánál tartottak. Ár-, üzlet- és piac- politikájuk általában megfe­lelt a népgazdasági követel­ményeknek. Egy vállalat in­dokolatlanul emelte árait, ráadásul előzetes bejelentési kötelezettségének sem tett eleget. Az árhatóságok gaz­dasági bírságra tett javasla­tot. Hasonló eljárást folytat­tak indokolatlan sürgősségi felár alkalmazása miatt más vállalatoknál is. A szolgáltató vállalatoknál tartott ellenőrzések során azt tapasztalták, hogy bár ezek számára új vállalkozási formák elterjedése verseny­helyzetet teremtett, árpoliti­kájuk ezt mégsem tükrözi kellőképpen. Az építőipar­ban a vizsgált vállalatok 80 százalékánál kifogásolták az ármunkát. Néhány súlyosabb esetben, például az irány­árak jelentős túllépésénél az árellenőrök anyagi szankció­kat alkalmaztak. Az ipar a fogyasztásicikk-kereskede- lemmel kötött szállítási szer­ződéseit számtalan esetben nem ütem szerint teljesítet­te, s ezzel néhány árucso­portban mennyiségi és vá­lasztéki hiányt okozott. Ezek­ben az esetekben a megren­delők fokozottabban éltek jo­gaikkal. Az új kisüzemi formák el­lenőrzése során szerzett ta­pasztalatok azt igazolják, hogy ezek a formák jól szol­gálják a közületi és lakossá­gi igények kielégítését. Ára­ik általában alacsonyabbak, mint a vállalatoké és szövet­kezeteké, és rugalmasabban, rövidebb határidőre vállal­nak munkát. Ugyanakkor ármunkájuk színvonala nem elégíti ki a követelményeket, nem készí­tenek kalkulációkat, a költ­ségeket nem dokumentálják. Néhány szerződéses bolt és vendéglátó egység aránytala­nul magas árakat állapított meg például a déligyümöl­csökre, burgonyára, autó-al­katrészekre, ami nyilvánvaló­an összefüggött az átmeneti hiányokkal. Ilyen, és hasonló esetek miatt mintegy 50 eset­ben indítottak büntető eljá­rást, az enyhébb szabályta­lanságokat szabálysértésként kezelték. (MTI) A pécsi egyetem fél év­századdal ezelőtt egy helyi szerzővel, néhai Dávid Ti­borral könyvben dolgoztat­ta fel a község szociográ­fiáját. A Dávid-könyv ma bibliofil-ritkaság. Elláto­gattunk a faluba, hogy az 1934-es helyzetet összeha­sonlítsuk a mai tényekkel. Az imént említett látoga­tás nem az első. Lapunkban már 17 évvel ezelőtt is ri­portsorozatban foglalkoztunk a Dávid-könyvvel. Ami itt következik, az újságíró ugyanaz lévén, amannak folytatásaként is felfogható. Akkor csak említettük, most a helyiek szives segítségével meg is találtuk azt a ládát, melyről a Dávid-könyv egyik legérdekesebb része szól. Egy írogató kedvű parasztasz- szony, néhai Riba József né kelengyésládája fedelének belső oldalára jegyezte fel mindazt, amit a község éle­tében fontosnak tartott. Ezt a merőben sajátos helytörté­netet utódai szerencsére so­káig folytatták, így a szem­lélődő 1892-től egészen a fel- szabadulásig talál bejegyzé­seket. Kultúrtörténeti kincs az, ami a jelenlegi tulajdonos, Simon József kisebb múze­ummal felérő tanyájában a szem elé tárul. Az (eredeti helyesírással idézzük: „1892.be junius 9-en éjei két órakor volt földrengés.” „195 volt követ válasz­tás.” 1911 julius 8-án éjjel 1 és 2 órakor ismét megmozdult a föld. Aztán még jobban, mert: „1914-be junius 28-án tört ki a háború.” Hosszú lista következik, azok névsora, akiket elvit­tek a frontra a faluból. Ér­demes lenne egybevetni a halottak emlékművének ne­veivel. „1916 november 21-én es­te 9 órakor meghalt a király őfölsége Schőnbrukba.” „1919 február 27-e volt nagy égdörgés.” „1919 március 22-e győz­tek a kommunisták aug. 2­án bukott meg a komuniz­mus.” A proletárdiktatúrával még egy hosszú bejegyzés foglal­kozik, ezt azonban valaki később jónak látta kivakarni és nagyrészt olvashatatlanná tenni. „1935-be nem volt eső egész nyáron.” „1945 május 8-án tete le a fegyvert a német az orosz élőt ami nekünk is oékét je­lentet.” Ez utóbbiról Dávid Tibor már nem tudhatott. A meg­szálló magyar hadsereg tag­jaként a fronton esett el „valahol Oroszországban” — ahogy az akkori háborús kínrím zengte. Milyen volt az a falu, me­lyet Dávid „Regöly Tolna megyei nagyközség általános szociográfiája, különös te­kintettel az 1934. évre” cím­mel megírt? * Jómódú. 8—10 hold föld eltartott egy családot, de ugyanez már meggondolan­dóvá tette a bő gyerekáldást, mely óhatatlanul birtokosz­tással járt volna. Egykéztek is alaposan, a szerző elké­pesztő higiénés viszonyok közt elkövetett tiltott műté­tekről írt és végigtallózto a temető fejfáit, elolvasva a sok fiatalasszony halott ne­vét. A gazdálkodás színvona­la magas volt, a lótenyészté­sé különösen az. Nem kevés­bé a szőlőkultúra. A társadalmi élet igen élénk volt. Nem kevesebb, mint tíz különböző társadal­mi egyesület és szervezet működött, összesen 1111 tag­gal. Ez annál is inkább el­gondolkodtató, mert a mind­össze 96 tagot számláló le­vente-egyesületet leszámítva, ez minden bizonnyal tömeg­igényt jelentett. Fél évszáza­da Dávid Tibor úgy véleke­dett, hogy a falu és értelmi­sége a teljes elszakadás és a kölcsönös lenézés állapotá­ban van. „Munkának csak a fizikai erőkifejtés számit" Makacs emberek voltak a régi regölyiek. 1882-ben saj­nálták a faluvég és a Kapos közti homokos bozótost, pe­dig ha átadják a MÁV-nak, a vasútvonalat egy hídépítés árán 10 kilométernyivel meg lehetett volna rövidíteni és ma nem kellene 1000 métert gyalogolni az állomásig. 1935-ben a képviselőtestület kereken leszavazta a villany bevezetését, azzal az idézés­re kívánkozó határozattal, hogy „Csak akkor lehet itt szó villanyról, ha az asszo­nyok megfogadják, hogy nem költenek annyit divatra.” * Ennyivel elevenítettük fel a néhai szerző segítségével a fél évszázaddal ezelőtti múl­tat. Szánhattunk volna per­sze még messzebb is, hisz a falu már az országalapító István király idején esperesi székhely, királyi birtok. (Terra regum = a király földje = Regöly) Az se ér­dektelen, hogy egy 183'! éves bronz obsitoslevél j ívoltóból innen ismeretes a legrégibb „megyénkbeli” lakos neve. Reidomarus volt, Siuppus fia, eraviscus nemzetiségű, aki római polgárjogot nyert és „jogérvényes házasságot azokkal az asszonyokkal, akiket abban az időben bírt.” A többnejű veterán helyett próbáljuk folytatni a kelen- gyésládába rótt feljegyzése­ket mások segítségével, de a magunk erejéből. (Folytatjuk) ORDAS IVÁN Fotó: Gottvald Károly Ügyintézés munkaidőn túl Ügyintézés — munkaidőn túl. Kevés téma van, amelyről annyit írtak az újsá­gok, beszélt a rádió, a televízió, mint ez. Mégis, hiábavalónak tűnnek az erőfeszí­tések, az ördögi körből nehezen tudunk ki­lépni. Hiába mutatják ki évről évre az úgynevezett munkanapfényképezési vizs­gálatok, hogy a vállalatokat, intézménye­ket. végső soron a népgazdaságot tetemes károk érik azon munkaidő kiesések miatt, amelyek a dolgozók hivatalos ügyeinek in­tézéséből adódnak. A munkahelyi vezetők mégis elengedik beosztottaikat, ha a ta­nácshoz, a közjegyzőhöz, vagy a földhiva­talba szeretnének menni. A hivatkozási alap jól ismert: az ügyintézőknek is csak négyig, vagy ötig tart a munkaidejük, utána már hiába kilincselnének a hivatal­ban, nem tudnák elintézni a dolgukat. Látva a helyzet tarthatatlanságát, elő­ször a tanácsok tettek lépéseket a mun­kaidőn túli ügyfélfogadásra. A hét meg­határozott napjain — ez a helyi szokások­tól, igényektől függően vidékenként elté­rően megállapították — este 6-ig, fél hétig is nyitva tartották az ügyfélszolgálati iro­dát. Az ügyintézők azonban öt óra után már hiába vártak az ügyfelekre, ők to­vábbra is munkaidő alatt igyekezték le­tudni hivatalos dolgaikat. Tehették, mert a munkahelyükről elengedték őket. S akadt még erre némi magyarázat is: a meghosszabbított félfogadási időben a ta­nácsi ügyfélszolgálat nem tud érdemben intézkedni, legfeljebb felvilágosításokat, tájékoztatókat ad. összegyűjti a kérelme­ket. Hiszen nem azok a tanácsi előadók ülnek ott az irodában, akik másnap majd hivatalosan döntenek, intézkednek az ügyekben, az állampolgárok pedig sze­mélyesen velük szeretnének találkozni, beszélni. Ezt az igényt egyébként a népi ellenőrök is jogosnak találták, amikor többször is alaposan megvizsgálták a munkaidőn túli ügyintézés tényleges helyzetét, lehetősé­geit. A következő lépés tehát az volt, hogy a meghosszabbított félfogadást az érdemi ügyintézőkre is kiterjesztették. S a taná­csokon kívül azokra a hivatalokra is, ame­lyek az állampolgárok egyéb — öröklési, ingatlan-átírási, illetékeztetési, stb. — ügyeit intézik. őszintén meg kell mondani, hogy a népi ellenőrzési jelentés nyomán általánosan elrendelt meghosszabbított félfogadási idő­ért az ügyintézők — finoman fogalmazva — egyáltalán nem lelkesedtek. Sok gondot okoz ennek bevezetése a hivatalok vezetői, nek, hiszen 1984. március 5-től az állam­igazgatás és az igazságszolgáltatás terüle­tén is áttértek a heti 40 órás munkahétre, s éppen ezzel együtt kell megoldani a munkaidőn túli félfogadást. Ne felejtsük: nemcsak az ügyfelek, az ügyintézők is emberek. Sőt. többnyire nők, családos anyák, akiknek éppúgy megvannak a jel­legzetes gondjaik. Nem titok, hogy a hivatalok új munka­rendjének bevezetése több helyen éles vi­tákat váltott ki a hivatalok vezetése és a szakszervezetek között, s van, ahol máig sem alakult ki a megegyezés. Mindez persze, a hivatalok belső ügye — mond­hatja most bárki. Valóban így t>an. De nem árt, ha mindenki tudatában van, hogy milyen nagy nehézségek, súlyos feszültsé­gek árán tudja csak megoldani az igazga­tási apparátus a meghosszabbított félfoga­dást. Az ügyfeleknek, és a dolgozóikat mun­kaidő alatt hivatalos ügyintézésre továbbra is elengedő vállalatoknak legalább annyi­val illenék viszonozni a hivatalok erőfe­szítéseit, hogy valóban élnek a munkaidőn túli ügyintézés lehetőségével. A jelenlegi helyzetet tehát röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy most már a mun­kaidőn túli ügyintézés valamennyi fontos feltétele — a hivatalok részéről — biztosí­tott. A továbbiakban, így elsősorban a munkahelyi vezetőkön — no meg persze, a munka szervezettségén, a munkaidő ki­használtságán — múlik, hogy este hat óra után is rányitják-e az ajtót a tanácsi elő­adóra, a földhivatali ügyintézőre. Aki — ha már úgyis ott kell lennie a hivatalban ezen a késői órán — biztosan inkább dol­gozna, mint hogy a plafont nézze. Hiszen ő is szeretné kihasználni a mun­kaidejét. DEÁK ANDRÁS Dávid Ferenc nem is álmodta: — áruház a falu központjában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents