Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-30 / 101. szám

1984. április 30.

TOLNA , _

KÉPÚJSÁG 7

Virágzó település virágos mellékutcája

Miért nem létezik egy település, ha van? Azt meséli egy gimnazista kislány, hogy „ellopták a szülőfalumat. Tudom, hogy pörbölyi vagyok, a nagyszüleim is oda- valósiak, és tessék, mindenütt az van írva, és azt kell mondanom, hogy alsónyéki vagyok, holott életemben sem jártam Alsónyéken, csak Bátaszéken — általános iskolába.”

Az öreg néni érvei is meg- fontolandók: „Itt születtem, itt is halok meg, a falunak még temetője is van, miért lennék én alsónyéki, ha egyszer pörbölyi vagyok?” A falutábla kint van, pontosan tudja az utazó Bátaszék és Baja között, hogy hol kezdődik és hol ér véget a település. Hiába van, a neve ugyanis eltűnt, nem használható, a községmegjelölés Alsónyék, ami a valóságban hat kilométerrel arrébb van. Miért „tüntették el a térképről”, ahol egyébként szintén szerepel?

Február 24-én a falugyűlésen 140-en vettek részt, ahol a korábbi „felvetések” nem ismétlődtek, amennyiben most már azt rögzítette a jegyzőkönyv, hogy a lakosság követeli a nevük visszaadását.

Az indokok között éppúgy szerepelnek történetek, mint érzelmek. Akikkel beszélgettem a témáról, szinte szóról szóra adták elő ugyanazokat a szájról szájra járó történeteket. Akad közöttük

bosszantó éppúgy, mint humoros, de mindegyiknek eredője annak bizonygatása, hogy Pörböly létezik.

Történt Bátaszéken, hogy a kapatos atyafit igazoltatták a „kocsmahivatal” előtt — vagy benne —, név stimmelt, lakcímre viszont Pörböly volt a válasz, mire a rendőr joggal vonta kétségbe az illető tisztességét, mivel a személyi igazolványában Alsónyék szerepelt.

Sokkal kellemetlenebb esetek is tanúsítják a helyzet fonákságát. A Baján vásárolt tartós fogyasztási cikkek nem egyszer nem jutnak el a megrendelőhöz, mert azokat elviszik Alsónyékre. A különbség oda- vissza már 12 kilométer. A nyugdíjügyek intézése közben néha a hivatal már őrültnek nézi az ügyfelet, aki még azt sem képes megjegyezni, hogy hol lakik, mert különösen az idősebbek képtelenek kimondani mást, mint a színtiszta igazat, hogy ők pörbölyi lakosok.

Állítólag járt már meg nagyobb utat — a címzettet nem találva — levél, távirat, és katonai behívó is.

Az utcanév ügyében azért győztek, lévén mindkét településen Óvoda utca. Ez aztán már valóban túlzás volt az „ügymenetek” számára, ezért az egyiknek meg kellett változtatni a nevét, az alsónyékit változtatták meg. *

A bátaszéki tanácson Kosár István országgyűlési képviselővel, és Bognár Jenő tanácselnökkel beszélgettünk, később érkezett Nagy Ferenc vb-titkár, majd a termelőszövetkezet elnöke,

Izsák Gyula. A problémával valamennyien találkoztak, a történetek ismerősek számukra.

Kosár István, képviselő: — Már többször jeleztük a fura helyzetet, de érdemi választ még nem kaaptunk a problémánkra, ezért történt az, hogy a március 15-i kihelyezett vb-ülésen szóba hoztam a témát. Hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy Pörböly önálló, vagy akár társközség szeretne lenni: nem státus-kérdésről van itt szó, és nem több jogot szeretnének kapni, mint amennyivel eddig rendelkeztek, hanem csak a névhasználatot szeretnék visszakapni. Azt sem feltétlenül önállóan, csupán úgy, ahogy 1975 előtt használták: Alsónyék-Pörböly.

A tanácselnök elmondta, hogy a település létezését nem egyszer bizonyította, és nem követelőzéssel, ahogy ez másutt előfordul, hanem éppen munkával. Az útépítés kezdeményezése is onnan indult el, nagyon jó eredményt értek el a hasznos hulladékok gyűjtésében. A legutóbbi falugyűlésen a régi, elhasználódott járdalapok felújítását ajánlotta fel a lakosság.

Mi van Pörbölyön? Menynyire lehet önálló egy ilyen kis hely? Közösen szedjük össze, hogy van vegyesbolt, orvosi rendelő, vendéglátóipari egység, mozihelyiség és klubkönyvtár, jól felszerelt, és 30 férőhelyes óvoda, aminek a központi fűtése nemrég készült el.

Még templom is van, amennyiben a volt iskola épületének eladása után az addig ott elhelyezett Szent László szobornak újabb helyiséget kellett biztosítani, ami meg is történt, a hívők számára továbbra is biztosították a szabad vallásgyakorlás feltételeit.

«

Szalai János könyvtáros Bátaszéken, tanácstag, a HNF pörbölyi bizottságának tagja. Elmondja a korábban ismertetett történeteket, majd hozzáteszi, amióta ott

település van, mindig Pörböly volt a neve. És ha már van, akkor miért nincsen?

— Az ott élők is tesznek bele annyit a „nagykalapba”, hogy elvárhassák, legalább neve legyen a településüknek.

Mondhatnánk, hogy ez érzelmi kérdés, de hát a haza- szeretet mindig konkrét helyhez is kötődik, és az is érzelmi kérdés, ami mellett nem lehet közönyösen elmenni.

Csukrov Jánosné tanítónő, a népfront elnöke szintén elmeséli a már hallott történeteket, de kiderül, hogy a bútorügy vele is megesett, és a gépkocsivezető igen kikelt magából.

A korábbi érvek mellé felsorakoztatja, hogy Pörböly lassan már nagyobb lesz, mint Alsónyék, új házsor épül. Alsónyék a távlati tervek szerint előbb-utóbb összeépül Bátaszékkel, tehát Pörböly valamikor még inkább külön marad. Van vasútállomás és iparvágány. Végül:

— Ez nem egy halálraítélt település!

*

Akkor mi hát Pörböly? Tény, hogy önálló község sosem volt, az 1962-ben kiadott helységnévtárban sem szerepel, csak mint Alsónyék mellett lévő szórványtelepülés. Akk.or a lakosság lélek- száma 595, 138 házban, 1970- ben 626-an lakják, 1980-ban a népszámláláskor 643 lakosa van és 198 ház állt, azóta épült egy új utca mintegy 30 házzal és további építési igények ismertek.

A Tanácstörvény végrehajtására vonatkozó minisztertanácsi rendelet szerint, új község akkor létesíthető, ha „mintegy nyolcszáz lakosú lakott hely alakult ki, továbbá a lakosság száma növekszik és az alapellátási intézmények kialakultak”. Eddig a szabály.

A névhasználatra pedig akkor van lehetőség, ha község alakul, vagy ha korábban már létezett, de egyesült egy másik településsel.

Alsónyék-Pörbölv esetében nem erről van szó, Pörböly nem volt önálló település. Ennek ellenére 1975 előtt Alsónyék-Pörbölyként használták, ez a lakcím szerepelt a személyi igazolványokban. Ennek elvesztése sérti az ott élőket.

1975-ben tértünk át a népesség számítógépes nyilvántartására, mindenki úgy tudja. hogy a számítógép számára hosszú volt a kettős elnevezés, ezért hagyták el Pörbölyt. Nos, például a Sárszentlőrinc, Dunaszent- györgy, Sajószentpéter. Ne- mesrempehollós. Hajdúböszörmény, Tápiószentmárton, Alsónemesapáti, Kemenes- szentmárton nem hosszú, vagy ezeket is félbevágták?

IHÄROSI ibolya

Űjabb házak épülnek

Házi munka, gyereknevelés, kiskert

— AZ ORVOSI rendelőkben csak nagyritkán látni apukát gyermekével. A kicsinyeket leginkább az anyukák viszik — mondtam egy heves vita közben egyik kollegámnak, mire ő így reagált:

— Persze! A nők szívesen viszik orvoshoz a gyereket.

— Dehogy szívesen. Csak sajnos, időnként elkerülhetetlen.

— A szívesent nem úgy értettem. Hanem arra utaltam vele, hogy a nők természetüknél fogva is alkalmasabbak a gyerek pátyol- gatására, vigasztalására. Ez a vérükben van — szögezte le, majd hozzátette: — Így van jól.

Utolsó mondatával készségesen értettem egyet, majd beszélgetésünk H. Sas Judit nemrégen megjelent könyve címének idézésével ért véget: „Nőies nők, férfias férfiak”.

S hiába csűrjük-csavarjuk az egyenjogosodás kérdését, egyetlen dolog (remélhetőleg! míg a világ világ lesz, szigorú tény marad: bizonyos munkák elvégzésére a nők, s bizonyosokéra pedig a férfiak a „kiszemeltek”. S hiába minden igyekezet, a zsák krumplit a férfi jobban elbírja, mint a párja, a konyhában pedig az „oldalborda” állja -meg inkább a

helyét. De ugyanakkor tény az is, hogy a világ változásával, a társadalom fejlődésével ezek a feladatkörök egyre közelítenek egymáshoz, egyre inkább elmosódnak közöttük az éles határok. De — legalábbás pillanatnyilag — még nem töröltük el azokat, s ne is igyekezzünk azt tenni. Inkább azon tűnődjünk, hogy menynyire becsüljük az egymásra szabott feladatokat, miként ismerjük el mi nők a férfi- munkát, s a férfiak előtt milyen becsülete van az úgynevezett női munkának?

JÓFÖLDI ISTVANNÉ a

szekszárdi 11/1-es patikában gyógyszerész. Két gyermeke — tíz- és kilencévesek — van, és két műszakban dolgozik :

— Szerintem egy nőre több feladat hárul, mint egy férfira. Persze, ez nem gond. Legfeljebb a dolgok megszervezése nehéz. Vagyis az a legnehezebb. Egy mai háztartásban sokkal jobban megoszlanak a tennivalók, mint például a szüléink idejében. Mi, asszonyok, ugyanúgy eljárunk dolgozni, mint férjeink. Tehát érthető, és csöppet sem „ciki” ha a férj is főz időnként, vagy mosogat. Nálunk ez nem ritka, hiszen amikor délutános vagyok, nyolckor megyek haza. Addigra a gyerekek túl vannak a vacsorán, a fürdésen... Különben nemrég készült el a házunk. Pontosan egy évvel ezelőtt költöztünk. Addig csak a takarításban, helyesebben a porszívózásban segítettek a gyerekek.

Most meg ... van kiskertünk, ahol mind a négyen együtt dolgozunk. Meghúzzuk a sort, a srácok meg elszórják a magokat, vagy öntöznek, de segítenek a rézsű elkészítésében is. Ha együtt végezzük a munkát, több szabad időnk marad, amit együtt tölthetünk. Csak egy jól szervezett családban képzelhető el a harmónia, lehetségesek a vidám kirándulások, közös programok. S annak ellenére, hogy vannak dolgok, amiket nem bízok másra, vallom, hogy nincs külön férfi- és nincs külön női munka. Nagyon szeretek főzni, s teszem ezt mindennap. Elég gyenge az iskolai menza. De ne hiay- gye, hogy a főzés gond. Hiszen jól gépesített a háztartásunk.

Jóföldi Istvánná híres szakácsnő. S nemcsak otthon, hanem ... Szóval ő is tagja a gyógyszertár negyvenfős Winkler Lajos szocialista brigádjának, ö készíti a brigádvacsorákat,

sőt a május elsejei közös ebédeket. S ezeken a közös ebédeken a családtagok is részt vesznek. Most mi lesz a menü?

— Marhapörkölt lábszárból, csülökből, lapockából és fejes saláta. A süteményeket pedig készen hozzuk.

SIMON ISTVÁNNÉ Fürgédén él. Férje — állatgondozó volt — már nyugdíjas. Két lányuk és egy fiuk van. Mind családosak. Simon Istvánná soha nem volt munkaviszonyban. De annak idején rendre besegített férjének a tsz-ben, hogy több legyen a munkaegység!

— Kár, hogy akkor én nem iratkoztam be a tsz-be — mondja — mert akkor nekem is lenne nyugdíjam. De ott voltak a gyerekek, a háztartás, a jószág. Most már nem úgy csinálnám. De hát akkor másképpen volt minden. Idehallgasson ... Az egyik lányomnak, az Erzsinek négy gyereke van, s dolgozik az Orionban. Aztán a család is megvan, összefognak, megy minden a maga útján. Nem azt mondom, hogy mi nem fogtunk ösz- sze. Csak másképpen. Nem ilyen okosan, mint a maiak ... Hogy most hogyan van? Hát nálunk úgy, mint régen. Én szépen eltevegetek a konyhában, meg takarítok, rendezkedek a ház körül. A

férjem meg az állatokkal bajlódik. Ha jót főzök, jól eszik belőle, ha szép a kert, hát rábólintok.

*

FREI LASZLÖNÉ, a szekszárdi 2-es számú óvoda egységvezetője:

— Én amondó vagyok, hogy nem szükséges ma már külön elismerni a feleségnek a férj, a férjnek pedig a feleség otthoni munkáját. Pontosan azért nem, mert ma már ritka a fiatalok között, hogy a férj a munkaidő után beleül a fotelbe, újságot olvas és fújja a füstöt. Együtt végeznek el mindent. Ez természetes! Érdekes változást figyelhettem meg óvónői pályafutásom során. Míg régen jórészt az anyukák hozták a gyerkőcöket az oviba, míg ők jártak a szülői értekezletekre, míg csupán ők társadalmi mun- káztak. most másként van. Az arány? Ügy ötven-ötven százalék. Vannak olyan gyerekek. akiket kizárólag az anukáiuk hoz és visz. Vannak családok, akik együtt jönnek. És az is érdekes, hogy az apukák érdeklődési köre a gverekekkel kapcsolatban egészen más. mint az anvukáké. A neveléssel kapcsolatos teendőkről érdeklődnek. a jutalmazás és a büntetés is témáik közé tartozik. No és naevon sok amika kérés nélkül is fel- aiánl társadalmi munkát, mert észreveszi. hogv az óvodában ezt vagy azt fel kellene újítani.

— Szóval nagyon jól állnak a munkához. Számukra ez a természetes. Hogy munka-e a gyereknevelés? Csak részben. Vannak kötöttségek, vannak naponta ismétlődő feladatok. De az, hogy a szülő elbeszélget a gyerekkel, hogy játszik vele, hogy kirándulnak, az nem munka, hanem öröm. Legalábbis erről a legtöbb szülő így vélekedik.

*

— ARRA KÉREM, ne írja le a nevemet. Máris indokolom. Egyszer társaságban voltunk. Egyik barátom büszkén mondta el, hogy ő bizony érti a házi munka minden csínját-binját, s ha kell, mosogat, vasal, vagy főz. Igen kinevették, s azóta „vasalónak” nevezik, leginkább a háta mögött. Én pedig még nem emancipálódtam annyira, hogy vállalni merjem a közösen végzett házi munka tényét. Igaz, mi megosztottuk a melót. Az enyém a „birtok”, az asz- szonyé a lakás. De ha valamelyikünknek összejön, bizony összefogunk. Legyen az ablaktisztítás, vagy palántázás. Egyébként harminchat éves vagyok, két gyerek édesapja, szakmunkásként dolgozom, hat éve érettségiztem — az asszony is — s most is tanulok ...

V. HORVATH MARIA