Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-30 / 101. szám
1984. április 30. IvEPÜJSÄG 5 Milyen is a mai munkásság? ájus elseje a II. Internacionálé 1889-ben, Párizsban megtartott kongresszusa óta a világ munkásainak harc os ünnepe. Az idők folyamán a különböző földré székén és országokban a harc célja és formája sokat változott és változik ma is. Mindemellett május 1. jelentősége egyre növekedett és napjainkban talán még fontosabb, mint bármikor korábban. A magyar munkásmozgalom hosszú ideig a munkásság politikai jogait — választójog, szervezkedési, gyülekezés, szabadság stb. — és a munka-, kereseti viszonyok (nyolcórás munkaidő, a Bedó- rendszer eltörlése, magasabb órabérek) megjavítását állította a régi, harcos május elsejék központjába. Később — az első világháború előtt és alatt — a háború elleni harc került előtérbe, majd 1919-ben a Tanács- köztársaság megvédése, 1919—45. között a fehérterror, a tőkés kizsákmányolás, majd nagy erővel a fasizmus elleni küzdelem. 1945-től, a népi demokrácia éveiben május elseje a felszabadult dolgozó magyar nép, s mindinkább a munka ünnepe lett. A földosztás, a romok eltakarítása, a népi hatalmi szervek létrehozása, az újjáépítés, a proletárdiktatúra kivívása, az államosítások, a hároméves terv, majd az ötéves tervek, a szocializmus alapjainak lerakása, az ellenforradalmi támadás visz- szaverése, a párt és a nép kapcsolatainak — bizalmának — helyreállítása, erősítése, szolidaritás a világ munkásaival és a szabadságukért küzdő elnyomott népekkel, a szocialista országok egységének erősítése; ezek lettek a legfontosabb május elsejei jelszavaink, s a felvonulásokon ezek jegyében emeltük magasra egyszerre a vörös és a nemzetiszínű lobogót. Mint ahogyan ma is: a béke, a haladás, a szocializmus, a hatékonyabb munka, a szocialista nemzeti egység, a szovjet és a magyar nép barátsága, a szocialista országok testvéri együttműködése jegyében ünnepeljük május elsejét. A minap Balogh Sándor és Korom Mihály történészek cikkét olvastam a magyar népi demokrácia első éveiről, akkori demokratikus hagyományainkról. Lényegében mindketten azonos következtetésre jutnak; az előző években az indokoltnál kevesebb figyelmet fordítottunk az 1944 őszétől fokozatosan létrejövő, majd megerősödő népi hatalmi szervekre. Ilyenek voltak például a földosztó, a hetes, a nemzeti és nem utolsósorban az üzemi bizottságok. A munkásosztálynak elsősorban az üzemi bizottságok létrehozásában volt döntő szerepe, de kétségtelen, hogy a többi népi hatalmi szerv létrehozásában is közreműködött. Az idősebb munkások ma is szívesen emlékeznek a felszabadulás utáni időkre: a romeltakarításra, a gépek beindítására, s általában mindarra, ami akkor, az új élet kezdetével együtt járt. Legnagyobb élményük az volt. hogy folvamatosan maguk vették kezükbe a gyárak irányítását; hogy a munkásság közvetlenül is részt vehetett a hatalom gyakorlásában. Fönt még az úri Magyarország hívei ágáltak; ők a hangadók a parlamentben és a kormányban, de az üzemben már egészen másként alakult a helyzet. A gyárban már tőlük függött, rajtuk állt, hogy mi történik. Valószínű, hogy az 1919-es munkástanácsokra is emlékezve, közvetlenül választott képviselőikből alakították meg az üzemi bizottságot, amelynek meghatározó szerepe lett a termelés beindításában, az újjáépítésben, mindenben, ami akkoriban a gyárban történt. Az üzemi bizottságoknak valóban nagy szerepük volt a munkásegyság erősítésében, a műszakiak ás a munkások, a beosztottak és a vezetők jó partneri kapcsolatában. De ezen túlmenően országosan is fontos szerepet vállaltak a reakció elleni harcban. Amikor a párt kiadta a jelszót, hogy „Földet vissza nem adunk!”, „Ki a nép ellenségeivel a kormányból!” — az üzemi bizottságok élen jártak a tömegek mozgósításában, a harcos baloldali tüntetések megszervezésében. A kérdésre rendkívül sokféle választ kaptam, közöttük homlokegyenest ellentmondóakat is. Hadd idézzek közülük néhányat. Idős üzemvezető magyarázta: amikor ő évtizedekkel ezelőtt megkapta a szakmunkás-bizonyítványt, a legszívesebben kitűzte volna a mellére, hogy ezzel is felhívja magára a figyelmet, akkoriban nagyon nagy dolognak számított, ha valaki ' „segéd úr” lett. Ahogy akkor mondták: az ilyen akár azonnal nősülhetett. Most viszont — folytatta a mondókáját — sok fiatal szakmunkás hovatovább letagadja a lányok előtt, hogy ő „csak munkás”. Logarléccel dolgozó, érettségizett idomszerész panaszolta felháborodva: ha bemegy a gyár valamelyik irodájába, úgy bánnak vele, mintha alacsonyabb rendű dolgozó lenne. Akad műszaki vezető, aki a kávéfőző kislánnyal nagyobb tisztelettel beszél, mint az idős szakikkal. Pedig annak idején még a tőkések is lementek a műhelyekbe, egy kis pofavizitre, mert tudták, hogy az efféle gesztus, a vezetők és a beosztottak között gazdasági szempontból is érdemes „befektetés”. E véleményekben bizonyára van némi túlzás, bizonyos körökben mégsem haszontalan dolog újra emlékeztetni néhány alapigazságra. Közöttük olyanokra is, amelyeket annak idején alapfokú szemináriumokon, vagy fiatalabbak az általános iskolákban tanulhattak meg. Ilyen például, hogy nem szubjektív elhatározásból, hanem objektív társadalmi okok miatt a munkás- osztály a szocializmus építésének vezető ereje. Csak utalásszerűén említek néhány tényt. Változatlanul igaz. érvényes: a munkásság a legszervezettebb társadalmi osztály, amelynek az osztály érdeke megegyezik a nemzet, sőt a világ dolgozóinak érdekeivel, s megvan benne a bátorság és az áldozatkészség is ahhoz, hogy betöltse forradalmi hivatását. Bonyolult időszakban is a leginkább képes felismerni a haladás irányát, hogy milyen volt valójában a Rákosi-korszak, azt nem a politikusok, még csak nem is a tudósok, vagy akár a művészek ismerték fel; először a munkásság adott hangot elégedetlenségének. gyénileg természetesen sokféle munkás van: művelt és művele tlen, az egyik elsősorban a testi erejével, a m ásik inkább az eszével dolgozik. Van, aki bony olult. számjegyvezérlésű gépeket irányít, mások nehéz „szívlapátot” emelgetnek. Mindannyiunk — benne az értelmiség, a paraszt, az összes társadalmi réteg és csoport — érdeke azonban, hogy a munkásnak és az általa végzett munkának megfelelő rangja, presztízse legyen társadalmunkban. FÖLDESI JÓZSEF Tűzi emberek Elektrofilter védi a környezetet Nincs még egy olyan város az országban, mint Dunaújváros. Főleg a Tolna megyei embernek jelent sokat. A Dunai Vasmű itt van a szomszédságban. Százával érkeztek ide Szekszárdról, Duna- földvárról, a megye minden pontjáról. A volt építők egy része ma már kohász, lakatos, martinász és villanyszerelő, ők a tűzi emberek, az acél teremtői. A Dunai Vasmű martinkemencéinél járt munkatársunk, Gottvald Károly, hogy képriportjával megmutassa az ottani emberek munkáját, életét, és természetesen az acélgyártás egyes fázisait, ami a szemnek mindenkor látványt jelentett, mert a megolvadt acél narancssárgás fényei csodálatosak ... Arányok Az itt dolgozóknak néha közel kell férkőzniök a forró acélhoz Olvasztárportré Csapolás Csapolás előtti ellenőrzés Az ember és munkahelye Az utánpótlás: öntőtanulók
