Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-30 / 101. szám

1984. április 30. Képújság 3 Éljen május elseje! Pártmegbízatása: propagandista Lenin születésének 114. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adtak át a marxista-leninista eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért propa­gandistáknak és agitáto­roknak. A művelődési miniszter által adomá­nyozott „Szocialista Kul­túráért” kitüntetést kapta Schalli Ádám, a tolnai PATEX-gyár üzemvezető­helyettese. (Üjsághír.) A kitüntetés átadását meg­előző napokban tartotta tag­gyűlését a gyár 3. számú párt-alapszervezete. Terme­lésről, gazdálkodásról volt szó. Többen kifogásolták, hogy a vállalat budai gyára rossz minőségű anyagot küld, ezért vannak itt is minőségi problémák. Utánuk kért szót Schalli Ádám. Mindenki rá figyelt, hiszen tudták, hogy ha a gyár egyik legkiválóbb szakembere megszólal, so­sem beszél a levegőbe. — Azért álljunk meg egy szóra, elvtársak! — Sajnos igaz, hogy nem kapunk min­dig kifogástalan alapanya­got. És ezt minden esetben jelezni kell „fölfelé” is ... De nézzünk magunkba! Meg­teszünk mindent, hogy az alapanyag állapotához iga­zítsuk a munkánkat? Én úgy látom nemegyszer, hogy még hozzá is teszünk a hibák­hoz. Ne csak kifelé, meg föl­felé mutogassunk, hanem le­gyünk önkritikusak is ... Az idős szakember meg­fordította a vita menetét, utána többen szóltak arról, mit lehetne, kellene tenni a gyárban a minőség javítá­sára. A pártvezetőség titkárától tudom meg, hogy Schalli Ádám üzemvezető-helyettes­nek csaknem minden meg­nyilvánulása „árulkodik” ar­ról, hogy propagandista. Szól, oktat, nevel, anélkül, hogy Marxra, Leninre, vagy vala­melyik központi bizottsági határozatra hivatkozna. Személyi igazolványa 23. oldalán, a „Munkahelyválto­zások" rovatban egyetlen be­jegyzés szerepel: A tolnai PATEX-gyárban munkavi­szonyának kezdete 1941. au­gusztus 11. Tehát negyven- harmadik éve dolgozik je­lenlegi munkahelyén. — Anyám 33 évig volt a selyemgyár dolgozója. Jó­magam a polgári iskola el­végzése után kőműves mel­lett dolgoztam — a textil­gyárba csak tizenhat éven felülieket vettek fel, én ak­kor még nem töltöttem be. Ahogy elmúltam tizenhat, igaz, hogy némi protekció­val, de sikerült bekerülni. Segédmunkás, szövő, hen­gerszerelő, majd 1943. őszé­től, miután elvégezte a fő­városban az egyéves Bolyai Textilipari Szakiskolát, — szövőmester. A felszabadulás után főművezető 18 évig, majd a szövődé vezetője öt évig, utána kinevezik üzem­vezető-helyettesnek. 1947­Schalli Adám ben lépett be a pártba, jó húsz évvel utána elvégezte a marxizmus-leninizmus es­ti egyetemet, közben — 1960- tól 64-ig — a helyi gimná­zium levelező tagozatának hallgatója. Bizonyítványában végig, minden tárgynál, az érettséginél is „jeles” szere­pel. Tíz évig párttitkár, hu­szonegy esztendőn keresztül elnöke a gyári szakszervezeti bizottságnak. Már az ötve­nes évek második felében megbízást kap szeminárium­vezetésre, a hetvenes évek­ben marxista-leninista esti középiskolát vezet, utána politikai vitakört, jelenleg pedig egy-egy foglalkozás le­vezetésével, előadások tartá­sával segíti mindhárom gyá­ri alapszervezetnél a párt­oktatást. Oktató-nevelő munkája azonban évtizedek óta „túl­nő” a pártoktatáson. — Ezerkilencszázötvenki­lenctől—nyolcvanegyig mű­ködött a gyárban kihelyezett tagozata az 505. sz. Szak­munkásképző Iskolának, szö­vőtanulókat képeztünk — mondja. — Itt kezdettől fogva szakoktatóként mű­ködtem. Két alkalommal — először a hatvanas, majd a hetvenes évek második felé­ben indult a gimnáziumban kihelyezett tagozata a textil­ipari szakközépiskolának. Vezettem a gyakorlati fog­lalkozást, és szakrajzot taní­tottam. — Ehhez nyilvánvalóan nemcsak szaktudásra, hanem pedagógiai ismeretekre is volt szükség . . . — Természetesen. Amikor a szakmunkásképzőt kezd­tük, a tagozat igazgatója, dr. Tóth Károly gimnáziumi ta­nár tartott részünkre, szak­oktatóknak módszertani elő­adásokat. Többek közt meg­tudtuk, hogyha a táblánál dolgozunk, sohase fordítsunk hátat a tanulóknak, gondol­junk mindig arra, hogy ők a szánkról is olvassák a mon­datokat, lehetőleg álljunk szemben az osztállyal. A fény az arcunkra essen . . . és még sok mindent. Pél­dául, hogy a tekintetekből is „olvasni” lehet, hogy meg­értették-e az elmondottakat. — Hogy hány fiatalt — és idősebbet — tanított a szövő­szakmára, nem tudná össze­számolni. Biztosan több, mint hétszázat. Közülük egy később eredményesen vé­gezte el a műszaki főiskolát, az első, 1959/60-as csoport egyik tanulója ma személy­zeti osztályvezető a gyár­ban, az 1969-ben szakközép- iskolát végzettek közül há­rom ma osztályvezető. De van egykori tanítványai közt olyan, aki ma a szakszerve­zeti központ politikai mun­katársa. Az egyik szövő­lánynak, amikor „elvitték” KISZ-bizottsági titkárnak, potyogtak a könnyei: „Ugye Ádi bácsi, ha visszajövök, visszakapom ezeket a gépe­ket?” — Nem kapta vissza, megállja a helyét a moz­galmi munkában. — Hogy jó két évtizeden keresztül szakoktató is vol­tam, hozzásegített, hogy a pártpropaganda-munkát is eredményesen végezzem — mondja. — Ilyen munkában szinte állandóan csiszolód­nak az ember módszerei, a tanulók-hallgatók ezernyi problémát vetnek föl, amire választ kell adni, és a szak­oktató sem taníthat politika- mentesen. A pártoktatásban is csak úgy állhatja meg a helyét a propagandista, ha állandóan képezi magát, ol­vassa az újságokat, hallgatja a rádiót, nézi a televíziót, és ami a legfontosabb, ismeri a gyakorlatot, az életet, az emberek véleményét a leg­különbözőbb kérdésekről. Ehhez itt, az üzemben — együtt élve-dolgozva az em­berekkel — minden lehető­ségem megvan. Mindhárom alapszervezet­ben folyik a pártoktatás. Az éves programot úgy alakítot­ták ki, hogy két foglalkozás „szabad”, ilyenkor arról vi­tatkoznak, ami a legjobban érdekli a résztvevőket. Ta­valy az egyik ilyen „szabad” téma lett a gazdasági mun­kaközösségek tevékenysége. Schalli Ádámot kérték fel vitavezetőnek. — Azért, mert alaposan ismertem a témát. Előzőleg Győrben, a szövödevezetők fórumán alaposan megvitat­tuk, azok a kollégák, akik­nél akkor működtek már gmk-k, elmondták a tapasz­talatokat. Nálunk ekkor in­dulták ezek a munkaközössé­gek, és természetes, hogy sok tisztázatlan kérdést kellett megmagyarázni, egészen at­tól kezdve, hogy ezek a szo­cialista tulajdon alapján mű­ködnek, tehát nem vezethet­nek kapitalizmushoz, addig, hogy tevékenységükből mi a haszna nemcsak a gmk-tag- nak, hanem az egész gyári kollektívának. Schalli Ádám nyugdíjba készül. — De nem válók meg a gyártól véglegesen. Itt la­kom pár lépésnyire, segít­ségemre mindig számíthat­nak. A gyár vezetése és a pártszervezet is. J. J. SZOT-üdülés külföldön Az idei külföldi üdültetés előkészítése a SZOT-ban már 1982. őszén megkezdődött. Tavaly szeptemberben a bel­földi beutalókkal egy időben mintegy húszezer külföldre szólót is átvehettek a szak- szervezetek. Ennek fele du­nai hajóüdülésre ad lehe­tőséget, a további, mintegy tízezer beutaló csereüdülés­re szól, összesen tíz ország­ba. A külföldi szakszervezeti üdültetést az utazási irodák által szervezett társasutazá­soknál lényegesen kedvezőbb részvételi díj jellemzi, a könnyítés mértéke a bel­földi üdültetéshez hasonló. A szolgáltatások színvonala a magasabb kategóriájú hazai üdülésnek felel meg, sok érdekes programmal, lehető­leg a legkényelmesebb szál­lítással, figyelmes vendéglá­tással. Sajnos, a beutalók mennyisége az igényektől messze elmarad, így ezt az üdülési lehetőséget sok alap­szervezetben egyáltalán nem ismerik. A fejlesztésnek ne­hezen leküzdhető akadályai vannak (korlátozott befoga­dóképesség, szezonális aka­dályok a hajózásban, stabili­zálódott keretek a szocialista partnerszervezetekkel, tőkés országbeli partnerek piaci nehézségei). Ausztria mintegy másfél ezer turistát fogad Alsó- Ausztria különféle üdülő­helyein, valamint Karintiá- ban. Bulgáriában 270 ma­gyar szakszervezeti utas Várnát és Szófiát keresi fel. A csehszlovák üdülési lehe­tőségeket szinte az egész év folyamán élvezheti össze­sen mintegy 2600 beutalt, Prága, Marianske Lazne, Luhacovice, Tátra-Lornnic és Jasna szakszervezeti üdülői­ben. A finn kapcsolat még szerény, két csoport utazik ki. Lengyelországban mint­egy ötszáz utas üdül, télen Zakopáne, nyáron Krenica üdülőiben, a csoportok Krak­kót is felkeresik néhány napra. Az NDK-ba utazó 1200 beutalt úticélja a tü- ringiai Oberhof és Tabarz, valamint a Rügen szigeti Binz, a Szász-Svájcban fek­vő Hohnstein és a Berlin kö­zelében lévő Buckow üdülő­hely. HÉTRŐL HÍRRŐL HÉTRE HÍRRE Tulajdonképpen az ünnepi készülődés napjaiban, óráiban az újságíró is csak olyan meghitt szavakat tud csokorba köt­ni, melyek ha nem is megfogalmazódva, de valahogyan áthatják minden ember lé­nyét. S ezeknek a napoknak az atmoszfé­rája Garai Gábor szavaival igazán kifejez- hetőek: Miénk ez a világ, miképpen léte-holta gondja is a miénk, s miképpen nem hiszünk az egyszer volt és megkövült örömökben, csak minden élet folyton megújuló örömében hiszünk. És ha meggondoljuk, hogy mi minden jelent és jelenthet számunkra örömet, bi­zony meglepő eredményt „kapunk”. Ér­demes néha eltűnődni szürkének vélt hét­köznapjaink percein, óráin; következteté­seket levonni bizonyos jelenségek, ered­mények összefüggéseiből. Készüiődés Az ünnepi eseménysorozat már a hét elején megkezdődött, üzemeknél, vállala­toknál rendeztek összejövetelt, melyen az elmúlt évi eredményeiket méltatták, is­merték el. A dekorációs helyiségekben is Szekszárdon, a városközpontban a Garay Gimnázium tanulói parkosítottak. serényebben folyt a munka, készültek a transzparensek, a felvonulás különböző kel­lékei. A kirakatok, az ablakok is „átöl­töztek”, a diákok, néptáncosok pedig szor­galmasan próbálták a felvonulást színe­sebbé és ünnepélyesebbé tevő gyakorlato­kat. A munkahelyek parkjaiban és kör­nyékén a szocialista brigádok szépítették a virágágyásokat, másutt a költségvetési üzemek dolgozói szorgoskodtak, s volt, ahol a középiskolások tették rendbe a parkot — természetesen társadalmi mun­kában. „Jövőre is jövünk!” A napokban rendezték meg megyénk­ben először a kisegítő iskolák kisdobo­sainak komplex tanulmányi versenyét, amelyre nyolc iskola 4—4 tagú csapattal érkezett Szekszárdra, a városi úttörőház­ba. Igazán dicséretes verseny volt, s min­den elismerést megérdemelnek a gyere­kek, s az őket felkészítő pedagógusok! Öröm volt látni a ragyogó arcokat, az igyekvő kezeket, az izgalomtól csillogó szemeket. Majd az eredményhirdetés után a felszabadultságot, s hallani a lelkes sza­vakat: „Jövőre is jövünk!” Kik is azok a gyerekek, akik a kisegítő iskolákba járnak? Az értelmi fejlődésben rajtuk kívül álló okok miatt elmaradott kicsinyek, akik ennek folytán hátrányos helyzetben élnek. De hátrányos helyzetük fakadója nem az enyhe fokú fogyatékos­ság, hanem a zömmel ingerszegény kör­nyezet, amit szüleik részükre biztosíta­nak, illetve nem biztosítanak. Ezek a ta­nulók lakóhelyükön elszigetelten élnek, volt közöttük, aki most ült életében elő­ször autóbuszon, s többen most költötték el első éftermi ebédjüket. Tulajdonkép­pen nyitást is jelentett nekik ez a nap, nem beszélve arról az élményről, amelyet a versenyzés és más iskolákba járó diák­társaikkal való megismerkedés élménye jelentett. Pedagógusaik pedig azon fára­doznak, hogy minél több kapcsolatterem­tési lehetőséget nyújtsanak nekik, hogy lassacskán őket se érje meglepetésként, vagy csodaként az, ami konszolidált kö­rülmények között cseperedő, nevelkedő társaik számára természetes és mindenna­pos. S a hit? A pedagógusok hite? Szól­ni is nehéz róla. ök, a gyógypedagógusok azok, akik elsősorban hisznek abban, hogy a kisegítő iskolákba járó gyermekek — noha elsősorban manuális készségeik fej­lesztésével és finomításával — hasznos és teljes rangú polgáraivá válhatnak tár­sadalmunknak. S azzá is válnak, ha fel­nőttekként a majdani kollektíva is ugyan­úgy segíti őket, mint most a tanáraik. Impulzusok - másként Régi hagyomány, hogy a különböző me­gyékből elszármazott egyetemi, főiskolai hallgatók anyamegyéjük nevét viselő klu­bokba tömörülnek. Ezek a klubok, illetve azok programjai meghatározó impulzusok­kal „irányítják” a diákokat. A napokban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tol­na megyei klubja — no és a baranyai testvérklub — tagjai voltak itthon. Egy teljes napot töltöttek el Dalmandon, a mezőgazdasági kombinátban. Először elő­adásban hallhatták, amit később filmen láttak, majd pedig a maga valóságában, az életben. Ügy tűnt, szokatlan számukra az itteni, mármint a gazdaságban jól ér­zékelhető alaphelyzet, föltehetően ezért váltott mind feszültebbre a figyelem. Dal­mandon olyan hatások érték őket, amit az egyetem, az ottani gyakorlatok sohasem képesek produkálni. Itt értik meg valójá­ban, hogy a különböző népgazdasági in­tézkedéseknek mi is a hátterük, mi „kény­szerítette” létrehozni azokat, itt ismerked­nek meg igazán megyéjük politikai, tár­sadalmi törekvéseivel... és még lehetne folytatni. De a folytatás legyen egy másik témáé, melynek bizonyítéka a bátai Balogh Mi­hály és felesége, aki pedig ózdi. Most a diákklub tagjaiként jöttek, de hamarosan mindketten Dalmandon telepednek le, s a növénytermesztésben dolgoznak. Hogy mi­ért olyan fontos mindez? Mert korábban meglehetősen nehéz volt egyetemet vég­zett szakembereket letelepíteni a megyék­ben. A klubok, a látogatások pedig egy­szerűen kézen ragadják a fiatalokat, vagy­is zökkenőmentesebbé vált a nemzedék- váltás. Vendégeinkről Mint több alkalommal is hírt adtunk róla, megyénkben a héten többször is kö­szönthettünk vendégeket, akik tapasztalat- cserére, munkalátogatásra, ünnepségre ér­keztek. Magam is részt vettem korábban is és most is több programjukon. Bizony, az itt töltött napjaik meglehetősen zsú­foltak. A tapasztalatcserére érkezők ál­talában olyan érdeklődéssel figyelik a meglátogatott üzemben, szövetkezetben fo­lyó munkát, kifogyhatatlanul a kérdések­Az afganisztáni delegáció Dombóváron bői, hogy gyakran csak röpke ebédre jut idő, netán a késő estébe tolódik a vacso­ra. Mindezt nem azért mondom, hogy bár­kiben is sajnálatot ébresszek látogatóink iránt, hanem érzékeltetni igyekszem, hogy nem eszem-iszomot jelentenék a nálunk töltött órák, napok. Megfigyeltem, hogy vendégeink milyen szorgalmasan jegyze­telik tapasztalataikat, de azt is, hogy nem­csak visznek, hanem nekünk is hagynak itt okos, náluk már jól bevált ötleteket. Szép magyar könyv „A tárlókon majd 160 kötet, az elmúlt év könyvtermésének színe-java. Színes, változatos a látogató elé táruló kép: itt az ismeretterjesztő kiadványok színben tob­zódó foltjai, ott a gyermekkönyvnek moz­galmas csoportja, emitt a művészi és fo­tóskönyvek kifejező, tájfotói, színhű il­lusztrációi, amott a bibliofiliák míves kö­tései teszik változatossá a képet. Ügy tű­nik, a kiadók fokozódó gazdasági nehéz­ségei, szaporodó gondjai nem hagynak nyomot a könyvek művészi megformálá­sán.” — írja Morvay László, az MKKE Kiállítási Gyűjteményének csoportvezető­je a „Szép magyar könyv 1983” című kiál­lításáról, melyre Szekszárdon is, mégpedig a Sajtóházban kerül sor május 4-től. A kiállítás kéthetes időtartama alatt a kö­zönség is szavazhat, s végül is ezek a szavazatok döntik majd el, hogy az or­szágos közönségszavazás alapján melyik könyv nyeri el az olvasók, az érdeklődők rangos díját. V. HORVÁTH MÁRIA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents