Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-18 / 91. szám
2^ÉPŰJSÁG 1984. április 18. Atomfegyvermentes EurópátI Atomfegyvermentes világot! Andrej Gromiko Budapesten PANORÁMA Andrej Gromiko és Korom Mihály a Ferihegyi repülőtéren az ünnepélyes fogadtatáson. (Telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) mus pozíciói megingathatat- lanok. Hozzátette: sok nehézséggel kell megbirkóznunk, mégis bizakodva nézünk a jövőbe, hiszen népünk alkotó tenniakarása, a Szovjetunióval és a többi testvéri országgal folytatott gyümölcsöző együttműködésünk biztos alapul szolgál gondjaink leküzdéséhez, a fejlett szocialista társadalom építésének folytatásához. Nemzetközi kérdésekről szólva rámutatott: a világban tapasztalható feszültség legfőbb oka, hogy az USA és a NATO szélsőséges militarista körei meg akarják bontani a történelmileg kialakult katonai erőegyensúlyt. E körülmények között mind fontosabb számunkra — mondotta —, hogy tovább szilárdítsuk védelmi szövetségünket, a Varsói Szerződést, s hatékonyabban munkálkodjunk együtt a KGST- ben. Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi helyzet rosz- szabbodásának folyamata megállítható; támogatjuk az SZKP és a szovjet kormány elvi alapokon álló külpolitikáját, a béke megőrzésére tett javaslatait és erőfeszítéseit. Készek vagyunk részt vállalni a kedvezőbb nemzetközi légkör megteremtéséért, a bizalom helyreállításáért folytatott erőfeszítésekből — hangsúlyozta Lázár György. Végezetül kitért arra. hogy Andrej Gromiko válaszá. ban megköszönte Lázár György meleg szavait, amelyek az SZKP-ról, a szovjet államról és népről hangoztak el. Leszögezte: — Pártunk Központi Bizottsága. Politikai bizottsága és személyesen Konsztantyin Cser- nyenko elvtárs, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke is rendkívül nagy jelentőséget 'tulajdonít a Szovjetunió és Magyarország közötti barátság erősítésének, és együttműködésünk sokoldalú fejlesztésének. Tudjuk, hogy ilyen irányú politikát folytat a Magyar Szocialista Munkáspárt is, élén a magyar nép kipróbált vezetőjével, Kádár János elvtárssal. — Egyetértünk abban, hogy tovább szükséges erősíteni a szocialista országok közötti összeforrottságot, vaa zavartalan, széles körű magyar—szovjet baráti kapcsolatokat ezúttal is az jellemezte, hogy a megbeszélések során teljes volt a nézetazonosság. Kölcsönösen kinyilvánítottuk szándékunkat: tovább kívánunk haladni a magyar—szovjet együttműködés bővítésének, a barátság erősítésének útján. lamint a hatékony együttműködést a kollektív szervezetekben, mindenekelőtt a Varsói Szerződésben. E szerződés mebízihatóan védelmezi népeink vívmányait; különösen érvényes ez a mai, bonyolult nemzetközi helyzetben — mondotta, majd így folytatta: — Az agresszív imperialista körök — elsősorban az Egyesült Államok — vezető szerepre törnek a Világban. Az erőre, a fegyverekre számítanak, katonai fölényre próbálnak szert tenni. Egymás után dolgozzák ki a a fegyverkezési verseny programjait. Az amerikai atomfegyverek európai telepítéséről szólva hangsúlyozta: — az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt, hogy Genfben komolyan és becsületesen tárgyal a középhatótávolságú nukleáris fegyverzetről a megállapodás elérése érdekében. Valójában az, ahogyan tárgyaltak, nélkülözte a komolyságot, a becsületességet; a rakétatelepítés politikájával elmélyítették a szakadékot a megállapodáshoz vezető úton. Végül megtorpedózták a tárgyalásokat, értelmetlenné tették azokat. — Mi változatlanul azon vagyunk, hogy az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alapján a nukleáris fegyverzetek nagymértékű maximálisan lehetséges csökkentését érjük el. Ez vonatkozik a középhatótávolságú és a hadászati eszközökre egyaránt. Az európai nukleáris fegyverzetekről folytatott tárgyalások akkor újíthatok fel, ha az USA és NATO-szövetségesei készségüket fejezik ki, hogy visz- szatérnek az amerikai rakéták európai telepítésének megkezdése előtti helyzethez. Annak kell tehát elhárítania az akadályokat, aki a tárgyalások elé gördítette azokat. — Ebben, s más kérdésekben továbbra is a fegyverkezési versenyre, az erőre alapozza politikáját az Egyesült Államok — állapította meg a továbbiakban a külügyminiszter. E politika fegyvertárának részévé vált a fegyverek alkalmazása — a háború meghirdetésével vagy anélkül; a terrorizmus, a felforgató tevékenység. Szólt arról is, hogy a Szovjetunió szövetségeseivel együtt határozottan ellenzi, hogy a vegyifegyverek betiltásával kapcsolatban tisztességtelen játékot űzzenek. Ám a legújabb washingtoni nyilatkozatok ilyen méltatlan manőverekre utalnak. Ha lehántjuk a szóvirágokat, kiderül, hogy továbbra is az ilyen fegyverek megtartásának és felhalmozásának kategóriáiban gondolkodnak. Andrej Gromiko a stockholmi konferenciáról szólva megállapította: az USA és követői el akarják terelni e fórum figyelmét a legfontosabb kérdésről, arról, hogy jelentős intézkedésekkel segítsék elő a katonai szembenállás tényleges csökkentését az európai és a világ- helyzet kedvezőbbé válását. A Szovjetunió soha sem határolta el magát a párbeszédtől. Olyan párbeszéd mellett foglal állást azonban, amely nemcsak szavakban, hanem ténylegesen szolgálja a világon meglévő feszültség enyhítését, a nukleáris háború veszélyének elhárítását. Annak érdekében, hogy minden nép számára biztosítsuk a békés jövőt, a Szovjetunió a szocialista Magyar- országgal és a többi testvéri országgal együtt továbbra is megsokszorozza erőfeszítéseit a béke és a nemzetközi együttműködés politikájának megvalósításában — mondotta végezetül Andrej Gromiko. (MTI) Andrej Gromiko válaszbeszéde A fásítási hónap megyei megnyitója A Tolna megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a Pécsi Erdőfelügyelőség és a báta- széki Búzakalász Mgtsz szervezésében Bátaszéken került sor tegnap a fásítási hónap megyei megnyitójára. Barsi Mihály, a mezőgazdasági osztály vezetője köszöntötte az erdőgazdaságok, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, tanácsi és társadalmi szervezetek képviselőit. Beszédében a természeti egyensúly károsodásáról, az erdőket, fákat veszélyeztető tényezőkről is szólt. Rada Antal, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatal osztályvezetője tartott előadást az Erdőtelepítés és fásítás időszerű kérdéseiről. Az előadást követően Mészáros József, a Pécsi Erdőfelügyelőség igazgatója a MÉM nevében emlékplakettet adott át a bátaszéki Búzakalász Tsz-nek és hét szakembernek oklevelet, akik kiemelkedő munkát végeztek az erdőtelepítés területén. A bátaszéki általános iskolások műsorral kedveskedtek az ankét résztvevőinek. A gyűlés után a sportcsarnok mellett emlékfásítást rendeztek: az ünnepség résztvevői az általános iskolás tanulók közreműködésével tiszafákat és tujákat ültettek el. SzS. Fotó: Czakó S. Kézbe kerültek a kapák, lapátok és földbe a díszcserjék Barsi Mihály megnyitóbeszédét tartja a fásítási ankéton BUDAPEST Kádár János, az MSZMP első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Robert G. Mugabét, Zimbabwe Köztársaság miniszterelnökét a ZANU, (a Zimbabwei Hazafias Front) elnökét a függetlenség elnyerésének negyedik évfordulója alkalmából. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ugyancsak táviratban üdvözölte Canaan Sodindo Banana-t, Zimbabwe Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. MOSZKVA Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, honvédelmi miniszter és Florian Siwicki vezérezredes, a LEMP KB PB póttagja, lengyel nemzetvédelmi miniszter keddi moszkvai megbeszélésén a szovjet fegyveres erők és a lengyel hadsereg közötti barátság és sokoldalú együttműködés fejlesztéséről és megszilárdításáról tárgyalt. * Kedden moszkvai idő szerint 13 óra 22 perckor a Progressz—20 teherűrhajó automatikusan összekapcsolódott a Szaljut—7—Szojuz T—11 orbitális űrkomplexummal. A teherűrhajót vasárnap indították útnak a Szovjetunióból. BEJRUT Kedd reggel újra megindult a forgalom a Bejrút keleti és nyugati felét elválasztó polgárháborús tűzszünet: vonal egyetlen átkelőhelyén, a Nemzeti Múzeumnál. MANAGUA A nicaraguai külügyminisztérium hétfő esti közleménye szerint heves harcok folynak az ország dél-keleti határvidékén, San Juan del Norte település körzetében. A „Demokratikus Forradalmi Szövetség” (ARDE) nevű ellenforradalmi szervezet fegyveresei elfoglalták San Juan del Nortét. ÜJ-DELHI Zail Szingh, az Indiai Köztársaság elnöke kedden délelőtt fogadta Sarlós Istvánt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Miniszter- tanács elnökhelyettesét, aki küldöttség élén tartózkodik Indiában a Körösi Csorna Sándor születésének kétszá- zadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. WASHINGTON George Bush, az Egyesült Államok alelnöke hétfőn Genfbe utazott, hogy a leszerelési bizottságban előterjessze a vegyi fegyverek betiltásával foglalkozó új amerikai tervezetet. Zimbabwei ünnep pompa nélkül Szerényen — néhány kisebb politikai gyűléssel, sportran- dezvénnyekkel — ünnepli ma Zimbabwe függetlenségének negyedik évfordulóját. Robert Mugabe miniszterelnök kormánya talán ezzel is érzékeltetni óhajtja azt, hogy az eddig elért eredményeket vizsgálva nem mondhatja még magát igazán sikeresnek. Gazdasági téren túlzás lenne kudarcról beszélni, inkább arról, hogy rendkívül rossz körülmények között kell bizonyítania a Mugabe-kormánynak. Az ország történetében példa nélküli szárazság pusztított az utóbbi három évben s ez kegyetlenül sújtotta a mezőgazdaságot. Az aszály tönkretette a kukorticaföldeket, megtizedelte az állatállományt, s az Afrika kevés élelmiszerexportőréhez tartozó Zimbabwét behozat lira kényszerítette. A világgazdasági pangás kedvezőtlenebbé tette az ásványkincsek értékesítését, alaposan lefékezte a gazdasági növekedést. A hozzávetőleg kétmilliárd dolláros külföldi adósság törlesztése elnyeli az exportjövedelimek közel egyharmadát. A kormányzat szigorú takarékosságra kényszerül és így lényegesen kevesebb pénz jut a tömegek életkörülményeinek javítására. Mindazonáltal a 60 éves Robert Mugabe sokat megvalósított négyévvel ezelőtti ígéreteiből. A 7,5 millió zimbabwei lakos többsége számára ingyenes az orvosi ellátás. A munkáltatókat kötelezték arra, hogy a dolgozóik nem kereshetnek havonta 110 zimbabwei dollárnál kevesebbet. A függetlenség előtt a zsellérek többsége havonta legfeljebb 20 zimbabwei dollárt kapott. Több miint 30 ezer nincstelen parasztcsaládot juttattak földhöz, igaz jóval lassúbb ütemben, mint azt négy évvel ezelőtt remélték. Nem véletlen, hogy a Mugabe-kormányzat az oktatásra összpontosít a leginkább. Nagy szükség van fekete értelmiség giekre, szakemberekre. Havonta legalább ezer fehér lakos — közöttük sok mérnök, orvos, műszaki szakember — vándorol ki. Pedig a fekete többségi kormányzat komolyan veszd a feketék és fehérek közötti megbékélést célzó politikát. Az alig 150 ezer fős fehér kisebbség jelentős része kész együttműködni MugaJbéval. Sokan azonban képtelenek belenyugodni a féhértelepes-rendszer idején élvezett kiváltságaik elvesztésébe, illetve kilátástalannak ítélig meg saját jövőjüket a fekete többség vezette országban. A kormányzatot — a fehérekhez hasonlóan — nyugtalanítja a nyugat-zimbabwei Matabeleföld közbiztonságának ingatagsága. Változatlanul garázdálkodnak különböző fegyveres bandák és a kormánykatonák ezreinek bevetésével költséges hadműveletekre kényszerül ebben a tartományban. A hatalmon levő ZANU—HF párt próbálja megnyerni a Joshua Nkorno vezette ZAPU párt híveinek egyrészét. Az együttműködést megtagadó, vagy a kormány politikájával szemben ellenségesen fellépő köröket megkísérlik elszigetelni anélkül, hogy erőszakot alkalmaznának. Mugabe kormányfő számára gondot okoz az is, hogy társadalom- és gazdaságpolitikai elképzeléseinek végrehajtásában nem támaszkodhat teljes biztonsággal saját pártjára. A ZANU—HF-en belül vannak olyan csoportok, amelyek nem tudnak, vagy nem akarnak összefüggést találni Mugabe radikális stratégiája és óvatos, a belső és külső realitásokkal szá. móló taktikája között. Vannak, akik gyorsítani, mások lassítani szeretnék az ország politikai és gazdasági struktúrájának átalakítását. Megfigyelők szerint a Mugabe-konmány jövője szempontjából döntő lesz az, hogy a kormányfőnek mennyire sikerül bevonni az állami gépezetbe és a gazdaságirányításba egy olyan szakemberréteget, amely érti és maradéktalanul végrehajtja az ő politikáját.