Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

e "képújság-1984. április 14.

Beregnyei Miklós századossal

Múltunkból

— ön a polgári védelemben szolgál, nem értem, mit keresett a Magyar Nők Országos Tanácsa által meghirdetett pályázaton...

— Ugyanolyan állampolgár vagyok, mint bárki más, ebből adódóan engem is foglalkoztatnak azok a kérdések, amelyekre ez a pályázat választ, illetve válaszokat várt „Család, szabad idő, művelődés" címszó alatt.

— Ez így igaz. Velem együtt mégis furcsállot- ták — gondolom — sokan, hogy egy hivatásos katona ragad tollat leírni azt, hogy családjában milyen próbálkozásokat tett a művelődésbeli hátrány leküzdésére.

— Semmi különös nem történt pedig, csak a tapasztalatainkat vetettem papírra, és még csak arra sem gondoltam, hogy mások okuljanak belőle. Magyarországon több százezer család szá. molhatna be véleményem szerint arról, hogy művelődésbeli hátrányos helyzetüket a szülőknek miként sikerült ledolgozniuk évek hosszú során át.

— Megmagyarázná, mit ért műveltségbeli hátrányos helyzeten?

— Nagyon szívesen. Azt értem, hogy sokan nem születtünk bele a műveltségbe, hogy otthon nem voltak könyvek, festmények, lemezek, hogy zenét legföljebb a rádió szolgáltatott a szüléinknek. Idegen nyelvekkel csak az iskolában találkoztunk, én is, feleségem is. Így az iskola által alapozott általános műveltség családi háttér nélkül maradt. Az én édesapám molnár volt, a feleségem szülei gazdálkodók. Én szabolcsi vagyok, a nejem Borsod megyei. Tokajban jártunk gimibe, osztálytársak voltunk, együtt érettségiztünk.

— Nincs is kettejük között korkülönbség?

— De, néhány hónappal én vagyok az idősebb. Augusztusban leszek negyven, éves és Hatvanból 1976-ban kerültünk ide Paksra.

— Ne siessünk, ha lehet, bár az jó, hogy Paksra kerültek, és jól érzik itt magukat...

— Nem panaszkodhatunk. A feleségem, aki korábban gyógyszertári asszisztens volt, a PAV-nál dolgozik az egészségügyi részleg laibo. rosaként. Én itt, a polgári védelem parancsnokságán vagyok. Három gyermekünk van. egy nagylány, aki tizennégy éves, és gimnazista lesz ősszel. A középső fiú általános iskolába jár, a legkisebb pedig idén megy iskolába.

— Tegyünk valamivel nagyobb utat visszafelé az időben ... Eljutott az érettségiig, katonai főiskolát végzett, a felesége sem érte be csak az érettségivel, igazán nőnek való szakmát szerzett.

— Igen, mindketten sokat tanultunk és tanulunk még, de igenis sokáig éreztük annak a hátrányát, hagy leérettségiztünk, de nem ismertük a hazai irodalmi, társadalmi, művészeti orgánumokat. Zárt volt még előttünk a zene, a képzőművészet világa. Sorolhatnám,

hogy még mi minden és erről nem a szüléink tehettek, akik becsületes munkásemberek és a tőlük telhető leg. többet adták nekünk a példájukkal és azzal, hogy középiskolába járhattunk.

— A környezet, az otthon ezenkívül nem adott semmi pluszt?

— Nagy igazságtalanság lenne részemről, ha azt mondanám, hogy nem. A munka szeretetét mindketten otthon, a családtól kaptuk, hiszen mit láthattunk? Azt, hogy szüléink keményen dolgoznak és teszik ezt úgy, mint ahogyan a lehető legtermészetesebbet feszi az ember. Én például hálás vagyok, hogy a hetedik általános elvégzése után nyáron dolgozni méhettem bő egy hónapig. Szerettem később is a vakációknak munkával töltött részét, és vártam, hogy mehessek pénzt keresni. Nem a lehetséges kereset nagysága miatt, hanem mert boldog, meg büszke lehettem pénzkeresőként, hogy az én forintjaim is bekerülnek a család kasszájába.

— Gondolom, ezeket a forintokat vissza is kapta a szüleitől kamatostol, amíg tanult.

— Így van. De ezzel együtt volt nagyon jó érzés azt tudni, hogy besegítettem diákmunkásként a család megélhetésébe. miközben megtanultam tiszteim és szeretni a munkát. 'Ma én ezt tartom a legnehezebb nevelési feladatnak.

— Sajnos igazat kell adnom, de megjegyzem, hogy nem láttam azért reménytelennek a helyzetet.

— Tulajdoniképpen én sem, bár elég nehéz volt eddig és lesz ezután is megvédeni a gyerekeinket a lépten-nyo- mon jelentkező rossz hatásoktól. Vegyünk csak egy di. vatos mondást, azt ami úgy szól, hogy „aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni”. Az anyagiasság itt rontja körülöttünk a munka becsületét. így nehéz megmagyarázni a gyereknek, hogy dolgozni csak pontosan .szépen kell és érdemes, hogy az em. bér értékét a munkájában való helytállás határozza meg, és egyúttal ez a boldogulás közösségi s egyéni kulcsa is.

— Munkaidő után önök nem folytatnak jövedelemkiegészítő tevékeny, séget?

— Igen is, meg nem is. Van 1979 óta egy kertünk, amit azért kezdtünk el művelni a homokon, hogy zöldségből és gyümölcsből — amit nagyon fontosnak tartunk az étkezésben mindkét, ten a feleségemmel — legyen bőven a család asztalán. Más, forintban nem mérhető hasznot is hoz ez a földdarab, mivel együtt művel jük. Ez azt jelenti, hogy kint is együtt vagyunk, és a gyerekek meg ízlelhetik azt az örömöt. amit a saját munka gyümölcse jelent.

— Nagyon imponáló a gondolkodásmódja. és nem tudom, találkoztam-e már hasonlóan humán beállítottságú katonával.

— Nem az alkalom volt kevés a találkozásra? Elhiheti. nem vagyok kivételes példány. Sok társam gondolkodik ugyanígy ma már, és egyre kevesebben ütköznek meg azon, hogy a családommal részt veszünk különféle műveltségi programokban. De azon sem, hogy pályamunkát írtam.

— És második díjat nyert. A család mivel díjazta ezt a — lévén szó országos pályázatról — előkelő helyezést?

— Hát sajnos volt egy kis baj, ugyanis annyira az utolsó percekben készültem el a pályamunkával, hogy a feleségem nem tudott róla. Így aztán oka volt neheztelni kicsit, meg aztán... Amit leírtam, a művelődési igény föl- keltésének, erősítésének családi feltételeit közösen teremtettük meg és ugyanígy gyarapítjuk. Mindketten olvasó emberek vagyunk, szeretjük a zenét, a színházat, kiállításokat. A kirándulások célja iís ikettós. Mozdulni és látni, új ismereteket szerezni.

— Engem az első lépések érdekelnének.

— Sok körülmény szerencsés alakulása folytán könyv- és folyóiratgyűjtők lettünk, mire az első gyerek, a Tündi megszületett. A szenvedély később se lohadt, ahogyan jötték, nőttek a gyerekek, úgy gyarapodott a háziI

inyvtár mennyezetig érő, dtott polcainkon, miközben rgattuk is az új szerzemé. fekét.

— Nem kellett félteni a kicsiktől a könyveket?

— Kezdetben tartottunk attól, hogy a gyerekek leszedik, összefirkálják“ vagy tépik ia könyveket, de kínálkozott egy jó módszer. Amikor valamelyik nyúlt egy könyvért, leemeltük, megnéztük együtt. Így lett mindháromnak kedvenc

könyve Artner Évezredek művészete című kötete kétéves korára. Közben vettünk komolyzenei lemezeket is, melyekkel kezdetben csupán annyit értünk el, hogy a családban senkinek nem állt égnek a haja és rimánkodott discozenéért.

— A legnagyobb győzelmet — gondolom — a könyvek aratták.

— Eltalálta. A gyerekek amellett, hogy szorgalmasan látogatják a könyvtárat, régóta alakítgatják már saját könyvtáraikat is, aminek megint csak van egyéb haszna. Nem húzzák el a szájukat, ha „csak” könyvet kapnak ajándékba.

— Értem mire gondol. Manapság kevesen neve. lik a gyerekeiket arra, hogy az életet az apró örömök szépítik meg.

— Azt hiszem, azért kevesen. mert a mód, a van miből eltorzította ajándékozási gyakorlatukat. Sokan azt hiszik, hogy örömet szerezni, csak valami nagyon költséges dologgal lehet. Mesélnek otthon a gyerekek, hogy egyik vagy a másik pajtásuk mit kapott. Arról nem beszélnek, hogy ők is Olyant szeretnének, de biztosan megfordul a fejükben hogy jó lenne, ha a mi családunk is tudna e téren versenyezni.

— Nem tud, vagy nem is akar?

— Se nem tud. se nem akar, és úgy tűnik, hogy a lányunk prt már érti. Volt itt egy barátnője, akinek szüleit elhelyezték innen. Szív- hezszóló volt a búcsú és szent

az ígéret a gyakori levélváltásra. El is kezdődött a levelezés, aztán egyszer csak abbamaradt. Amikor vallatóra fogtam a kislányt, elmondta, hogy a levelek nem akartak kifogyni a dicsekvésből, csak arról szóltak, mát kapott a barátnője a szüleitől, rokonaitól és ő erre nem kíváncsi. — Említette, hogy kirándulások is szerepelnek a programjaikban.

— Igen. Annak idején beneveztünk a Tájak—korok— múzeumok mozgalomba, a gyerekek lelkes buzgalommal gyűjtötték a pecséteket és nagyon büszkék voltak, amikor elnyerték az arany fokozatot, amelyhez ingyenes belépőigazolvány is társult. Most a mozgalom új változata tartja őket izgalomban, és gyűjtik az adatokat a „Vándorkönyv” birtokában a céhes mesterségek valamelyikének megszerzéséért.

I — Három gyereket olyan igénnyel nevelni. amilyennel teszik, nem lehet könnyű dolog...

— Nem is az, hiszien nemcsak a családfenntartás költségei növekedtek me?. Minden drágább lett, ami tulajdonképpen mindennapiként kellene már. Drágábbak a könyvek, lemezek, kazetták, folyóiratok, ingyenessége ellenére a múzeumba járás is. az útiköltség miatt. Színházba ma már négyen járunk. Legutóbb a kislány a feleségemmel, én meg Miklós fiammal voltunk színházban itt Pakson. De nézőként belép majd Balázs, a legkisebb is hamarosan. Ketten tízezer forintot keresünk. Ennyi a fix.

| — Másodállással talán...

— Ne tessék folytatni, nem lesz melléktevékenység, mert úgy ítéljük meg a feleségemmel, hogy nagyabb lenne a veszteség, mint amekkora a pótlás összege. Kevesebb idő jutna a gyerekekkel való foglalkozásra, azokra az együt tiétekre, amelyek még ma sem csak a gyerekek épülését, szellemi gyarapodását szolgálják. Takarékosabban élni? Hát ez nehéz. Nem iszunk, nem dohányzunk, még csak nem is kávézunk. Ez havonta — nem akarok se sokat, se keveset mondani — legalább három, ezer forintot jelent.

— Azt mondta, hogy ma szabadnapos. Milyen programját kurtítottuk meg ezzel a beszélgetéssel?

— Semmi mára tervezett dolgot nem kell elnapolnom. Meg akarom látogatni a helytörténeti bizottságot, aminek az elnöke vagyok, és időnként illik érdeklődni az eseményekről. Dr. Németh Imre bácsival kell beszélnem. Azután pedig el kell mennem málnatövekért, meg szőlővesszőkért. Ne mosolyogjon, nem borkészítésre készülök, szeretnénk, ha még több saját termésű szőlő kerülhetne az étrendünkbe.

— Amikor érkeztem,

lapunk egyik vezércikkét dekorálta éppen piros ceruzával. Vitatkozni készül a szerzővel?

— Nem vitatkozni, csak elmondani vívmányaink védelmében a saját gondolataimat.

— Érdeklődéssel várjuk. LÁSZLÓ IBOLYA

A harmincas évek első felében mind Magyarországon, mind a nemzetközi porondon felgyorsult a jobbratolódás, a fasizmus térhódítása, erősödött az uralkodó osztályok egyes csoportjainak terrorja. Csak néhányat említünk az esmények közül: 1932-ben kivégezték Sallai Imrét és Fürst Sándort; októberben Gömbös Gyula alakított kormányt, s ezzel a totális fasiszta diktatúra megvalósítása kormányprogrammá lett. Egy hónappal később Olaszországba utazott a miniszter- elnök, hogy Mussolinivel tárgyaljon; alig érkezett vissza, máris Dollfuss osztrák kancellárt fogadta, aki nem sokkal később hatályon kívül helyezte az osztrák alkotmányt; 1933. januárjában Hitler hatalomra jutott. Magyarországon többször is hírt adott a sajtó budapesti és vidéki kommunisták letartóztatásáról. A kormány elrendelte a gyűléstilalmat; Berlinben felgyújtották a Reichs- tagot; Japán kilépett a Nép- szövetségből; betiltották a Kommunisták Németországi Pártját, majd röviddel utána törvényen kívül helyezik a szakszervezeteket. Június 1719-én Gömbös Berlinbe látogat, hogy Hitlerrel találkozzon. Szeptember 21-én Lipcsében megkezdődik a Di- mitrov-per; októberben Németország kilép a Népszövetségből...

Nem folytatjuk a felsorolást, a történelemből sokan ismerik az eseményeket.

A jobboldali irányzatok pozícióinak országos és nemzetközi erősödése természetesen hatással volt Tolna megye politikai életére is. Ennek egyik tükröződése a nyilas párt megélénkülő tevékenysége, szervezkedése volt.

Történeti tény, hogy a megye törvényhatósági bizottsága, és a megyei sajtó is meleg hangú üdvözlettel köszöntötte Gömböst miniszter, elnöki kinevezése alkalmából, de az is tény, hogy meglehetősen sok gondot okozott a nyilas szervezkedés a megye hatóságainak. Ellenszenvvel viseltettek a nyilasok iránt. Ezt a többi között onnan tudjuk, hogy mind a főispán, mind a főszolgabí- rák gyakran foglalkoztak a nyilasok szervezkedésével.

Hard-puszta a 30-as években Fejér megyéhez tartozott, de annyira összeépült Németkérrel, hogy összekapcsolásuk csak idő kérdése volt. (Az ötvenes években ez is megtörtént.) Érthető tehát, hogy ami Hardon történt, szinte Tolna megyei eseménynek volt tekinthető. így értékelte a helyzetet a duna- földvári járás főszolgabírája is, amikor 1934-ben a hardi eseményekről azonnal tájékoztatta a főispánt.

„Folyó hó 10-én Farkas Elemér egységes párti képviselő beszámoló gyűlést tartott a kerületéhez tartozó és Fejér vármegyében fekvő Hard-pusztán, amely a nyilaskeresztes pártnak erősen szervezett helye — jelenti a főszolgabíró a főispánnak 1934. június 25-én. — A gyűlésen mintegy 50 németkéri nyilaskeresztes is jelen volt és ők is a hardi és egyéb fejérmegyei községbeli nyilaskeresztesekkel együtt a gyűlés menetét állandó közbekiáltásokkal zavarták.”

A jelentés további részében szó van arról, hogy több németkéri is jelen volt, akik azonban nem voltak nyilasok. A gyűlésen hamar ösz- szeverekedtek a különböző politikai nézetet valló emberek. A jelentés erről így ír:

„A verekedésben a német- kének nem vettek részt, s a csendőrség fegyverhasználata következtében így németké- riek nem sebesültek meg. Sok németkéri a verekedés kezdetekor, a veszedelmes helyzet láttára, elhagyta a gyűlés színhelyét.” (A jelentés nem számolt be a sebesültek számáról).

A jelentésből megtudjuk, hogy 3 németkéri nyilast is

letartóztattak és a cecei csendőrörs átadta őket a székesfehérvári ügyészségnek. Letartóztatásuk állítólag azért következett be, mert szidalmazták a csendőröket a fegyverhasználat miatt...

Figyelemre méltó a jelentésnek az a része, amely a nyilasok szervezkedésével foglalkozik. Idézzük:

„Hogy a nyilas mozgalom e községben híveket tudott szerezni, az leginkább a község földrajzi fekvésének tulajdonítható, mert Harddal, amely a nyilasok egyik fő fészke, össze van épülve. Hardon lakik özv. Csilléry Andrásné földbirtokos fia Csilléry Sándor joghallgató, aki a nyilas mozgalom egyik vezetője és fanatikus híve, és aki az édesanyja gazdaságához tartozó egyik épületet nyilaspárt-helyiség céljára adta át, ahol állandó összejöveteleket tartanak. A németkéri lakosság nagyobbik része ellene van a nyilas mozgalomnak, de nyíltan fél vele szemben állást foglalni,”

A simontornyai járás főszolgabírája a paksi jelentést követő napon (június 26-án) terjedelmes jelentést küldött a főispánnak a simontornyai járási szervezkedésről. A többi között ezt írta:

„...nem kell keresni, kik a vezetők, mert azok egyáltalában nem csinálnak ebből titkot. A simontornyai gócban ott van V. L. a járási vezető pedig a látszat és a közhit szerint ifj. O. M. gyönki ügyvéd, aki mögött szintén eléggé ismert, hasonnevű atyja áll, és mivel a lakosság látja, hogy ezeknek a gyenge erkölcsi alappal bíró egyéneknek nemcsak semmi bajuk nem történik, hanem minden kedvezményben részesülnek (pl. adóvégrehajtás feltűnő elhalasztása, stb.) elhiszik nekik hangzatos beszédjüket, hogy nekik magas helyeken mily befolyásuk van és szívesen indulnak utánuk az elégedetlen és együgyü elemek. Az O. — irodában tartják összejöveteleiket, de id. dr. O. M. van olyan eszes ember, hogy tudja, miképp lehet ezt baj nélkül elintézni. (A jelentés a személyeket teljes néven nevezi meg.)

A központi szervező elsősorban gróf Festetics Sándor képviselő és a legkötelességtudóbb csendőr vagy jegyző is bátortalanul igazoltatná vagy utasíttatná ki, amikor az újságban olvasta, hogy a kormányzó nemrég kihallgatáson fogadta őt és Meskó Zoltánt. Ezt a kérdést tiszteletteljes véleményem szerint nem lehet jelentéktelen, gyenge tényezőknek a tűzbe, küldése által elintézni.

Ügy értesültem különben, hogy a hardi szomorú esemény hatása alatt a kormányhatalom magatartása meg fog vétózni, és ezt látva az alsóbb hatóságok és községek is egészen máskép lépjenek majd fel”

Szókimondó volt a gyönki főszolgabíró. Igaza is volt. Valóban a nyilasokkal a kormány meglehetősen kesztyűs kézzel bánt. S mit tehetett a helyi hatóság az erősödő szervezkedéssel szemben? Június 27-én (egy nappal a fenti jelentés után) ismét jelentést küldött a gyönki fő- szolgobíró, a többi között ezt írta:

„...jelentem, hogy a nyilaskeresztes méreggel erősen inficiált Belecska községben bizonyára üdvös hatásai volt, hogy a feltűnő pártöltözet- ben lévő agitátort a csendőr- járőr végig a falun Pincehelyre kísérte, ma pedig további nyomozás végett bizonnyá ra Ozorára is.”

Ügy tűnik, a gyönki főszolgabírónak ezekben a napokban ugyancsak meggyűlt a baja a nyilasokkal. Ugyanis az egyik este Simontornyá- ről Gvönkre utaztában megállították a kocsiját a nyilasok. csak akkor engedték tovább, amikor igazolta kilétét.

K. BALOG JÁNOS