Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-14 / 88. szám
1984. április 14. NÉPÚJSÁG 5 Csak szó...? Sokakkal együtt én se szeretek emlékezni a saját melléfogásaimra. Most is csak azért történik, mert nemcsak rám vonatkozó tanulságokat vélek felderengeni az egyik mögött. 1971 augusztusában háromrészes cikksorozatot írtam lapunkban a megyénkbéli székelységről. Sejthetően nem ellenséges indulattal. 1984 januárjában megtudtam, hogy három félreért- hetően fogalmazott mondat vérig sértett egy minden tiszteletet megérdemlő majosi, székely embert, akinek még az unokája is őrzi ezt a sérelmet. Nagyapja sajnos már meghalt. Néhány napba került, amíg a megyei könyvtár segítségével szerezni tudtam az általam már rég elfeledett cikkből egy fénymásolt példányt, közösen megbeszélhettük és megegyezhettünk abban, hogy mondhattam volna azt, amit akartam, csak másként fogalmazva. Stiláris apróságokról volt szó, melyek persze egy már 1971-ben se kezdő újságíró esetében sose lehetnek apróságok, tehát szégyellje magát. Szégyenlem is, amivel persze ebben az esetben már nem megyünk semmire. A szavak erejére azonban mindez tanulságul szolgálhat, amit oly gyakran feledni látszunk. Számomra természetesen nincs mentség és azzal, hogy más példákat idézek, nem a magaméra kívánok fátyolt borítani. A minap udvarias hangú levelet hozott családunkhoz a posta. A honvédség tudatta legifjabb gyermekemmel, hogy közelít ahhoz a korhoz, melyben már előbb-utóbb számítanak szolgálataira. Készüljön fel, így, meg így. Leesett állal bámultam: — én még a „Behívó parancsnokhoz szoktam és az „elővezetés terhe mellett” végződésű, kincstári bikkfanyelven írt felszólításokhoz. A kétféle fogalmazási stílus hatása közti különbséget — ahogy mondani szokták — le se lehet zongorázni. Múltkoriban „felkértek” arra, hogy működjek közre — az egyébként legsajátabb érdekemet szolgáló — lomtalanítási akció sikerében. Számíthatnak rám, de ha bárki, aki parancsolásra nem jogosult, ezzel próbálkozott volna, a füleimet se billegetem. A bevezetőben idézettől távol eső példák? Alig hiszem. Nincsen „csak” szó, hanem a szavaknak okosan egybefűzött rendjük van. Ha e rend ellen vét az ember, akkor vagy nem ér célt, vagy rossz célt ér el, vagy — és ez a legrosszabb — ingerel, felháborít, netán sért másokat. Mindez természetesen nemcsak az írott szóra, hanem a kimondottra is vonatkozik. Jobb más kárán okulni, mint a magunkén. Ezért mondtam el az enyémet. ORDAS IVAN Nagyvállalkozások Ilyen elnevezés, vagy gyűjtőfogalom természetesen nincs. Merő hatáskeltésből találtuk kii és azért, mert az Olvasó oly sűrűn találkozhat az ellenkezőjével, vagyis a kisvállalkozásokkal. Szó sincs arról, mintha ez utóbbiaknak bárki ellenlábasa akarna lenni, hisz ezzel még próbálkozni is vakmerőség lenne. Ellenkezőleg! Minden tiszteletet megérdemel az erők, a fantázia, az ötletesség kisvállalkozásokban történő koncentrálása. Ami jó az abban tömörülteknek, de ennek révén előbbre viszi a nagy egészet is, aminek sokkal közismertebb gyűjtőneve van. Ügy hívják, hogy Magyarország. Mégsem árt talán, legalább futólag, emlékezetünkbe idézni, hogy ez a Magyaror. szág nem valamiféle háztáji szocializmus, a kisvállalkozások országa, hanem gazdasági élete sokkal nagyobba- kon nyugszik, illetve ha lassan is, de megy előre. Van egy közmondás, mely szerint sokan a fáktól nem látják az erdőt. Ez arra is vonatkoztatható, hogy sokszor a méretek miatt nem figyelünk fel arra, ami nagyüzemeket, vállalatokat, trösztöket, régi uradalmak méreteinél sokszorta nagyobb gazdaságokat előbbre visz. Ez bizony éppúgy az erők, a fantázia és az ötletesség koncentrálása, mint a kisvállalkozások esetében: — csak sokkal nagyobb arányokban. Tegyük hozzá azt is, hogy sakkal nagyobb felelősséggel. A televízióban a legutóbbi A hét műsorában megszólaltatta a riporter néhány „nagyvállalkozás” vezetőjét, sokak által talán irigyelt helyzetben lévőnek tűnő vezérigazgatót. Emberi, természetes, bár egymásnak olykor ellentmondó nyilatkozataik után a nézőben az irigykedés legkisebb parazsa is hamvába hunyt. Meg- sejtétt valamit abból, hogy sok milliárdos értékek sorsáról dönteni milyen óriási feladat, mekkora idegmunká. val jár. A hatalmas felelősségről nem is beszélve, amit nevetséges lenne arányba ál- lítanli a kétségtelenül nem csekély javadalmazássál. A nagyvállalkozások persze igazán csak akkor jutnak előbbre, ha ezek a sokak számára elérhetetlen magasságban trónolónak tűnő vezetők olyan munkafeltételeket tudnak teremteni az egyes emberek részére, ami érdekeltté teszi őket a több, jobb és eredményesebb munkában. A hatékonyság, amiről ugyancsak nem ritkán esik szó. bonyolult ténvezőK szövevényéből áll. de ebben az emberi vonatkozások igen fontos szereoet játszanak. A kisvállalkozások minden bizonnyal előbbre viszik az életet, de akár akartuk akár sem. a nagyváitokozásokból élünk. Valameny- nvien. O. 1. Tűzesetek — sajnos — az év minden szakában előfordulhatnak. De vannak az évszakokra jellemző okozók is. Így tavasz- szal a körültekintés nélkül végzett avarégetés vagy a csibék melegítésére használt — legtöbbször szakszerűtlenfii felszerelt — villanyégők okoznak végzetes balesetet. Annál a decs! tűznél is, ahol felvételeink készültek, a műkotlós röpítette föl a vörös kakast arra az épületre, ahol kiscsibé- ket tartottak. Szerencsére idejében észrevették a szomszédok a lopakodó lángokat és a helyi önkéntesek, majd a Szekszárd- ról érkező hivatásosok megakadályozták, hogy a lakóházra is átterjedjenek a lángok. Ám a gazdasági épületet már nem tudták megmenteni. Czakó Sándor képriportja.
