Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
1984. március 10. / TOLNA \ _ ÍÍ5ÉPCIJSÁG11 Nyelvében él a nemzetiség is... i ■■ . ' ■ i i ■ ■ % Német Bemutatószínpad Szekszárdim DEUTSCHE BÜHNE NÉMET BEMUTATÖSZINR4D SZEKSZÍRD Újszerű kezdeményezés első örömteli pillanatainak lehetett tanúja és részese az elmúlt hetekben a nemzetiségi értékek 'iránt érdeklődő közönség: ismét van színpada, tere a magyarországi német irodalmiságnak és általában a német nyelvű kultúrának. Több rövid hír jelez, te már a folyamat állomásait, az Anatol című színdarab bemutatójáról pedig részletes tudósítás számolt be. Ezúttal a Német Bemutatószínpad újjászületésének rövid történetét és a közelmúlt eredményeit villantja fel, utalva a színpad előtt álló lehetőségekre és a továbblépés feltételeire is. Valójában nem előzmények nélküli a bemutatkozás: egy objektív nehézséggel küszködő, vegyes visszhangé emlékező oratórium után született újjá a színpad, melyet lelkes megyei művelődésügyi vezetők istá- polnak, szekszárdi és pécsi munkatársak szerveznek — egyelőre fővárosi művészek közreműködésével, bár a repertoár néhány darabjában másokkal is számol már az együttes. Így kerülhetett sor arra, hogy alig néhány hónap leforgása alatt az új csapat három különböző programot is kínálni tudott a különböző közönségigényeknek megfelelően, a színészek egyeztetési gondjai ellenére. Az immár Szekszárd nevéhez kapcsolódó hasznos kezdeményezés a kultúrával és művészi nyelvvel való nevelés kitüntetett formája. A kétnyelvű ember praktikus előnyökkel indul az életbe (nem beszélve a még több nyelvet ismerőről), s ha származása vagy érzelmi okán igényli is az első, netán második. anyanyelvén visszacsengő emlékeket, bizonnyal szívéhez szól a német színpad bármely műsora, legyen az műköltészet, eredendően idegen kultúra terméke, avagy a hazai németség legjobb irodalmi anyaga. Itt fonódik össze két olyan jelenség, melyről ritkán vagy szégyenlősen szólunk: a magyarországi németség — mint minden nemzetiség — elsősorban nyelvében él s maradhat fenn, azaz a nemzetiségekre is áll Széchenyi emlékezetes mondata: „Nyelvében él a nemzet...” Az is köztudott viszont, s eléggé sajnálatos, hogy ma már egyre kevesebb hazai német családban beszélik a német nyelvet, s ha az idősebb generáció végső búcsút int, aligha fogják az unokák jól őrizni a nyelvi — s ezzel együtt nemzetiségi — örökséget, hiszen a teljes hagyomány- és kultúrkör megőrzésének is ez a záloga. Ugyanakkor — úgy vélem — nem tekinthető minden idegennyelvi törekvés azonmód nemzetiségi értéknek vagy elemnek, hiszen pl. a hazai német nyelvoktatás nyelvileg ugyan azonosítható a nemzetiségi üggyel, mégis távol áll attól, s 9 sok jól- rosszul nyelvelő, „cvancigo- ló” magyar állampolgár közül sem azonosul mindenki a német nemzetiséggel, törekvéseivel, gondjaival. Amiben közös a kettő — a nyelvi egybeesés mellett —, az hazánk gazdasági és kulturális-politikai nyitottsága, érdekei, hagyományai, illetve azok egyéni-közösségi képviselete. Aztán nyelvileg sem azonos a nemzetiségi, meg az iskolában második idegen nyelvként emlegetett irodalmi német, s e tény számos egyéb következménnyel jár: nem mindent ért meg egyik vagy másik fél, nem minden sti- láris és tematikus nyelvi rétegnek van meg az ekvivalense. Hágván kapcsolódik mindez a német színpadhoz? Éppen ez a felismerés indította a közreműködőket arra, hogy rétegműsorok szerkesztésével igyekezzenek megfelelni a viszonylag sokféle, de legalábbis eltérő igényeknek. A „Heine és Petőfi” című műsor párhuzamokat és különbségeket rajzol meg az életrajzi elemek közbeiktatásával oldott lírai csokorban. A népszerű Petőfire és a népszerű Heinére hívja fel a figyelmet eredeti szövegek és műfordítások tolmácsolásával. A műsort szerkesztői elsősorban a középiskolák tanulóinak, nemzetiségi klubok tagjainak szánták, de bárki élvezheti az összeállítást középfokú nyelv- ismeret esetén is. A legszebb, legismertebb lírai gyöngyszemekből és klasszikusnak tekintett politikai versekből született hangos kompozíció a költő téma- és motívumvilágának rokonságát is bemutatja. Nem érdektelen adalék, hogy a műsort ellenszolgáltatás nélkül mutatja be az előadói 'trió bárhol az országban, ahova meghívják őket. Hasonlóan érdeklődésre tarthat számot a „Magyarországi német szerzők irodalmi estje” című program, melyet németül jól tudó pécsi egyetemisták és gimnazisták előadásában, hangulatos tájjellegű muzsika és dalok kíséretében hallgathat a közönség. Ebben a műsorban az antológiákból is jól ismert szerzők kaptak helyet, így G. Fath, Ludwig Fischer, E. Rittlinger, J. Herold, Valeria Koch, Erika Áts és W. Kna- bel művei, s e verses és prózai ív a magyarországi németség érzelmi kötődéseiről ugyanúgy szól, mint az elsuhanó gyermekkor egyszer- volt csodájáról vagy a történelmi vonzások és választások alkalmi vajúdásos megszületéséről. E hangos antológiát főként az ország nemzetiségi területein fogadják nagy várakozással. A sajátos lélektani helyzeteket finom iróniával átszövő és „krúdys” hangulatokat festegető Schnitzler- mű látványos kosztümös előadása méltán váltott ki elismerést a nézőtéren és a szakmai beszélgetések során is. Ügy tűnik, ez az az út, amelyen érdemes továbbmenni, hiszen színésznek, közreműködőknek, nézőknek egyaránt kellemes emléket jelent a bemutató. Ami a jövöt illeti: A színpad irányítói eddig is vallották, hogy egyszerre kell nevelnie és szórakoztatnia is, ugyan még meg-megfordul a sorrend, de a jövő mindenképp ezé az ősi színházi eszményé! Nemes célok és feladatok állnak az együttes előtt: a német nyelv ápolása a magyar nyelvű előadással azonos értékű színházi élmény nyújtásán túl, továbbá a hazai német alkotók ösztönzése újabb művek írására, különös tekintettel a nagyon hiányzó hazai német színműre. Nem tagadva utánpótlási célkitűzéseit sem, a színpad a magyarországi német családok tehetséges gyermekeiben is szeretné felkelteni az érdeklődést a színészpálya iránt. Természetesen szükséges bizonyos alapfeltételek ipko- zatos megteremtése is: a német nyelven játszó színészek munkája nehezebb az anyanyelvi (magyar) produkciónál. Ezért a színészek és a rendezők ebbeli munkájának fokozott erkölcsi és anyagi elismerése indokolt, mely egyúttal a jelenlegi egyeztetési gondokon is sokat enyhítene. Ez már azon külső feltétel- rendszerhez tartozik, melynek kialakítása elvezet majd a remélt valódi színházi keretekig (önálló szervezeti forma és költségvetés, állandó nyelvi korrepetitorok, dramaturgok és szöveggondozók beállítása stb.). A színház ma is árnyalt profilja a jövőben még tovább szélesíthető, pl. gyermekműsorokkal, újabb tematikus összeállításokkal, színművekkel. Ez a remélt és szükséges pálya az együttes rangjának kivívásához, hazai, s talán majd határokon túli elismertetéséhez is, ami majd szerencsés konkurrenciát jelenthet a hazai színművészek számára. Végezetül szóljunk pár szót azokról is, akik — ugyan kinőve már a világmegváltás szent tévedéséből — Jól értve a nemzetiségi kérdés lényegét, felismerve az értékmentés fontosságát, eddig a legtöbbet tették a színpadért: a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetőinek jóindulatától s a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségétől támogatva a megyei művelődési osztály vezetése, a megyei művelődési központ illetékes munkatársai, jelesül a szervezés és menedzselés munkaidőt nem' ismerő ódiumát magára vállaló Dránovits István, a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiója nemzetiségi adásainak gazdája, Kerner Lőrinc, a színészeit türelmeser és igényesen irányító rendező, Iglódi István, s a színészek, akiken a vállalkozás végül is áll vagy bukik: a még egyetlen női szereplő, a fiatal, bájos és tehetséges Ivancsics Ilona, s társai, a tapasztalt, érett s kiváló karakterszínész Gera Zoltán, a lendületes és férfias Űjlaky Károly, a rutinos Sárosi Gábor és Pecz- kay Endre (ők hárman tájolnak a Heine—Petőfi-prog- rammal is) s a korrepetitori szerepet is ellátó Hetényi Árpád. Eddigi lelkesedésükért és mutatványukért megérdemlik az elismerő szavakat, hisz nem voltak könnyű helyzetben, lélektanilag s nyelvileg sem, de túl vannak a tűzkeresztségen — ami a Német Bemutatószínpad munkájában való részvételüket illeti, s megnyugtató premier után nézhetnek további sikerek elé. Az irodalmi anyagok szerkesztésében közreműködött még Szokolay Zoltán főiskolai tanársegéd, költő, valamint társszerkesztőként és a német szövegek gondozójaként DRESCHER J. ATTILA kával készült képeken jellegzetes fehérfalú, boltíves házak hitelesen varázsolják elénk a páratlan kultúrájú, napfényes Görögországot. segíti a népművészet továbbfejlődését. A görög iparművészek szemet gyönyörködtető alkotásait az érdeklődők a Vigadó kiállítótermében tekinthetik meg. A színes üvegmunkák, az athéni és attikai kerámiák, a krétai mintás szőnyegek, a macedón szőttesek és takarók a népi hagyományok ápolásáról tanúskodnak. Az egzotikus mintázatú korinto- szi hímzett térítők mellett a hagyományos hímzés is helyet kapott. A freskótechniA görög népművészet gazdag és sokoldalú, ősi kiapadhatatlan motívumkincsből táplálkozó, egyedi mesterműveket létrehozó, folytonosan megújuló művészet. A HOMMEH, vagyis Görögország kis- és kézműipari üzemeinek szervezete támogatja az iparművészeket, és MŰVÉSZET Krétai háziszőttes Görög népviselet A Derkovits-ösztöndíjasok bemutatkozása Tehetséges fiatal képzőművészek — festők, szobrászok, grafikusok — alkotó munkáját segíti a Derkovits-ösztöndíj, amelyet 1955-ben alapított az oktatásügyi miniszter a Magyar Képzőművészek Szövetségének javaslatára. Az alapítás óta eltelt harminc esztendő alatt a több száz hajdani ösztöndíjas közül jó néhányan Kos- suth-díjas művésszé értek, mint például Kondor Béla vagy Németh József. Az ösztöndíjasok minden esztendőben a Művelődési Minisztérium Tanácsadó Bizottságának adnak számot tevékenységükről. A bizottság tagjait jeles művészek és a képző- művészeti főiskolán tanító mesterek közül a művelődési miniszter nevezi ki. Javaslatot tesznek arra, hogy kik érdemesek az ösztöndíjra, és figyelemmel kísérik az ifjú alkotók művészi fejlődését. Három évvel ezelőtt módosították a beszámolás rendszerét. Lehetővé tették a pályakezdő művészeknek, hogy a nyilvánosság előtt is bemutatkozhassanak, és ezzel egyben beszámolási kötelezettségüknek is eleget tesznek. Az idén februárban az Ernst Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők a Derkovits-ösztöndíjasok elmúlt évi munkáit. A tanácsadó bizottság tagjai elemzőén értékelik, ki mennyit fejlődött a korábbi eredményeihez képest. Hasznos útmutatásaikkal segítséget, támaszt nyújtanak a további feladatok megoldásához. — cs—i --Váradi Róbert: Drámaíró dilemmái Csákvári Péter: Babifs- portré Szanyi Péter: Torzó Bizánci ikon (másolat)
