Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
1984. március 3. Czakó Sándor: Andi Gottvald Károly: Halászportré Czakó Sándor: Párok Gottvald Károly: Az út vége Tárlat ’84 A Tolna megyei Népújság négy munkatársa hívott bennünket e kiállítás megnyitására. Négy olyan kollégám, akiknek hivatása az, hogy a munkájukat naponta a közösség elé tárják. Nem idegen tehát tőlük a nyilvános szereplés. Az újságolvasó tájékoztatására — netán szórakoztatására — szánt képek készítése azonban számukra mégiscsak a hétköznapokat, a munkát jelentik. A kiállítás viszont ünnep. így ez a mostani alkalom más, mint amit megszoktak ők maguk is, és megszokott tőlük a megye, sőt — főleg Gottvald Károly esetében — az ország. Ez egy másfajta megméretés lehetőségét, az újság technikai korlátainak kikapcsolásával teremtett lehetőséget, a teljesebb te. hetség bemutatásának lehetőségét kínálja. Más szóval: alkalmat nyújt arra, hogy fotóriporter-kollégáim a szakmai ismére, tekből — képletesen szólva — mestervizsgát tegyenek. Ha figyelmesen végignézzük a kiállítást, néhány kép azt a gondolatot sugalja, hogy ahhoz hasonlót láttunk már. Az érzésünk csal. Ugyanis nem hasonlót, hanem ezt a képet láttuk — de akkor az újságban volt. Ugyanaz a kép itt sokkal gazdagabb, sokkal kifejezőbb. Az újság — és természetesen benne a kép — egyetlen napnak készül. Az újságkép feladata tehát egy pillanat rögzítésével tájékoztatást adni az olvasónak valamiről. Ezért a fotóriporter kifejleszti magában azt a képességet, hogy a legjellemzőbb tized-, századmásodpercet találja meg egy-egy folyamatban. Hogy az itt kiállító kollégáimnak ez a képessége milyen fokon van, az szépen leolvasható a képekről. E képekről, amelyek az ezerszínű élet mozgását, fejlődését, ismétlődéseit és ellentmondásait, derűit és tragédiáit rögzítik, de úgy, hogy a képre nézve sokkal messzebb látunk. Tovább gondoljuk a pillanatot, látjuk magunkban az előzményt és a folytatást is. Es ez már több, mint ami egy újság fotóriporterétől elvárható. Ne kerülgessük a pontos kifejezést: ez a maga nemében művészet. A másfél évszázados találmányősre tech. nikailag már alig-alig emlékeztető eszköz, a fényképezőgép segítségével művészi megfogalmazást kap: — az emberi erő, a po- litika, a zene, a szórakozás, a sport, az öregség, a természet megújulása, a táj, ahol élünk, és a vidék világhírű terméke, a bor is. A képek természetesen vallanak a készítőikről is. Megmutatják, ki, hogyan látja a világot, s ezzel mintegy bepillantást nyújtanak a szerző tartós, vagy pillanatnyi lelkiállapotába, sőt, abba is, hogy hol, hogyan találta meg helyét a világban. Hiszen azzal, amivel felhívja a figyelmet, netán valamire figyelmeztet, állást is foglal. Ennek jegyében láthatunk a kiállításon olyan képet, amely tisztelgés a munka, az alkotó ember előtt, vagy szigorú figyelmeztetés a mulasztások következményeire; de látható az önfeledt szórakozás, és mellette a mindent elfedő fájdalom, vagy a csendes beletörődés. Néhány kép szép kísérlet, vagy tanulmány annak bemutatására, hogy a téma sokféle ábrázolási lehetősége közül melyiket örökítette meg a fotográfus. Tisztelt vendégek! Négy kollégám most ideállt, hogy bemutassa önmagát, megmutassa, hogy munkaeszközének lehetőségeit hogvan tudja kihasználni annak a célnak a szolgálatában, amit úgy is szoktak nevezni, hogy önmegvalósítás. Mi, a kollégák, jó szívvel drukkolunk azért, hogy a korábban említett képzeletbeli mestervizsga bizonyítványába a kiállítás látogatói mind a négyüknek csupa jeles osztályzatot adjanak. Én a magam részéről ezt teszem, és ezennel jó szívvel ajánlom a képeiket szíves figyelmükbe. (Fejes István kiállítási megnyitója. Elhangzott a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban.) Kapfinger András: Unokám Kapfinger András: Széki tánc Czakó Sándor: Száz év Kapfinger András: Öregek Czakó Sándor: Stég Bakó JenS: Rúzsa kiállít