Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-24 / 71. szám

— \ MÁRCIUS Névnap: Gábor. 24 A Nap kél 5.39 — nyugszik 18.03 órakor. SZOMBAT A Hold kél 1.42 — nyugszik 9.49 órakor. Háromszáz évvel ezelőt t, 1684. március 24-én szü­letett Bél Mátyás evangélikus lelkész, történetíró, ta­nár, korának kiemelkedő tudósa. y 4 a SZEKSZÁRDI 5. szá­mú Általános Iskolában tar­totta pénteken ülését a Pe­dagógus Szakszervezet me­gyei bizottsága. A szekszár­di városi szakszervezeti bi­zottságnak a dolgozók élet- és munkakörülményei javí­tása érdekében kifejtett te­vékenységét és irányító munkáját tárgyalták meg, valamint a bizalmi testüle­tek szerepét a szocialista de­mokrácia erősítésében. A MÉRLEGZARÓ és tiszt­újító közgyűlését tartotta tegnap Szekszárdon, a me­gyei művelődési központban a Szakály testvérek Építő­ipari Szövetkezet. Ezzel be­fejeződött megyénk ipari szövetkezeteiben az elmúlt évi munkát, gazdálkodást értékelő és az ez évi terve­ket elfogadó rendezvények sorozata.-f KERESKEDŐK talál­kozója. Tegnap Szekszárdon a Dél-dunántúli Füszért Vállalat és a Budapest Cso­koládégyár rendezett árube­mutatót. A MÉSZÖV szék­házában tartott rendezvé­nyen a szakma Tolna me­gyei képviselői vettek részt. A NEMZETKÖZI Ke­rámia Stúdió kiállítása nyílt meg tegnap délután négy órakor Szekszárdon, a me­gyei művelődési központban. A kiállított 48 alkotás ke­resztmetszetben reprezentál­ja a stúdió munkáját. A ki­állítást Probstner János, a stúdió művészeti igazgatója nyitotta meg. * BEMUTATÓ a SZÜV- nél. Ma délelőtt 10 órától a SZÜV szekszárdi központ­jában. a megyei ifjúsági nap keretében számítástechnikai bemutató lesz, a megyei KISZ-bizottság mellett mű­ködő számítástechnikai bi­zottság és a SZÜV KISZ- szervezete rendezésében. A számítógépek működését mutatják be az érdeklődők­nek, akik a különféle játék- programokba is bekapcso­lódhatnak. # MŰVÉSZ—KÖZÖNSÉG találkozót rendeznek hétfőn este hét órától Kölesden, a művelődési házban, amelyen Kurucz D. István Munkácsy- díjas festő, Kiváló és Érde­mes művésszel találkozik a művészetet pártoló közön­ség. A beszélgetést dr. Lo- sonczi Miklós művészettör­ténész vezeti. rv HIBAIGAZITÄS. Már­cius 22-i számunkban meg­jelent egyik hírben szereplő név helyesen: Cs. Vasváry Ibolya festőművész. A INDUL a tihanyi komp. A MAHART Balaton Hajó­zási Leányvállalata közli, hogy március 24-én megin­dítja a tihanyi és a szántó- di rév között közlekedő kompjáratát. A lottó nyerőszámai 10, 40, 55,64,67 Minisztertanácsi rendelet je­lent meg az általános jövede­lemadóról. A rendelet újra sza­bályozza, hogy melyek azok a tevékenységek, illetve jövedel­mek, amelyek adókötelesek és új körét állapítja meg az adó- mentességnek is. Ez érinti a kis­iparosokat, de a szellemi sza- badfoglalkozásúakat is. Minder­ről felvilágosítást kaphatunk a Kossuth rádióban 9 órakor kez­dődő tanácsadó műsorban. Sztárszemüveggel címmel su­gároz műsort 17 óra 35 perctől a tévé 1-es programja. A kor­társ sportélet legnagyobb egyé­niségei közül többen is meg­fordultak az elmúlt évben Ma­gyarországon. A sztárokról gyakran hallható száraz adatok után megismerhetjük a sportoló embereket, véleményüket, néze­teiket a sport világáról, aktuá­lis gondjaikról. Üjabb epizódot láthatnak a kicsinyek Fürkész történetei­ből 9 óra 25 perctől a tévé 1-es programján. O BEZERÉDJ ISTVÁN, Szedres-Hídja pusztai sír­emlékét — halálának évfor­dulója alkalmából, március 22-én — megkoszorúzták a nevét viselő szekszárdi kereskedelmi szakközépisko­la KISZ-alapszervezetének diákjai. A koszorúzáson megjelent hatvan tanuló rö­vid emlékünnepséget rende­zett. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 537 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 40 Trabant Lim. (Bp.) 20 991 Trabant Lim. (Győr) 19 113 Trabant Combi (Bp.) 7 902 Trabant Combi (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 10 223 Wartburg Lim. (Győr) 6 428 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 605 Wartburg de Luxe (Győr) 8 780 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 186 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 (Bp. ) 8 337 Skoda 105 (Győr) 6 522 Skoda 120 (Bp.) 15 672 Skoda 120 (Győr) 11 214 Skoda 120 GLS (Bp.) 662 Lada 1200 (Bp.) 28 777 Lada 1200 (Győr) 9 672 Lada 1300 S (Bp.) 10 841 Lada 1300 S (Győr) 3 402 Lada 1500 (Bp.) 10 951 Lada 1500 (Győr) 3 173 Lada Combi (Bp.) 5 725 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 P (Bp.) 17 306 Polski Fiat 126 P (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 526 Dacia (Bp.) 19 365 Zasztava (Bp.) 4 875 r" ...... \ \ Száraz, napos idő Várható időjárás ma estig: az or­szág legnagyobb részén száraz, na­pos idő várható, de a délkeleti, majd a keleti országrész kissé felhősebb lesz és kevés eső sem kizárt. A kele­ti, délkeleti szél mérsékelt marad. A kora délutáni órák ra északkeleten 7, máshol 9, 14 fok közötti hőmérséklet valószínű. V __ j OL VAST AM Ki a szabadba! Kirándulóközpontot alakítanak ki a Pécs közelében fekvő Malomvölgyben. Akik azonban ezeket a sorokat olvasva tervezgetni kezdtek: telket vesznek majd a szép vidéken és kis házat építenek rá — tévedtek. A városi tanács ugyanis sem most, sem a jövőben nem parcelláz a Malomvölgyben. Bárki „használhatja”, fel­üdülésként, kikapcsolódásként eltölthet itt néhány órát. Mégpedig úgy, hogy nem kell a kezdetben néhány hétvégi házból idővel utcákká, lakótömbökké növekvő településen az eredeti növényzetet, a természetes kör­nyezetet keresniük... Azt hiszem ez az, amiért irigyel­hetjük a Baranya megyeieket. A „megőrzés” lehetett a jelszavuk, hiszen nemcsak több ezer ember igényeit kielégítő kirándulóközpontot alakítanak ki menedékházzal, büfével és minden ide­tartozó felszereléssel együtt, hanem arra is ügyelnek, hogy ezzel mesterségesen ne alakítsák át, ne változtas­sák meg gyökerestől az egész vidéket, a terület jelleg­zetességeit. A követendő példa tehát megvan. Jó lenne minél több hasonlóról hallani... tzs Aprómag nyolcezer hektárról A Dunántúli Fű- és Apró- magtermelési Rendszer Gaz­dasági Társaság az elmúlt évben ötvenhat Fejér, So­mogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyei taggazdaság­gal több mint nyolcezer hek­táron folytatott vetőmagter­melést. Az értékesített fű- és aprómagvakért több mint 75 millió forintot kaptak — kö­zölték pénteken Vépen, a társaság igazgató tanácsának ülésén. A rendszer a legkorsze­rűbb technológia alkalmazá­sával igyekszik kielégíteni a hazai vetőmagigényeket, csökkenteni az importot, s alapot teremteni az export­hoz. Az időjárás az elmúlt évben nem kedvezett a fű- és aprómagtermesztésnek, ennek ellenére a taggazda­ságok megtermelték a bel­földre szükséges mennyiségű fűmagot, sőt exportáltak is. A technológiákat a Keszthe­lyi Agrártudományi Egye­tem dolgozta ki. A rendszer gazdaságai az idén is több mint nyolcezer hektáron termelnek fűfélé­ket, vörösherét, lódiherét, fe­hérherét, szarvaskerepet, bí­borherét, gyepalkotó pillan­gósokat. Illyés Gyula könyvesbolt Illyés Gyula Kossuth-díjas író nevét vette fel pénteken a Könyvértékesítő Vállalat budapesti, Népköztársaság útja 16. alatti könyvesboltja. Az eseményen Hubay Mik­lós, az írószövetség elnöke idézte fel a Kossuth-díjas író alakját, s a könyvesbolt­nak a magyar kultúrában betöltött szerepét. Szép fel­adatot vállalt magára a Könyvértékesítő Vállalat az­zal — mondotta —, hogy könyvesboltját az élő magyar irodalom szolgálatába kíván­ja állítani, a kortárs iroda­lom terjesztése és népszerű­sítése érdekében. Azzal, hogy e könyvesbolt Illyés Gyula nevét veszi fel, nemcsak a huszadik század egyik legna­gyobb európai költője előtt tiszteleg, hanem a nagy iro­dalomszervezőre is emléke­zik. Pályázat A KISZ KB Ifjúsági Kör­nyezetvédelmi Tanácsa és az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal kör­nyezetvédelmi fotó- és emb­lémapályázatot hirdet fiatal művészeknek, alkotóknak. A szervezők olyan pálya­munkákat várnak, amelyek bemutatják, érzékeltetik az ifjúság és a környezet, a kör­nyezet véd eűem kapcsolatát, felhívják a figyelmet a fiata­lok és a társadalom felelőssé­gére természeti kincseink megóvásában. A díjazott, legjobb alkotásokat június 5., a Környezetvédelmi Világnap alkalmából kiállításon mutat­ják be, s az Ifjúsági Környe­zetvédelmi Tanács az emblé­mapályázatra beküldött mun­kák közül választja ki az if­júsági környezetvédelmi te­vékenység szimbólumát. A jeligés pályázatra május 20-ig lehet jelentkezni az If­júsági Környezetvédelmi Ta­nács titkárságához (Budapest, XIII., Űjpesti rakpart 37—38.) •küldött levélben. A pálya­munkához zárt borítékban mellékelni kell a pályázó ne­vét, lakhelyét, életkorát és foglalkozását. Magyar vállalatok és a Claas együttműködése Méltó környezetet kap a régi megyeháza Több mint tizenkét éves eredményes együttműködés van a KSZE szekszárdi nö­vénytermesztési rendszer és a nyugat-németországi Claas cég között. A nagy teljesít­ményű kombájnok a hazai viszonyok között is kiemel­kedő teljesítményt produkál­nak a sokéves fejlesztő mun­ka a KSZE szakembereinek, s a taggazdaságok szerelőinek véleménye alapján történt, így ezek a kombájnok ma­napság a legjobbak között vannak. Hazánkba beérkezett a háromezredik kombájn, s ezek között is a szekszárdi rendszernek az ötszázadikat tegnap délelőtt adták át a KSZE-bázison. Az esemé­nyen részt vett Magyar Gá­bor MÉM-miniszterhelyettes is. A gépet Lakatos Csabá­nak, a KSZE igazgatójának Helmut Claas, a cég ügyve­zető igazgatója adta át. Az NSZK-ban gyártott gé­peket 1976-tól Rába-moto- rokkal szerelik, s a vezető­fülke, valamint a kukorica­adapter is hazai gyártású. A magyar vállalatok eredmé­nyesen működnek együtt a nyugat-németországi céggel. A jövőben is figyelembe ve­szik a hazai üzemeltetési ta­pasztalatokat a fejlesztés fo­lyamán. Helmut Claas tizenöt olyan kombájnosnak adott értékes tárgyjutalmat és ok­levelet, akik tíz éve a cég gépeivel dolgoznak. Egyéb­ként hazánkban a három­ezer kombájn mintegy két­millió hektárról takarítja be a termést. A szekszárdi r^gi megyeháza környéke augusztusra a mű­emlék épülethez méltó arcot ölt. A Szekszárdi Költségve­tési Üzem az elmúlt év júli­usában kezdte meg a mint­egy 3 millió forintos beruhá­zást a megyei tanács megbí­zásából, melynek eredeti ha­tárideje 1984. április 30-a volt. A villamos és postai kábelek felderítetlensége mi­att azonban nem tudtak ha­tékonyan, megfelelő ütemben dolgozni, elhúzódtak a mun­kálatok. így tavaly év végé­re a föld alatti munkák nagy részével végeztek, áthelyez­ték a postai kábeleket, víz- csőhálózatot, és befejezték a durva földmunkákat, a te­reprendezést. Idén a Műemlékvédelmi Felügyelőség előírásának megfelelően a belső sétálóút kialakítása, parkosítás van még hátra. Az útépítés folya­matban van, jelenleg a tü­körkiemelést végzik. A ter­vek szerint a sétányon kora­beli stílusú pihenőpadokat, kandelábereket állítanak majd fel, amelyek harmoni­kusan illeszkednek a megye, háza épületéhez, történelmi jellegéhez. Csalódás Értekezlet, méghozzá a rangosabbik fajtából való. Budapesten tartják olyan körülmények közt, melye­ket a „megfelelő" jelzőnél jóval különbekkel lehet il­letni. Karosszékek, virágok, az alkalomhoz illő hangu­lat, mely utóbbit az is ser­kent, hogy odakinn az elő­térben fehér kabátos pincé­rek rendezik az értekezlet utáni fogadásra szánt po­harakat, szendvicses tála­kat. Az elnöki zárszót jól hallható sóhajtás követi, az össznépi megkönnyebbülés jele. A résztvevők kitódul­nak és egy pillanatig a sze­müket legeltetik az arany­ló és vöröslő borral teli po­hárütegeken. Aztán nekilátnak, ami ezúttal nem sóhajtás kísérő­zenéjével történik. Az alá­festést fanyalgás, fintor- gás szolgáltatja. A poharakban ugyanis Traubiszóda és meggymár­ka csillog a csillárfényben... O. 1. A nagy teljesítményt elért Tolna megyei kombájnosok egy csoportja, Vígh János gyönki, Jóbi György dalmandi, Csele Gyula bátai és Onoka József tolnai kombájnveze­tők Augusztus 20-ra fejezi be a költségvetési üzem a megye' háza környékén folyó munkálatokat f--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—--------------------------------­­r lEPUJSAC Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BEN1ZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. Az ötszázadik kombájnt kanta a KSZE

Next

/
Thumbnails
Contents