Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-24 / 71. szám

6 NÉPÚJSÁG

1984. március 24.

Ambrus Ödön termelési osztályvezető, konzervmesterrel

— Nézzünk vissza a múltba, oda, amikor kezdte a mesterséget...

— 1941. augusztus elsején kezdtem a dombóvári Dőry Konzervgyárban.

— Ügy gondolom, ma már egyedül van a döry- esek közül.

— Itt már egyedül. Azt a jó hírű gyárat 1949. május 15- én számolták fel, azóta itt vagyok Pakson. Akor ide beléptem, s maradok még két évig, azaz az idén, meg a jövő évi szezon végéig, akkor érem el a nyugdíjas kort.

— Művezetőként kezdte a paksi pályafutását?

— Igen. Abban az időben körülbelül kétezren dolgoztunk a gyárban, hozzám úgy háromszáz asszony tartozott. Fiatal voltam, meg akartam váltani a világot, de a manufakturális, kézi munka az bizony akadály volt. Az asz- szonyok például mindent kézzel csináltak, még az üveget is kézzel, olyan karos szerkezettel zárták le.

—Mennyi ideig tartott a művezetőség?

— Pontosan nem tudom, majd megnézzük a papírt az íróasztalomban. Az biztos, hogy akkor száz forint fizetésjavítást kaptam, amikor kineveztek termelési osztály- vezetőnek. Mindig tanulni kellett. Nehéz feladat ekkora üzemben úgy irányítani a munkát, hogy ne álljanak a gépek, az emberek és a beérkező terményből jó konzerv, zöldség, ital. savanyúság készüljön. Amikor konzervinas. ként kezdtem, mindig arra törekedtem, hogy a munkámmal elégedettek legyenek. A beosztottaimat is örökké a rendre, fegyelemre tanítom.

— Ügy tudom, kedvelik az emberek.

— ök tudják. Ebben a szakmában ennyi idő után az ember nemcsak a konzerv ízét tudja azonnal pontosan megmondani, hanem azt is, hogy kiben mi lakozik, kivel hogyan kell beszélni.

— Amikor a dombóvári munka után itt kezdett, ki volt az igazgató?

— Boldizsárnak hívták, keresztnevét nem tudom, csak azt, hogy jó bokszoló volt fiatal korában.

— A régiek közül vannak e még itt?

— Például a Nyitrai Manci, a férje nevét nem tudom. Most megy ő is nyugdíjba, aztán a Szilasi Éva, Magyar- falviné. Mi itt úgy vagyunk, mint egy nagy család. Együtt kínlódunk, együtt örülünk a sikernek.

— Kudarcok is voltak?

— Ajjaj! A munkával vele jár. Amikor a gépesítéshez fogtunk, bizony volt gond bőven. Megterveztünk egy gépet, megcsináltuk, aztán nem volt jó. Az ötvenes években közel kétszáz terméket evártottunk. Belegondolni is rossz, mennyi buktató volt abban az időben.

— Inkább az ről beszéljünk.

örömek— Hantos József volt abban az időben, úgy az ötvenes évek derekán a főkönyvelőm, most a Kecskeméti

Konzervgyár vezérigazgatója. Láttam, hogy az asszonyok mennyit kínlódnak az uborkával. Rigolyás vevőnk volt, ki kell szolgálni, no, eredj Dönci, végy száz körömkefét. Megvettem. A főkönyvelőm majd megevett! Hogy merek én ilyen keféket vásárolni. No. A vevőt megtartottuk. Azóta persze már nem körömkefével dolgozunk.

— Milyen volt az a manufakturális munka?

— Ízelítőül egy példa: a hatkilences uborkából három sort kellett rakni egy ötnyolcados üvegbe. Huszonnyolc üveget tudott egy asszony egy óra alatt telerakni.

— Óriási tempó lehetett.

— Óriási? Kajári Istvánná például egy óra alatt nyolcszáz üveget tudott lezárni. Most a gép ötezret. Ez olyan asszony volt, hogy ilyennel nem találkoztam. Nyugdíjas már ő is, a férje rendőr volt.

— Mi volt a slágertermék?

— Volt minden. Zöldborsó. Akkor tizenhat vagonnal gyártottunk egy szezonban, most ezerrel. Tavaly kétszáz vagon elmaradt, mert olyan rossz volt az idő. Aztán egy időben még balatoni gardából is csináltunk göngyölt halat, meg a tengeri halakból.

— Ügy harminc éve Lusztig Vili bácsi megkínált kitűnő konyakos meggyel.

— Hát először az is csak meggy volt, aztán lett szeszes, majd konyakos. Három évig dolgoztunk egy nyugati cégnek. Először tőle kaptunk feldolgozógépet, s az első évben 13 vagon konyakos meggyet küldtünk a gépért, a másodikban 14-et, majd 19-et, a gép három év alatt kikereste az árát, itt maradt nálunk. Aztán a likőriparnak kezdtük a meggyet gyártani, manapság pedig aíig-alig gyűlik össze any- nyi, hogy konzervet csináljunk meggyből.

— És akor jött a paradicsom.

— Az jött. Az ötvenes évek elején a Dőryéktől elhozott gépekkel sűrítettünk, manapság pedig részben a mi műszaki embereink, részben a vásárolt gépek segítségével többszörösét a harminc évvel ezelőtti mennyiségnek. Akkor öt vagonnal dolgoztunk fel egy nap, ma a harminc is kevés.

— És közben a gépesítés egyre fokozódott.

— Jött az iparosítás, egyre kevesebb embert kaptunk. Kitűnő gépészeink mindig találtak megoldást egy-egy munkamenet gépesítésére, arra törekedtünk, hogy könnyítsük az asszonyok munkáját, termelékenyen dolgozzanak a gépek, szóval haszon is legyen munkánk után.

I

— A legjelentősebb fejlesztés 1964-ben kezdődött.

— Akkor, néhány millió forinttal, összehoztuk a fejlesztést a helyi újításokkal is, volt rá példa, amikor

olyan gépet szerkesztettünk, amely harminc asszony munkáját végezte el. Óriási eredmény.

— Sokba került a fejlesztés?

— Az már inkább, amelyikbe 1970-ben fogtunk. Akkor teljes rekonstrukció volt, a 2500 vagonos évi kapacitást ötezresre tudtuk feltornázni. Volt, amikor öt és fél ezer vagon árut bocsátottunk ki.

| — Most mi a helyzet?

— Visszafogott a termelés, a nyersanyag miatt. A termelőknek kellene nagyobb kedvet adni. A piac élénk, jó. Bár én nem tárgyalok a külkereskedőkkel, meg a hazaiakkal, ez nem az én dolgom, de tudom, hogy mi a kívánság, miből, mennyit, milyen minőségben gyártassak. Én gyártó vagyok, a kereskedelmi osztály pedig eladó. Persze, ezt nem kell úgy felfogni, hogy elkülönülünk. Dehogy! Éppen az együttmunkálkodás, a műszak és a más csoportok között az eredményeink alapja.

— A paksi konzerv hova kerül?

— Elsősorban a Szovjetunióba, de van partnerünk szinte a világ minden részén. Még Japánban is.

— Japánba konzervet?

— Mégpedig milyen különlegeset!

— A szállítási költség nem eszi meg a terméket?

— Kiváló termékről van szó, uborkáról, amelyet a vevő kívánsága szerint főzünk be.

— Uborkát befőzni?

— Igen. Tizennyolcas a refrakciója, olyan, mint az alma- meg egyéb befőtté. Viszont van ebben az uborkabefőttben, így hívják az aszonyok, két szem 5x5 milliméteres fahéj, egy kétforintos nagyságú babérlevél,

2—3 szegfűszeg, 8—10 kori- ander. Nem magyar gyomorba való, de kóstolják meg.

— Finom. Húshoz, meg külön is fogyasztható, desszertnek.

— Gondolom, ilyen célra veszik. Ma reggel, hétfőn, telefonhoz hív a főmérnököm, azt mondja, gyere föl. Rohanok, hát barátom, előadja a Kródi elvtárs, hogy 36 tonnát kell a japánnak még gyártani ebből az uborkából. ötezer karton üvegről van szó. A héten megcsináljuk, aztán vigyék.

— Egy konzervmester, mondhatom e titulust, sze. réti a termékeit?

— Mindent megkóstolok. Ízlelésre megmondom, ha egy tized só vagy más anyag hiányzik a felöntőléből, ha a termék íze nem olyan, mint amit belőttünk. Különben a gyártás folyamán állandóan ellenőrizzük a termékek minőségét. Egyébként a nyers gyümölcsöt nem szeretem. Almabefőttből, vagy körtéből hat-nyolc szeletet is meg tudok enni, de egy girizd almától már fáj a gyomrom.

— Negyvenhárom évig mindig gőzben, mindig

gyümölcsök, szörpök között élni nem könnyű feladat. Miért vállalta ezt a szakmát?

— Élethivatásom. Én mondtam már a beszélgetésünk elején, hogy nagyon jó mestereim voltak, jó hírű gyárban kezdtem, és most mondhatom, jó hírű, korszerű nagyüzemben folytatom azt, amit kezdtem. A köröttem lévő kollégák mind fiatalok, tizenöt, meg húsz éve vannak a szakmában, többségében hivatásuknak tartják ők is a szakmát, nem mindennapi robotnak. Vannak persze régi jó embereim is, mint volt, már nyugdíjas, a Simon Aladár, de ezek a fiatalok, ezek nagyon kedvelik a munkát. Tudom, hogy most azt kéri, soroljak fel néhányat közülük. Nem teszem, erre nem vállalkozom. Az a helyzet ugyanis, hogy a termelés folyamatában részt vevő minden ember fontos személyiség. Fontos, nélkülözhetetlen, s ha el tudom, el tudjuk hitetni velük, hogy milyen jelentős a szerepük, akkor nyert ügyünk van. Most ezren vagyunk a gyárban. télen, nyáron egyaránt, de azért a termelés volumene, értéke nem csökken. Mondhatom azt is, hogy a sok akadály ellenére, mi azért a felszínen vagyunk.

— Ez persze a termékek jó hírének köszönhető. Annak ellenére, hogy a megyében nem találkozunk annyi savanyúsággal, gyümölcskonzervvel. és más termékkel, mint azt az ember elvárná, annak okán, hogy itt van a Paksi Konzervgyár karnyújtásnyira.

— Ismerjük a vásárlók véleményét, tudjuk, hogy termékeinket szeretik. Az más kérdés, hogy a megyében lehetne-e jobban teríteni áruinkat, ide a kiskereskedelmi vállalatok, szövetkezetek véleményét kellene csatolni. Mi termelünk. Kidolgozunk egy szezonális programot, és arra alaposan felkészülünk.

— Például a borsóra.

— Például. De tudjuk, hogy mostanában vetik, egyhetes a késés, tehát június elseje helyett, lehet, hogy csak nyolcadika táján tudjuk kezdeni a termelést.

— Az 1984-es évben Ambrus Ödönnek mi a programja?

— Termelés. Nekem felelni kell azért, hogy a tervezett 692 millió forintos forgalmat elérjük. Ez benne van a gyárban, benne az emberekben. Csak az idő legyen hozzánk is kegyes.

— Maradjunk abban, hogy az idei, a negyven- harmadik borsószezonkor ismét találkozunk.

— Előbb is jöhet, mindig itt vagyok, nem is kell jelezni, hogy jön. Majd akkor is beszélgetünk egy kicsit erről a mesterségről.

— Eljövök, találkozunk

még.

PÁLKOVÁCS JENŐ

Fotó: Kapfinger András

Múltunkból

A huszadik század első évtizedében több alkalommal is sor került képviselő- választásra. Egyiket sem lehet olyannak tekinteni, mintha a legnagyobb egyetértés lett volna. 1901-ben is, 1905-ben és 1910-ben is súlyos zavargások voltak Tolna megyében.

1901-ben Pincehelyen volt véres összetűzés, több halálos áldozata is volt a fékevesztett indulatoknak. Csend- őrsortűz dördült, s többen a helyszínen, mások a lakásukon haltak meg. A választást ebben a körzetben meg kellett ismételni.

1905-ben a választás igazi tétje az volt, hogy az 1875 óta kormányzó szabadelvű párt meg tudja-e őrizni parlamenti többségét, vagy pedig a szövetkezett ellenzék veszi kézbe a kormányzást, többséget szerezve a parlamentben. A szabadelvűek elveszítették a választást, mégis a vesztes csoportnak adott megbízást a király kormányalakításra.

1910-ben mindenki arra számított már a korteshadjárat alatti események alapján, hogy az indulatokat csak karhatalommal és a katonaság kivezénylésével lehet megfékezni. Igazuk volt. Látva az egyre erősödő politikai feszültséget, az alispán minden választókerületbe kért csendőröket és katonaságot is, már a korteshadjáratra is. Rassovszky Julián paksi főszolgabíró úgy vélte, csak akkor lesz zavartalan a választás, ha az alispáni rendelkezés nyomán 2 század lovasság (mintegy 140 fő), esetleg egy század lovasság és egy század gyalogság vigyázza a rendet. Melléjük 30 csendőrt is igényelt, mert a csendőrség, ha kell, azonnal akár a fegyverét is használhatja, míg a katonaság a fizikai jelenlétével hathat fékezőleg a kedélyekre. Igényelt még Bölcskére, Madocsára és Dunaföldvárra is, összesen 33 csendőrt. Ügy tűnik, hogy Kajdacsot a csendesebb községek közé sorolta, mert oda mindössze járőrt kívánt vezényeltetni.

A Tolnamegyei Közlöny 1910. május 29-i száma a szekszárdi konfliktusról tudósít. A cikk címe: Programbeszéd katonaság és csendőrség fedezete mellett.

„Szabó Károly a szekszárdi választókerület Kossuth párti jelöltje, kit a munkapárt és a hivatalos hatalom teljes erővel támogat, múlt vasárnap délelőtt fél 11 órakor vonult be Szekszárdra egy század uhlánus katonaság és csendőrség fedezete mellett, hogy programbeszédjét elmondhassa. Az eléje vonult csekély számú hívei a Garay térre kísérték, ahol egy ládára felállva beszélni kezdett, mire éktelen abcug, sípolás, fütyülés fogadta. A zaj óriási volt, hogy programjából egy szót sem lehetett hallani. Ekkor a vezénylő tiszt rohamot rendelt el a közönség ellen. A katonaság kivont karddal támadt még azokra is, akik nyugodtan viselkedtek. A rohamot négyszer megismételték, és többeket megkard- lapoztak, számosán pedig futás közben elestek. Szabó Károly végre befejezte mondani valóját és ezután a katonaság oltalma alatt híveivel a Magyar király szállóba ment. ahol bankett volt. A délutáni vonathoz is katonaság és csendőrség kísérte a képviselőjelöltet.”

A Tolnavármegye és a Közérdek 1910. június 20-án cikket közölt arról, hogy vajon drága volt-e a választás vagy sem, megérte-e a csendőrség és a karhatalom kirendelése azt a pénzt, amit a megyeszékhelynek és a választókerületek székhelyeinek (Paks, Bonyhád. Pincehely, Szakcs, Kölesd) viselniük kellett. Az említett cikk végén azonban a következő olvasható:

„Itt említjük meg. hogy a váraljai erőszakoskodások miatt oda kirendelt katonai karhatalom költségei kerek 6000 koronára rúgnak és azt

Váralja községnek kell kiizzadnia. A szegény váral- jaiaknak ugyancsak drágán kellett megfizetniük a bírójuk izgágaságát.”

Részletekről nincs hír, de a leírtakból az derül ki, hogy a pártviszály súlyos zavargásokra vezetett.

A választás országosan a Munkapárt győzelmét hozta. A párt neve megtévesztő, szó sincs arról, hogy ez a munkások pártja lett volna, az újjászerveződő szabadelvűek pártja votl, amely a kiegyezés talaján állt, a bécsi udvarral való szoros együttműködést tartotta politikája sarkalatos pontjának. Az 1905-ben győztes koalíció pedig széthullott.

PEDAGÓGUSOK

ÉS A NÉPSZÁMLÁLÁS

Népszámlálások alkalmával rendszerint igénybe veszik a pedagógusokat. így volt ez a század elején is. A gyerekek ugyancsak örvendeztek, hogy a téli szünet hosszabb volt, mint máskor. A tanfelügyelőség szabályozta a pedagógusok tevékenységét, s arra szólított fel, hogyha lehet, helyettesítsék azt a nevelőt, aki éppen a népszámlálással van elfoglalva. Padányi Andor tanfelügyelő 1910. október 4-én a többi között a következő köriratot juttatta el az iskolákhoz:

„ ... értesítem a tolnavármegyei összes elemi iskolai rendes tanítókat az iskolák jellegére való tekintet nélkül, s hogy amennyiben számlálóbiztosokul és esetleg felülvizsgálókul kineveztetnének, a tisztséget haladéktalanul fogadják el és a teendők iránt magukat idejében és kellően tájékozzák. Mindazon iskolákban, illetőleg osztályokban, amelyeknek tanítói a népszámlálásban, mint számlálóbiztosok részt vesznek, a tanítás az összeírási napokon, legfeljebb azonban 6 iskolai napon szünetelhet. Hogy azonban a tanítási időben való veszteség lehetőleg csökkenjen, az állami elemi iskolák gondnokságait és a községi elemi iskolák iskolaszékeit felhívom, hogy a népszámláló biztosokul kinevezendő tanítókat a népszámlálási munkálatok oly módon való beosztására szólítsák fel, hogy az lehetőleg 1911. január hó 8-ig bezárólag kész legyen, s így ők a tanítást január 9-én megkezdhessék. Megjegyzem egyúttal, hogy oly állami és községi elemi iskolában, ahol megfelelő számú tanerő marad működésben és az osztályok nem túltömöttek, a számlálóbiztosi minőségben működő tanító osztályösszevonással a többi tanító által helyettesítendő.”

ÜJ SZIGET PAKSON

A folyóvizek természetes mozgásához hozzátartozik, hogy hol sebesebben folyik, másutt meg lelassul a víz mozgása. Az előbbi esetben partot mos, az utóbbinál pedig fokozatsan lerakja, előbb zátony, majd sziget keletkezik. így történt ez Pakson is, amiből kisebb bonyodalom is származott. A Tolnamegyei Közlöny 1910. november

20-i számában számol be erről.

„Paks átellenében mintegy 90 holdas sziget képződött a Dunán. Ezt a szigetet a paksi közbirtokosság a magáénak tartotta és mint ilyent tulajdonba vette. A paksi képviselőtestület több tagja azonban azt tartja, hogy a sziget a községet illeti meg, mint parti birtokost, mivel a sziget a vízitörvény életbelépte után képződött, már ez a törvény világosan megmondja, hogy a Dunában képződő szigetek a parti birtokosokat illeti meg. Minthogy pedig a község javára a legtöbb parti birtokos lemondott, de maga a község is parti birtokos lévén, a képviselőtestület legutóbb tartott gyűlésén öttagú bizottságot választott azon megbízással, hogy a megindítandó perhez a szükséges adatokat gyűjtse össze.”

K. BALOG JÁNOS