Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
1984. március 24. SvÉPÜJSÁG 5 Számadás után Most, hogy befejeződtek a megye mezőgazdasági szövetkezeteiben a küldöttgyűlések és zárszámadó közgyűlések, s éppen hogy elindultak az üzemekben a tavaszi munkák, az ott dolgozók még mindig sokat foglalkoznak az elmúlt gazdasági évvel Igen sok gazdasági vezetővel találkozni, aki azon töpreng: mit lehetett volna még tenni az elmúlt évben, vajon, megtettek-e mindent amire lehetőségük adódott, mi az, amit idén nem szabad megismételni. Pedig hát összességében a megye mezőgazdasága 1983-ban eredményes évet tudhat maga mögött. Az üzemek igen sok értéket állítottak elő, s igazán jó évet zártak. Ez látszólag mond csak ellent az esztendők óta állandóan szigorú körülményeknek, mert éppen ezek ösztönözték a gazdaságokat arra, hogy mindent megtegyenek azért, hogy gazdaságos legyen a termelés. Tavaly Tolnában az előző évhez képest nem változott a búza területe, valamivel több volt 51 ezer hektárnál, nőtt az árpa, a kukorica területe, csökkent a cukorrépáé, ami annak a következménye, hogy ennek a fontos ipari növénynek igen alacsony volt a jövedelmezősége. A legnyereségesebb növénynek a napraforgó bizonyult, ezt a kultúrát éppen ezért idén valamivel nagyobb területen termelik. A mezőgazdasági szövetkezetek közül a legeredményesebben a Bátaszéki Búzakalász téesz gazdálkodott: 53 millió forint lett a nyereségük, Bonyhádon 48,7, Faddon 41,6, a szekszárdi Aranyfürt téeszben pedig 36,2 nyereséget értek el. A mucsi, a kurdi, a gyulaji, a várongi, a szedresi, és a nagydorogi szövetkezetekben meglehetősen alacsony volt a nyereség: Mucsiban mindössze 1,1 millió forint. Veszteséges szövetkezet a megyében három éve nincs, alaphiányos is most csak kettő, de ezt saját erőből rendezni tudják. A gabonafélék termésátlaga növekedett, ezen belül a kukorica átlaga csökkent az előző évi megyei átlaghoz képest. A megye 64 mezőgazdasági szövetkezetében nőtt az árbevétel, a nyereség, s az egy főre jutó jövedelem is 9 százalékkal. Az állattenyésztésen belül nőtt a szarvasmarha, a sertés összlétszáma, viszont 10 ezerrel kevesebb birkát számoltak össze az év végén. A szövetkezetekben az állományi létszám 4,2 százalékkal csökkent, de a kevesebb munkaerő mellett is nőtt a hatékonyság. Az ország megyéi közül csupán Nógrádban és Tolna megyében nőtt a nyereség, másutt — főleg az aszály súlytotta területeken — a korábban első vonalba tartozó szövetkezetek közül is akadt nem egy, ahol tetemes veszteséggel zárták a tavalyi évet. Az előrejelzések szerint 200 milliméter körüli csapadék hiányzik most is a talajból, márpedig a jó szaporítóanyag, a megfelelő agrotechnika nem elegendő, a növények fejlődéséhez a napfényen és a levegőn kívül a csapadék is nélkülözhetetlen. Az elmúlt évben is beigazolódott — talán még kíméletlenebből mint máskor —, hogy a mezőgazdasági termelésben mennyire meghatározza a vezetés színvonala a gazdálkodás színvonalát. Mert minden eredmény és kudarc mögött megtalálható az ember, a hozzáértés, az akarat, és a lelkiismeretesség. Ezek nélkül hiábavaló a legkorszerűbb technológia, technika, a szabályozók nyújtotta támogatás, és a megyei hozzájárulás. Éppen ezért csak elismerés illeti azokat, akik egész évben, s főleg a csúcsidőszakban nem nyolc, hanem 12-14 órát dolgoztak, azokat, akik éjjel reflektorfényben is művelték a földet. A zárszámadás alkalmat adott arra, hogy a szövetkezetek dolgozói a múlt év termelési tapasztalatai után levonják a tanulságokat. Mert a munkahelyi megbeszéléseken, küldöttgyűléseken és zárszámadó közgyűléseken ismertetett tervekből csak akkor lesz valóság, ha azokat pontosan és gondosan idén is végrehajtják. d — A bőség zavara és a jövő Űj helyzetbe került a magyar mezőgazdaság. A legutóbbi két esztendő kivételével ugyanis soha nem tapasztalták a termelők, hogy több a termék, mint a vevő. Tavaly aztán végképp fá kellett döbbenniük, hogy eladhatatlan a bor egy része, s ez a sors vár a baromfira és az almára is. Korábban a termelők egyfajta kényelmes, kedvezményezett helyzetet élveztek. Jószerint a minőséggel sem kellett törődniük, úgy elkapkodták a termést. Évtizedekig a hazai piac felvevőképessége is korlátlan volt, jó néhány termékből nem is győztük ki. elégíteni az igényeket. A helyzet először akkor változott meg gyökeresen, amikor a magyar mezőgazdaság már nemcsak a hazai piacra termelt. Alkalmazkodni kellett a külhoni vevők igényeihez, s ez már másfajta termelői magatartást követelt. Ma már minden harmadik hektáron exportra termelünk, s ezzel a világpiaccal szembeni kiszolgáltatottságunk is növekedett. Számos példa igazolta ezt az elmúlt hónapokban is. Az almáskertekben több mint 1,1 millió tonna alma termett, s ennek csak a felét lehetett exportálni. A hazai fogyasztók pedig mindössze 110-130 ezer tonnát vásárolnak meg évente a központi készletekből, hiszen sokan saját kertjeikben megtermelik, amire szükségük van. Így aztán a nagyobb almatermelő vidékeken kínlódnak a terméssel, számolgatják veszteségeiket a gazdaságok. Sajnos, hasonlóképpen cselekednek a bortermelők is. 1982-ben mintegy 30-40 százalékkal több szőlő termett a szokásosnál, s ráadásul 1983-ban eldugultak az értékesítés csatornái is. Szeptemberben a balatoni borvidéken kilenc forintot ígértek a nyugati vevők egy liter borért. \ Munkájuk után hasznot várnak a termelők, amit csak akkor könyvelhetnek el, ha vevőre is talál az áru. Mégpedig jó áron. S az imént emlegetett ágazatokban ezt egyre nehezebb elérni. Bárki mondhatja: ezen roppant könnyű segíteni. Ha több a termék, mint a vevő, csökkenteni kell a termelést. Ez a folyamat voltaképpen el is indult. Szabolcsban például 2700 hektár almáskertet számoltak fel az idén, az ország némely szőlőtermelő vidékén leálltak a telepítésekkel a gazdaságok. Jártam olyan termelőszövetkezetben, ahol már fontolgatják a baromfiistállók bezárását. Ha az említett módszereket kiterjedten alkalmaznák, megszűnnének az értékesítési gondok, elmúlna a bőség zavara. Szerencsére nem terjed gyorsan ez a módszer. Szerencsére, mert félő, hogy hamarosan a hiány zavara állna elő. A termelés fékezése ugyanis odáig vezethetne, hogy egy idő múltán már itthon sem lenne elegendő alma, bor, baromfihús. Ezért e termékek sorsa rendkívül megfontolt, összehangolt döntéseket kíván. Nem lehet megoldás az almafák kivágása, a szőlőtelepítések fékezése, a baromfiistállók bezárása. Közben ugyanis a piac is megváltozhat, kereshetik ezeket a termékeket, s akkor meg nem lesz mit eladni. Mert az új ülte- tésű szőlő, almafa csak esztendők múltán fordul termőre. Így aki most dönt a sorsukról, annak a jövőről is kéll gondolkodnia. (F. J.) Kijavították a kemencéket, a gépeket, és a takarítást is befejezték a dombóvári téglagyárban. Beindultak a szállítószalagok, viszik az alapanyagot az óriás depóból, az iszapszenet az ellenkező irányból, aztán háromszor őrlik, majd hengeren áteresztik a tégla anyagát. Présgép, kulikocsi, falbarakás, égetés — négyszer fogják meg a téglát a dolgozók, míg a vásárlókhoz kerül. A présgép kezelői naponta 15—20 ezer, a nyerstég- larakók 7—8 ezer téglát emelnek meg, s egy-egy tégla súlya 4 kiló. Egyre kevesebben vannak, fluktuáció nincs: az emberek elmennek, de nem jön helyettük senki, ötve- nen dolgoznak már csak itt. A földet Gunaras mellől hozták, 28 ezer köbmétert, annyit, amennyi egy évre elegendő. Tavaly 9 millió 800 ezer kisméretű téglát égettek a gyárban, és 2 millió 800 ezer forint nyereséggel zárták az évet. Keresik a dombóvári téglát, de már nem jut belőle az Alföldre, mint korábban. A gyárban több tégla is készülhetne, ha többen lennének, akik vállalnák ezt a nagyon kemény fizikai munkát. A Hoffman-kemencét a jövő hónap közepén gyújtják be, égetik a megszikkadt téglát. Csupán három hét és tégla, építőanyag lesz a puszta földből Fotó: Bakó Jenő Hatalmas depóban áll a föld a gyár udvarán Nyersgyártás , ■*», — ^ — Anyagmozgatás kisvasúttal A téglatömb a vágás előtt Cergics János sót kever az anyagba üresen tátong a hatalmas kemence A szárítószín. Kárpáti Jánosné munka közben
