Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
1984. március 24. A^ÜÉPÜJSÁG A juhász, a nyáj, és a birka — Húsvétkor kerül-e birkahús a juhász asztalára? — Meglehet, hisz úgy tartja a szokás. Míg beszélgetünk, a nyáj békésen átvonul a földúton, odaát az erdőalján jobb legelő kínálkozik. Lassan ballag utánuk a juhász, botját időn. ként a puha földbe szúrja, oda, ahol már zöldül, „he- gyesedik a fű”. D. VARGA MÁRTA FOTO:BAKÓ JENŐ Megyünk a falu szélén Várongon, a birkák járása nyomán, a zsenge, kora tavaszi legelőn. Hidak, facsoportok, odébb házak, a ho- dály, távolabb kunyhó; a juhász búvóhelye. Idősb Bar- ta Sándor lépésenként araszol a birkák után, szemét le nem veszi a nyájról. Pedig hát tudják azok a járást maguktól is, itt ezen a réten legelnek jó ideje. — Mit esznek ilyenkor a tavasz legelején a birkák? — Amit találnak. Leginkább ilyen előjött füvet, ami József napra kibújt a földből. Éjszakára szénát kapnak, meg abrakot egy keveset. Mert estére behajtjuk őket amoda a nádas hodály- ba. — Hány birka tartozik a nyájba? — Amikor január elején leltároztak, háromszáztíz körül számoltak, de azóta szaporodtak, elhullás is volt, meg kényszervágás is. .•— Mről ismeri meg a birkákat? — Meg lehet azt ismerni, csak szem kell hozzá. Ahány nyáj, annyiféle a színe a gyapjúnak, ilyen is, olyan is, mint a kutyánál, ha tarka. Meg ki is bőgnek az állatok, eligazít a hangjuk. Aztán van köztük jeles birka, szóval rá- néztéből ki tudja választani a jó juhász a nyáját akár ezer közül is. — Mióta dolgozik a váron- gi téeszben ? — Én itt hat éve vagyok juhász, de nem csináltam még kárt. Igaz, 81-ben leszázalékoltak ötven százalékra, fulladás végett. Ennek ellenére dolgozom, éjjeliőr vagyok különben a birkák mel. lett. Csak most januártól váltottam a nyáj mellé eredetileg nyolc napra, de immáron három hónapja helyettesítek. Nem tudom, meddig maradok még, nem az én nyájam, nem én gondoztam az állatokat, így hát elég nehéz velük a dolog. Mert tavaly augusz- óta csak ezen a kis tercián legeltek, nem voltak megjár- tatva, a kondíciójuk nem a legjobb, s akad köztük sánta is. Aztán el is vittek belőlük vagy harmincat, s ez ideig tizenötöt találtak meg Bonyapusztán. A többi ki tudja hol lehet, majd csak megtalálják. — Mit kezd a sánta birkával? — Metszőollóval megkör- mölöm, aztán bekenem olyan gyógyszerrel, amit magam csinálok. Mert a patikai nem az igazi. Kékkő van benne, volnerapor, timsó, ez lesz ke. verve formaiinnal, grezonil- lal, vagy kreoninnal. Ebből lesz az idős Barta-féle kenőcs, amitől hamarosan rendbe jönnek az állatok. — Mikor kezdtek elletni? — Szeptemberben, de most is benn van a nyájban hat kos. Szóval folyamatos az el- lés egész évben. Pedig hát nincs annál szebb, mikor novemberben, decemberben egyszerre leellik az egész nyáj. Az a sok esetlen kisbá- rány, ahogy ugrándozik az anyja körül, de tudok gyönyörködni bennük! Persze, csak akkor, ha jó kondícióban vannak, szépek, gyapjasak az állatok. Ehhez rendes, meg elegendő abrak, jó takarmány, ízletes széna kell. Különben az anyabirka nem is foglalkozik a bárányával. — Milyen takarmányt kapnak az állatok? — Múlt péntektől 15 deka zabot kap naponta egy-egy birka, meg zabszalmát, ami A nyáj a domboldalon nem éppen a legjobb minőségű. Pedig hát megvan ennek is a szabványa, tudom, mert tanfolyamot is végeztem én Herceghalmon, a kísérleti gazdaságban. Ki lehet számítani, hogy mennyi fehérje és keményítőérték van egy kiló abrakban, s menynyire van szüksége a 30-40 kilós állatnak. Most, hogy még csak a fű hegye jön, több abrakot kívánnának az állatok. De hát én csak azt adhatom nekik, amennyit kimértek. Tudom én a juhásza, tot, juhász volt az apám, a nagyapám, most meg én is. Hat gyereket neveltem föl, a három fiam közül egy se követett. Traktorosok a téeszben. — Azt mondják, egy gazdaságban csak akkor jövedelmező a juhászat, ha jó a juhász. — Szó szerint így van. Mert az nem elég, ha csak állok a birka mellett, s nézem, mikor jár le a nyolc óra. Az ilyen juhász nem érdemli a juhász nevet. — Mennyi bárányt visznek el húsvétra a nyájból? — Mondta az állatenyésztő, hogy jelent le innen is bárányt. Elvisznek ebből vagy harminc pecsenyebárányt és három nyáj van a téeszben. Most vagy ötvenöt-hatvan bárány legel a nyájban de a többiek igen kicsinyek. Van is dolguk velük a kutyáimnak. Ez a pici, a Majzik, az Alföldről való, errefelé nemigen ismerik, pedig igen jó terelőkutya. A másik, a penész színű Fickó meg olyan szokást vett föl, hogy bármerre is fordulok a bottal, jön utánam, rááll a bot végére, onnan fülel. „Tanfolyamot végeztem Herceghalmon” Ahány nyáj, annyiféle _____________________ „ Ma” született ikerbárányok —— asárnap délelőtt volt, egy évvel a háború után, nyáV ron. A tábor lakóinak vasárnaponként nem szerveztek kirándulást, sem más programot: a gyerekek ilyenkor a látogatókat várták. A legtöbbjüket nem látogatta meg senki, ezek aztán inkább fociztak, csak néhányan ültek ki közülük a tábor kapujába, hogy minden érkezőt megfigyeljenek. Ezen a délelőttön is legelőször a Tasnády anyja érkezett, megcsókolomozták harsányan, aztán — amikor a fekete retikülből a szokásos cukorkászacskó előkerült — valamennyien eléje tódultak. Megcsókolomozták a Fedor apját is, pedig az nem hozott semmit — ezúttal a saját fiának sem —, de mindig kérdezett valami vicceset. — Aztán tudjátok-e, hogy hány millió a trillió? Nem tudták. Megjött Pircsák anyja is, őt nem vették körül a srácok. Pircsák Misi tudta, hogy miért. Haragudott az anyjára. Amikor kettesben maradt vele, s az asszony kibontotta az élelmiszeres csomagot, Pircsák gyomorrontásra panaszkodott. — Legalább egy almát egyél...' — De anyu, mordtam, hogy fáj a gyomrom... — Az én kedvemért, kifiam — fogta könyörgőre özvegy Pircsákné —, hiszen elfúj a szél, olyan sovány vagy aranyom. Később ismét hangot váltott. — Apád azt írta, hogy te már biztos nagyfiú vagy, s hogy erősnek is szeretne látni, mire hazajön. Azt tudod ugye, hogy amit hoztam, azért sokat kell dolgozni. Ha szétosztod, úgyse jut belőle mindenkinek, és te sem leszel erős. Pircsák gondolkodott. Anyja érvelésében nem talált hibát, ő tényleg erős akart lenni, olyan erős és ügyes, mint a Fedor... — De Fedornak adhatok, ugye? ö a barátom. Az asszony átölelte. — Hát persze; hogy adhatsz, kiisfiam. Ha egyszer a barátod. .. Amikor a látogatók elmentek, Pircsák behívta Fedort a sátorba, hogy felajánlja neki a csomag felét. De Fedor nem hagyta, hogy mindent elmondjon. — Te egy tetű vagy, Pircsák! — jelentette ki. — Egy tetű! Még aznap kimentek számháborúzni a közeli erdőbe. Tasnády azt javasolta, hogy ezúttal ne legyenek csapatok, hanem mindenki legyen egyedül, és akit leolvastak, az adja oda a skalpját az ellenfelének. így végül csak egyvalaki győzhet, aki az összes számot összegyűjti. Pircsák — miután szétszóródtak — elhatározta, hogy győzni fog. Már azt is megpróbálta elképzelni, hogy mit szól majd Fedor, amikor meglátja őt az összes skalppal. Biztos gratulálni fog, gondolta Pircsák és akkor barátok lesznek. De hogyan lehetne győzni? Sok esélye nem volt rá, már hallotta is, hogy megkezdődött a háború, tőle nem mesz- sze kiáltottak egy számot, bármelyik pillanatban meglephették. Csalni nem akart, hogy eldugja a számot, mintha már leolvasták volna... nem, ez ötletnek sem volt jó. Ha viszont fennhagyja a számot, és elbújik valahova, az nem csalás. És akkor csak a végén kell beszállnia, a legvégén, elég, ha egyetlen számot olvas le, és minden az övé lesz... Kikémlelt a bokorból, de gyorsan visszakapta a fejét. Tasnády éppen egy szemközti, vastag faágra tornászta fel magát, a számát is látta: 4283. Egy pillanatra kisértésbe esett, hogy elkiabálja magát, hiszen Tasnádyt leolvasni nem lett volna kis dolog: ő az esélyesek közé tartozott. De ha most kiabál, akkor meghallják a többiek, hogy hol rejtőzik, és még túlságosan sokan vannak... — Hatvankettő negyvennégy és huszonhárom harminchat! — kiáltotta Tasnády éles hangon, s Pircsák nagyon megijedt. Persze egyik sem volt az ő száma, őt nem láthatták meg a sűrűben. Tasnády már ugrott is le a fáról, hogy a két leolvasott fiútól begyűjtse a zsákmányt, s azonnal menekülnie kellett: hárman üldözték. Pircsák moccanni sem mert, amikor elviharzottak mellette. Távolodtak a zajok, de nem érezte magát biztonságban. Talán olyan helyre kellene bújni, ahol biztosan nem bot- lanak bele. Vagy húsz méterre tőle jókora tisztást látott. Hirtelen elhatározással odafutott, és hasravetette magát a fűben. Hallgatózott. Csak távolabb kiáltoztak. Mindenesetre kúszva haladt tovább, egészen a tisztás közepéig. Ott hanyattfeküdt, nézte az eget. A magas fű tökéletesen elrejtette, csak akkor vehetnék észre, ha erre jönne valaki, vagy ha felemelné a fejét. De erre biztosan nem jön senki. És ő nem emeli fel a fejét. Lassan elcsendesedett az erdő. A távoli kiáltozások megritkultak. Pircsák számolt magában húszig, aztán úgy gondolta, hogy már nekivághat. A tábor félé vezető ösvényhez lopakodott, onnan még hallott hangokat. Egész bensője remegett, valósággal fázott, amikor felfedezte, hogy rajta kívül már csak ketten vannak életben. Tasnády és Fedor. Mindkettőjük derékszíja alatt rengeteg skalp lapult. Tasnády nyugodtan állt, a homloka magasságában kétágú, tekervényes gyökér takarta a fejét. Fedor a hátát mutatva Tasnádynak, igyekezett mögé kerülni. Pircsák látta, amit Fedor nem láthatott, hogy hiába kerüli meg ellenfelét, Tasnádyt hátul is fedezi a gyökér, állása bevehetetlen. Hirtelen visszaemlékezett Tasnády számára: 4283 Ebben is szerencséje volt, most már nem kellett mást tennie, mint nyugodtan várni. Akkor fog rákiabálni, amikor Tasnády azt hiszi, hogy az utolsó ellenfelével iá végzett... És ekkor Tasnády kiáltott. Fedor első három számjegyét láthatta meg, a negyedikre csak találgatott. Pircsák mindenről megfeledkezett, csak azt tudta, hogy Fedornak vége, s hogy neki Fedort meg kell menteni. El- csukló hangon kiabálta: — Negyvenkettő nyolcvanhárom, Tasnády! Négyezer- kétszáznyolcvanhárom! Egy szemvillanásnyi ideig látta Tasnády értetlen arcát, de aztán már csak Fedort látta, akit megmentett, s aki most üvöltve feléje rohan... — Te tetű, te! ____ elugrott és menekült. Nem tudta, miért haragszik F r á Fedor, szerette volna megbeszélni vele, de most nem Lehetett, mert háború volt, és Fedor üldözte, s ——J Pircsáknak csak kétségbeesésében jutott eszébe, hogyha megfordul, 6 győz, mert neki csak az utolsó számjegyet kell meglátnia... Megfordult. De nem látott, mert könnyek voltak a szemében. És Fedor kíméletlenül leolvasta. ( Aczél Gábor:
