Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-11 / 35. szám
AiftEPÜJSÄG 1984. február 11. „Jo utat, fiam!*9 Csütörtök délelőtt fél tizenegy. A bátaszéki vasútállomás fűtőháza előtt várakozunk. Nem vendégre, hanem házigazdára. Kővágó I. Mátyásra, aki Dombóvárról hozza a tehervohátot, azaz vezeti az M 62-es típusú dízelt. Az ég egyre sötétebb, a szél is fújni kezd. — Már jön is — mutat egyik vasutas a távolba. A kívülálló hisz neki. Munkatársai pedig bizonyára látják a szerelvényt, érzik a föld rázkódását, tán hallják is a V. Az érkezés hangot. Aztán végre elhalad előttünk a piros mozdony, húzva maga mögött — gyermekkorom szokásához híven megszámlálom — a tizenhárom tehervagont. Az állomás épülete közelében megáll, majd tolat. Símán váltja maga alatt a sínpárokat, s komótosan megáll a fűtőház előtt. Kővágó I. Mátyás leszáll, hogy átadja a gépet váltótársának. De mielőtt ez megtörténne, Tarjányi Pál, a báta- széki vasútállomás műszaki üzemfőnök-helyettese, vontatási főnök áll elébe. Átnyújtja a virágot... halkan szót váltanak. Senki nem lép melléjük. A kollégák távolabbról figyelik a meghitt „jelenetet”, mely ugyanakkor drámai töltésű: — ...hát ez volt az utolsó utam — olvasom le a nyugdíjba menő mozdonyvezető ajkáról a szavakat, s azon tűnődöm, hogy mennyivel másabb érzés lehet egy egyhelyben álló íróasztal mellől nyugdíjba vonulni, mint „utolsó utat tenni”, gépet vezetni, azt uralni... — tűnődésem tán csak a szavakat fürkészi. Tekintetem pedig már az arcokon időz. Kővágó I. Mátyásén és Kővágó II. Mátyásén. (Az előző az édesapa, az utóbbi a fia, egyben a váltótárs.) Ilyen pillanatokban nem illik két felnőtt ember „leikébe látni”, így hát szemükbe sem nagyon nézek. Mozdulatok zajlanak előttem. Nem megkomponáltak. A munka és a szeretet, s még valami más diktál mostan. Kemény kézfogás, majd az apa szertartásosan beszél a mozdony állapotáról, vagyis szóban átadja a gépet fiának. (Átadja egy életre.) Hiszen ez az ő utolsó mozdonyvezetése volt. S halkan, meghitten mondja még: — Jó utat, fiam! Aztán írásos átvétel következik, mindketten aláírják az üzemnaplót, megállapítva a dízel műszaki állapotát, leleltározva a tartozékokat, leszámolva a nyolc durrantyut, melyet veszély esetén tesz az őt követhető mozdonyvezető-társ figyelmeztetésére a sínre a korábban arra haladó. Aztán a mozdonyt húsz- harminc percre beviszik a fűtőházba és „kiszerelik”. Az Hivatalos útbaigazítás idézőjelbe tett szó a vasúti zsargon egyike. Jelentése: átvizsgálják a mozdonyt, ellenőrzik a hűtővizet, majd jóllakatják gázolajjal, hogy újult erővel indulhasson útjára megint. (A tehervonatnál nem az élesváltást alkalmazzák, mint a személynél.) S hogy milyen erő rejlik egy ilyen tíz esztendő körüli dízelben? A maximális teherbírása 1750 tonna, a szerelvény, azaz a „vasút” hossza pedig 800 méter lehet. Ez úgy 45—50 kocsit jelent. Az M 62-es most tolatóvonatként érkezett, azért a mindössze 13 vagonért. * Kővágó I. Mátyás: — Pályamunkásként kezdtem 1947-ben. Utána ipari tanuló lettem a fűtőházban. Katonaság után visszatértem a bátaszéki vasútra, hiszen a mesterség a véremben volt. Édesapám révén csapott meg a mozdony füstje. ö 1924-től 1957-ig volt vasutas. Gyerekkoromban gyakran vittem neki kosztot az állomásra. Olyankor fölvitt a mozdonyra. Boldogan nézelődtem ott. És megszerettem. Szóval a gőzöst... Ezért is lettem ötvenháromban mozdonyvezető tanonc. Egy év múlva letettem a vizsgát. Szép is volt az a gőzös-világ. Mindig ugyanazon a gépen jártam... ápol- gattam, rendezgettem. Az idő pedig múlott, s egyre- másra gyarapodtak a dízelek. így 1968-ban letettem a dízel-vezetői vizsgát. 'Most a feleségemnek lesz könnyebb. Hiszen ő is dolgozik. S nem kell neki ezután mindig készenlétben lennie... Mert nincs a napnak olyan órája, amikor én ne indultam volna munkába... Van egy lányom is. Ö is a műszaki pályát választotta. Kecskeméten tanul, műszaki főiskolán,.. Korkedvezménynyel megyek nyugdíjba. Az egészségi állapotom miatt. (Kővágó I. Mátyás soksok rangos kitüntetés, elismerés tulajdonosa.) * Kővágó II. Mátyás: — Édesapám szerettette meg velem a mozdonyokat. Míg kicsi voltam, gyakran jártam ki hozzá a bátaszéki vasútra. Mindent megmutatott a gépen, mindent elmagyarázott. Ezért is iratkoztam a vasútgépészeti szakközépLetelt az utolsó szolgálat iskolába, ahol 1977-ben végeztem. Itt lettem gyakornok a műhelyben, majd elvégeztem a mozdonyvezető-tanfo- lyamot. És vezetem a dízelt. Tudja, hatalmas és erős a gép... én pedig tudok uralkodni fölötte. — Most is tanulok. Levelező hallgató vagyok a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola vasútgépészeti szakán. Nem szeretnék íróasztal mellé kerülni. Furcsa lenne nap-mint nap ugyanabban a munkarendben dolgozni... Édesapámat már többször váltottam. Nagyon jó érzés, hogy munka közben is összetalálkozunk. Ha tőle veszem át a gépet, az biztonságot ad. Persze, minden kollégámban megbízok, és ők is bennem. A nyáron nősültem. A feleségem is megszokta már a mozdonyvezető-feleségek sorsát. * A meghatottságot úgy oldjuk, hogy indulásig „nosztalgiázunk”. Kővágó I. Mátyás a két esztende vezette nosztalgia-vonatról mesél, majd visszakanyarodunk a „gőzös-világba”, amikor minden mozdonyvezető behangolta a gőzös sípját, s már messziről fölismerték, ha jött a 285-ös... Viszont hamarosan indul az M 62-es. Indul, minden ciKővágó II. Mátyás fölszáll a dízelre coma nélkül, ugyanúgy, ahogyan nemrég érkezett. A csak rá jellemző robajjal siklik a síneken a többi mozdony között. V. HORVATH MARIA Fotó: Czakó Sándor TSZKER KV A szövetkezetek vállalata a tagszövetkezetekért Humoristák témája volt jó húsz évvel ezelőtt a különféle BUMFIX, ÁMFIX meg hasonló cégek elnevezése, és azon meditáltak, hogy miért ilyen elnevezéssel illetnek egy intézmény, vállalatot. Ezek közé tartozott volna abban az időben a TSZKER KV is. Ám ez később alakult, lapunkban is sokat írtunk róla, hiszen hatvanhárom termelőszövetkezet érdekében működik. Pontos neve: Termelőszövetkezetek Értékesítő, Beszerző és Szolgáltató Közös Vállalata. Ennek Tolna megyei alközpontja is van. Boldis István az igazgató. — Bizakodva kezdtük a múlt évet, a sok rossz előjel ellenére, optimistán indultunk, és tizenhat százalékos fejlődést határoztunk el. A forgalom ilyen mérvű növekedése megalapozott volt, jobban sikerült előkészíteni az évet, a forgalmazásra váró cikkek jelentős részét szerződéses háttérrel biztosítottuk. A közös vállalat céljának megfelelően levettük a tagszövetkezetek válláról az értékesítés és részben a beszerzés gondját. A bázis év forgalmazása volt a kiindulási pont, akkor ötszázmillió forintos forgalmat bonyolítottak le, nyolcvanháromban nyolcvanmillió forinttal többet, mint terveztek. Régtől óhajtott kérés teljesült, amikor a TSZKER-t megalakították. Addig csak az állami gazdaságoknak volt az ÁGKER közös vállalata, most van a mezőgazdasági termelő- szövetkezeteknek is. A szövetkezetek érdekképviseletét lényegében a közös Boldis István igazgató vállalat felépítéséből lehet ki- ikövetkeztetni: például egy osztály a termeltetés és értékesítés ügyében tevékenykedik, belföldi és exportfargal- imazással egyaránt. Ide .tartozik a zöldség, szárítmány, fa, borsó, lencse, részben veMónus István, a területi bizottság elnöke tőmag. A többi termény, takarmány és állatforgalmazás a másik szakterület feladata, Bogyiszilón és Nakom keverőüzemet is fenntartanak, tavaly kétezer vagon tápot adtak a közös gazdaságoknak, az áfész-boltokinak és a területi központ három boltjának. A műszaki osztály nem készletező jelleggel működik, hanem a tagszövetkezetek megbízását bonyolítja le. Például nem kell futkosna egyetlen szövetkezetnek sem gépért, berendezésért, felszerelésért, az osztály ezt elintézi. Most például az Autokerrel költöttek megállapodást, amely szerint beszerzik a közös gazdaságoknak szükséges különféle autókat. Huszonhatra kaptak megrendelést, röviden a teljes tételt leszállítja az Autókén Tekintettel az autópiaci helyzetre, máris hozzáfogtak az 1985-ös igények összegyűjtéséhez, amelyet időben eljuttatnak az Aiutokernek. Az is újdonság a gazdasági alakulatnál, hogy a Honda gép- családot forgalmazzák, erre az országban kijelölték őket, s természetes az is, hogy a szükséges alkatrészek is a területi központ raktárában vannak, mint ahogy a Phyla- xla termékei is. Ugyanis műtrágyáikkal, egyéb kemikáliákkal foglalkoznak a tagok igényei szerint. A területi központ besegít a központi szervezet önálló export-munkájába is. Egymillió dollár értékű terményt küldtek Tolna megyéből exportra. Étkezési borsót, forró levegős szárítmányokat, madáraleséget és papírfát. Érdemes elmondani azt is, hogy ez a közös vállalat nem nyereségérdekeltségű. Az értékesítés után az exportáru esetében 1,5 százalék jutalékot, míg a belföldi áruknál 1—3 százalékot számolnak el. Az alapszabály rendelkezik így, amelynek betartására ellenőrző bizottság, igazgatói tanács és területi bizottság ügyel. Az igazgatótanács évente kétszer ülésezik — nem mindig értve egyet a területi központtal —, viszont azt minden alkalommal hangsúlyozzák, hogy töretlen, dinamikus fejlődés legyen a tagszövetkezetek érdekében. Február közepéire készül el az 1984. évi részletes terv. Dinamikus fejlődést akarnak elérni, és keresni az új, exportálásra alkalmas árukat. így továbbra is a borsó, a madáreleség, a forrólevegős termékek szerepelnek a listám, új: az almával való kereskedés, a Herbáriával való együttműködés — a napraforgóbél előállítása édesipari célra —, és a lencse termesztetése nyolcszáz hektáron, amely a hazai szükségleteket kielégíti, tehát nem kell e fontos étkezési növényt külföldről behozni. Mónus István, a kilenctagú területi bizottság elnöke, egyben a tolnai termelőszövetkezet elnöke. — Miként értékeli a területi 'központ munkáját? — Röviden úgy lehet értékelni, hogy az egyértelműen pozitív volt, a tagszövetkezetek érdekeit, nehéz körülmények között jól képviselték. Decemberben a termelőszövetkezeti elnökök tengelici továbbképzésén is szóba került a TSZKER, ott a megyei tanács és más hivatalos szervek képviselői is jónaik értékelték a munkát. A lényeg: megtörték, korlátozták egyes nagyvállalatok manopolhely- zetét. Csak egy példát mondok, de több tucatot sorolhatnék fel. A GMV a szerződéses kukoricáért 336 forintot ígért, a szabadárasért 352-t, mi 365-öt fizettünk mindenkinek. Amit ígérnek, azt beszerzik, eladják. A mi dolgunk az, hogy termeljünk, a TSZKER pedig értékesítsen állatot, terményt, szerezzen be gépet, münőszert. S a végén majd elszámolunk. A tagszövetkezeték vagyoni betétjük arányában kapnak a nyereségből. Tizennégy százalék körül van ez az érték. Két év óta azonban több termelőszövetkezet nem vette ki a nyereségrészesedését, ezt tartalékolták, fejlesztési, üzletpolitikai célokra fordították. Idén is fizetnek nyereséget, az előzetes adatok alapján azt tudjuk, hogy a ibagszövetkezetek mintegy 15 százaléka nem hagyja bent a tközös kasszában a nyereségét ... PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: KA
