Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-28 / 49. szám

■ r FEBRUÁR Névnap:Ákos A Nap kél 6.28 — nyugszik 17.26 órakor 28 A Hold kél 5.21 — KEDD nyugszik 13.51 órakor Száznegyven évvel ezelőtt, 1844. február 28-án szü­letett, és 52 éves korában, 1896-ban halt meg Frankel Leó, a magyar és a nemzetközi szocialista mozgalom kiemelkedő egyénisége. V __ __y *AUTÖSÉLET. A Magyar Autóklub Tolna megyei Szervezetének elnöksége február 27-én Ülést tartott. Piegl Ferenc elnökletével a múlt évi munkát értékelték Amrein Károly titkár elő­terjesztése alapján. Elfogad­ták a beszámolót, az elnök­ségi tagok javaslatokat ad­tak az idei munkához, mely­nek rendjét tervbe foglalták. Meghatározták a költségve­tés elosztását, a bevételek és kiadások rendjét.-f A TELEVÍZIÓ Játsz- szunk bábszínházát megyei válogatóját a múlt hét végén tartották Pakson. Szakmai zsűri döntött, hogy megyén­ket melyik együttesek kép­viselik a március 24-én meg­rendezésre kerülő területi döntőn, Kaposváron. Ez a három csoport: a paksi mű­velődési központ, a bonyhádi művelődési központ és a sió­agárdi általános művelődési központ bábegyüttese. 'v, FÖLDRENGÉS. A Rich­ter-skála szerinti 4,1 fokos földrengést észleltek vasár­nap reggel Ausztria nyugati részén. A hivatalos jelentés szerint a rengés epicentru­ma Innsbruck térségében volt. Semmiféle kárról nem érkezett jelentés. # CHRUDINAK-EST 1984. február 29-én 16.30 órakor Regölyben, a művelődési házban. Mindenkit szeretet­tel várunk. KISZ tsz-alap- szervezet, Regöly. (665) Bitlet Utas a vámoshoz: — Mennyi? Vámos az utashoz: — Har­minc. Utas: — Mi harminc? Vámos: — Mi mennyi? Az ötlet számítástechnikai mellékletében a txxx Bitiéi­ben olvashatják a „Társas­játék számítógépre és vám­ra” címmel, amelyből az előbbi idézet való. A ko­molytalannak látszó idézet és cím ellenére a „társasjá­ték” nagyon is praktikus, so­kak számára fontos infor­mációkat közöl. Hogyan le­het behozni Nyugatról mik­roszámítógépet, mennyi vá­mot kell fizetni és hogyan? A februári Bitiéinek, amely ma kerül az újságosokhoz, bizonyára ez lesz az egyik slágere. A másik nagy ér­deklődésre számot tartó té­ma a lapban a csm-logo, az­az „csináld magad” logo, amely egy olyan számítógé­pes nyelvnek, a lógónak há­zilagos kivitelezésű változa­ta, amely kifejezetten számí­tástechnikai oktató prog­ramnak készült, s játékos, élvezetes tanulási lehetősé­get jelent még a legkiseb­beknek, a 4—5 éveseknek is. A Bitlet e havi száma mind­emellett most is tartalmaz pályázatot, híreket, vallató helyett vallatócskát és az is­koláknak szóló sorvezető ro­vatot is. A kultúra fejlődésének para­doxonjai címmel hallhatunk műsort 20 órától a Kossuth rá­dióban. A termelőerők és ter­melési viszonyok fellendülésével nem szükségszerűen jár együtt a kulturális fellendülés, sőt tübb tény arra utal, hogy éppen a dekadens korokban születtek Igazán nagy, maradandó érté­kek. Milyen törvényszerűségek húzódnak meg az ellentétes fej­lődés mögött, hogyan magyaráz­za a jelenséget a történelemtu­domány, az irodalomtörténet és a filozófia? A vállalatok gazdálkodását lé­nyegesen befolyásoló, a szállítá­si, szerződéses kapcsolatokban általánosan jelentkező gondokat vázolják fel a szegedi körzeti stúdió vendégei a tv 1-es prog­ramján 16 óra 25 perckor kez­dődő Szállítás és betartás cimű műsorban. A Sanzonpódium (tv 1-es programja, 17 óra) egyik szereplője: Kovács István. O EDDIGI jelentések sze­rint csaknem hetvenen éle­tüket vesztették, több mint harmincán súlyos égési se­beket szenvedtek, amikor szombaton tűzvész pusztí­tott egy Sao Paulóhoz közeli település nyomornegyedében. A rendőrség szerint még napokig tarthat, amíg sike­rül megállapítani, hogy mennyien lelték halálukat a lángok között. A fából és papírból összetákolt viskók között gyorsan terjedt a tűz, amelynek okát hivatalosan még nem közölték. Feltétele­zések szerint egy megrepedt vezetékből kifolyó olaj kap­hatott lángra. A TOTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 8. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők: 13+1 találatos szelvény 118 darab, nyere­ményük egyenként 36 057 Ft, 13 találatos szelvény 62 da­rab, nyereményük egyenként 23 903 Ft, 12 találatos szel- vénv 5111 darab, nyeremé­nyük egyenként 561 Ft, 11 találatos szelvény 49 084 da­rab, nyereményük egyenként 58 Ft, 10 találatos szelvény 252 813 darab, nyereményük egyenként 21 Ft. 2-7 fok A várható időjárás ma estig: kedd estig általában erősen, de — főként nyugaton — időnként csak közepe­sen lesz felhős az ég. Ismétlődő eső, illetve havazás várható. A hőmér­séklet kedd kora délutánra 2 és 7 fok közé emelkedik. Korszerűt, hagyományos hangulattal A Rákóczi utcában ez a négy lakás május végére készfii el A város-rekonstrukciós terv keretében Banyhád város újabb épülettel gyarapodik, a Rákóczi utcában. Három­millió-hétszázezer forintos költséggel május végére készül el az egyenként öt­venegy négyzetméteres, négy lakás. A földszinten Fatyo- lat-ki rendeltség és a húsipari vállalat kap helyet. Sebestyén Lajos, a városi tanács műszaki osztályának vezetője énről a következő­ket mondotta: — Szép megjelenésű, ma­gas, cseréptetős ház lesz. A földszinten igényes ikapube- jánattal látjuk el, és az egész jód illik a városképbe majd. A Béke étterem közvetlen szomszédságában lévő épület lebontása megtörtént. Itt hat lakás épül fel, szintén a föld­szinten üzlettel, ahova a Népbolit költözik. Azért bán­tottunk, mert ia régi felújí­tása az elavulit szerkezeteik és a többszöri alakítások mi­att gazdaságtalan lett volna. A műemlékvédelmi hatóság meghallgatásával olyan új épület ikerül ide, ami a ré­gi hangulatot tükrözi majd. Egykori fotók és padláson talált nyílászárók alapján rekonstruáltuk az eredeti ál­lapotot, így egyedi ablakok készülnek, az utca fronton fa- zsalugátorrel. A homlokzat­tagolás és a forma az erede­tivel egyező fesz. Még a hom­lokzati szín tekintetében is véleményt kértünk. 1980-iban kezdődött ee a típusú rekonstrukció, mely­nek célja a hagyományőrzés és a szép környezet kialakí­tása. A három év alatt har­minc épület kapott új hom­lokzatát, de még sok feladat vár megvalósításra, így ter­mészetes, hogy két évre elő­re megvannak a terveink. Mi igényeljük a műemlékvédel­mi hatóság segítségét, taná­csait, ők pedig ebben ragyo­gó partnerek, szívesen segí­tenek. Reméljük, így Bony- hád közmegelégedésre épül és szépül. szs Fotó: Kapfinger A. OL VAST AM Többletmilliók Méltán szerepel a jó munka a gazdálkodás egyik bi­zonyítékaként a vasárnapi két tudósításban is, az, hogy a takarékszövetkezetek betétállománya gyorsabban nőtt a múlt évben a tervezettnél. A völgységi, valamint a bátaszéki szövetkezet vezetősége számolt be erről az évzáró küldöttgyűlésen. Az előbbi a tervezett ötmillió­val szemben csaknem tizenegy millió forintos növeke­dést ért el, az utóbbinál csaknem húszmillióval volt nagyobb a betétforgalom, mint az előző évben. Jól dolgoztak, foglalkoztak a tagsággal, meggyőzték őket, hogy jól teszik, ha takarékoskodnak, és betétben helye­zik el megtakarított forintjaikat. Ám a betétállomány növelése mást is mutat. És ez olyan tényező, ami akár ki is maradhat a beszámoló­ból, olyan természetes: A gazdasági nehézségek elle­nére nincs pánikhangulat a lakosság körében, sőt, az emberek bíznak a jövőben. Ezért is takarékoskodnak. (J) Közlekedési balesetek A tűzoltóság jelenti A Volán 11. számú Vál­lalatának egy IKARUS 266 típusú autóbusza kigyulladt a 65. út — Szakály—Tamási — közötti szakaszán. A rbűz a motortérban keletkezett az­által, hogy a kilyukadt ada­goló nyomócsőből! üzem­anyag került a kipufogó- dobra. A keletkezett tüzet a gépkocsivezető parraloltóval eloltotta. A keletkezett anya­gi kár nem nagy. Faddon, a Béke u. 38. szám alatt Laiboda János há­zának melléképületében itűz keletkezett. A itüzet a sertés- ólban szabálytalanul elhelye­zett elektromos izzó sugárzó hője Okozta azáltal, hogy az alomszénát meggyújtatta. A tűz következtében 7 malac elpuszitult és leégett az ól tetőzetének egy része. A tü­zet a faddi önkéntes tűzol­tók oltották el. A ‘kár mint­egy 4000,— Fit. Regölyön, a Kaposvölgye Mgtsz tulajdonában lévő is­tállóban eldobott égő oiga- reítavógtőil keletkezett tűz. A tűz következtében leégett az 'istálló álmenyezete. A tü­zet a dolgozók oltották el, a kár mintegy 8000,— Ft. Ugyancsak tűz keletkezett Regölyben, a Kaposvölgye Mgtsz gép jármű-műhelyé­nek kazánhiázában, egy OTR —06-os típusú, olajtüzelésű kazán adagoló berendezésé­nek műszaki meghibásodásá­ból. A tüzet a dolgozók ol­tották el, a kár kb. 7000,— Ft. Zakk Ferenc, Zomba, Kos­suth u. 100. sz. alatti portá­ján a sentésól leégett. A tű­zet a szatoálytalamíl sze­relt elektromos kábel me­legedése okozta. "A tűz következtében 10 malac és egy anyakoca elpusztult, valamint elégett az ól összes fiaszerkezete. A tüzet a tulaj­donos és felesége oltotta el. A kár mintegy 10 000,— Ft. Visszhang A Tolna megyei Népújság 1984. február 1-d számában cikk jelent meg Háttér cím­mel, A Szekszárdi Húsipari Vállalattal kapcsolatos meg­állapítás téves: Ugyanis a Szekszárdi Húsipari Válla­latinak nincs önálló külke­reskedelmi joga, nagy volu­menű exportját a TERIM- FEX külkereskedelmi válla­laton keresztül folytatja. Hartmann Lajos igazgató Zvomár Lajos csikóstöttősi tanuló a 611-es úton, az ed­digi megállapítások szerint ittasan vezette segédmotor - kerékpárját, és áttért az út menetrend szerinti bail olda­lára, ahol összeütközött egy szabályosan haladó személy- gépkocsival. Zvomár Lajos súlyosan megsérült. Wunsch Sándor boldog­asszonyfai lakos Dombóvár belterületén okozott balese­tet. Nem adta meg az el­sőbbséget tefherszerelvényé- vei az Engels és Fő utca ke­reszteződésében Zobor Be­nedek helyi, Mikes utca 20. szám alatti lakos, sagédmo- tarkerékpárosnak. A tizenhat éves segédmatorkerékpáros súlyosan megsérült. PÉCS KISKERTTULAJDONOSOK ÉS KERTBARÁTOK FIGYELEM! A DÉL-DUNÁNTŰLI TÜZÉP VÁLLALAT FÉSZEK ÁRUHÁZA 1984. MÁRCIUS 1-TÖL 10-IG kapálógépekből és kerti szerszámokból vásárlással egybekötött kiállítást rendez a Pécs, Rákóczi út 17. alatti megrendelőirodában. Kapálógép-vásárlóink ajándékba egy 500,— Ft-os vásárlási utalványt kap­nak, melyet Fészek Áruházunkban azonnal levásá­rolhatnak, a kertiszerszám-választékból. AMÍG A KÉSZLET TÁRT! (704) A közlekedési miniszter 3/1984. (I. 29.) KM sz. rendele­tével módosította a közúti járművek forgalomba helye­zésének és forgalomban tar­tásának műszaki feltételeiről szóló 23/1975. (XII. 31.) KPM számú rendeletét, s azt né­hány intézkedéssel kiegészí­tette. Az új jogszabály a köz­úti közlekedés szabályairól szóló rendelet (KRESZ) mó­dosításáról és kiegészítéséről intézkedő rendelkezéssel együtt jelent meg, de hama­rabb, már ez év február 1-én hatályba lépett, ezért ennek lényegesebb pontjait az aláb­biakban ismertetjük, míg a KRESZ módosításáról szóló rendéletről, amely csak július 1-én lép hatályba, később adunk tájékoztatást. A módosított rendelet sze­rint motoros járműre pótfék­lámpát (pótféklámpákat) fel­szerelni nem szabad, és a rendelet hatályba lépése előtt felszerelt pótféklámpákat 1984. december 31. napjáig le kell szerelmi. Ezen rendel­kezés helyességét már eddig is sokan vitatták, nem ismer­vén a több országban, így ha­zánkban is végzett tudomá­nyos vizsgálatok eredményét, amelyek szerint a pluszként villogó vörös fény a gépkocsi vezetőjét zavarja, a mögöttes járművek vezetőit pedig meg­téveszti. A biztonsági övvel kapcso­latos rendelkezés annyiban változott, hogy annak felsze­relése és használata most már minden személygépkocsi, te­hát a taxi első ülésein is kö­telező. Motoros jármű szélvédőjén, illetőleg a szélvédő mögött feliratot, ábrát, vagy jelzést elhelyezni tilos, kivéve a kör­zeti orvos személygépkocsi­jára — az illetékes egész­ségügyi hatáság engedélye alapján — a szélvédő jobb al­só széle mögött kör alakú fe­hér alapon vörös keresztet áb­rázoló, legfeljebb 10 cm. át­mérőjű jelzést. Megjegyez­zük, hogy ez a rendelkezés vonatkozik a szélvédő üveg mögött számos esetben látha­tó mütyürkékre, csecsebecsék­re is, amelyek a vezető fi­gyelmét a forgalmi körülmé­nyektől elterelhetik, kilátását akadályozhatják. A személygépkocsi ablakain menet közben nem szabad függönyt vagy olyan más megoldást (fólia, üvegre fel­hordott fényelnyelő, vagy fényvisszaverő réteg stb.) al­kalmazni, amely a személy- gépkocsi ablakain a kilátást, ill. az átlátást akadályozza. A hátsó redőny, a reluxa véd­heti ugyan a hátsó ülésen uta­zókat a napsütéstől, de ennél fontosabb, hogy a mögöttük haladók tájékozódását aka­dályozza, ezért balesetveszé­lyes. Egyébként a reluxák és a szélvédő mögött elhelyezett tárgyak elhelyezését az eddi­gi jogszabályok sem ismerték el (legfeljebb megtűrték). A motorizáció jelenlegi fokán tudomásul kell vennie min­denkinek, hogy a szélvédő üveg nem kirakat, hanem a gépkocsi egyik biztonsági be­rendezése. A módosított KRESZ után­futó kapcsolását engedélyezi a kerékpárokhoz. Ezek azon­ban csak egytengelyűek, két nyomon futók, 70 cm. széle­sek lehetnek, és tömegük, sú­lyuk rakományukkal együtt a 70 kg-ot nem haladhatja meg. A kerékpár-utánfutókat fel kell szerelni hátul egy, az utánfutó közepén, vagy attól balra, az úttesttől minimum 40, és maximum 60 cm-re el­helyezett piros színű, három­szög alakú prizmával, és a kerékpárra előírttal azonos hátsó helyzetjelző lámpával. PIÁCSEK GYÖRGY KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALA1 JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítö postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. 4 h V.

Next

/
Thumbnails
Contents