Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-25 / 47. szám

6 NÉPÚJSÁG

1984. február 25.

Múltunkból

■■■■Pi

•,’.*•*•**,■ •rí»**** *r* **r • *i*r*',V**«*/** •v!***‘*'^JJP"****A** •••"*•'.*•*• •/•*•*• *******v*'*******

— Nem lesz nehéz megtalálni beszélgetésünk

alaphangját. Egyrészt, mindketten elfogultságot érzünk a fiatalokkal. Másrészt mindketten fiatalok vagyunk.

— Csak az elsőben egyezik a véleményünk. A másik csak az ön esetében igaz. Az ember negyven környékén fiatalnak érezheti ugyan magát, éveit tekintve azonban már nem az.

— Hogy is van ez? A Tolna megyei Tanács ifjúsági titkára hivatalosan már nem számít fiatalnak? Felemás helyzetben érezheti magát.

— Egyáltalán nem. Munkám révén fiatal vagyok, mert ővelük foglalkozom. De önmagamat hadd tartsam a negyvenéves korosztály tagjának. Ügy érzem, hogy ez a kettő-nem zárja ki egymást. És higgye el. jó érzés ehhez a korosztályhoz tartozni, mert sok szép dolgot volt szerencsénk véghezvinni.

— Pedagógusként kezdett, majd...

— ...néhány év múltán ifjúsági vezető, járási úttörőtitkár lettem Dombóváron. Ezt követően a szekszárdi városi KISZ-bizottságon, utána pedig a városi pártbizottságon dolgoztam, majd itt. Igazán csodálatosnak tartom a mozgalomban való sürgö- lődést, ezt a munkát. Kemény és fontos feladatokat oldottunk mi meg, persze, a velünk együttműködő fiatalokkal. Rengeteg ismerőst és barátot szereztünk. Az akkori ismeretségek, barátságok nagyrészt ma is segítik munkámat.

— Hol vannak most azok a társak, akikkel együtt dolgozott a mozgalomban?

— Általános iskolai tanártól kezdve a középiskolai, vállalati igazgatón keresztül a pártmunkásig lehetne sorolni. Egyszerűbb, ha ezt mondom: az életben mindenütt jelen vannak.

— Életpályája során minden korosztály egy időszakra úgy emlékezik vissza. hogy „ez volt a hőskorunk". De azt is tudjuk. hogy mindig, minden korosztály veszít is el embereket. Pályatársai közül bukott valaki nyilvánosan?

— Volt ilyen is. Szerencsére kevesen.

— Ez mit igazol?

— Amikor kortársaim közül néhányan vezetői, mozgalmi vezetői funkcióba kerültek, akkor csúszott ki alóluk a szőnyeg. Elvesztették az önkontrolljukat és el is estek. Néhányuknak a fejébe szállt a hatalom, a dicsőség. Talán, ha időben figyelmeztettük volna, figyelmeztették volna őket hibáikra, akkor nem térnek le az útról. Né- hányuknál emberi és családi gondok is közrejátszottak abban, hogy megbuktak. Másoknál az ital volt a vakvágány. De hangsúlyozom, nem ez volt az általános. Egykori pályatársaim és kollégáim zöme most vagy a megyében, vagy bárhol az országban tisztességesen dolgozik, megállja a helyét és segíti az utánunk jövőket.

— Örülök, hogy nem értett félre. Minden korosztály beleeshet ugyanabba a csapdába, amibe az elődje is beleesett, ha nem tud róla és nem vigyáz önmagára.

— Egyetértünk.

— Néhány éve 116 182 harminc év alatti fiatalt tartottunk nyilván. Az utóbi években erősen differenciálódott megyénk fiatalsága. Lássuk ennek az okait.

— A differenciálódást természetének tartom, mert Tolna megye is fiatalodott. Nálunk az általános iskolát végzettek kilencvennyolc százaléka továbbtanul. Differenciálódást ad egyszer maga az oktatási rendszer. Aztán a szakmai képesítés, a továbbtanulás milyensége. Differenciál maga a munkahely is. Ebben a folyamatban van jó néhány kedvezőtlen jelenség. A munkábaál- lást követően a differenciálódás tovább folytatódik. Látjuk, hogy néhány területen a fiatalok anyagi elismerése messze alulmarad attól, amit kiérdemelnének. Slágertéma : műszakiak, pályakezdő közgazdászok. Vagy a fizikai területen dolgozó egyes rétegek. A hely már magában is differenciál, leginkább a jövedelmi viszonyokban. És még nem beszéltünk a szülői anyagi háttérről. Ha egy fiatal, uram bocsá’ pályakezdő házaspár kizárólag saját anyagi bázisra akarja alapozni az életkezdését, akkor nehéz helyzetbe kerül. Lásd, az otthonteremtést.

— Az utóbbival még várjunk egy kicsit. Mindannyian tudjuk, hogy nem mindegy az, hogy a fiatal melyik munkahelyre, milyen munkaterületre kerül. És noha tudjuk, sorozatos konfliktusok adódnak emiatt.

— A munkábaálláskor kétfajta igénynek kell érvényesülnie. A fiatal munkaválüa- lási és a munkahely foglalkoztatási igényének. Ennek a kettőnek a szinkronba hozása okoz konfliktusokat. Még mindig gyakori, hogy a fiatalokat nem a végzettségüknek és képességüknek megfelelő munkával bízzák meg. Ha a fiatal egy kicsit sem igényes, akkor erre úgy reagál, hogy ha ennyit várnak tőlem, akkor megcsinálom és teszek az egészre egy nagyot. Ha az elvárás velem szemben csak ennyi, akkor nem is teljesítek többet. De olyan fiatalok is vannak, akik verik az asztalt és azt mondják, hogy ők ennél többre képesek. Tapasztalom, hogy azok a munkájukkal elégedetlen fiatalok vannak többségben, akik ké- rik-követelik, hogy adjanak nekik kibontakozási lehetőséget és valóságos munkát. Én védem őket.

— A kérdés sokak szerint az, hogy megérdemlik. Merthogy túl tunyák, diszkómániások, maguk- bazárkózottak és elfordulnak társadalmi céljainktól.

— Az ilyen primitív nézetekkel vitatkozom. Arányait tekintve a fiatalok között semmivel nincs több eszméinktől és feladatainktól elfordult, mint más korosztálynál. De azért is vitatkozom az ilyen nézetekkel, mert a fiatalok körében semmivel nincs nagyobb arányban a munkájukat elhanyagolok.

önmaguknak gyűjtögetők száma, mint az idősebb generációknál. Fel kell végre mindenkinek ismernie, hogy minden korosztályban újraismétlődik a problémákra való érzékenység. A válaszok várása és nem kivárása. Az őszinteség napi adagja és nem annak ajándéka.

— Az előbb arról is szólt, hogy a munka számon kérhető a fiataloktól, a KISZ-től, a brigádoktól. Fordítsunk egyet az érmén. A fiatalok lehetőségeinek megteremtésekor mi kérhető számon az idősebb korosztálytól? Ugyanis erről mintha szeretnénk hallgatni.

— Minden. Pedagógusként és szülőként is vallom, hogy a mindenkori ifjúság olyan, amilyennek mi neveljük. Amikor őket bíráljuk, akár magatartásuk, akár munkavégzésük miatt, akkor egyúttal magunkat, az állami szerveket, az ifjúsági és pártszerveket, a vállalatokat bíráljuk. És nem utolsósorban az apákat-anyákat. Ám, hogy a fiatalokat jó mederbe terelhessük, ahhoz a vonzó célok mellett az is kell, hogy a fiatalok partnerek legyenek.

I

— Partnerként vagy csak fiatalnak kezelve őket?

— Partnerként elfogadva és fiatalokként kezelve őket. — Diplomatikus, de igaz válasz volt. A családot említette... A szülői indíttatás megmásíthatatlan. Említette, hogy megyénk általános iskolásainak kilencvennyolc százaléka továbbtanul. Ugyanakkor Tolna megyében indokolatlanul magas a segédmunkás fiatalok száma. Konstrukciós hiba-e ez? — Egyetértek azzal, hogy viszonylag magas a fiatalok között a segédmunkás réteg. Az újratermelődés oka az, hogy sokan lemorzsolódnak a középfokon. Szemléletbeli gondnak tartom, hogy az iskola és a család céljai sokszor különböznek, erősen ütköznek. Nem egy gyereknél a szülői hatás azt a hamis szemléletet alakítja ki, hogy minek tanulni, amikor segédmunkásként jóval többet kereshet, mint mérnökként. Ennek a veszélyét én ott látom, lehet, hogy ez a teória ebben a percben igaz, de igaz lesz-e tíz év múlva? Nem konstrukciós hiba ez, hanem valami más. Az érdek- egyeztetések késése. Hogy előbb kerülnek napvilágra olyan érdekek, amelyeknek épp ott, az iskolában, a munkahelyen vagy éppen a családokban kellene találkoznia. — lrjuk-olvassuk, beszélünk róla, hogy a fiatalság megosztott. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy egy rétegük passzív a közélet iránt. Kevesebbet dolgoznak a KISZ-ben, tanácstagi beszámolón, falugyűlésen fehér hollónak számítanak...

— Lehet, hogy az utóbbiaknak csak az az oka, amit már nem is egy fiatal így fogalmazott meg: „Az ígéretekkel tele van a padlás.” Elmondja a fiatal egyszer-két- szer gondját, javaslatát, és nem kapja meg azt a választ, hogy javaslatát meg lehet-e valósítani vagy nem. Tágítsuk ezért egy kicsit a közéletet. Én közéletiségnek,

közéleti magatartásnak ítélem azt is, amikor azt kéri egy községben a tanács, hogy ezt meg ezt a feladatot meg akarjuk valósítani, de segítsenek bennünket a fiatalok. Óvodát, utat, parkot, művelődési házat építeni. És ott vannak a fiatalok és dolgoznak! És abban is segítenek, hogy még többen dolgozzanak ott! Amikor egy konkrét kérés hangzik el feléjük, akkor a fiatalok százai-ezrei jelentkeznek. Erről sem szabad senkinek megfeledkezni.

— Mekkora pénztárcája van a megyei ifjúsági titkárnak?

— A megyei tanács évente 2,2 millió forintot fordít ifjúságpolitikai célokra. Ez egy stabil forrás. Ezenkívül 7— 800 ezer forintot terveznek a helyi tanácsok az ifjúsági alapra. A harmadik csatorna az, amelyiket a vállalati gazdálkodó egységek tervezik. Emellett még az Állami Ifjúsági Bizottságtól is kapunk támogatást. Ha úgy tetszik, akkor van mivel gazdálkodni. És azt se akarom ebben a gazdasági helyzetben mondani, hogy ez kevés. A felosztáskor az egyik alapelvünk az, hogy olyan ifjúsági létesítmények megvalósításához adjunk anyagi segítséget, ahol az adott közösség a maga társadalmi munkáját is hozáadja. ök kétségtelenül előnyben vannak.

— Nemrégiben Nyíregyházán volt az ifjúságpolitikai tudományos tanácskozás. A dokumentumot olvasva túlzás lenne azt állítani, hogy dicsérő oklevelet kaptak volna az ifjúsággal hivatalból foglalkozó szervek, szervezetek. És most számolnak be megyénk különböző tanácsai az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatairól. Nem bóknak szánom, de mintha a Tolna megyei összkép kedvezőbb lenne?

— Tényeket sorolok... Tolna megye országosan élen járt a fiatalok lakáshoz juttatásában. Kétszer volt KISZ-lakásépítő akció. Az OTP-vel és a helyi tanácsi szervekkel együttműködve több száz fiatalt segítettünk lakáshoz. Most is vanak bizonyos lehetőségek, de ezek a gazdasági helyzet miatt erősen korlátozottak. A megyei állami és politikai vezetés a törvény első percétől kezdve komolyan vette a fiatalokkal való törődést. Ez a szemlélet páratlan eredményeket produkált a megyében. Az elsők között voltunk, akik megoldottuk a bölcsődei 'elhelyezési gondokat. Amikor én erről beszélek, akkor a böl- csődés korú gyermek fiatal szülőjéről beszélek. Az elsők között számoltuk fel az óvodai férőhelyhiányt. Igaz, hogy helyenként zsúfoltsággal. A tervezettnél nagyobb ütemben történtek az általános iskolai tanteremépítések. A következő lépcső a középfok lesz. Ez az a megye, amelyiknek városai több úttörő-váltótáborral rendelkeznek. Nem kevés olyan más megyebéli város van, ahol egy sincs. Országosan is kiemelkedő helyen állunk napközis ellátottságban. Ezeket a tényeket nem az elődeim és a magam dicséretére mondtam...

| — Köszönöm.

SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS

Alig maradt meg dokumentum a megyében arról, hogy 1919-ben, a Magyar Tanácsköztársaság időszakában miként működtek a szakszervezetek. Az iratok többségét a proletárdiktatúra vereségekor megsemmisítették, hogy minél kevesebb adat jusson az újra hatalomra jutott burzsoázia kezébe

— ezzel is mentve, akit csak lehet, a terrortól.

Ez alól kivétel a paksi és a dombóvári pedagógus-szakszervezet, amelyeknek iratai, ha nem is egységes egészben, de megtalálhatók a különböző szervek anyagaiban. Ott is csak azért, mert azokat a Tanácsköztársaság idején pozitív szerepet játszott pedagógusok elleni eljárásban használták fel.

Ma a dombóvári pedagógus-szakszervezet működéséről szólunk.

Az alapszervezet még a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása előtt — 1919. március 19-én — alakult meg a Faics-féle polgári iskolában, délután 4 órakor. Az akkori község minden iskolája képviseltette magát, s a tisztikar megválasztásáig Molnár

György gimnáziumi tanár, aki egyúttal a szociáldemokrata párt helyi szervezetének elnöke is volt, vezette a taggyűlést. A jegyzőkönyv tanúsága szerint: „Molnár

György hangsúlyozza a forradalmi idők korszakalkotó fontosságát és szervezkedésre hívja fel a tanítóságot, melynek ez epokális hónapokban a nép igazi vezetésének kell lenni.” Ezt követően megválasztották a jelölő bizottságot. Ebben az állami elemi iskolát Gyenis Antal és Faics Kálmánná, az izraelita iskolát Rósenbergné, a katolikus elemi iskolát Marton Kálmán, a Faics-féle magán polgári iskolát Faics Irén, a kisdedóvót Hunka Magda, a gimnáziumot pedig Pável Ágoston dr. képviselte.

Amíg a jelölő bizottság dolgozott, Molnár Gvörgy a tanácskozáson arról beszélt, hogy Dombóvárott kellene tatani egy megyei szintű pedagógus-tanácskozást, amelyre meg kell hívni magát a közoktatásügyi minisztert, a kereskedelmi minisztertől pedig kedvezményes utazási lehetőséget kellene kérni. A Dombóvárra érkező személyeket el tudnák helyezni a pedagógusoknál.

A gyűlés örömmel fogadta

— a később meg nem valósult — javaslatot, majd a választás következett. Elnök lett Faics Irén, alelnök Benkő Barnabás, a jegyzői tisztet Mohácsy Endre töltötte be. Pénztáros lett Marton Kálmán. Ellenőrnek Rósenberg- nét és Bíró Pált választották meg. A munkástanácsi kiküldött Pável Ágoston dr. lett.

Érdekes jellemzője az új vezetőségnek, hogy minden iskola egv-egy bizalmit jelölt a bizottság mellé.

Az alapszervezet még a polgári demokratikus forradalom időszakában alakult meg, de két nappal később a proletariátus került hatalomra. Ezért, egészen más feladatok álltak az alapszervezet előtt, mint azt korábban gondolták. Ebből következik, hogy április 25-én megtartott tanácskozáson már nem szőttek egész megyére szóló terveket, hanem a tanácskormány oktatáspolitikai intézkedéseinek szakszervezeti tennivalóit vitatták meg. Az iskolabizottságok megalakításáról a jegyzőkönyv a következőket tartalmazza :

. .a szakszervezet elhatározta, hogy a munkástanács révén a fölöttes hatósághoz az iskolabizottságok személyeit illetőleg és pedig külön- külön az elemi iskolák, a polgári iskolák és a főgimnázium részéről a j öl Üléseket megadja. Ugyancsak elhatározza, hogy a közművelődési tanács tagjainak számát felemelni óhajtja, és a nevelő-munkások részéről a következőket teszi javaslatba: Tóth Dániel, Lenkei Géza, Faicsné Cs. Aranka, Marton Kálmán, Vinekker János, Bíró Pál, Dóri Antal, Gyenis Antal, Peér Irén, Köllőd András, Pável Ágoston, Benkő Barna(bás), Faics Irén és Hunka Magda.”

A szakszervezeti alapszervezetben már április 25-én „elnöki indítványra határozatba ment, hogy már a legközelebbi gyűléstől kezdve az új eszmék kiváló regisztráto. rainak műveiből a szakszervezet egyes vállalkozó, esetleg delegált tagjai a gyűlés keretében tudományos méltatásokat tartsanak az ön és mások képzése céljából. A legközelebbi gyűlésen Bénkő Barnabás, illetőleg Finger Béla vállalkoztak Migray Józsefnek a Szocializmus és a népnevelés c. művének ismertetésére”.

Ez az akció megelőzte a Közoktatásügyi Népbiztosságnak rendeletét, amely előírta kötelezően a különböző művek tanulmányozását. Az alapszervezet ezt tudomásul vette. Június 20-án pl. elhangzott az a javaslat, hogy a korábbiaknak megfelelően, közösen dolgozzák fel a témákat. Egy héttel később már Faics Irén ismertette Buharin egyik művének néhány fejezetét, s kijelölték a könyv további ismertetésére az illetékes pedagógusokat.

Valószínűleg azonban nem ment minden zökkenő nélkül, így többek között a sűrűn tartott taggyűlések látogatásával lehettek gondok. Ugyanis ez többször is visszatérő téma. Gyenis Antal június 20-án azzal a javaslattal állt elő, hogy az, aki nem jár rendszeresen a szakszervezeti taggyűlésekre, a harmadik mulasztás után 10 korona pénzbüntetést fizessen a közösség kasszájába. — Ezt a taggyűlés elvetette. Egy héttel később újra Gyenis Antal terjeszt be indítványt. Ez a korábbinál is radikálisabb. Azt javasolta, hogy aki háromszor igazolatlanul marad távol, azt a taggyűlés zárja ki a szakszervezeti tagok sorából. Érdekes módon ezt a javaslatot a taggyűlés egyhangúlag elfogadta.

Két alkalommal igen fel- paprikázódott a hangulat az alapszervezetben. Az egyik még június 6-án történt. Előadót vártak Budapestről, aki azzal a feladattal érkezett volna, hogy megmagyarázza a tanítóknak a gyermekgyá- mi intézkedések lényegét. Az előadó azonban csak a következő napon érkezett meg, s olyan előadást tartott, amely messze nem elégítette ki a hallgatóság érdeklődését. Erről az esetről a helyi lap „szakmozgalom” című rovat, ban olvashatjuk:

„Felcsigázott várakozását azonban sajnos a kiküldöttek oly kevéssé elégítették ki, hogy az elhangzott közlemények (előadások) színvonal- alattiságában teljes joggal a vidéki szaktársak szellemi igényének, pedagógiai tudásának a lekicsinylését látta a szakszervezet.”

A másik ügy, amely kiváltotta a pedagógusok nemtetszését, az a kevés élelmiszerek helytelen elosztása volt. Visszaélést véltek különösen a hús elosztásában. Ezért taggyűlésen úgy határoztak, hogy memorandumot intéznek a községi munkástanácshoz az ügy kivizsgálására.

A memorandum július 4-én készült el. Július 15-i ülésen az elnök arról számolt be, hogy válasz még nem érkezett a munkástanácstól. Ezért Pável Ágoston azt javasolta, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Dombóvárott működő többi szakszervezeti alapszervezettel és egységesen készítsenek előterjesztést a munkás- tanácsnak. Ezt az indítványt a taggyűlés — hosszú vita után, amelyben egyetértő és ellenző vélemények egyaránt elhangzottak — a taggyűlés elfogadta.

Az ügy nem fejeződött be — a Magyar Tanácsköztársaságot megdöntötte az intervenció. A dombóvári pedagógusok, akik oly lelkesedéssel vettek részt az új közélet alakításában, hosszabb időre visszahúzódtak, mások életüket áldozták az eszméért.

K. BALOG JÁNOS

Keresztes János megyei ifjúsági titkárral