Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
1984. február 25. Képújság 7 Eltűnő putrik „Semennyi pénzért sem mennék vissza”... Herman János, a duna- szentgyörgyi tanácselnök filmet forgatott a helyi cigányság töténetéről. A gyorsan pergő kockák 1975-be viszik visza a nézőt, pontosan a község déli részére, ahol az említett időpontban kétszer-há- rom méteres alapterületű putrikban tíz család, közei kilencven ember élt. Rozoga, füstös kunyhók, küszöbön pipázó cigányasszony, rongyos, piszkos, — de jobb sorsra érdemes — éhes gyerekek, sár, szemét, egészségtelen körülmények. A dunaszent- györgyi cigánytelep képe (völt). Aztán hirtelen változnak a filmkockák. Mosolygó, tiszta, már cseppet sem rongyos, és egyáltalán nem éhes gyerekek a betűvetés, a számolás és az olvasás tudományát gyakorolják a szinte minden igényt, álmot kielégítő, putrit váltó kollégiumban. Óriási a kontraszt! Ami a filmben csak néhány perc, az a valóságban két év. * A dunaszentgyörgyi tanácson intézkedési tervet készítettek a cigánytelep végleges felszámolására, a cigányok munkába állítására. Ügy gondolták, hogy először a gyerekek körülményeit kell megváltoztatni, hiszen ők jobban kezelhetők, nevelhetők, mint a szülők. Jelentős megyei támogatással hétközi diákotthont alakítottak ki és a putri-körülményekből huszonhét iskolás korú gyereket „emeltek ki”. 1976 november 27-én „indult be” a diákotthon és kezdtek eltűnni a putrik. Az idei évre már csak kettő maradt, de azok és főleg az ott Lakók várják már nagyon a dózert, hogy — miután emberi körülmények közé kerültek — eltüntesse a múlt, az évszázadok „emlékházait”. — Nehéz kezdet volt — emlékezik vissza Herman János tanácselnök, majd így folytatja: — Mikor összehívtuk a szülőket és elmondtuk a tervünket, majdnem meg. vertek bennünket. Néhány éjszakát az igazgatóval ott töltöttünk a diákotthonban, nehogy hazavigyék a gyerekeket. Végülis — miután megmutattuk nekik a körülményeket — belátták, hogy jó helyen vannak. A tiszta ruha, a rendszeres étkezés és a tudásszomj kielégítése meghatározó változást hozott rövid idő alatt. Ma már látják az értelmét. Ezt követően kezdtek foglalkozni a cigánygyerekek számára létesítendő bölcsőde gondolatával, amit akkor el keljeit vetni, hiszen a feltételek megteremtéséig már óvodáskorúvá fejlődtek a gyerekek. Dönteni kellett. Mivel az óvodai elhelyezés iskolaelőkészítést is jelent, mellette szavaztak. 1981-től 9 gyerek került a diákotthon óvodai részébe, példás körülmények közé. A gondos óvónők munkája már lemérhető. A viszonylag gyorsan elért eredmények mögött nagyon sok munka van, de megérte az együttes cselekvés, a fáradozás, hisz a sikerek igazolják. Herman János vallja, hogy a gyerekek kiemelésével a szülőket is más körülmények közé kell . juttatni. Duna- szentgyörgyön ezt is megoldották. Akik rendszeresen dolgoztak, azokkal kezdték. A tanács biztosította telkeken ketten OTP-lakást építettek. Szorgalmazták a házvásárlásokat és úgynevezett tanácsi nagycsaládos lakásokba is beköltöztették a volt putrilakókat. A tanács építőrészlege jelenleg öt célcsoportos akcióval készülő házat épít — masszívra —, amelyekben már minden meglesz, ami egy korszerű lakóházban kell. A telep jelenlegi két putrijának lakóit is szeretnék jó körülmények közé helyezni. Remélik, 1985-re sikerül. A községbe telepített családokat, figyelembe véve a magatartásukat, szétszórtan helyezték el. A környezet nevelőerejét érdemes volt számításba venni. És még valami — „Az öregek és a betegek kivételével szinte mindenki dolgozik, a Paksi Állami Gazdaságba járnak — közli a tanácselnök, majd továbbfűzi a gondolatsort: — Nemcsak a lakáskörülmények megváltozását tartottuk fontosnak, hanem a munkába állítást is. Hosszú, fáradságos munka volt mindez, de megérte. ♦ Györgye Erzsébettel — aki épp napszámba tart — a vendéglő előtt találkozom. 0 is a telepről költözött el a két szoba konyhás OTP-lakásba. — Semennyi pénzért sem mennék vissza a putriba — mondja, majd megtoldja: — Ott sár, meg piszok volt. A gyerek is jobban érzi magát itt, mint ott l«nt- A szomszédokkal jól megvagyunk, azok is velünk... Mikor a gyerekeket bevették a kollégiumba, akkor rosszul esett, de ott Kolompár Józsefné 1985 -re várja a költözést A Várdomb utcai ház előtt (a névrokon) Kolompár József és felesége. sokkal jobb volt nekik. A kisebbik most hetedikes, a két nagyobb meg időben elvégezte a nyolcat. A fényképezés ellen tiltakozik és kifizet azzal, hogy „én már mondtam valamit elvtársam, most szépen menjen le a telepre, majd ott is mondanak valamit”. Lementünk. A cseréptetős putrit Farkas Etel, Dudli József, Farkas Károly, Györgye Katalin és hétvégeken Farkas Andrea lakja. Dudli József szerint jó helye van Andreának a kollégiumban, mert ott mindene megvan és foglalkoznak vele. Nagyon várják már, hogy beköltözhessenek a „valamikor legrendesebb volt” apai hagyatékból a faluba. A szomszédban csak a 81 éves Kolompár Józsefné van otthon. A füstmarta, koromülte falak, a benti kusza ösz- szevisszaság, rendetlenség, a földön ülő és egy súlyos, hegyes vasdarabbal fát aprító, ezer ráncú öregasszony egy darabka múlt. Belőle már a remény is hiányzik. Vagy csak ráült a korom, mint a viskó falára, ezért nem veszi észre? ...Bíztatjuk. A Várdomb utcában egy takaros portán laknak Kolompár Józsefék. Egy éve költöztek az OTP-részletre épített szoba konyhás házba. A házigazda harminc éve fogatos a Paksi Állami Gazdaságban. Tisztességesen keres, amiből havi négyszáznyolcvan forint részletet fizet. A telepet már régen elfelejtették, s ahogy mondják, „a világ minden kincséért sem mennének oda vissza.” * Herman János, a dunaszentgyörgyi tanácselnök filmet forgatott a helyi cigányság történetéről. Kilenc év legjelentősebb állomásait, eredményeit rögzítette celluloidszalagra. A film azonban — ugyanúgy, mint a lassan befejezéshez közeledő munka — nem kész teljesen. A jövőre megvalósuló terv sem csökkenti a gondokat, nem jelent, nem is jelenthet meg. állást. Továbbra is „tartani kívánják” a diákotthont — mint a szervezett nevelési forma színterét, és figyelemmel kísérik a cigánygyerekek sorsát, mert vallják, hogy érdemes értük tenni. Sok minden kívánkozik, sok minden kerül még film- szalagra Dunaszentgyörgyön. A megváltozott lakáskörülmények mellett a megváltozott gondolkodásmód megnyilvánulásai is — remélhetőleg. ÉKES LÁSZLÓ Fotó: Kapjinger András Pályamódosítók Népművelő voltam Korábban olyan fiatal népművelőkről szóltunk, akik rövid ideje kerültek a pályára. Most olyanokról, akik elhagyták azt. Merre dől a fa? Szarvas Antal a dombóvári művelődési központból az elmúlt év novemberében vált ki. Tiltakozik a fenti cím ellen, hogy „népművelő voltam”. Vallja, hogy ő ma is az. — Amit egyszer megtanul az ember — gyújt cigarettájára — utána már csak azzal együtt, a szerint tud élni. Én most nem egy intézményen keresztül szolgálok bizonyos igényeket, hanem kitágult a kör. aminek a centrumában magam vagyok. — Nem túl egyedül? — Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik az a nyüzsgés, ami a művelődési központban a kollégák között volt. Azonban még Re- gölyben fiatalon megtanultam egyik községi vezetőtől, hogy amit elkezdek, azt akkor is végigcsinálom, ha a végén ott a felirat, hogy kudarc. Szarvas Antal Regölyt említette, a szülőfaluját, ahol a népművelő pálya startkövéhez is állt. A Gyönkön szerzett érettségi bizonyítványt. Orvosi műszerész szeretett volna lenni. Budapesti lakás hiányában itt nem fogadták jelentkezését. Így került Szekszárdra, ahol Kapitány Ferenc fényképésztől nem csupán mesterséget, de emberséget is tanult. Alig száradt meg a pecsét szakmunkás bizonyítványán, amikor a regölyi művelődési ház megüresedett vezetői állását kínálták. A hívás alapja pedig az volt, hogy Szarvas Antal mindig a közösségek élén mozgott vezetőként. Űttörő- ben őrsvezető, a KISZ-ben titkár, diáktanácstag, sportfelelős. Ezek színtere pedig a művelődési ház és annak környéke volt. — Szerettem a falut. Szorgalmas, munkaszerető az emberek többsége. Szüleim is ott élnek, parasztemberek. Sokat köszönhetek nekik. Amikor a pályára léptem 1971-ben, az akkori szemléletem az első pillanatban az volt, hogy szórakoztatni kell az embereket. Kabaré, operett, hakni. Később aztán a főiskolán megtanultam, hogy ez csak töredéke annak, amit népművelésnek neveznek. Szarvas Antal a szombat- helyi főiskola pécsi kihelyezett tagozatán, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát. Népművelési felügyelő a tamási járásban, majd a családi körülményei miatt úgy alakul sorsa, hogy elfogadja az akkor még épülő művelődési központban, Dombóváron a felkínált előadói állást. Olyan típúsú ember, mint az a katona, aki ha parancsba kapja, hogy az eget be kell festenie, nem azt kérdi hogyan, hanem hogy milyen színűre. Tizenhárom évet töltött a pályán. Amit elkezdett, végigcsinálta. Meg. szerezte a szükséges képesítéseket, mert úgy érezte, ezt kell tennie. Aztán egy napon az újságban olvasható az alábbi hirdetés: „Adásvétel, üzletkötés, közvetítés üzemek, vállalatok, kereskedők, kisiparosok részére piackutatás, üzletkötést vállalok, árubeszerzésben közreműködők. Szarvas Antal”. A miértre válasz: a tehetség kiaknázása sajátos eszközökkel. — Olyan fába vágtám a fejszém — néz maga elé — amelyről nem lehet‘tudni, hogy merre dől. Rám is dőlhet... Kopott varázs Fehérvári Erzsébet és Farkas Kálmán házastársak. Mindketten a Bonyhádi városi művelődési központ munkatársai voltak. A pálya- módosításuk miértjére személyi konfliktusokat sorakoztatnak. Tekintsük véletlennek, hogy ők is a gyönki gimnáziumban érettségiztek, meg azt is, hogy a szombat- helyi főiskola népművelői szakát választották. Bizonyára az is véletlen, hogy Fehérvári Erzsébet is 13 évet töltött a pályán, csakúgy, mint Szarvas Antal. — Amikor érettségi után felvettek a főiskolára, — kezdi Fehérvári Erzsébet, ott megismertem a munka elméleti részét, majd Gyönkön két éven át a gyakorlatot is. Akkor úgy éreztem, hogy erre a pályára születtem. Ez az a terület, ami igazán az enyém, amiben örömöm lelhetem. Mindent meg tudtam valósítani, amit csak elképzeltem. Szerettem az új dolgokat, azt ami nem megszokott. így kísérletezni szeretek. Amikor aztán mégis otthagytam a pályát és tanítani kezdtem, rájöttem, más is van a világon, mást is lehet hittel, ambícióval csinálni. Kívülről nézve a népművelői munkát, most más képet látok. Olyan dolgokról nem is beszélve, ami a munka sajátosságaiból adódó hétvégi munkarendet illeti. Néha napok mentek el, hogy csak ugyikünk volt a gyerekkel. Olyan időszakok is voltak, amikor csak alvás közben láttam őket. A munkahelyi feszültségek aztán itthon csapódtak le. Változtatni kellett. A férj, Farkas Kálmán a MEZŐGÉP vállalatnál Bony- hádon elektrotechnikai műszerész. Felesége pedig a helyi általános iskolában tanító. Mind a ketten legszebb időszaknak tartják, amikor falusi intézményben Gyönkön, illetve Kisvejkén vezetőként dolgoztak. — Ha most egy faluban felajánlanának egy kétszemélyes művelődési házat, mint munkahelyet, elfogadnák-e? — Ezt már játszottuk — nevetnek össze. Még akkor, amikor felvételiztünk a főiskolára. Annak idején az Alföldre akartunk menni egy faluba. — Melyikük lenne az igazgató? — Én — válaszolt Fehérvári Erzsébet. — Jó népművelőnek tartom Erzsébetet — néz feleségére Farkas Kálmán. Tudnánk együtt dolgozni. Én valójában nem is tartottam magam népművelőnek. Engem a pályából a dolgok szervezési, technikai része érdekelt. Az, hogy mindig minden pontosan együtt legyen. A személyi és a tárgyi feltételeket biztosítsam egy-egy előadáshoz. Azon a helyen, a tartalmi rész lenne Erzsébeté. Én vállalnám azt a munkahelyet, bár úgy érzem, mintha megkopott volna a pálya varázsa. • A pályamódosítás szíve joga mindenkinek Ki-ki saját bőrével piacol. Valakinek mégis figyelnie kellene a távozni készülőkre. Ismert, hogy a főiskolai, egyetemi végzettség megszerzése menynyibe kerül. Ezúttal ne az egyénre gondoljunk. DECSI KISS JÁNOS „ \ % J- i". jjfl-gí.’----------- ------ ■ > ‘ '■■•■y' F arkas Kálmán és Fehérvári Erzsébet kislányukkal
