Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-23 / 45. szám

1984. február 23. 2 “KÉPÚJSÁG PANORÁMA Kapolyi László ipari miniszter Bonyhádon Látogatás a zománcárugyár ban. Sziklai Jakab szerszám készítővel beszélget az ipari miniszter (Folytatás az 1. oldalról) végigkalauzolta a vendége­ket a gyáron, majd tájékoz­tatást adott a zománcipari gyár munkájáról, gondjairól, terveiről. A gyárlátogatás során Ka­polyi László több dolgozóval beszélgetve tájékozódott az üzem termeléséről, a dolgo­zók munkakörülményeiről és az itt szerzett ismeretek birtokában hallgatta meg Vasas István tájékoztatóját. Az igazgató elmondta, hogy az 1981. évtől önállóvá vált Bonyhádi Zománcárugyár- ban tavaly 8—9 százalékkal nőtt a termelés. Fő profiljuk a zománcedény-gyártás, de jelentős mennyiséget gyárta­nak vízmelegítő felsőrészből és fémfeliratos táblából is. Az üzemben kiemelkedő a gyártmányfejlesztési tevé­kenység. Az elmúlt években több új edénycsaládot fej­A Dél-afrikai Köztársaság megkezdte csapatai kivoná­sát Angola déli körzeteiből, bár jelentős egységek még az ország területén vannak — közölte Alexandre Rodrigues angolai belügyminiszter egy luandai sajtótájékoztatón, amelyen a Dél-afrikai Köz­társaság és az Egyesült Ál­lamok képviselőivel tartott lusakai tárgyalásairól szá­molt be. A háromoldalú találkozón Luanda ragaszkodott az an­golai államhatárok tisztelet­ben tartásához, az ENSZ Biztonsági Tanács Nemíbiá- ról szóló határozatának ér­lesztettek ki és értékesítet­tek. Bevezették a teflon be­vonatú edények gyártását is. A továbbiakban a zománc­edény-gyártás bővítését ter­vényesítéséhez, és ahhoz, hogy szüntessék be az UNI- TA ellenforradalmi szerve­zetnek nyújtott támogatást — közölte Rodrigues, aki az angolai delegációt vezette e tárgyalásokon. Lusakában döntés szüle­tett arról, hogy közös kato­nai megfigyelő bizottságot állítanak fel a csapatkivonás ellenőrzésére. Központja an­golai területen lesz. Ebben a bizottságban jelképes szá­mú — két-három — ameri­kai szakértő is helyet kap. Angola a tűzszünet elfo­gadásával elő akarja mozdí­tani a tárgyalásokat a SWA- PO és a Dél-afrikai Köztár­vezik. A gyárban valamivel több mint 1100 ember dol­gozik. L. Gy. Fotó: G. K. saság között annak érdeké­ben, hogy Namíbia függet­lenné váljon. Washington­nal most első ízben a diplo­máciai kapcsolatok felvéte­léről is tárgyaltak — mond­ta Alexandre Rodrigues an­golai belügyminiszter. A Jornal de Angola című luandai lap a lusakai tárgya­lások kapcsán figyelmeztet: „a fajüldöző rendszer igazi szándékai még most sem tiszták. Feltehetően arra számít, hogy különleges jo­gokat csikarhat ki magának idegen területen, amelyet pedig feltétel nélkül el kell hagynia”. BUDAPEST Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a főváros VII. kerü­letébe látogatott. Felkereste az Almássy téri szabadidő­központot, majd a Madách és a Nemzeti Színház művé­szeivel, vezetőivel folytatott kötetlen beszélgetést. Dél­után az Ál lator vost u d omá- nyi Egyetemen aikitívaérte- kezleten adott tájékoztatást időszerű politikai kérdések­ről. * Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a 'Minisztertanács elnökhe­lyettese szerdán látogatásit tett a főváros XIV. kerüle­tében, Zuglóban. Felkereste az Egressy Gábor nevét vi­selő szakközépiskolát, mely­nek mintegy 600 diákja a középfokú (tanulmányainak megkezdésekor — három szak közül választva — elekt­ronikai, automatikai (irányí­tástechnikai) vagy finom­mechanikai műszerésznek készül, de az első és máso­dik tanév befejezése után át­iratkozhat gimnáziumba vagy egy másik szakközépiskolába is. * A Szovjet Hadsereg és Ha­ditengerészeti Flotta meg­alakulásának 66. évfodulója alkalmából Czinege Lajos hadseregtábornak, honvédel­mi miniszter táviratban üd­vözölte Dmiitrij Uszty.inovot, a Szovjetunió mansalilját, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterét. BERLIN Emst Breit, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke szerdán há­romnapos látogatásra az NDK-ba érkezett. PEKING Szerdán Pekingben újabb tárgyalási forduló kezdődött Kína és Nagy-Britannia kép­viselői között Hongkong ügyében. Angolai tájékoztató a maputói egyezségről Pszkov és Narva. A Szov­jetunióban ha valakinek megemlítjük e két város ne­vét, mindjárt a Vörös Had­seregről kezd mesélni. Elő­ször Lenin szavait idézik: „Minden forradalom csak ak­kor ér valamit, ha képes megvédeni önmagát”. Aztán az első vörös csillagos kato­nák emlékét elevenítik föl, akik alig öltöztek be unifor­misukba, máris harcba in­dultak. Harcba a néhány hó­napos munkás-paraszt ha­talomra támadó német csa­patok ellen. Első sikerüket Pszkov és Narva térségében érték el: 1918. február 23- án legyőzték a támadókat. Aztán tizennégy kapitalista ország intervenciós haderői, a fehér tábornokok ellenfor­radalmi különítményei, majd a japán támadók felett dia­dalmaskodtak. Ezután a má­sodik világháború szomorú évei következtek. Innen már sokat tudunk erről a hadse­regről. A Nagy Honvédő Há­borúról, amelynek során megvédték szülőföldjüket. S csatáikról a fasisztákkal más európai országokban, ame­lyeknek lakói a felszabadítót tisztelik-szeretik a világ első szocialista államának hadse­regében. így vagyunk mi, magyarok is: 1945. április 4- én a szabadságot, egy jobb élet lehetőségét hozták el nekünk. Ahogy múlik az idő, egy­re kevesebben vannak, akik átélték a felszabadulás, a megszülető béke örömét, s egyre többen, akik már a béke gyermekeiként nőttek- nőnek fel. ök már a béke hadseregét, a béke katonáit tisztelik a szovjet fegyveres erőkben, s a sajátjukéban is. Az atomkorszak, amellyel napjainkat jellemezzük, va­lamennyiünket egy alapvető igazságra figyelmeztet: az újabb háború mindannyiun­kat elpusztítaná. Ennek meg­akadályozását szolgálják a szovjet fegyveres erők — a szocialista közösség többi országának hadseregeivel együtt. Az első győzelem napja ma ünnep a Szovjet­unióban: a béke oltalmazóit köszöntik az emberek. S kö­szöntjük mi is. Díszszemle Moszkvában a Vörös téren Folyik a kiképzés Marjai József hazaérkezett Prágából Jegyzőkönyv aláírásával szerdán Prágában befejezte munkáját a Magyar-cseh­szlovák Gazdasági és Műsza­ki- tudományos Együttműkö­dési Bizottság XIX. ülés­szaka. A dokumentumot Marjai József és Rudolf Roh- licek miniszterelnök-helyet­tesek, a bizottság társelnökei látták el kézjegyükkel. A tanácskozás során nagy­ra értékelték a két ország kö­zötti gazdasági együttműkö­dés 'kedvező alakulását. Meg­állapították, hogy a magyar­csehszlovák gazdasági kap­csolatokat az utóbbi években a stabilitás és a dinamikus fejlődés jellemzi. A bizott­ság ülésszakán intézkedése, két hagytak jóvá Kádár Já­nos, az MSZMP KB első tit­kára, és Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, vala­mint Lázár György és Lu- bomír Sitrougal miniszterel­nök tavaly ősszel tartott prá­gai találkozóján meghatáro­zott gazdasági feladatok vég­rehajtására. Elfogadták a magyar-cseh­szlovák hosszútávú gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés fő irányait 1995-ig felvázoló dokumentu­mot. A bizottság munkaszer­vei az utóbbi időben több új termelési együttműködési le­hetőséget dolgoztak ki az elektronika és az elektrotech­nika területén, valamint a gépiparban. Áttekintették az 1986—1990 évekre vonatkozó tervkoordinációs munkála­tok eddigi menetét, eredmé­nyeit. Feladatokat határoztak meg az 1986—1990 évekre szóló szakosítási és kooperá­ciós megállapodások kidol­gozásának meggyorsítására, annak érdekében, hogy eze­ket a következő ötéves idő­szak terveinek egyeztetése során már számításba vehes­sék. A bizottság megtárgyal­ta a gazdasági együttműködés különböző területein a fela­datok gyakorlati végrehajtá­sával kapcsolatos kérdéseket, és konkrét határozatokat ho­zott. Marjai Józsefet prágai tar­tózkodása alatt fogadta Lu­bomir Strougail csehszlovák kormányfő. A Magyar-csehszlovák Gazdasági és Műszaki-tudo­mányos Együttműködési Bi­zottság ülésszakán részt vett küldöttség Marjai József ve­zetésével szerdán hazaérke­zett Budapestre. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Ondrej Durej, Cseh­szlovákia budapesti nagykö­vete. Szejm-jelentés az amnesztiáról Lengyelországban jelenleg 49 személy tölti börtönbün­tetését, 16 pedig előzetes le­tartóztatásban van 1983. jú­lius 22. előtt politikai okok­ból elkövetett bűncselekmé­nyekért — állapította meg a szejm belügyi és igazságügyi bizottsága. A 49 közül 36- nak a tavaly júliusi amnesz­tia-törvény értelmében felé­re csökkentették a bünteté­sét. A többi 13 személyre nem vonatkozik az amnesz­tia.-Lengyelországban a szük­ségállapot megszüntetésekor, 1983. július 22-én hirdettek amnesztiát, elsősorban a szükségállapot idején elkö­vetett politikai bűncselekmé­nyekre. A törvény értelmé­ben elengedték vagy mérsé­kelték a már kiszabott bün­tetéseket, illetve nem kezd­tek eljárást az ellen, aki a múlt év végéig önként je­lentkezett a rendőrségen és vallomást tett arról, hogy a szükségállapot idején meg­sértette a törvényeket. A Szejm-bizottság jelenté­se szerint összesen 20 692 személy esetében alkalmaz­ták az amnesztia-törvényt. Ezek közül 3628 személy kö­vetett el politikai bűncselek­ményt. 1132 személy jelent­kezett önként a hatóságok­nál, ezek ellen nem indítot­tak eljárást. Az amnesztiát alkalmazták 1108 olyan sze­mély esetében is, akik poli­tikai indíttatásból szabály- sértést követtek el. A tör­vény hatálya kiterjedt a nem szándékos bűnelkövetőkre is. A szikh szakadárok terrorakciói Indiában Szikh szélsőséges elemek géppisztolytüzet zúdítottak békés lakosokra az indiai Pandzsáb szövetségi állam két falujában. A PTI indiai hírügynökség jelentése sze­rint a négy férfi motorke­rékpáron végigszáguldott Manuan és Bheni Mainan falvakon és a zsúfolt piacté­ren géppisztolyból vaktában a tömegbe lőtt. Az incidens­nek kilenc halálos és tizen­két sebesült áldozata van. Pandzsábban és a szom­szédos Harijána szövetségi államokban az elmúlt héten a különböző öszecsapások- ban harminchét ember vesz­tette életét. Ülést tartott a megyei tanács vb. (Folytatás az 1. oldalról.) pénz, amivel a város gazdál­kodhat. Gond a távfűtés a jelen — ideiglenesnek számit — technikai adoittságok mel­lett. A szennyvíztisztító te­lep kapacitása csekély, új szeméttelep is kellene. Gu- inairas gyógyvize kihaszmálait- Jian, bár a mozgásszervi ba­jok Tolna megyében is har­madikként szerepelnek a be­tegségek között. Az elmúlt évben Gunaras gyógyászati részlege 110 ezer kezelésit végzett. Rossz a terület hír­közlési helyzete, a megoldás­ra belátható időin belül nem kerülhetett volna sor. így a Pécsi Postaigazgatósággal közösen határozta el a városi tanács, hogy koordinációjá­val konténeres rendszerű crossbárközpomtot építenek. Ehhez a városnak, illetve a város és környék gazdálkodó szerveinek együttesein bizto­sítani kell 30 ,millió forintot Eddig 20 m/illió jött össze. A fejlődés egyes területein tehát van bőven lépmivailó. így a Tolna megyei Tanács V. B. elismerését kifejezve azért a tevékenységért, amit a dombóvári Városi Tanács V. B. a város tervszerű fejlő­déséért, a művelődési, ellá­tás színvonaljaviitásáérít fej­tett ki, úgy foglalt állást hogy 'kiemelten kell kezelni a VII. ötéves terv elkészítése­kor a városi szennyvíztisztí­tó telep kapacitásának növe­lését, a távfűtés hosszabb távra szóló rendszerének és az új szeméttelepnek a kiala­kítását. A testület ülésének máso­dik felében a Tolna megyei Tanács V. B. 1983. évi ellen­őrzési tervének végrehajtá­sát, illetve az ellenőrzések ta­pasztalatait és az 1984. évű ellenőrzési tervet. Megérkezett a posta

Next

/
Thumbnails
Contents