Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-10 / 7. szám
1984. január >0. NÉPÚJSÁG 3 Nyolcszáz foglalkozás Gazdagabb választék, márkás termékek A könnyűipar 1984. évi terve Az idén a könnyűipari vállalatok alapvető feladata a lakossági ellátás színvonalának javítása. Elsősorban a keresett, divatos cikkekből kell többet gyártaniuk, olyan termékekből is, amelyeket eddig jórészt importból tudott beszerezni a kereskedelem. Ugyanakkor az iparág terve számol azzal is, hogy ezek a gyártmányok az exportárualapot is növelik. Az ágazat termelése az idén — folyó áron számolva — 4—5 százalékkal nő. Az egyes iparágak és termékcsoportok termelése eltérően alakul, részarányukat mindig a piaci helyzet és a gazdaságosság mértéke szabja meg. A könnyűipari fogyasztási cikkek exportja az idén tovább nő, a terv összehasonlító áron számolva a szocialista kivitel 8, a konvertibilis elszámolású export 5— 5,5 százalékos bővülését irányozza elő. Ennek érdekében versenyképesebb árualapra van szükség, amit az alapanyagot szállító üzemek és a feldolgozó vállalatok az eddiginél sokkal hatékonyabb és összehangoltabb együttműködéssel állíthattak elő. Az Ipari Minisztérium ágazati irányelvei szerint a bútoripar egyik legfontosabb feladata az olyan garnitúrák sorozatgyártása, amelyek a házgyári lakásokban praktikusan elhelyezhetők. Ezért az elemes bútorok részarányát növelik, a szekrénygyártásban például a tavalyi 20—25 százalékról 35 százalékra. A gyárakban több elemes kárpitozott bútorcsaládot is kifejlesztenek. A technológiák már most is lehetővé teszik, hogy a megmunkált bútorlapok, lemezek és fűrészáruk hulladékát a korábbinál nagyobb mértékben, gazdaságosan dolgozzák fel, így az üzemek csökkent- hetik termelési költségeiket. A bútorgyárak azzal számolnak, hogy néhány eves visz- szaesés után termékeik iránt megélénkül a külföldi kereslet, máris több a nyugat- európai és a tengerentúli megrendelés, mint amennyi tavaly ilyenkor volt. A textiliparban az idén a kötő- és a konfekcióipar anyagellátását — a kooperációs és szállítási fegyelem szigorításával — színvonalasabban és folyamatosan kell biztosítani. Küönösen nagy gondot fordítanak a munka- és a védőruhák iránti igény kielégítésére. A pamutiparban előtérbe kerül a mesterséges szálak felhasználása. A len- és kenderiparban a hazai, növényi eredetű nyersanyagok mellett fokozzák a polipropilén gazdaságos felhasználását. A gyapjúipari vállalatok legfőbb törekvése a kötő- és a konfekcióipar jobb ellátása, ezért tökéletesítik a gyapjúmosás, -fésülés és a -fonás munkafolyamatait. A selyemipari üzemek bővítik gyártmányválasztékukat, és ehhez több technológiát — színező és szárító eljárást — korszerűsítenek. A rövidáru-iparban a terv szerint főleg a kellékekből termelnek többet, s kiemelt feladat az egészségügyi termékek, kötszerek gyártásának növelése. A kötőipar választéka a kapacitások jobb kihasználásával, szervezettebb anyagbeszerzéssel bővül. A bőriparban nagyobb hangsúlyt kap a gyártmányfejlesztés, főleg a cipőgyárak növekvő minőségi igényeinek megfelelően. A vállalatok felkészülnek a sertésbőrök nagyüzemi kikészítésére is. A cipőgyárak nagyobb tekintettel lesznek a gyermekek, az idős korúak igényeire. A textilruházati ipar közreműködik a méret- rendszer módosításában, s epnek megfelelően alakítja a kínálatot. A Központi Statisztikai Hivatal szakemberei — az új bérbesorolási jogszabályok figyelembevételével — ösz- szeállították a foglalkozások egységes osztályozási rendszerének (FEOR) módosított változatát, amely 1985. január 1-től szolgál a foglalkozási, munkaköri besorolások alapjául. A FEOR egységes számjelrendszerrel jelöli a dolgozók foglalkozását, lehetőséget adva a keresők teljes körének csoportosítására foglalkozás, munkakör és beosztás szerint. Az új rendszerezés mintegy 800 foglalkozást, ezeken belül 7 ezer munkakört sorol fel. A nyilvántartott foglalkozások, illetve munkakörök száma nemigen változott 1975 óta, amikor az egységes rendszer első összeállítása készült, mindössze néhány új foglalkozás „született”, köztük az atomerőmű- vi főberendezés-, illetve segédberendezés-gépész, -gépkezelő. A módosítások főként az átcsoportosításokat, a munkakörök pontosítását, esetenként összevonását jelentik több mint ezer foglalkozásnál, illetve munkakörnél. A legtöbb változás az egészségügyi dolgozók besorolásában lesz: az eddigi 740 egészségügyi munkaköri megnevezés az új rendszerezésben 240-re csökken, változás az is, hogy a három műszakban dolgozó, közvetlenül a betegekkel, gondozottakkal foglalkozó ápolók, szülésznők, gondozók fizikai munkakörbe kerülnek. (Ezt az indokolja, hogy jelenlegi besorolásukban nem kaphatnak műszakpótlékot.) A termékszerkezet átalakulása, a technológiák, valamint a vállalatok szervezeti változása miatt számos fizikai munkakört is módosít az új nómenklatúra, illetve egyes szakterületeken összevonja a túlrészletezett bontást. Az én szakmám: cipész Ha must megkérdeznénk'— es jogosan —, hogy hol szorít a cipő, akkor arra mindenki tudna válaszolni. De, ha Bognár Ferenc cipészmestertől kérdezzük, akkor nem gondolunk sem gazdasági kérdésre, sem..., hanem csak arra, hogy a cipészeket hol szorítja az a bizonyos cipő. Bognár Ferenc is ilyen értelemben válaszol és azt mondja, hogy nincs már borjúbőr, pedig abból készülhetne az igazi cipő, meg nincs megfelelő szerszám, meg aprócikk — mondjuk sarok — helyette van műbőr..., amit meg a mai mesterek nem tudnak javítani, mert a műbőr tulajdonságai olyanok, hogy... Szóval a cipészeket is szorítja a cipő. Azt nem mondják, hogy a lábbeli árának rohamos növekedése nem hajtja az ö malmukra a vizet. Nem mondják, mert egyre inkább rászorulunk a javító emberekre. Rászorulnánk, de kevés van belőlük. Kevés, mert az utóbbi időben hűtlenek voltunk hozzájuk, most kimutatnánk hűségünket — kemény forintok formájában —, csak javítanák meg cipőinket. Azt meg már lassan nem is tudjuk, hogy a jó cipő egyértelműen a jó közérzetet jelenti. Ezt Bognár Feri bácsi, akinek három év van vissza a nyugdíjig, mondja határozottan. Higgyük el neki, mert az 1958-as brüsszeli világkiállításon bemutatták cipőit és még ezenfelül négyszer nyert országos modellversenyt. Ezt már nem teszi hozzá — tudjuk —, hogy az igazi cipőt, amit lábra készítenek, meg is kell fizetni. Nem tudjuk megfizetni, így egyre inkább mesterünk is csak javítással foglalkozik és nem csinál új cipőt. A mai mesterek közül meg már nem is mindegyik tud méretre cipőt gyártani. Szóba hozom a következőket: suszter maradj a kaptafánál. Ezen Feri bácsi csak mosolyogni tud. A suszterság ma már azt jelenti, hogy valaki nem ismeri a szakmáját, és ezért minden másba beleszól. De, azt is jelenti, hogy a cipészek között is van suszter, mint minden szakmában. Ezen aztán nem is morfondírozgatunk tovább, inkább arról esik szó, hogy a kaptafát mindig is a lábhoz kell igazítani. Bognár Ferenc ezt nagyon is megtanulta, mert inaskorában súlyos pofonoknak Bognár I'crcnc volt gazdája, sokszor jogtalanul, de ezt akkor nem vitatta senki. Egy bizonyos: egy életre megtanulta, hogy az ember addig nem enged ki a kezéből olyan lábbelit, amelyik nem azt formázza, amit kellene. De ez megint az élet minden területén érvényes, csak nem mindig tartjuk be. Az előbbieket elhihetjük, mert Bognár Ferenc 12 évig vezette — közelégedettségre — a BONY—KS szekszárdi mintaboltját — az igaz, hogy akkor még Kövendi Sándor Szövetkezetnek nevezték őket — ahol, ha bement a kuncsaft, akkor biztos lehetett abban, hogy pontosan lerajzolják a lábméretét, még azokat az átkozott bütyköket is, amelyek megkeserítik az ember életét, és azután készítik el a kaptafát, egyedileg, majd annak alapján a cipőt úgy, hogy az illetőt soha többet nem szorította a cipő... H. J. — G. K. Anyagtakarékosság a MEZOGÉP-nél Több mint 8 millió forint maradt a „zsebben” NC forgácsológépek. Az alkatrészellátás egy részét hazai anyagokból oldjak meg A Minisztertanács 1032Í82. számú rendelete meghatározza, hogy a termelési tevékenység körében különösen nagy fontosságú a felhasznált anyagokkal való takarékosság s az anyagfelhasználás fajlagos csökkentése. A rendelet előírta: minden gazdálkodó egység dolgozzon ki e témában akcióprogramot, olyan gazdasági feltételek létrehozását tűzve ki célul, melyek révén a gazdaságosabb anyagfelhasználás, a fajlagos anyagmegtakarítást eredményező termékszerkezet korszerűsítése, a gyártmányok és technológiák rugalmasabb alkalmazkodása a gazdasági munka középpontjába kerül. — Milyen akcióprogramot dolgozott ki a szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat, és milyen eredményt könyvelhetnek el 1983-ban? — kérdeztem Tonnóczky Zoltán műszaki ligazgatóhelyettestől. — Több évre érvényes vállalati programot dolgoztunk ki, mélyhez kapcsolódik még az importkiváltási intézkedési terv is. A feladatokat három fő téma köré csoportosítottuk, úgymint gyártmány- és technológiafejlesztés, valamint anyaggazdálkodás. Felülvizsgáltuk a vállalat összes termékét a gyártáshoz szükséges anyagmeny- nyiség csökkentésének lehetőségét vizsgálva. Először mértük fel, vajon miilyenek a külföldi, konkurrens gépek, és milyenek az általunk gyártottak. Eddig az volt a fontos, hogy a gyártmányaink funkciót teljesítsenek, most arra kényszerültünk, hogy egyéb paraméterekét is ösz- szehasonlítsunk. Meglepő eredményt kaptunk: kiderült, hogy az általunk gyártott, a külföldivel azonos teljesítményű gépek 20—6ú'százalékkal súlyosabbak. Nos, ez igen kedvezőtlen arány. Igaz azonban az is, hogy a magyar kohászat csak az utóbbi években tudott olyan nagy szilárdságú anyagot gyártani, amely felhasználásával lehetőségünk nyílik a gépek súlyának csökkentésére, azaz a kevesebb anyag felhasználására. — Milyen módosítások váltak szükségessé? — A géptervezők sok esetben nem voltak tisztában azzal, hogy például mennyibe kerül egy kilogramm acél, vagy alumínium — ezek ismerete nélkül készítették el konstrukciós tervüket — válaszol Filamis Mihály főkonstruktőr — elkészítettünk egy olyan háziszabványt, amiből tájékozódhatnak a tervezők a legfrissebb anyagárakról. Tekintélyes összeget takaríthattunk meg a gumiabroncsok felhasználásának területén is. Sehol a világon nem használnak új abroncsokat, főként nem radiálgumikat mezőgazdasági gépeknél, csak mi engedhettük meg magunknak ezt a luxust. Az ok nagyon egyszerű: nem voltak futózott gumik, pedig ezek feleannyiba kerülnek, mint az újak. — Mi történik a hulladékokkal? — kérdezem Halasi Dezső anyaggazdálkodási főosztályvezetőt. — Nem titok, hogy rengeteg olyan anyag kerül a vállalatoknál szemétbe, amit még fel lehetne használni. Átszerveztük a hulladékok kezelését és értékesítését. Legjobban az acélhulladék ismételt felhasználásának lehetőségével, illetve értékesítésével tudnám érzékeltetni, mennyire fontos dolog ez a vállalat gazdasági életében. Egészen a múlt évig nem voltunk kellően érdekeltek a hulladékok hasznost!áfában. Pedig, ha az ötvözött aryagokat megfelelő módon adjuk át, sokszorosát kapjuk a iMÉH-itelepi árnak. Külön kell választani az acélhulladékot a forgácstól, kötegelni kell — ennyi az egész. — S erre eddig miért nem volt lehetőség? — Tulajpdoniképpen szégyen „bevallani” — de nem nagyon figyeltünk oda. Az esztergagépekről lekerülő acélforgácsot, a lemezeket és egyéb hulladékot bizony sok esetben itejeszacskókkal, almacsutkákkal és cigarettavé- gekkel együtt söpörték ki. — Milyen eredményeket éritek el az importgazdálkodás terén ? — 1982 végétől import referencia keretet határoztak meg a vállalatok részére — mondja Tornóczky Zoltán. — Ez előírta, milyen importból származó anyagokat használhatunk fel egy évben. Külön intézkedési terv foglalkozik a MEZÖGÉP-nél az import- kiváltással. Kedvezőbb beszerzési lehetőségekre törekedtünk. Régen, az előírásoknak megfelelően, legalább három cégtől kértünk árajánlatot, mielőtt vásároltunk. Most kiszélesítettük ezt, és a számunkra legkedvezőbbet — költségben és minőségben egyaránt — választottuk. Felmértük azt is, hogy milyen szocialista importból, illetve hazai alapanyagból származó anyagokkal dolgozhatunk. Természetesen kényelmes volt számunkra mindig ugyanattól az osztrák vagy nyugatnémet cégtől a már ismert és megfelelő minőségű áruit vásárolni, ez igaz. Igaz azonban az is, hogy sokáig nem is volt más gyártó. Az öntözőberendezéseinkhez eddig osztrák kismotort vásároltunk, jelenleg magyar, illetve lengyel gyártmányokat próbálunk ki. Hogy miért nem tettük eddig? A Kismotor és Gépgyár a hatvanas évek végéig gyártott kismotorokat, ugyanígy Csepel is. Akkor leálltak ezzel. Most ismét szerelnek ilyen motorokat, sőt két ktsz -is felvette gyártmáinylistájára. De tíz év végül is „kiesett”. — Az ÍRTA 602 típusú cukorrépabetakarító gép hidraulikus rendszerét csehszlovák cégtől vásároltuk meg — folytatja Fiamis Mihály — a Z. T. S. Martin hidraulikákat az idén próbáljuk ki először. A numerikusán ellenőrzött forgácsológépeink működtetéséhez is sikerült körülbelül 15 százalékkal kevesebb, importból származó szerszámot vásárolnunk, sőt, a pótalkatrész-ellátás egy részét ás hazai gyártmányokkal oldjuk meg. Ezt a Dunai Vasművel való együttműködésünk tette lehetővé. Komoly partnerünk a Kaposgép és a Danuvia is. — Könnyebben lehetett volna eredményeket elérni az anyagtakarékosságban azelőtt is, ha a szocialista országok, köztük hazánk is rendelkeztek volna a háttéripari anyagokkal — mondja Halasi Dezső. — Azonban e téren csak most indult meg a fejlődés. A beszerzési lehetőségeket (szűkítette a merev gazdálkodási szemlélet is. Például a vállalatnak 1985- íre szóló megrendeléseit már idén áprilisig le kell adnia, igaz ugyan, hogy szeptemberig bizonyos változtatásokat még jelenthetünk, de aztán már nehéz akár kiegészíteni, akár csökkenteni a megrendelésünket. Komoly sikert könyvelhetünk el ezen a területen a Gép- és Szerszám- kereskedelmi Vállalattal történő együttműködésünkkel. Kis tételnél előrendelés nélkül is szállítanak, rugalmasabb a forgalmazás, ugyanakkor megvan a kereskedelmi háttér is. A CSVL zöld- hajtásvágó gépek hidraulikus köre — hidromotor, munka- hengerek, csőcsatlakozások — teljes egészében hazai, illetve NDK-gyártmányókkal készül. — Hogyan értékelnék az elmúlt évet? — Az intézkedési terv több évre szól — felei Tornóczky Zoltán —, a tavalyi év tulajdonképpen csak azt mutatta meg, hogy a feladatok csoportosításával, s a változtatásokkal igenis nagy mértékben lehet takarékoskodnunk. Anyagmegtakarítás terén hárommillió forintot terveztünk, ténylegesen viszont 3,2 milliót takarítottunk meg. Az impartki váltóssal mintegy 500 ezer forinttal többet „spóroltunk” a tervezettnél. KLiE Agnes Fotó: Gottvald.
