Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-28 / 23. szám

1984. január 28.

6 NÉPÚJSÁG

Pellion Ervin nyugdíjas gimnáziumi igazgatóval

— Amikor először hallottam nevét, különös hangzására figyeltem fel. Itt, Gyönkön mindenki egyszerűen Ervin bácsinak szólítja. Az utónévkönyv szerint ez a germán eredetű szó két név egybeeséséből született. Egyik volt Herwin, ami „a hadsereg barátját” jelenti, a másik név az Eberwin, amelynek jelentése „vadkan erejű jó barát”.

— Nem hiszem, hogy az én vasutas édesapám, aki korán meghalt, a szavak jelentése alapján kívánta jellememet formálni. Családi nevünk pedig görögös. Az Égei-tenger partján, Volosz közelében található egy 1500 méter magas hegy, ennek neve Pélion. A görög mitológia szerint ez a kentaurok földje. A kentaurok képzeletbeli lények, felül férfi-, alul lótestűek. Valamelyik ősöm mégis inkább „cserzővarga” lehetett, és így abból származtathatták.

— A napokban egyik volt tanítványával beszélgettem. Természetesen az ön neve is szóba került. Egy mondatban ő úgy fogalmazott, hogy akárki akármit mondhat, Ervin bácsi roppant humánus ember. Minden további belemagyarázás nélkül, a „humánus” annyit tesz, hogy „jóindulatú”, „emberséges”. Ez már-már egybeesik az Eberwin név jelentésével. A legenda szerint van egy vízimadár — a gödény, más néven pelikán —, amely a „saját vérével is képes táplálni kicsinyeit”. Pelikán, Peli- on... Hangzás szerint szinte rokonítható is. Az idézett tulajdonságok viszont egy jó pedagógus ismertetői között is szerepelhetnek.

— Bár én magam sosem játszottam így a nevemmel, tényleg érdekes végiggondolni. Tény, hogy szeretem az embereket, és mindig pedagógus akartam lenni. Ha elölről kezdeném, megint a tanítást választanám. Fontos számomra, hogy amit én naponta tapasztalok, ami öröm engem ért, azt megoszthassam másokkal. Ami kérdés engem foglalkoztat, azt mással megbeszéljem. Az élet hétköznapi apró és nagyobb gondjait felváltani emberi hangokra. Egymást segíteni minden erővel ... tényleg, ez is azonos az Eberwin név jelentésével ...

— Maradjunk akkor a pedagóguspályánál. Mikor került Gyönkre?

— Nem jószántamból jöttem, mint ahogy nem jószántamból váltam meg a gimnáziumtól sem. A háború idején, 1944-ben Marosvásárhelyről kellett eljönnöm, és egy újsághirdetés útján jelentkeztem itt, Gyönkön. Ennek már negyven éve. Kimondva úgy, hogy ennyi van előttünk, soknak tűnik. Ha visszanéz az ember, nagyon rövid.

— Szokott visszanézni?

— A megtörtént dolgokon nem érdemes rágódni. Olyan korban éltem, amikor a megtörtént eseményeket később át kellett értékelni. Ezt a józan ész követelte. Akkor viszont dönteni kellett. Néha mások döntöttek helyettünk, a mi sorsunkról. Nem kell ezt most már emlegetni. Csak azt kívánom, hogy soha olyan kor ne jöjjön. Hogy az emberek tudják megőrizni a méltóságukat. Most ne a rossz ízű méltóságra gondoljon, hanem ami az ember embervoltából fakad.

— Ezek szerint ön azokban az években kezdett Gyönkön tanítani, mikor a NÉKOSZ, a népi kollégiumok szervezete is létesült. Azért jutott az eszembe, mert az Olvasó Nép 1983. évi őszi számában megjelent Képes Géza „A népfőiskolák magyarországi jövője” című^előadásának egy változata. Később konkrét javaslatok születtek, majd olyan határozat, hogy a Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium, a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa és egyéb szervek támogatásával 1984. novemberében a TOT budapesti továbbképzési központjában egy harminc- napos kísérleti népfőiskolát szerveznek. Ennek második lépcsője pedig egy vidéken szervezendő népfőiskola lesz. Bár itt, Gyönkön középfokú oktatás volt a népi kollégiumban, úgy érzem, hogy van valami közös a NÉKOSZ és népfőiskolák között.

— Ami közös, az a nép. Ez persze, nem ilyen egyszerű. Mind a kettő a nép azon rétegeire, osztályaira gondolt elsősorban, akik elől korábban elzárták a tanulás útját. A népfőiskolákkal más országokban is találkozunk. Sajátos népművelési intézmény volt. Főként az alsófokú iskolát végzett 18—25 év közötti parasztfiatalság részére létesítették. Általában bentlakásos, több téli hónapon át tartó két évfolyamos tanfolyamokból állt. Nálunk a népi írók és falukutatók hatására az 1930-as években alakultak népfőiskolák. Ezek egyes helyeken a felszabadulás után meg is újultak. A NÉKOSZ-t a Győrffy István Kollégium diákjai alapították 1945-ben. Ha jól tudom, közel 200 intézmény volt, amelyekben körülbelül 10 ezer diák tanult, főként paraszt- és munkásszármazású fiatalok.

— Milyen pedagógiai felfogás, milyen szellem uralkodott ezekben a kollégiumokban?

— Mindenekelőtt az ifjúsági önkormányzat. No, és természetesen a demokratikus és szocialista átalakulásban való aktív részvétel. Illyés Gyula fogalmazta meg nagyon szépen akkor a lényeget: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod sej, ma nem azzal kellene, honnan jössz, azzal ecsém, hova mész!”

— Ez olvasható azon a NÉKOSZ-plaketten ''is, amelyet mint említette 1975-ben kapott, az egykori kollégiumi igazgatókkal együtt. Hogy emI lékszik a gyönki kollégiumra?

— A jelenlegi művelődési ház épülete volt az otthona. A megye falvaiból sok diák tanult itt. Ezek a községek a maguk módján támogatták is a kollégiumot. Nem felejtem el, amikor a faddiak egy nagy kocsi dinnyét küldtek ... Ebből a középiskolából aztán más felsőfokú intézménybe is eljutottak diákjaink. Néhány nevet említek, csak úgy, válogatás nélkül: Böcz Sándor, a rálió kairói tudósítója, Gombos Zoltán, Eger város főorvosa, dr. Mátyás Ernő egyetemi tanár. A többiekről, akikről tudok, valamennyien szépen illeszkedtek az új társadalomba.

— Nem volt hosszú életű végül is ez a mozgalom.

— Talán itt, Gyönkön élt legtovább. Egy párthatározat 1948-ban feltárta az ideológiai és pedagógiai hiányosságokat és torzulásokat, aztán 1949- ben ezek a kollégiumok beolvadtak az államilag fenntartott és egyesített diákotthonok rendszerébe.

— Pedagógus-körökben hallottam, hogy a gyönki gimnázium mai létezését állítólag önnek köszönheti.

— Több mint harminc éve felszólítottak, hogy harmincnégy beiratkozott tanulót adjak át Bonyhádra. Tudtam, hogy ez a gimnázium megszűnését jelenti. Felmerült bennem, hogy egy közel 150 éves intézményt szabad-e veszni hagyni. Atküldtem 16 gyereket a negyedikesek közül, harmadikosokat, másodikosokat ... Mondtam nekik, ha nem tetszik, maradjanak otthon, később visszaveszem őket. Maradtak az elsősök, és velük együtt a gimnázium is.

— Hány évig volt a gimnázium igazgatója?

— Tizenkettőig.

— Később az általános iskolában folytatta pedagógusi pályáját, nem jelentett ez devalválódást?

— Nem érzem magam kevesebbnek, kisebbnek sem, hogy az általános iskolában taníthattam: Sőt, itt nyílt lehetőségem pedagógiai pályázatokon szerepelnem, különböző dolgozataimmal, különböző sikerekkel. Most is írok, válogatok, gyűjtök. Olyan jellegű írások ezek, amelyekkel — mint nyugdíjas — az aktív pedagógusok munkáját segíthetem. Hiszem, hogy segítséget jelent ez akár osztályfőnöknek is, de különösen magyar szakosoknak.

— Konkrétan milyen témákat dolgozott fel, mi az, ami most is foglalkoztatja?

— Most éppen befejezéshez közeledik az a gyűjteményem, amelyet a magyar és más népek irodalmából válogattam, és az Évszakok címet viseli. Vers- és prózai részletek gyűjteménye, tavaszt, nyarat, őszt, telet idézve. így, sűrítve, egybefogva nem találni könyvtárakban. Minden évszaknak megvannak az ünnepei, amelyekről az iskolákban megemlékeznek. A hangulatot jobban fokozza egy- egy találó költemény részlete.

Ezt meggyőződéssel és örömmel csinálom. Rengeteget olvasok, rendszerezem a tapasztalataimat.

— Tizenöt éve nyugdíjas. Mit tart fontosnak az emberi életben?

— Az önzetlenséggel ritkán találkozni. Fontos lenne, hogy másokra is gondoljunk. Hogy az egyén fejlődése a közösségével essen egybe. Fontosnak érzem az igényességet. Fontosnak tartom még a pontosságot. Csúnya betegség nálunk, magyaroknál a pontatlanság. Holott igazolni tudjuk olykor-olykor az ellenkezőjét is. Akkor, ha ahhoz anyagi érdekünk fűződik. Azt azért nem mondhatom, hogy lelkiekkel nem foglalkoznak ma, mert soha ennyi pszichológus nem járt a földön ... Meg aztán a többi „logus”, akiknek se szeri, se száma. Csak valahogy a közösségi érdekeket kellene jobban szem előtt tartaniuk.

— Gondolom, ezeket az iskolán kívül is hangoztatta.

— Volt módom, hiszen 1946 óta vagyok párttag, és mint járási pártbizottsági tag bejárhattam, megismerhettem az ide tartozó községeket. Sokszor kellett szónokolnom különböző ünnepségeken. Így mindig megtaláltam az alkalmat is, hogy vélt igazamnak hangot adjak. Ma már nagyon kevés helyre járok itt a faluban. Csöndben figyelem az eseményeket. Nem köny- nyezek, nem siratom, ami elmúlt. Nem.. . Örülök, hogy megérhettem hetvenöt évet úgy, hogy közben családomat is fölnevelhettem.

— Gyerekei közül követi-e valaki a pályán?

— Egyik fiam a kaposvári Táncsics Gimnáziumban tanít, a másiknak is három diplomája van, de ő közgazdász Pesten.

| — Elégedett a sorsával?

— Volt egy osztályfőnököm, aki azt mondta, hogy egyet jegyezzetek meg, gyerekek: úgy dolgozzatok, hogy a saját munkátokkal soha ne legyetek megelégedettek, de a megelégedés halvány érzete mindig ott legyen bennetek, mert ha nincs, nem lehet tovább haladni. Elégedett voltam tehát, de ennek alapján. Aki nem elégedett, az nem veszi észre a sok-sok szépet sem, ami őt körülveszi. Nem tud örülni sem munkájának, sem embertársainak. Nem boldog. Bár a boldogságérzetnek számtalan és különböző jele van. Vannak percek, amikor az ember úgy érzi, hogy most az igazi..., de a boldogság tünékeny. Ott van egy kinyíló cseresznyevirágban, egy megsárgult falevélben, egy hajnali pirkadatban ... Hányán nem veszik ezeket észre? Nem hiszem, hogy van tökéletes boldogság, mint ahogy tökéletes ember sincs, de a pedagógusoknak kötelessége, hogy e felé a tökéletesség felé vezessék a diákokat. Ezt kívánom minden pedagógusnak, munkasikerként.

DECSI KISS JÁNOS

Múltunkból

1840. január 27-én Ozorán ülésezett az ozorai—dombóvári uradalmakhoz tartozó úriszék. Nem kisebb feladatot vállalt magára, mint azt, hogy radikálisan beavatkozik a közigazgatásba, meghatározza a községi bírák feladatait, besorolja a községeket a tennivalók sokasága szerinti csoportokba, és ennek alapján rendezi a községi bírák és jegyzők fizetését. Erre — úgymond — azért volt szükség, mert a bírák és jegyzők jövedelme, fizetése a községek egymáshoz viszonyításában aránytalanná vált, s nem egy helyen magas volt a fizetés, dolgozni viszont alig kellett, másutt pedig kis fizetésért is nagyon sokat kellett dolgozni. Intézkedtek a napidíjak ügyében is.

Az úriszék ülésére berendelték az uradalom területén lévő valamennyi község bírá- ját. Előttük az ügyész hirdette ki az ítéletet (döntést). Az ítélet szerint a községi bírák feladata volt, hogy a község belső igazgatásában, a legigazságosabban járjanak el; őrködjenek a gazdálkodásra (a szabályos költségvetés szerinti gazdálkodásról van szó); a közterheket arányosan osz- szák fel, s ebben igen aktívan működjenek közre; minden olyan ügyet, amely káros a földbirtokosnak és a jobbágynak, hárítsanak el, viszont hozzanak olyan rendelkezéseket, amelyek közhaszonnal járnak, gyümölcsözőek.

A besorolás szerint állapították meg a bírák fizetését. Az első csoportba tartozó községek esetén 60, a másodikban 50, a harmadikban pedig 40 forint-pengő lett az évi fizetésük. A kisbírák fizetését egységesen 8 forintpengőben állapították meg, mondván, ahol több a dolog, ott a kisbírók száma is több, nem indokolt tehát a megkülönböztetés.

Az ügyész elrendelte, hogy a dézsmaszéki és egyéb lakomák megszüntetendők. A közpénzeket kímélendő, a hivatalos úton lévők részére 36 krajcárt állapított meg, s 18 krajcárt volt szabad elszámolni a cselédek részére, ha azok a megyének végzett munka, vagy más közcélú feladat miatt voltak lakásuktól távol. A bírák napidíja 24 krajcár lett. Az esküdtek csak 12 krajcárt számolhattak el.

Az ítélet ezt követően a jegyzők besorolásával foglalkozott. Annyit jegyezzünk meg, mielőtt az ítéletnek ide vonatkozó részét idézzük, hogy a jegyzők bére csaknem a kétszerese lett a bírókénál. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a jegyző volt a zavartalan, folyamatos ügyintézésnek letéteményese, ő volt az írástudó, ő volt a törvények tudója, és a gazdálkodásért is ő felelt.

Lássuk tehát, miként foglalkozik az ítélet a jegyzőkkel :

Az ítéletben ezt követően a következőket olvashatjuk:

„A hivatkozott 1832—36. 9. törvényczikkely értelmével tökéletes egybehangzásban állván — ennek következtében pedig azon tettleges körülmény, hogy bírói házaknál történni szokott dézsmaszéki lakomák, és egyéb közköltségek mértéknélküliek, felessek (azaz feleslegesek), s átallyá- ban azért is, mert korlátozva alig lehetének — károsak légyenek”.

Ebből jogosan következtethetjük, hogy a közpénzeken tartott dínomdánom nem a XX. század találmánya.

Az ügyészi ítélet hivatkozik a kerületi számvevők jelentéseire, amelyek szerint az „uradalombéli községek bírái eddig nem a számadási, s a hűségükre bízott tömeg (lakosság száma értendő) meny- nyiségéhez és kötelességbeli terhek minőségéhez, mind inkább a községek önkényszerű (önkéntes), s egymással tökéletes visszhangzásban álló aránytalan ajánlatukhoz képest fizettettek, bévalósul- ván”.

A községek tehát teherbíró képességükhöz mérten ajánlották meg a bíráknak, jegyzőknek a fizetést. így természetesen figyelmen kívül maradt a jobbágyi telkek száma, a katonai laktanyák mennyisége (a katonai beszállásolás volt az egyik legnehezebb feladata a községi elöljáróságnak!), s nem jött számításba az sem, hogy mennyi országút szeli át a községet. Ez utóbbi azért volt fontos, mert a közlekedési csomópontokon fekvő községnek sokkal több fogatot kellett kiállítania a katonaság, a köz- igazgatás, stb. számára, mint más községeknek. Ez ugyancsak tetemes munkát adhatott az elöljáróságnak.

Nos, a fentieket figyelembe véve, az úriszék az ozorai— dombóvári uradalmon lévő községeket három csoportba osztotta:

— az első csoportba került: Tamási, Szakcs, Döbrököz és Ozora;

— a második csoportba sorolták: Pincehelyt, Regölyt, Kónyit, Szokolyt, Kocsolát, Gyulát (Gyulajt), Dombóvárt, Kurdot és Szakályt;

— a harmadik csoportot: Értény, Tótkeszi, Tengőd, Bedegh, Pári és Nak községek alkották.

„Tekintve végre azon igazságot, hogy a községbéli jegyzők ezeknek legnagyobb kincseiket, mint számvezetők kezellik, és ezek tiszta lelkű eljárásáról amazoknak üdvös következések gyümölcsöznének — ezért pedig ők az igazságos jutalmat méltá- nyossan megérdemelnék, az előbbi, s elvként megállapíttatott bírói nézeteknek e helyen is történt ismétlésével, a községek osztályozásának — melly a bírói fizetések iránt történt vala, a jegyzők jutalmazására vonulva is olly mód lett helybenhagyásával, hogy Pinczehely, Regöly, Szokoly és Gyula — miután a telkek szarna itt is mindenütt százat meghallad, a jegyzők eljárása tehát szinte terhesebb, a részben az első osztályzatba jövendő lészen (azaz az első csoportba sorol- .ták őket), ezek kész'pénzi fizetéseik bíróikép s évenként az első sorozatba 100, a másodikba 80, a harmadikba f(orint)ra pengőben — emeltetnek; napidijjaik utazások alkalmával 24 krajczárokra határoztatván. Termeszt- ménybéli járandóságaik végre — Tamásit kivéve, hol az előbbi jegyzőnek adott ter- mesztmények állíttatnak visz- sza, a jegyzői kész fizetés az eddigi 120 f(orint)ról szinte 100 f(orint)ra visszaállíttatik — az eddigiek maradandók lévén, s mind ezek a bírói számadásokba eként kimene- teltettni hagyatván.”

Valószínűleg nem lelkesedett a tamási jegyző, akinek fizetését és természetbeni ja- vadalmozását csökkentették. A többiek elégedettek lehettek, mert munkájukról dicsé- rőleg szólt az ítélet, s csaknem valamennyinél fizetés- emelésre került sor.

Az ítélet zárórendelkezése szerint a megállapított új fizetés 1840. február 1-én lépett életbe. Elrendelték, hogy mindenütt hirdessék ki és alkalmazzák. Utasították a kerületi számvevőket és az ura- dalmakbéli tisztségviselőket, hogy a rendelkezés maradéktalan végrehajtását ellenőrizzék.

Az ítélet egy példányát megküldötték Dőry Sándor főszolgabírónak is tudomásul vétel végett. Ez a példány került be a Tolna megyei Levéltárba.

K. BALOG JANOS