Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-10 / 291. szám

A tvÉPÜJSÁG

1983. december 10.

Ahova a felesleges (?) dolgok kerülnek

December. Miklós napja. A szekszárdi szeméttelepre ülő szürke ködöt áttöri a bágyadt napsugár. Minden megszokott, minden szürke, mint ez a nap is. Egy, a 365 közül. Legfeljebb annyiban tér el a többitől, hogy most talán kisebb a forgalom, mint egyéb napokon.

Szeméttelep, ahova a felesleges (?) dolgok kerülnek. Valóban csak a felesleges dolgok kerülnek ki a szemétbe, a szeméttelepre? Erre a kérdésre már Vikor Géza, a telep kezelője válaszol, a dohányszagú faház irodájában:

— Ami ide kijön, az szemétnek van elkönyvelve és mind felesleges anyag.

Hangjából kiérződik a „felesleges anyaghoz” tett idézőjel. ami után egyre kíváncsibb leszek. Rövid sétára indulunk. Közben megtudjuk, hogy a négy konténeres teherautó mellett három nagy kukás kocsi is hordja a felesleges holmit. Azonkívül a TÁÉV, a Tolna megyei Húsipari Vállalat, a Volán és még sorolhatnánk, hány szekszárdi üzem gépkocsija hordja ide a szemetet. Megyünk a teherautók járta úton, alattunk vastag szemétréteg. — Ez már csak szükségmegoldás — mondja kísérőnk, majd hozzáteszi: — Az az elképzelés, hogy a középső gerincet megemelik, akkor még fér ide.

Igen, lassan telik a szeméttelep. A határt jelképező nyárfáknak már térdmagasságukig ér. De megy ez feljebb is, hisz naponta rengeteg szemetet hordanak ki.

Van, amikor 4—5 autó áll be egyszerre, hogy konténerének, platójának tartalmát kiürítse.

A csípős, arcpirosító decemberben ballagunk. Orrunkba bűzt, s az öngyulladás okozta füstöt hajt a hideg szél. ZIL teherautó közeledik. Vikor Géza felkiált a pilótának: — Te, oda öntsd, ahol gőzöl! A gépkocsivezető szót fogad. Lépdelünk tovább szótlanul, de a terep beszél. Igaz, hogy nem szemét, de szembe tűnik az a több ezer köbméter sóval kevert salak, amit a Szekszárdi Városgazdálkodási Válla- at itt halmozott fel, hogy alkalomadtán ezzel szórja be a város jeges, csúszós útjait. Tovább megyünk a most — télen már jobban elviselhető — bűzben. Közel három

köbméternyi aszfalthalom feketéink fel. a kátyús utak jutnak eszembe. Aztán futózásra még alkalmas autógumik látszanak, majd valószínűleg a BVK-ból idekerült — a tavasszal még kötegekben lévő — dréncsövek maradványai sárgállanak. Ogy látszik, a „Gube- rá’ni tilos!” jelszót nem lehetett érvényesíteni. Később „teddy bear” hengerekkel találkozunk. A több száz vöt munkaeszközt csak ki kellett volna mosni és máris használhatóvá váltak volna. De ide került, mint az -a több száz pár védőkesztyű is, amit még talán senki nem viselt... és most azok sem „viselik el” a földet. — Ennyire gazdagok lennénk?

— furakodiik elő a kérdés, melyet a „nem hiszem” azonnal meg is válaszol.

DT 75-ös berregése veri fel a pillanatnyi csendet. Vis- nyei József, aki közel három éve földeli el a szemetet és a szemétnek titulált felesleges anyagokat, közlékeny- nyé válik.

— Nincs itt értékes cucc

— mondja. Ez mind úgy van nyilvántartva, hogy szemét. Amit ide kihoznak, azt rögtön el is földeljük. Az a baj, hogy nem jön folyamatosan a föld, mivel azt az építkezésekről kapjuk.

Aztán azt is megtudjuk, hogy nemcsak egészségtelen, de veszélyes is ez a munkahely. Laza a talaj és a gyors DT 75-ös gép gyakran megbillen. Visnyei József szerint sűrűn kell „küzdeni” azzal az 5—6 guberálóval, akik a felesleges (?) dolgok között is értékre lel(né)nek. Ezek közlése után el is köszön, mivel újabb járatok érkeznek, most éppen a Palota Bőrdíszmű szekszárdi gyárából. Az üzemben már hulladéknak számító, de egy leleményes kisiparos által

Futózásra alkalmas autóköpenyek

esetleg még felhasználható tartalmukat kiöntik. A iki- sebb-nagyobb műbőrdarabok láttán arra gondolok, hogy mennyire jó lenne ez, menynyire tudnák hasznosítani az óvodák, iskolák, úttörőházak manuális foglalkozásaikon. El is vinnék, csakhogy ez hulladék, ez szemét... Az üzemben ezt megvásárolni nem lehet. így a szemétbe kerül... vagy az éberséget kijátszó guberálókhoz. Sétálunk, nézelődünk az orrfacsaró időben. Az útra „frissen” lebontott, vassal

teli építési törmeléken akad meg a szemünk. Ügy látszik, sürgős volt a gépkocsivezetőnek. A tűnődésre azonban nemcsak ez ad okot, hanem a látottak mellett az is, hogy vajon mit rejt még a föld mélye, mi az, ami felesleges (?) dologiként, szemétként dobtak ki. Biztosan előkerülne jó néhány,, még felhasználható, értékesíthető anyag, talán még hiánycikk is. Mert; nem mind szemét, amit annak tartunk.

— Él —

Fotó: Kapfinger András

A fiú a spanyolfallal elválasztott rendelőben derékig vetkőzött és várt. Az asszisztensnő mesélt az orvosnak:

— Két nyelvet beszél, és így viselkedik! En megmondtam a húgomnak, ne nyelj! Ha kénye-kedve szerint ugrálsz, mert két nyelvet beszél... Egyik este is beállított egy csapzott nővel, és azt mondja a húgomnak, de mintha a világ legtermészetesebb dolga volna: „Juliskám, ma

éjszakára vendégem van, menj haza a te édes anyukádhoz ...” Ez a hülye pedig felült a villamosra ...

— Nézze meg, levetkőzött-e már — hallotta a fiú az orvos hangját.

— Ha levetkőzött, jöjjön be! — kiáltott az asszisztensnő. — És képzelje, doktor úr, ez beszél két idegen nyelvet, köztük a franciát...

A fáradt arcú üzemorvos végigmérte a fiút.

— Valami könnyebb munkát szeretnék.

— Maga sórakodásra nem alkalmas — állapította meg gondterhelten az orvos. — Pedig nekem azt mondták, hogy magát a sórakodáshoz kellene irányítani.

— Én arra nem vagyok alkalmas — mondta a fiú.

— Üljön ide!

Az orvos megmérte a fiú vérnyomását.

— Van valami panasza?

— Nem szokott fájni semmim, úgy különösebben, de a szívem táján időnként határozott szorítást érzek.

Az orvos sztetoszkópot helyezett a fiú bordáira, ahol a szívet sejtette. Hosszan, szinte elmélázva hallgatta a dobbanásokat, közben nagyokat szusszantott.

— Nincs a maga szívének semmi baja.

— Öltözzön fel — intett az asszisztensnő. — Amikor anyám elmondta nekem, hogy ez megint mit művelt a Juliskánkkal...

Az orvos még a fiú után szólt:

— Sérve van?

— Sérvem? Nem tudok róla, hogy volna .:.

— Engedje le a nadrágját...

A fiú kigombolkozott, aztán oldalra nézett, ahol a negyven év körüli asszisztensnő ült. Még soha nem volt dolga nővel. Óvatosan leengedte a nadrágját. Az orvos odapillantott :

— A prézlikészítőbe javaslom. Ott könnyű munkája lesz — és aláírta az alkalmassági vizsgálatról szóló papírt, amit az asszisztensnő csúsztatott elé.

Reggel ötkor kezdődött a prézlikészítőben a munka. A régi, megroggyant épület földszintjén egykor Földeházi Bálint péksége működött, mint ezt a falakra festett, már meghalványodott fekete betűk hirdették. A kopogtatásra gatyás, ötven év körüli férfi nyitott ajtót.

— Te vagy az új ember? — kérdezte.

— Az — válaszolt a fiú. Utálta, ha letegezték, hiszen ő már 18 éves.

— Siess, öltözz át!

— Mi lesz a munkám? — nézett szét a jövevény a sötétszürke, lapos helyiségben.

— Szorgalmas vagy te? — vizsgálgatta a gatyás.

A pincéből fát és brikettet hordtak fel kosárban. A fiú a'negyven kilónyi teher alatt imbolyogva jött fel a lépcsőn. Zihált.

— Jobban rakd meg a kosarat. Fele annyit hozol, mint én — mondta a férfi.

— Akkor nem bírom.

— A kosarat meg kell rakni! Na, iparkodj! Ilyet küldenek ide ... Mit bír ez? — morgolódott a férfi.

Egy órán keresztül hordták a szenet, a fát. A fiúnak elzsibbadt a háta. Az összeégett vasrostélyokon ágyaztak meg a tüzelővel.

— így alulról is kapja az oxigént, tökéletesebb az égés — magyarázott a férfi és a brikettre köpött.

Begyújtották a két kemencét.

— Ezzel megvolnánk — a férfi csuklóit egyet. — A franc emleget ilyen korán?! Nehéz volt? Most a másik két kemencéből kihordjuk a salakot. Mozogj, mert egyedül nem végzek, mire jönnek a vetők.

Kihúzták a forró rostélyokat. A még izzó szénre vizet löttyintettek. A salakot fémputtonyban hordták ki a szűk udvaron sorakozó kukákba. Valahol bömbölt a rádió.

— Mindenütt vannak hülyék — mondta a friss levegőn a férfi. — Megy ez, látod, csak csinálni kell. Egyébként hogy kerültél ide?

— ősszel egyetemre megyek ...

Asperján György:

Bele lehet szokni

A műhely előteréből kétkerekű kiskocsin huszonöt kilós, zsákokba csomagolt, felszeletelt kenyeret hordtak be a kemencékhez.

— Ez a rengeteg kenyér a közértekben máradt vissza ... Csupa pocsékolás! Csak azt a fehér kalácsot sütik direkt nekünk, abból csináljuk a finom prézlit.

— Minek ennyi prézli? — csodálkozott a fiú.

összesen nyolcvan mázsát raktak a két kemencéhez. *

— Műszakonként húsz mázsa megy egy-egy kemencébe. Kétszer tíz mázsa. Majd meglátod.

Megérkezett a két vető. Átöltöztek, a falról leemelték a hosszú nyelű lapátokat.

A fiatalabbik rettenetesen szőrös, hatalmas fogai vannak, és kiabálva magyarázott:

— Huszonöt üveg Kőbányai!... Ez már szép teljesítmény! Nem?

Vetőtársa kicsi, ványadt emberke:

— Minek annyit inni? Akkor is, ha már nem esik jól?

— De jól esett! —röhentett a nagyfogú.

— Figyelj rám! — mondta a fiúnak a ványadt. — Mi majd minidig együtt dolgozunk. — Beállt a vetőgödörbe. — Felemeled a zsákot, a közepe tájára helyezed a bal karod, a felét belerázód a lapátba. Aztán majd a másik felét. De ne potyogtasd mellé.

Kilenc órára telerakták a két kemencét, és a két vető leült pihenni. A ványadtnak a hófehér, tükörfényes, szőr- telen lába szárán látni lehetett a lilás erek elágazásait.

— Micsoda pincérnő van ott!... és a krapekja. Azt magának látnia kellene. Nincs az tán még negyven kiló sem. Egy ilyen nőnek negyvenkilós krapekja van — röhögött a nagyfogú vető.

— Hát aztán! — mondta a másik vető, és halkan fütyülni kezdett.

A fiú a férfi irányításával kiszedte a másik két kemencéből a salakot. Kihordták. Fél tizenegyre bevetették a másik két kemencét is.

— Negyedórái szünet — mondta a ványadt vető, aki úgy látszik, valami vezető lehetett a műhelyben.

Prézlinek való, felszeletelt kalácsot ettek. Mázsaszámra állt az előtérben, nem számított néhány elemeit szelet. A nagyfogú vető egy bögre teát adott a fiúnak, aztán mesélni kezdett.

— Az a pincérnő három krapekot is elfogyasztana egy éjszaka, és akkor egy ilyen negyvenkilós mitugrásszal... Mondtam neki a múltkor: Piriké, bennem párjára akadna.

— Aztán kapott rajtad? — kérdezte a férfi.

— Fáj, talán a reuma... vagy érszűkület... mondta az orvos, hogy ez érszűkület is lehet — panaszkodott a ványadt vető, miközben a bokája táját masszírozta. Feltá- pászkodott: — Csináljuk!

A vetők ügyes mozdulattal rántottak ki egy lapátnyi megpirult kenyérszeletet, és beleöntötték a kosárba. A férfi könnyedén vitte a kosarat. A fiú soha nem végzett ilyen munkát: szakadt róla a víz, miközben az előtérben nagy nehezen a zsákba rázta a forró kenyérszeleteket. A morzsa rátapadt a hátára, viszketett a bőre. Járkálás közben kiabálnia kellett:

— Lapát! Lapát! Lapát!

Ebből tudta a vető, merre jár.

— Ez fontos — magyarázta a fiúnak. — Amikor kirántom a lapátot, átszúrhat a nyele, ha éppen ott vagy.

Hol jobbról, hol balról süvített el a lapátnyél. A hang alapján a vető abszolút biztonsággal rántotta hol az egyik, hol a másik irányba a lapátot.

Azután újra telerakták a még forró kemencéket, majd kiszedték a másik kettőből a közben megpirult szeleteket, s ismét feltöltötték.

— Na, ízlik a melódia? — érdeklődött a nagyfogú vető, és csúfondárosan röhögött. A fiú összeszorította a száját, de érezte, hogy remeg az állkapcsa.

— Most fejezte be a középiskolát — mondta a férfi a másik kettőnek.

— Az én fiam is, aztán a fene tudja, mi lesz vele. Nem szeretett tanulni, semmit sem szeretett. Te szerettél tanulni? — kérdezte a ványadt vető a fiút.

— Felvettek az egyetemre.

— Mi az apád?

— Gyárban dolgozik.

— Tanulni könnyebb — húzta el a száját a nagyfogú.

— Ebbe is bele lehet szokni — állt fel a ványadt vető.

Üjra a kemencéhez léptek. Az erőtlennek látszó kis vető határozott mozdulattal rángatta a lapátot. A fiú már arfnyira fáradt volt, hogy néha elfelejtett kiabálni.

— Ez így nem lesz jó — mondta a gödörben álló vető. — Tudnom kell, hol vagy, mert a lábadnak szaladhat a nyél és eltöri.

A fiú és a férfi ebéd után a zsákolt kenyérszeleteket lemerték, és kihordták a teherautóra. A fiú már alig bírta a zsákot a vállára lendíteni.

A férfi mintha megsajnálta volna.

— Segítek, többet kihordok, de csináld te is, mert egyedül nem győzöm. Kettőnkre van kiszabva.

Megjött a váltás. Bemutatták neki az új embert.

— Hogy vált be? — kérdezte egyikük.

— Majd belejön — mondta a ványadt vető a zuhany alól.

A fiú nem fürdött, nem akart meztelen mutatkozni előttük. Elköszönt.

— Reggel pontos légy! — szólt utána a férfi.

................. 1 1 1 I.—... . . 11 .............................

V

ikor Géza: Ami ide kijön, az mind izemét

A több köteg dréncsőből ennyi maradt