Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-03 / 285. szám
1983. december 3, ( tolnaN 10 NÉPÚJSÁG Janusz Oseka: A tisztesség próbája IRODALOM Kelt mint fent Mindig nehezemre esett a jelentésírás. Maga az a tény is idegesített, hogy minden kutyafüléről jelentést kell írni. Egyszer „hivatalos helyiségemben” meglátogatott egy barátom, s amíg várakozott rám — mert akkor is valami jelentéssel lótottam-futot- tam —, belelapozgatott az asztalomon tornyosuló irat- kötegekbe. Jelentések voltak, mondanom sem kell, illetve azok másodpéldányai. Szépen kiagyusztálva, ahogy kell. Felül: kelt itt és itt, ekkor meg akkor, utána a szöveg, alul: kelt mint fent, aláírás, beosztás. (Valamikor kocsis szerettem volna lenni, aki két szép csillagos homlokú lovat hajt, mellettük futtatva a borzas kiscsikót, később, mint minden fiúgyerek, tengerész, harangozó, mélyvízi búvár vagy oroszlánvadász. A tűzoltót, a katonát, és a vadakat terelő juhászt csak azért nem írom ide, mert amikor ezeket a szép fogalmazásokat először olvastam így egymás mellett, egy verssorban, akkor már költő szerettem volna lenni.) De a barátomnál hagytuk abba, aki — miközben rám várakozott — olvasgatta a jelentéseket. — Te ilyesmivel töltőd az időd? — kérdezte, amikor előkerültem. — Mi értelme van ennek? — Nagyon fontos — mondtam neki. — Ez dokumentálja a munkát. — Mennyi időd megy el erre az oktalan szószaporításra? — Sok. Sajnos nagyon sok — válaszoltam. — Pedig igyekszem, de néha egyszerűen nem találom a szavakat. — És mikor dolgozol? — Hát tudod — mondtam —, talán majd ha jobban belejövök a hivatali fogalmazásba, arra is marad valamennyi időm. Később, miután barátom távozott, elszunyókáltam egy Sürgős jelentés fölött. Azt álmodtam, hogy Hamletet játszom egy nagy, fényes színpadén. Már éppen .leszúrtak, mindjárt jön a négy százados — gondoltam —, és vállra véve kivisz, de nem történt semmi. Fortinbras, akinek ki kellene adnia a parancsot, a királyi asztal mellett ül és ír. Észrevétlenül odalopózok, és belepislogok a papírba. Ezt olvasom: „Mai napon (itt az előadás dátuma következik) intézkedést foganatosítottam, hogy hadseregem négy századirányító középvezetője Hamletét (anyja neve: Gertrud, szül. Helsingör) a szóig, szab. VÁLLRA VÉVE kezdetű rendkívüli utasításának alkalmazásával, a helyszínről ünnepélyes külsőségek között távolítsa el. Jelen intézkedés kiadását azért tartottam szükségesnek és méltányosnak, mert korábbi kapcsolataink, valamint a róla elhangzott vélemények ismeretében meggyőződést szereztem arról, hogy nevezettből jelentős király vált volna. Ezzel egy időben utasítottam a zenész szakasz tagjait, hogy szólaltassák meg fúvós hangszereiket. Kelt mint fent. Fortinbras.” — És velem mi lesz? — kérdeztem kétségbeesve. — Mássz ki magad — sziszegte. — Ez a jelentés határidős. A banktisztviselőket egy idő óta a pénzügyi műveletek egyhangúsága miatt mindent elsöprő unalom fogta el. Az ezernyi bankjegy, az aprópénzről nem is beszélve, mindennapos, fárasztó és kimerítő forgása sem derítette föl a bankárok szívét. A kedvetlenség enyészet képét mutató légkörben egy bankfiók vezetője élhatározta, hogy melléktevékenységbe kezd, melynek célja az ügyfelek tisztességének ellenőrzése és ápolása. Elrendelte tehát, hogy a kínos gondossággal megszámolt pénzösszegek helyett a szükséges értéket jóval meghaladó összegeket fizessenek ki ügyfeleiknek. Kezdetben az igazgató azl az utasítást adta a pénztárosnak, hogy a csekkek esetében öt- vagy tízezer zlotyval fizessen ki többet a név- értéknél. Mindez azonban nem érte el a várt hatást. Az emberek egykedvűen gyűrték zsebre a pénzkötegéket, és szó nélkül távoztak. — Csak nem öltött már ilyen méreteket ügyfeleink tisztességtelensége? — csodálkozott az igazgató. — Ez aztán igazán elítélendő közönyösség az építő szándékú intézkedések iránt... — Lehet, hogy csak sietnek, és ezért nem számolják meg a pénzt — mondta egy tiszt^selő. — Nincs más hátra láthatóbb és határozottabb módon kell cselekednünk — szögezte le az igazgató. — ötvenezerrel többet fizessünk ki a névértéknél! Az ügyfelek azonban, bizonyára az egész napi lótás- futás miatt erre sem reagálták. — Talán az érzelmek egyfajta eltompulásával állunk szemben — találgatta a fiók vezetője. — A lelkiismeretüket kell célba venni. Hirdetményt teszünk közzé az újságban nagyjából az alábbi szöveggel: „ezen és ezen a napon bankunk pénztárosa migrénje miatt ötmillió helyett csak ötvenezer zlotyt fizetett ki egy csekktulajdonosnak. Mivel a pénztárost egész családjával együtt gyötri a lelkiismeretfurdalás, a bank igazgatósága nagyon kéri a károsultat, ne vegye figyelembe az előírást, miszerint a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs, és háladéktala- nul jelentkezzék fiókunkban a hiányzó négymillió kilenc- százötvenezer zloty átvétele érdekében! Honpolgárok! Ne ragadjatok az érzékfelenség posványába! Mindenki, aki pénzt vett föl bankunkban, és nem kapott legalább néhány millióval többet, késedelem nélkül keressen föl bennünket!” A hirdetmény megjelent, sőt, némi hatással is járt. Az ügyfelek mintha jobban ügyeltek volna a fölvett pénz mennyiségére és névértékére. Egy illető, akinek a pénztáros a tisztesség ellenőrzése során húszezer helyett kétszázezret fizetett ki, fölényesen legyintett, visszaadott százötvenezret és így szólt: — Ennyi is elég! Ez az eset azonban nem tisztázta végérvényesen az általános tisztesség vagy tisztességtelenség kérdését. Hasonló dolog történt egy anyókával is, akinek nyugdíj címén tízmilliót fizettek ki ezer2ílotysokban. Miután átvette a csomagot, kiszaladt az arcából a vér, elalélt, és mentőket hívtak. Mikor az erősítő injekció hatására magához tért, így szólt: — Végem van! Régebben, ha nálam volt a nyugdíj, csöpp fáradtságot sem éreztem, most pedig föl sem tudom emelni... El kell mondanunk, a hirdetmény megjelenése és az anyóka esete nem maradt folytatás nélkül, úgyhogy egyre gyakrabban tört ki a botrány a pénztár körül, túlfizetés miatt. iNéhányan már akkor szemmel tartották a pénztárost, mikor leszámolta a nekik járó összeget, és már az első vagy második százezres többletcsomag átvétele után elkezdtek kiabálni: — Vigyáz, te tökfilkó! Elszúrtad ! Söpörd azonnal vissza a pénzt! Olyan éberek lettek az ügyfelek, hogy ellenállás nélkül, tulajdonképpen alig sikerült túlfizetést elérni. Mikor végre sikerült, egy részeg esetében, akinek tízmillióval adtak többet, a delikvens másnap megjelent, és káromkodni kezdett: — Mi a fenét adtak nekem maguk tegnap, majdhogy nem a lázam is kitört, emiatt az átkozott csomag miatt, mikor éjszaka fölkeltem vizet inni. Szűk a lakásom, ráadásul ilyen vacakot sóznak rám! Az incidens után az igazgató mindörökre véget vetett a tisztességpróbának, és lemondott a kérdés mélyreható vizsgálatáról is. Legalábbis addig, míg nem építenek nagyobb lakásokat, és ez az egy-két millió nem okoz oly nagy gondokat, mint manapság. Lengyelből fordította: ADAMECZ KÁLMÁN Taps Kandidátusi értekezés A taps az ember őseleme. Amikor a homo sapiens először ütött össze két követ, hogy szikrát csiholjon, talán maga sem tudta, hogy ő most tulajdonképpen tapsol. Erre csak később jött rá, amikor immár kő nélkül, szabad kézzel is megtanult összeütögetni. A taps mint jelenség az árutermelés egész történetét végigkíséri. Eleink már akkor, amikor az első gabonamagvak kikeltek magukból, ütemesen összeütögetett tenyérrel örvendeztek. Ezért lett a szóban forgó eleség- növények neve eredeti írásmód szerint tenyérgabona. Az ógörög história tapstörténetét elsősorban Heu Réka költőnő feljegyzéseiből ismerjük. Innen tudjuk azt is, hogy a tapsot általánosan kötelezővé tették, ami alól csak a gályarabok élveztek felmentést, de ők is kizárólag szolgálatban. A középkorban a király érkeztekor beépített tapsifülesek figyelték, ki miként tapsol és aki nem ütötte össze eléggé a tenyerét, az eléggé megütötte a bokáját. Ezt Árva Buznyák a neves dalnok énekelte meg, amíg el nem kobozták a kobozát. Később a fejét is. A meteorológusok szerint hazánkban a legnagyobb tapsorkánok mintegy harminc esztendeje dúltak. Ekkoriban elég volt bizonyos nevet kimondani ahhoz, hogy a jelenlévők helyükről felállva ütemes tapsba kezdjenek. Persze, nem mindenki állt fel. Aki nem állt fel, az ült. De hát másképp nem lehettünk volna a vastaps és acél országa. Bár hatékony munka helyett olykor azért még manapság is inkább tapsra várunk. Andrej Kucsajev: Féltékeny feleség — Hol kószáltál? Ha jól tudom, már egy órája lejárt a munkaidőd! — Az esti lapért álltam sorban. Ezért késtem el. — Ne lódíts! Áruld el, merre kószáltál? — Ne dühöngj annyira! Hát Baraskinnál voltam, megnéztem, hogyan meszelte ki a plafont. Ezért késtem el. — Látom, nem akarod megmondani az igazat. Így is jó! — Megmondom, jól van, no. De csakis azért, hogy ne zsörtölődj. Elcsevegtem az időt a kollégáimmal. Ezért késtem el. — Hazudsz! — Látom, előtted nincs titok. Hát elárulom: Viszlo- noszovéknál voltam, fiúk született. Kiköpött apja. Hát ezért késtem el. — Ez már valószínűbben hangzik. De még csak valószínűbben... Érted? Mindent mondj el. Kezdd már! — Hát... az úgy volt, hogy Viszlonoszovék szomszéd- asszonya is átjött, hogy megnézze a kis lurkót. Együtt néztük. Ezért késtem el. — Valóban? Engem ugyan nem versz át! Folytasd!' Mi volt még? Fajta, ki vele! — A szomszédasszony elmesélte, hogy Bergyanszk- ban voltak üdülni... — Folytasd! — Femek ott az éghajlat... különösen a gyerekeknek... — Mondj el mindent! Én erős vagyok, sokat kibírok. Az igazság többet ér nekem, mint a bizonytalanság vagy a hazugság. — Együtt mentünk el... — Tovább! — Még mit mondjak? — Tőlem kérdezed? — Bocsáss meg... Szóval, a szomszédasszony meghívott... — Beszélj, csak beszélj! Én erős vagyok! — Teáztunk, néztük a tévét... — Tovább! — Hm... Szóval, teáztunk, tévéztünk... A heverőn ültünk. Elszórakoztunk egy órát... — Elég! Nem kérdezem, mi történt ezután. Hadd nyomja a te lelkiismeretedet. Nekem csak egyvalami fontos: hogy mindig igazat mondj. Akkor sohasem lesz baj! A férfi megkönnyebbült sóhajjal ment be a szobába. Halkan mondta: — Mitévő legyek, én valóban az esti lapért álltam sorban... Fordította: Gellért György Balogh Péter szobrai Balogh Péter Bukarestből hozta műveit Budapestre, amelyeket az „egység szobrainak” nevez. Több okból fontolásból és a formák teheti ezt. Világnézeti meg- egyeztetéséből, vagy azért, mert Budapesten tanult az Iparművészeti Iskolán, Bukarestben él; életműve népeink barátságának építését szolgálja. 1920-ban született Bihar megyében, 1934-ben inas és munkás Nagyváradon, ahol Teremtés Együtt Maczalik Alfréd festőművésznél folytatja rajztanulmányait. Főiskolai szinten ezt Budapesten és Bukarestben fejezi be, 1968-ban kitüntetik a Kulturális Érdemrenddel. Műveit számtalan országban mutatta be, egyéni kiállítása volt Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Aradon, Milánóban, Párizsban, Uppsalában, hat alkalommal Bukarestben, s most fővárosunkban, a Magyar Nemzeti Galériában. Győztesek SZEPESI ATTILA: Villanások GYEREKKORI VERKLIDAL rossz fadobozból srarríti nyöszörgői tántori daliarí. végig az utcasoron udvarok óananyán ej bo-bolond dal buckavető dal hetyke bo-bongás mégis mintha bitófán csiszorogna a szél SZIGLIGETI FENYŐK ikék Himalája fenyői a málló várfalak alján águk közt zsinatai csuszka pirók cinege kérgükben lámák csengői rekedt dmamalmok lábuknál duruzsol lenn a Tapolca-patak AUTÓRONCS AZ ERDŐN billenten-feketén áll szurdok itüskebozótján volt görgő palota tengerekig tovatűnt éji iidérc ráles kuvik és ráröffen a vadkan kormányán mohazöld nagyszemű béka guggol ALVILÁGI ÁKOMBÁKOM csávó lökd a rizsát gógyin csiripelj hol a korpa mólé kókuszodat mert a kezedbe adom hát letejeld a zsugát és kússz el, húzzad a lompost csak ne habókold azt, hogy Bem-apó vagyok én BUDAI BARANGOLÓ Felhévíz Kisaranygonrtb Káplánkő Uzaháza Hengerítő Topsa Formánykút Kemecse volt muzsikás dűlőnevek élednek körülötted zendül a táj ezeregy szélsípon és hegedőn MESTER ATTILA RÁC T. JÁNOS
